2009
2010
2011
2012
2013
2014
2015
2016



Budaörs - Légimentő bázis

Új helikoptert vehetnek a légi mentők


2010. december 28.

Új helikoptert vásárolhatnak a légi mentők, az elmúlt másfél évben ugyanis többször előfordult, hogy javítás miatt valamelyik bázison nem volt járművük - írja a Magyar Nemzet. A hét bázison eddig összesen hét helikopter állt készenlétben, miután másfél éve a balatonfüredi légibázison az oldalára borult az egyik mentőjármű, és a javítás többe került volna, mint amennyit a gép ér.
Most az összetört gép után 240 millió forintot utalt át a biztosító, és a költségvetés további 150 millió forintot biztosít, így 390 millió forintból újabb mentőegységet vásárolhatnak. Túri Péter, a Légimentő Nonprofit Kft. ügyvezetője azt mondta, hogy ebből a pénzből egy korszerű, 5-8 éves gépet lehet beszerezni, és az új helikopter vásárlására közbeszerzési eljárást írnak ki.

- Magyar Nemzet -



Tököl - LHTL

Lezuhant egy Cessna a tököli repülőtér közelében


2010. december 08.

Lezuhant egy sportrepülőgép szerdán délután fél 4 körül Tököl és Halásztelek között. A szerencsétlenül járt HA-ERM típusú Cessna F-152 típusú (c/n 1464) kétszemélyes repülőgépben csak a 37 éves székesfehérvári pilóta ült, őt a tűzoltók próbálták kiszabadítani, de nem tudták megmenteni az életét.
Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a rendőrség szakértők és a légügyi hatóság bevonásával vizsgálatot indított. A sportrepülő feltehetően felszállás közben zuhant le a Nagy-Duna-ág közelében, lakott területen kívülre - mondta Loch Erika, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense.
Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője közölte, hogy a szerencsétlenség percekkel a felszállás után történt. A pilótát váratlanul érhette a hirtelen megváltozó időjárás, a „leszálló" köd, és mintegy 100 méteres magasságban elvesztette tájékozódási képességét. A Cessna–152-es kisgép – feltételezések szerint hibás manővert követően – csapódott be a földbe, egy erdős-ligetes területen mintegy 10 méterre a Nagy-Duna partjától. A gép üzemanyagtartálya nem sérült meg, így sem robbanás, sem tűz nem volt. A fedélzeten csupán a pilóta tartózkodott. Ő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett rajta segíteni, a helyszínen életét vesztette.
A pilóta szerdán éppen haza, Kalocsára indult volna, amikor bekövetkezett a tragédia. A baleset okait a Nemzeti Közlekedési Hatóság is vizsgálja.

A szerdán megtartott helyszíni vizsgálat a fellelt dokumentumok alapján megállapította, hogy a pilóta rendelkezett szakszolgálati engedéllyel, a repülőgép Légialkalmassági felülvizsgálati bizonyítványa érvényes volt.
A Cessna a tököli repülőtérről szállt fel a Duna irányába. A repülőgép a tököli repülőtér futópályájának végétől 1360 méterre ütközött a földnek, a pálya tengelyétől 15 fokra balra.
A KBSZ szakértői a roncs első átvizsgálásakor műszaki hibára utaló jelet nem találtak. A repülőgép légcsavarjának sérülései és a helyszínen meghallgatott tanúk elmondása egyaránt azt támasztják alá, hogy a baleset bekövetkezésekor a repülőgép motorja járt.
A szerdai időjárás az esemény helyszínén ködfoltos volt.
A helyszíni vizsgálat csütörtökön délelőtt folytatódott. A KBSZ szakértői meghallgatják a repülőtéri tájékoztató szolgálatnak az esemény időpontjában szolgálatot teljesítő munkatársát, hogy tájékozódjanak a repülőgép indulásának körülményeiről és az elkövetkezendő napokban részletesen átvizsgálják a repülőgép műszereit.

- Index/KBSZ -



Kecskemét - LHKE

Elkerülik a Balatont az alacsonyan szálló vadászgépek


2010. november 29.

Mégsem gyakorolnak majd a Balaton felett a Gripenek és más katonai repülőgépek, a gyakorlatozásról szóló módosított tervezet szerint a tó felett nem lenne gyakorlópálya. A honvédség az egyeztetéseken részt vevő civilek szerint rugalmas, most épp azt várják, hogy a környezetvédők is elmondják, mi bántja őket.
A csütörtöki tárgyaláson a honvédség képviselői bejelentették, hogy a tervezetből törölték a Balaton fölött húzódó és az arra rávezető folyosószakaszokat - mondta Kardos, aki szerint a honvédség "rugalmas és konstruktív módon" tárgyalt a folyosók kijelöléséről. A szövetség elnöke szerint elfogadhatónak tartották volna, hogy a fő turisztikai szezonon kívül - októbertől márciusig - gyakorolhassanak a tó felett a gépekkel. "Így a magyar pilóták feltehetően külföldön kénytelenek majd gyakorolni, hiszen a vízfelszín közeli feladatokat idehaza ezután nincs hol elvégezniük" - mondta.
A csütörtöki egyeztetésen részt vevő környezetvédők Kardos szerint megjelölték azokat a területeket, ahol további módosításokat javasolnak, így például óvnák a gyakorlatozástól a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Hortobágy környékét és még számos más területet. A megbeszélés végül azzal zárult, hogy az egyeztetés következő, februári fordulójára a környezetvédelmi szakemberek meghatározzák a kritikus területeket, ahol nem lehetnének kismagasságú légi folyosók, majd ezek alapján a honvédség szakértői elkészítik az új tervezetet a folyosókról.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Honvédelmi Minisztérium fokozatosan vezetné be a kismagasságú katonai folyosókat annak érdekében, hogy a Gripen vadászgépek, valamint más katonai repülőgépek 900 méter alatti magasságokban gyakorolhassanak. Az egyeztetés szeptemberben kezdődött "a kismagasságú katonai folyosók igénybevételéről más minisztériumokkal, hatóságokkal és civil szervezetekkel". A civil szervezetek közül többen aggályosnak tartották, hogy a gyakorlófolyosókat nemcsak a magyar, hanem a szövetséges államok gépei is igénybe vehetnék.
A Balatont érintő gyakorlólégteret korábban kifogásolta Gruber Attila fideszes siófoki országgyűlési képviselő is, aki a kérdésben többször egyeztetett Hende Csaba honvédelmi miniszterrel. Az origonak Gruber már a múlt héten azt mondta: a honvédelmi miniszter azt ígérte, hogy változtatnak a tervezeten, és mégsem lesz gyakorlólégtér a Balaton felett.

