Új rovatunk célja, hogy segítsük azon olvasóinkat, akik eladni kívánnak egy-egy számukra értékes ereklyét, makettet, képeslapgyűjteményt, könyvet, vagy épp ilyen és hasonló tárgyakat keresnek. Ezért rovatunkban, olvasóink ingyen helyezhetik el a repülés témakörébe illő hirdetéseiket. Természetesen a témakörtől eltérő hirdetést is szívesen közöljük. Azonban nem áll módunkban közölni szexuális, illetve a közerkölcsre káros szövegtartalmú hirdetést, illetve olyat, mely nem illik bele a weblap profiljába.
Hirdetés feladásakor kérjük a kívánt szöveget és az elérhetőséget az info@lhbp.hu e-mailra elküldeni. Ebben az esetben hirdetése 24 órán belül közlésre kerül. Ha hirdetését módosítani, törölni kívánja, azt szintén e-mailon keresztül teheti meg úgy, hogy levelében feltünteti a hirdetése mellett található azonosítót (pl: FWM-1020).
Ha bármi probléma merül fel, vagy csak egyszerűen érdeklődik, akkor kérjük hívja a 06 30 533-8474-es telefonszámot. Köszönjük hogy felkereste oldalunkat, reméljük szolgáltatásunk kielégíti igényeit, és visszatérő vendégünkké válik!

Gyűjtőknek eladó a képen látható Tupoljev Tu-154-es tengeri mérföld mérőműszer, mely működésképtelen. Ár megegyezés szerint, a kiírt összeg csak irányár.
Tel: 06 30 533-8474
FWM-1118
6 000 Ft
Gyűjtőknek eladó a képen látható Tupoljev Tu-154-es üzemanyagmérő műszer, illetve hidraulika nyomás visszajelző műszer, melyek működésképtelenek. Ár megegyezés szerint, a kiírt összeg csak irányár.
Tel: 06 30 533-8474
FWM-1120
4 000 Ft/db
Gyűjtőknek eladó a képen látható Tupoljev Tu-154-es nyomáskülönbségjelző műszer, mely működésképtelen. Ár megegyezés szerint, a kiírt összeg csak irányár.
Tel: 06 30 533-8474
FWM-1123
5 000 Ft
Képeslap rendelés esetén kérjük a kép felső sarkában látható sorszámot, illetve a megrendelt darabszámot, valamint a postázási címét küldje el az info@lhbp.hu e-mail címre, vagy hívja a 06 30 533-8474-es telefonszámot. Rendelését postai úton, 1 héten belül teljesítjük.
FWM-1103
200 Ft/db

FWM-1104
100 Ft/db

FWM-1105

FWM-1106

FWM-1107

FWM-1108

FWM-1109

FWM-1110

FWM-1111

FWM-1112

FWM-1113

FWM-1114

FWM-1115

FWM-1116
100 Ft/db