- Origo -



Siófok - LHSK

Tűz ütött ki a siófoki repülőtéren


2010. november 15.

Lángok csaptak fel a Siófok-Kiliti repülőtér főépületének tetején, a födém dél-keleti sarka alatt ma délelőtt. A tetőhéjazat alatt közel 5-10 négyzetméteren égett az épület, a tűz az álmennyezetnél keletkezett.
Személyi sérülés nem történt. A tűz oltását a reptér dolgozói azonnal megkezdték, s a siófoki tűzoltók négy járművel vonultak ki. Az egység rövid időn belül körülhatárolta és eloltotta a tüzet, s ezzel megakadályozták, hogy a lángok továbbterjedjenek a tetőszerkezet épen maradt részei, illetve az irányítótorony felé.
A tűz keletkezésének okát vizsgálják – számolt be Pintér Sándor, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese. Az anyagi kárral kapcsolatban jelezte: ezt is vizsgálják.

- SonLine -



Kecskemét - LHKE

Alacsonyan szállnak majd a Gripenekkel


2010. november 05.

A honvédség a pilóták kiképzése érdekében kismagasságú katonai légifolyosók kijelölésére készül. A gyakran földközelben, akár 1000 km/órás sebességgel repülő Gripenek és a C17-es szállítógépek felbukkanására hamarosan országszerte számítani lehet. A gyakorlatok a Balaton mellett Eger és Miskolc térségét, Kaposvárt és Szombathelyt is érintik majd.
A honvédség tervei szerint ugyanis a Gripen vadászbombázók és a C17-es teherszállító gépek hamarosan kimerészkednek az eddig használt állandó és időszakos katonai légterekből. Már a közeljövőtől kezdve rendszeresen kiképzési feladatokat fognak végrehajtani az ország jelentős részét behálózó alkalmi légifolyosókban, kis magasságban vagy közvetlenül a föld közelében.
Ezeket a folyosókat a nem ellenőrzött, a vitorlázógépekről (glider) elnevezett G-légterekben jelölik ki. A G-típusú légtereket mostanáig – a rájuk vonatkozó szabályok betartásával – szabadon használhatta a menetrenden kívüli kisgépforgalom, valamint a mezőgazdasági repülők és a sportolók (vitorlázógépek, hőlégballonok, sárkányrepülők, siklóernyősök).
A kismagasságú katonai folyosók kijelölését és használatát eddig is lehetővé tette egy jogszabály (a 26/2007. GKM-HM-KvVM együttes rendelet). Az ott meghatározott 250 csomós (460 km/óra) maximális sebesség azonban túl alacsony volt egyes manőverek biztonságos gyakorlására, ezért a folyosóügyet nem forszírozta a honvédség. Az alacsonyan való manőverezés oktatása (itthon) a két katonai reptér (Kecskemét és Pápa) körüli szűk, állandó katonai légterekre korlátozódott, miközben egyre nőtt az igény az azokba torkolló kismagasságú alkalmi folyosók kijelölésére és használatára.
A C17-es szállítógépekkel az Index értesülése szerint a segélyszállítmányok célba juttatását (ledobását) fogják gyakorolni. A Gripenek földfelszíni és légi célok elleni bevethetősége ugyanakkor az alaprendeltetésükből fakadó követelmény, egyben NATO-előírás.
A HM tájékoztatása szerint ezért elengedhetetlen a szimulált harci körülmények között, az ellenséges légvédelem felderítési magassága alatt, nagy sebességgel végrehajtott feladatok gyakorlása. „A kis magasságon, nagy sebességgel végrehajtott repülési feladat magasabb repülésbiztonsági kockázatot jelent, valamint fokozott figyelmet igényel a feladat pontos végrehajtásakor” – áll a HM közleményében.
A módosító javaslat szerint ezért a sebességhatárt 570 csomóra (1050 km/óra) emelnék, és mivel így már van értelme, elkezdődött az egyeztetés a leendő kismagasságú folyosók helyéről. A G-légtérben kijelölendő korridorok a talajtól 900 méteres (felszín feletti) magasságig terjednek majd, tíz kilométer szélesek lesznek, és (legalább 4 km-re) elkerülik a működő, nem ellenőrzött repülőtereket. Ahogy a fenti térképen is látszik, a tervezett útvonalak a fővárostól messze húzódnak majd, vélhetően az ott élők nyugalma és a Ferihegyi repülőtérhez tartozó nagy forgalmú légtér biztonsága érdekében. Ha a légifolyosó metszene egy környezetvédelmi szempont miatt korlátozott légteret, annak felső határa fölé emelik. Az új rendszer bevezetését eleinte egy-egy folyosó megnyitásával kezdenék meg, és fokozatosan, 3-4 év alatt terjesztenék ki az összes folyosó használatára.
A felálló új rendszer kulcseleme a biztonság: a folyosók aktiválásáról és használatáról minden érintettnek tudnia kell. Erre annál is inkább szükség van, mert egy 1000 km/órás sebességgel haladó, lassan forduló harci gép másodpercenként közel 300 métert tesz meg. Ha valami pont az útjába kerül – pláne egy, a gép radarja által sem észlelt ernyős vagy sárkányos –, esélye sincs kikerülni. Mivel az alacsony repülés miatt sem a katonai gépek, sem az útjukba esők nem igazán látszanak a katonai légiirányítás radarjain, a pilóták onnan sem számíthatnak gyors figyelmeztetésre.
Ha életbe lép az új rend, a nem ellenőrzött légterek használóinak minden repülés előtt ellenőrizniük kell majd, hogy a honvédség jelentett-e be aznapra repülést valamelyik folyosóba, hiszen ez esetben tilos (és életveszélyes) berepülniük oda. Ehhez minden érintettnek nagy segítséget jelentene, ha a napi légtérfelhasználási terv adatait és a koordinátákat tartalmazó, már a katonai folyosók nélkül is épp eléggé áttekinthetetlen táblázat közérthetőbb formában, egy online térképen is mindennap megtekinthető lenne.
Ilyen szolgáltatás létrehozására azonban egyelőre sem a légiforgalmat irányító Hungarocontrol Zrt., sem a Nemzeti Közlekedési Hatóság nem mutat hajlandóságot. Pedig többek szerint a veszélyes megközelítések és balesetek ritkasága Magyarországon eddig sem a légtérrend ismeretének és betartásának, hanem a viszonylag ritka forgalomnak volt köszönhető.

- Index -



Sármellék - LHSM (Fly Balaton Airport)

Német-orosz célpontok Sármellékről


2010. november 01.

Várhatóan brit, német és orosz városokba indulhatnak tavasztól menetrend szerinti repülőjáratok Sármellékről, a repülőtérre visszatérhet a Ryanair, a Germanwings és az Aeroflot is.
A Menedzsment Fórumnak a Ryanair sales és marketing menedzsere Budapestről történő kivonulásuk kapcsán azt nyilatkozta: tárgyalnak a FlyBalaton repülőtérrel, ahová elsősorban a nyári menetrendi időszakban repülne az ír fapados légitársaság.
A tárgyalások várható eredményeként - a 2006 és 2008 közötti időszakhoz hasonlóan - a balatoni repteret ismét Londonnal és Frankfurttal kötheti össze tavasztól a legnagyobb európai légitársaság. Ugyancsak a tavasszal hatályba lépő menetrendi időszaktól a Germanwings is visszatérhet Sármellékre, ahonnan egy vagy két német városba kínál majd légi összeköttetést.
Újdonságnak számít viszont, hogy az Aeroflot szintén menetrend szerinti járatokat indítana a Balaton mellől, a Moszkvába tervezett járatok hetente több alkalommal is repülnének. Gubicza Ágoston, a FlyBalaton repülőteret üzemeltető FB Airport Kft. ügyvezetője az MTI megkeresésére egyelőre nem kívánt nyilatkozni arról, hogy milyen járatok indulására lehet számítani tavasztól. Megerősítette viszont, hogy a korábban bejelentett terveiknek megfelelően 2011-ben már 80-100 ezer utasra számítanak Sármelléken, a tárgyalások azonban még zajlanak a lehetséges partner légitársaságokkal.
Az ügyvezető közölte: a tervezettnél is jobban indult cargóforgalomban azonban már biztos lekötésekkel rendelkezik a repülőtér. Szerződéseik szerint tavaszig folyamatosan indítanak teherszállító gépeket a Balaton mellől, egyebek között Európán kívüli célpontokra.
A sármelléki repülőtér a korábbi üzemeltető, az ír hátterű Cape Clear Aviation Kft. csődje miatt az elmúlt téli szezonban be volt zárva.
Az FB Airport Kft. 2010 márciusától üzemelteti bérlőként a Sármellék és Zalavár önkormányzatának tulajdonában álló FlyBalaton repteret. Az idén - folyamatos nyitva tartás mellett - 25-30 ezres utaslétszámot terveztek, de a németországi járatok alacsony kihasználtsága miatt várhatóan 25 ezer körül alakul az év végéig várható forgalom.

- Menedzsment Fórum -



Kolontár

Kisebb incidensek történtek a magyar légtérben csütörtökön


2010. október 07.

Egy engedély nélküli kisrepülőgép, majd egy lezárt légteret sértő helikopter, valamint egy „néma” utasszállító adott munkát csütörtökön délután a magyar honvédség pilótáinak. A légtérellenőrök egyidőben észlelték a szabálytalanságokat és előbb egy vadászgépet, majd egy harci helikoptert is riasztottak.
Csütörtökön délután egy azonosítatlan helikopter Ausztria irányából történő berepülését követően működésbe lépett légtérellenőrző rendszerünk. Az Ajka környéki katasztrófa sújtotta terület fölötti - légtérzár alá eső - területre repülő helikoptert a magyar légierő bemutatókról ismert „Csőrike” becenevű harci helikoptere Kolontár térségében elfogta. Ezt érzékelve az ismeretlen gép pilótája követte a magyar gép utasításait, amely parancsot kapott az általa azonosított idegen kivezetésére. A légtérsértőt a Veszprém térségében gyakorlatozó Mi-24-es az osztrák határig kísérte, ahol az ismeretlen helikopter átrepülte a határt.
Ugyanígy tett az az ismeretlen merevszárnyú kisrepülőgép is, amely először kényszerleszállást imitált magyar terület fölött, de aztán alacsonyan repülve kisiklott a légterünkből.
Ezt követően egy fölöttünk repülő, de a magyar irányítókkal rádiókapcsolatot nem létesítő utasszállító bonyolította a helyzetet. Később aztán a Boeing pilótája megszólalt és a gép Románia irányába elhagyta a magyar légteret. Az időközben riasztott MiG-29-es NATO készültségű gép közepes magasságból követte az eseményeket, de beavatkozására nem volt szükség.
Ritkán fordul elő, hogy ilyen szűk időhatárok között hármas feladatot kell kezelnie a magyar légierőnek, de mint ezt a mai nap is bizonyította, a Magyar Honvédek éberen őrzik hazánk területét. Az esetekről a Magyar Nemzeti Közlekedési Hatóságot hivatalból értesítettük, illetve a NATO Többnemzetiségű Légi Hadműveleti Központjába is megküldtük a jelentést.

- HM -



Pécs - LHPP

Sok tízmilliót spórolnak a veszteséges reptéren


2010. szeptember 27.

Nagy volt az öröm és a bizakodás 2003 novemberében, amikor még Toller László polgármestersége alatt átadták a pécs-pogányi repteret. Ám már akkor is felmerült: a baranyai légikikötő akkor lenne gazdaságosan működtethető, ha évi százezer utas fordulna meg Pogányban. Ezt az utasszámot nemhogy évente, de azóta öszszesen nem érte el a reptér.
Az elmúlt években a pécsi önkormányzatnak komoly kiadási összegeket jelentett a légikikötő. A jelek szerint ebben az idén több fronton is változás következik be. Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere elmondta, a közgyűlés legutóbbi ülésén tárgyalta azt előterjesztést, amely szerint az erre az évre betervezett 208 millió forintos pénzátadás jelentősen csökken. A reptér ugyanis még az induláskor egy forintalapú hitelt vett fel, s az erre az évre tervezett törlesztőrészletek (a tőketörlesztés, kamatváltozások miatt) 35 millió forinttal csökkentek. Ezt az összeget így nem a reptérnek, hanem a Pécs Holdingnak tudják átadni, ebből többek között kátyúzásra, utak, épületek karbantartására valamint a Városi Képtár lízingdíj-többletére juthat forrás.
Nagy Csaba arra is felhívta a figyelmet, nemcsak a kamatterhek változása miatt tudnak takarékoskodni. Tavaly mintegy 130 millióba került a reptér fenntartása, üzemeltetése, idén az átszervezések, költségcsökkentések miatt várhatóan 90–100 millió forint körül „állhat meg a számla”. A megoldás persze az volna, ha egy magánbefektető üzemeltetné a repteret, a szakemberek azonban csak akkor látnak erre komoly esélyt, ha a gazdaságban fellendülés kezdődik.
A reptéren az egyik legnagyobb forgalmat a 2007-ben indított nyaralójáratok jelentették, két évig a közkedvelt görög szigetre, Korfura lehetett indulni. Tavaly azonban a gazdasági válság miatt nem indítottak járatokat, ellenben idén újra felszállhattak a gépek, sőt egy újabb célállomást is beiktattak, a bolgár Burgaszt. A légikikötő statisztikái szerint idén több százan vettek részt ebben a programban.
Az idei EKF-es évben a külföldi utasok száma is megnőtt tavalyhoz képest, ebben az esztendőben augusztusig már többen érkeztek és indultak Pécsről, mint tavaly az egész évben.

- Dunántúli Napló -



Kecskemét - LHKE

Nemzetközi Repülőnap Kecskeméten






2010. augusztus 09.

Idén augusztus 7-8-án rendezték meg Kecskeméten a 100 éves magyar katonai repülés jegyében a Nemzetközi Repülőnapot. Az eseményről készült képes beszámolónkkal megpróbáljuk felidézni a két nap látnivalóit.

- FWM -



Halászi

Épületbe csapódott egy kisrepülő Halásziban


2010. július 16.

Leszállás közben épületbe csapódott egy Sting 2000 típusú (3516) ultrakönnyű kisrepülőgép pénteken reggel a Győr-Moson-Sopron megyei Halásziban. A gépen egy oktató és tanulója volt, utóbbit mentőhelikopterrel vitték kórházba, de csak könnyebb sérüléseket szenvedett.
Az ultrakönnyű kisrepülő pénteken reggel hat órakor szállt fel: egy oktató és tanulója ült rajta. Egy órát töltöttek a levegőben, majd ezután landoltak.
Az elmúlt időszak esőzései miatt azonban a talaj annyira felázott, hogy a kisgép megcsúszott és beleszaladt egy közeli, könnyűszerkezetes épületbe. Az épület teteje rá is dőlt, így az oktató és tanulója beszorult, mondta el a Független Hírügynökségnek Pakucs György, a gép tulajdonosa, a Szigetközi Sportrepülő Egyesület elnöke.

- Független Hírügynökség -



Balatonkeresztúr

Lezuhant egy kisrepülő Balatonkeresztúrnál


2010. július 10.

Röviddel a felszállás után zuhant le az a ultrakönnyű kisrepülőgép Balatonkeresztúrnál, közvetlenül az M7-es autópálya mellett szombat este, amelynek két olasz utasa súlyosan megsérült - közölte a tűzoltóság és a rendőrség.
A balatonkeresztúri repülőtérről felszálló TL-2000 Sting Carbon típusú UL repülőgép (I-9603) az M7-es autópálya és a vadvédő kerítés között zuhant le; a Nagykanizsa felé vezető oldalon a pálya külső sávját lefoglalták a tűzoltóautók, a forgalom csak a belső sávban haladt, ezért az autópályán a 165-ös kilométerkő közelében torlódás alakult ki - tájékoztatott Greffer József, a helyszínen műszaki mentést végző marcali tűzoltóság parancsnoka.
Megerősítette, hogy a balesetnek két súlyos sérültje van; a megyei rendőrség közlése szerint olasz állampolgárok, az Országos Mentőszolgálat arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a két 50 év körüli férfit mentőhelikopterrel vitték a kaposvári kórházba.
A marcali tűzoltóság parancsnoka arról is beszámolt, hogy a helyszínre a marcaliak mellett Keszthelyről és Nagykanizsáról is érkeztek tűzoltók. Miután a balatonkeresztúri repülőtérről felszálló sárkányrepülő felderítette a gép becsapódásának helyét, csak a marcaliak maradtak: áramtalanították a gépet, és megszüntették a robbanásveszélyt. A gépből ugyanis mintegy kétszáz méteren át folyt az üzemanyag, az utasfülke megsérült, a szárnyak letörtek.

- Origo -



Budapest - Óbuda

Lezuhant egy Cessna típusú repülőgép Óbudán


2010. július 06.

Légibaleset történt hétfőn este Budapesten. A HA-JUT lajstromjelű Cessna 172P Skyhawk II típusú repülőgép Budapesten, a III. kerület Taliga utca egy telkére zuhant - mondta Paul Tamás, a Fővárosi Tűzoltóság sajtóügyeletese. A repülőgép fedélzetén a pilótán kívül ketten tartózkodtak, akik a Cessnából mountain bike-os fiatalokat fotóztak. A repülőgép a terület felett körözött kis magasságban, amikor az egyik alacsony áthúzás közben a repülőgép sebességet vesztett átesett majd lezuhant. A becsapódást követően a repülőgép kigyulladt és elégett. A fedélzeten tartózkodók a becsapódáskor életüket vesztették. Az esemény időpontját követően a térségben zivatartevékenység volt észlelhető.
A tragédia egyik szemtanúja, Alex azonnal barátai segítségére sietett, miután a gép orral szabályosan belefúródott a földbe.
– A roncsokhoz futottam, befurakodtam a darabokra tört fülkébe – idézte fel a szörnyű pillanatokat Koltai Alex. – Csak azt láttam, hogy súlyosnak látszó, nyílt töréseik vannak. Majd meghallottam, hogy a repülő üzemanyaga ömlik az utastérbe. Egy pillanat múlva be is robbant. Épp hogy elugrottam, a lábam megégett – elevenítette fel a történteket a fiatalember, aki egyáltalán nem törődik sérülésével az átélt trauma miatt. De hősiessége ellenére nem tudott segíteni, a gép utasai a becsapódás pillanatában szörnyethaltak. A repülőből Sz. András fotózta, amint barátai a hegyoldalban kialakított biciklipályán gyakorolnak. Az egyik kerékpárosra kis híján rázuhant a repülő.
Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője elmondta hogy a gép délután a Farkashegyi repülőtérről szállt fel, de hogy milyen útvonalat járt be, egyelőre nem tudják. A szervezet szakemberei a helyszínen vannak, vizsgálják a beleset körülményeit - tette hozzá a szóvivő. Repülési tervet nem adtak le, de ezt a légtérnek ebben a részében nem is kötelező. A helyszínelés hétfőn késő estig tartott, a Közlekedésbiztonsági Szervezet adatgyűjtéssel, további szemtanúk meghallgatásával folytatja tovább a vizsgálatot. A szóvivő elmondta, hogy megkezdik a roncs átvizsgálását is, amit nagyban megnehezít, hogy a gép jelentősebb rendszerei elégtek vagy elolvadtak. Bajkó Erika szerint az eddigi meghallgatások azt erősítik meg, hogy a repülő kis magasságban repült.

- Origo -



Budapest - Közlekedési Múzeum

Április óta több mint 5000 látogató a megújult Repüléstörténeti kiállításon


2010. június 18.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Repüléstörténeti és Űrhajózási Kiállítása 2010 áprilisában újult meg a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat támogatásával. A tárlatot a megnyitó óta több mint 5000 látogató tekintette meg, 2010-re pedig összesen közel 20 000 látogatót várnak. A HungaroControl a június 19-ei Múzeumok Éjszakája rendezvény alkalmából repülés és légiforgalmi irányítás témában filmvetítéseket tart.
2010-ben 100 éves a magyar motoros repülés, amelynek alkalmából 2010. április 28-án a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat támogatásával ismét megnyílt a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum megújult Repüléstörténeti és Űrhajózási Kiállítása.
A Kiállítás április 28-ai ünnepélyes megnyitóját követően áprilisban 168, májusban 3646, júniusban pedig mindeddig 1568 látogató tekintette meg a tárlatot. A gyűjtemény iránt érdeklődők száma idén így meghaladta az 5000 főt, és a becslések szerint 2010-ben a tárlatot megtekintők száma eléri majd a 20 000 főt. Ez jelentős emelkedés az elmúlt évek látogatottsági mutatóihoz képest, hiszen 2009-ben mindössze 10 000 fő, 2008-ban pedig alig 8000 fő látogatott el Magyarország ötödik leglátogatottabb múzeumának, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Repüléstörténeti és Űrhajózási Kiállítására.
A 2010. június 19-ei Múzeumok Éjszakája rendezvényen a Múzeum dolgozói a látogatók segítségével igyekeznek megépíteni a világ legnagyobb papírrepülőjét. A HungaroControl az alkalomra filmvetítést szervez. A megtekinthető filmek között szerepel a HungaroControl saját, a légiforgalmi irányításról szóló kisfilmje, valamint a Ferihegy titkai 1-2., a Sierra Kilo Delta, a Vitorlázórepülés és A pilótafülke titkai című filmek is. A vetítések 22 órakor érnek véget.

- HungaroControl -



Kalocsa - LHKA

Air Venture 2010


2010. május 30.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezték Kalocsán az Air Venture 2010 elnevezésű programot, ahol a Repcsik, Verdák, Sztárok, Lányok, valamint az extrem sportok kedvelőinek kínáltak a szervezők érdekes programokat. A május 28-tól 30-ig tartó három napos rendezvényen a különböző extreme sportok mellet a 100 éves motoros repülés keretén belül számos repülős programot kínáltak a szervezők. Többek közt ejtőernyős tandemugrást, Aeródium (földi súlytalanság), F-16-os szimulátor segítségével, sétarepüléseket repülőgépekkel és Bell Jet Ranger helikopterrel, de lehetett műrepülni Vári Gyula és Szabó Zoltán világbajnok MIG 29-es pilótákkal is. Emellett látványos Mi-2-es helikopter és Gripen vadászgép bemutatót láthattak vasárnap az érdeklődők. A rendezvény utolsó napján pedig a 100 éves magyar motoros repülés tiszteletére mintegy 30 repülőgép szállt fel egyszerre, hogy egy célrepüléssel tisztelegjenek nagy repülő elődeink előtt. Sajnos a rendezvény mindhárom napján közbeszólt az eső, vasárnap délután pedig a lezúduló özönvízszerű esőzés elmosta a rendezvényt. Ennek ellenére aki kilátogatott nem maradt élmény nélkül, mert a fentebb felsoroltakon kívül még számos program várta a felnőtteket és a gyerekeket. Képes összeállításunk egy kis ízelítőt próbál adni a rendezvényről.

- FWM -



Hajdúszoboszló - LHHO

Kényszerleszállt egy kisrepülőgép Hajdúszoboszlón


2010. május 29.

Szántóföldön landolt motorhiba miatt a 38-55 jelű ultrakönnyű motoros kisrepülőgép szombaton délelőtt Hajdúszoboszlón, közölte Ádám Pálma rendőrhadnagy. A gyakorló repülést végző, Apollo Fox típusú kisgép pilótája felszálláskor észlelte a motorhibát, ezért kényszerleszállást hajtott végre, tette hozzá a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletvezetője.
A gép a hajdúszoboszlói repülőtér közelében, a malomsor melletti szántóföldre szállt le, majd átcsúszott a közúton, és a túloldali gyepen állt meg. A manőver során személyi sérülés nem történt, de a gépben jelentős anyagi kár keletkezet. Az ügy körülményeit, a légügyi hatóság értesítése mellett, a rendőrség vizsgálja.

- Index -



Szeged - LHUD

Felborult egy vitorlázógép a szegedi repülőtéren


2010. május 25.

Leszállás közben felborult a HA-4473-as lajstromjelű DISCUS "CS" típusú vitorlázógép a szegedi repülőtér területén hétfőn délután. A pilótát könnyebb sérülésekkel szállította el a mentő – tájékoztatott Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A rendőrség eddigi adatai szerint a vitorlázógép edzőrepülés során éppen landolt, amikor a pilóta egy éles fordulást hajtott végre, ám ezt túl alacsonyan tette. Ennek során a vitorlázó egyik szárnya beleakadt a földbe, kitört, a jármű pedig a feje tetejére fordulva állt meg.
A repülő pilótáját a mentők fejsérüléssel szállították kórházba, sérülése 8 napon belüli.
A Szegedi Rendőrkapitányság a Közlekedésbiztonsági Szervezet Légiközlekedési Igazgatóság bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.

- Szegedma.hu -



Budapest - Közlekedési Múzeum

Megnyitotta kapuit a Repüléstörténeti és Űrhajózási Kiállítás


2010. április 28.

2010-ben 100 éves a magyar motoros repülés, amelynek alkalmából 2010. április 28-án a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat támogatásával ismét megnyílt a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum megújult Repüléstörténeti és Űrhajózási Kiállítása. Az esemény tiszteletére egy Li-2-es és egy PO-2-es veterán gép repült el a kiállításnak otthont adó Petőfi Csarnok felett. A kiállításon több mint 50 légi jármű tekinthető meg, köztük a Libelle – az első magyar repülőgép – hiteles másolata. A repülés élményét szimulátorokban ismerhetik meg a látogatók.
A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. támogatásával az évforduló alkalmából megújult a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Repüléstörténeti és Űrhajózási Kiállítása, valamint a Libelle hiteles másolata is a kiállított repülőgépek közé kerülhetett.
A Kiállítás 4000 négyzetméterén több mint ötven kiállított gépet, sok száz alkatrészt és fényképet tekinthetnek meg az érdeklődők, és ismerkedhetnek meg a magyar repülés történetével az 1900-as évek elejétől egészen napjainkig. A gyűjtemény légi járművei közül kiemelkedő jelentőségű a Junkers F-13, amely a világ első fémszerkezetű polgári repülőgépe, valamint id. Rubik Ernő motoros- és vitorlázó repülőgépei. A modellek és az utánépített szerkezetek között a kiállítás gyűjteményét gazdagítja Leonardo da Vinci csapkodószárnyas szerkezetének valósághű rekonstrukciója is.
Minden érdeklődő számára különleges látványt nyújtanak továbbá a mezőgazdasági- és iskola-repülőgépek, valamint a régi, dugattyús repülőgépmotorok, forgómotorok, sugárhajtóművek. A tárlatot színesíti az eredeti Tu-154-es repülőgépszimulátor.
A légiforgalmi irányítás története idén 95 esztendős, ugyanis 1915 novemberében a Magyar Királyi Posta Temesvári Igazgatósága GONIO (rádióirány-mérő) állomást létesített a Temesvár melletti Szent-Andráson, ahová a háborúban a balkáni fronton bevetett Zeppelinek számára telepítettek léghajó kikötőt és javító bázist. Az iránymérést a bulgáriai jámbol-i rádió-iránymérő állomással együttműködve végezték 1916. januártól.
A kiállításon rövid képes áttekintést kaphatunk a légiforgalmi irányítás fejlődéséről a korai kezdetektől, egészen a HungaroControl által elmúlt évtizedben végrehajtott műszaki fejlesztésekig. A légi forgalom növekedésével párhuzamosan nyomon követhető a technikai modernizáció. Már a működésből alig tíz esztendeje kivont eszközök is (pl. irányítói munkapultok) elavultnak számítanak a jelenlegi, Európa élvonalába tarozó magyar irányítói rendszerhez képest.
A Magyar Repüléstörténeti Társaság a 100. évforduló alkalmából adta ki a „Magyar repülés centenáriuma” és a „Légiforgalmi irányítás története képekben” c. könyveket, amelyeket a szerzők a Kiállítás ünnepélyes megnyitóján, a helyszínen dedikáltak.
A Repüléstörténeti és Űrhajózási Kiállítás 2010. április 28-ától előreláthatólag 2010. október végéig (hétfő kivételével) minden nap megtekinthető a Városligetben, a Petőfi Csarnok emeletén.
A múzeum űrhajózás-történeti tárlata a közeljövőben nyílik meg. A földszinti részen májustól látható majd a Farkas Bertalan űrrepülésére emlékező 30 éves évfordulós időszaki kiállítás is. Az űrhajózási-űrkutatási gyűjtemény teljes állománya 2011-től lesz látható, az emberes űrhajózás, azaz Jurij Gagarin repülésének 50 éves évfordulóján.

- FWM/HungaroControl -



Szentkirályszabadja - LHSA

Veszprém és Szentkirályszabadja már kiszállna a reptérberuházásból


2010. április 23.

Vissza kell szerezni a szentkirályszabadjai repülőtér területét, mert mára nyilvánvaló vált számunkra, hogy ingatlanspekuláció történt, mondta Debreczenyi János veszprémi polgármester. A polgári repülőtérnek idén szeptember 11-ig kellene elkészülnie, ez a határidő azonban a jelek szerint nem tartható. Veszprém és Szentkirályszabadja önkormányzata 300 millió forintos kötbért követel a tulajdonos Budawest Zrt-től. A cég nem tartja indokoltnak ezt az igényt.
A veszprémi és szentkirályszabadjai önkormányzat még 2005-ben kapta meg hasznosításra az államtól a szentkirályszabadjai volt katonai repülőtér területét. A 450 hektáros ingatlant 2006-ban adták el a Budawest-nek több mint egymilliárd forintért. A befektető vállalta, hogy 2010. szeptember 11-re itt polgári repteret létesít. Ez azonban a jelen állás szerint nem teljesül. A két önkormányzat ezért 300 millió forintos kötbért követel a cégtől. Debreczenyi János elmondta, ha a tulajdonos nem fizet, jogi útra terelik az ügyet. A polgármester azt mondta: az önkormányzat nem látja a jelét annak, hogy elkészül a reptér, ezért vissza akarják szerezni az ingatlant, mert szerinte mára nyilvánvalóvá vált, hogy ingatlanspekuláció történt.
Iványi András, Szentkirályszabadja polgármestere szerint ha az eredeti feltételek nem teljesülnek, az önkormányzatokat elállási jog illeti meg. Ezzel a joggal pedig élni fognak. Ez azt jelenti, hogy a bíróság által megszabott áron visszavásárolják majd a területet.
A BudaWest Airport Holding Zrt. ingatlanfejlesztési vezetője úgy reagált: a reptér átadása a környezetvédelmi engedély hiánya miatt csúszik.
A létesítési engedélyt nem nekünk felróható okból nem kaptuk meg, mivel a környezetvédelmi engedélyezési eljárás példátlan módon elhúzódik, mondta Karai Péter. Előbbit egyébként a Nemzeti Közlekedési Hatóság légiközlekedési igazgatósága, utóbbit pedig a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség adja ki. Hozzátette: az előzetes környezetvédelmi engedélykérelmet 2008. május 30-án adták be, amelyet több mint egy év elteltével, 2009. június 30-án utasított el első fokon a hatóság. Fellebbezést nyújtottak be, és a másodfokon eljáró hatóság megismételt eljárást rendelt el. Ez az új eljárás 2009. december 3-án indult, és azóta is folyamatban van.
A cég nem tartja indokoltnak az önkormányzatok kötbérigényét, szerinte természetes, hogy csak azokat a felújítási munkákat tudták elvégezni, amelyek nem engedélyhez kötöttek. Az irányítótorony, a tartalékmező és a végbiztonsági sávok felújítása készült el. A felszállópálya és gurulóutak felújítása vagy átépítése csak a létesítési engedély birtokában lehetséges, ezért ezeknél csak a karbantartás történt meg. A reptér átadásáig egyébként a cég négymilliárd forintot meghaladó fejlesztési költséggel számol.

- Független Hírügynökség -



Sármellék - LHSM (Fly Balaton Airport)

Áll a forgalom a vulkáni hamu miatt


2010. április 17.

Áll a forgalom a sármelléki repülőtéren is, és egyelőre Hévízen maradnak azok az utasok, akik emiatt nem tudnak visszarepülni Németországba - közölte az MTI érdeklődésére a német légi járatokra szerződött utazásszervező cég.
Josef Mutsch, a hévízi Mutsch Ungarn Reisen, a három német járat üzemeltetésére a Lufthansával szerződött utazási iroda vezetője a légitársasággal egyeztet arról, hogy vasárnap vagy legkésőbb hétfőn megérkezhetnek-e a gépek a FlyBalaton repülőtérre.
Gubicza Ágoston, az üzemeltető FB Airport Kft. ügyvezetője az MTI-nek azt mondta: a teherforgalomban is kiesést okozhat a vulkáni hamu okozta légtérzár. Vasárnapra várják ugyanis hosszú idő után az első cargoszállítmányt, egy ukrán felségjelű teherszállító repülőgépet, amely a sármelléki bepakolás után az Egyesült Arab Emírségek fővárosába, Abu-Dzabiba vinné a rakományát.

- MTI -



Budaörs - LHBS

Lezuhant egy vitorlázógép Budaörsön


2010. április 11.

Lezuhant a HA-5529 lajstromjelű R-26 SU GÓBÉ típusú vitorlázó repülőgép Budaörsön. A gép a Mező utcában, az úgynevezett Kislakótelep mellett, egy játszótér közelében, az egyik családiház kerítésének vágódott. A 19 éves pilóta szerencséjére a gép nem csapódott a földbe, mert a környező fák ágai felfogták a zuhanást, és mintegy 40 centivel a föld felett tartották a repülőt.
A helyszín közelében lévő játszótéren lévő gyerekek és szüleik először arra lettek figyelmesek, hogy "borzasztóan alacsonyan szállt a gép". Ezután nagy robajt és csattanást hallottak a közelben, és egyből indultak a hang irányába.
A hirado.hu információi szerint a pilótanő feje, kezei, valamint alsó lábszára sérült meg. Reflexei jól működtek, de nem igazán volt tudatánál, zavartan viselkedett. A háztulajdonos - akinek a kerítésébe csapódott a vitorlázógép - azonnal a nő segítéségére sietett, de a sérült pilóta jelentős kommunikációra képtelen volt. Amikor a sérült pilótanőt kiszabadították, egyből azt kérdezte a férfitől, hogy mi lesz a gépével.
A gép a felszállás után egy 360 fokos nagy iskolakör gyakorlatot hajtott végre, miközben dugóhúzóba került és zuhanni kezdett. A pilóta megpróbálta kiszedni a gépet, de a manőver csak arra volt elég, hogy a fák közé irányította a vitorlázó repülőgépet.
A helyszínelés befejeződött, a Mező utcai ház kertjéből a Fővárosi Tűzoltóság darujával emelték ki a roncsot - mondta a katasztrófavédelem sajtóügyletese. A körülmények tisztázására szakértők bevonásával indult vizsgálat az ügyben.

- Híradó.hu -



Sármellék - LHSM (Fly Balaton Airport)

Újból megnyitott a sármelléki repülőtér


2010. április 10.

A Lufthansa szárnyai alatt működő Eurowings légitársaság Düsseldorfból érkezett járatával szombaton délben újból megnyitotta kapuit a sármelléki FlyBalaton repülőtér, amely ezen a napon Frankfurtból és Hamburgból is fogadott gépeket.
A leszállóhely újranyitása alkalmából tartott sajtótájékoztatón az üzemeltető cég, az SCD-csoporttal együttműködésben működő FB Airport Kft. ügyvezetője, Gubicza Ágoston elmondta: erre az évre 32 ezer utas fogadását tervezik és öt év alatt szeretnék elérni, hogy a nyereségességhez szükséges 300 ezres utasszámot biztosítani tudják.
A nyitónapon leszállt és még várt Fokker 70-es gépekkel együttesen mintegy hetvenen érkeztek Hévízre és a Balatonhoz, az első gép a Lufthansa-csoporthoz tartozó Eurowings Bombardier CRJ 900-as repülőgépe az ünnepi szokások szerint tűzoltók vízsugara alatt gurult be a terminálépület elé.
Az eddigi tárgyalások alapján idén a hévízi Mutsch Ungarn Reisen által szerződött Eurowings Düsseldorfból, Frankfurtból és Hamburgból hoz utazókat, a Salamon Reisen pedig a Hamburg International légitársasággal szerződött lipcsei, drezdai és erfurti járatokra. Várhatóan nyáron Basel és Sármellék között a pozsonyi Danube Wings légitársaság indít gépeket, tárgyalnak egy törökországi, antalyai charterről, de a remények szerint a jövő évtől a Ryanair Londonba és Frankfurtba is repül ismét a Balaton partjáról.
Tomcsányi Gábor, az SCD-csoport vezérigazgatója arról szólt, hogy a következő 5-7 évben jelentős beruházásokat indít a társaság a Balaton térségében, és mindezeket komolyan befolyásolja a Sármelléken megforduló utasok száma. Terveik szerint öt év alatt tudják elérni a gazdaságos, már önfenntartó működéshez szükséges 300 ezres számot.
Berkenyés István, Zalavár polgármestere felidézte, hogy az utolsó hónapokban is számos bizonytalanság adódott a reptér újranyitása körül. Ezért kellett olyan partnert találni, amelyik hosszú távon gondolkodik és tőkeerős, így tudtak 50+50 évre szóló megállapodást kötni az SCD-csoporttal.
Azt minden érintett hangsúlyozta, hogy a térség összefogása nélkül és állami támogatás hiányában nem lehet fenntartani egy regionális repülőteret. Gubicza Ágoston egy korábbi felmérésre hivatkozva hozzá is tette: a Balaton és Hévíz térségébe érkező vendégek átlagosan mintegy 500 eurót költenek el itteni tartózkodásuk során, a pénznek azonban mindössze egy százaléka kerül a repülőtérre, a többi a szolgáltatókat és az államot gyarapítja.

- Világgazdaság -



Nagykanizsa - LHNK

Lezuhant egy kisrepülő Nagykanizsán


2010. március 28.

Lezuhant a Nagykanizsához tartozó bajcsai repülőtéren vasárnap késő délután egy ultrakönnyű kisrepülőgép, a pilótája belehalt a becsapódáskor szerzett sérülésekbe.
Szemtanúk közlése szerint a gép leszálláshoz készülődött, amikor orral váratlanul a földnek csapódott. Néhányan azt mondták: a füves leszállóhely fölött hajtott végre egy fordulatot a gép, amikor egy széllökés megdobhatta.
Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a szerencsétlenül járt pilóta egy Apollo Fox típusú (22-55) ultrakönnyű kisrepülőgépet vezetett. Hozzátette: a kollégái a helyszínre tartanak a baleset kivizsgálására.
A balesetben halálos sérüléseket szenvedő nagykanizsai pilóta gyakorlott repülősnek számított, gépe azonban szinte teljesen új volt még. Az MTI értesülése szerint mindössze néhány hónapja volt a birtokában, és ezen a hétvégén többször is repült vele Nagykanizsa környékén.
A kisgép a repülőtér iroda- és raktárépületeitől alig tízméteres távolságra zuhant le.

- KBSZ közlemény - A KBSZ szakemberei elvégezték a helyszíni szemlét. Mivel ennek a repülőgépnek nem tartozéka az olyan fedélzeti adatrögzítő, amelyből utólag kiolvashatóak lennének a repülés mozzanatai és GPS berendezés sem volt a fedélzeten, ezért a KBSZ vizsgálóbizottsága a helyszínen rögzített nyomok és a szemtanúk elmondása alapján kezdheti meg a körülmények feltárását.
A rendelkezésre álló dokumentumok szerint az alig egy éves repülőgép légialkalmassági tanúsítványa érvényes volt. A pilóta jogosítását és repült idejét igazoló dokumentum a helyszínen nem volt fellelhető.
Az eddig rendelkezésre álló információk alapján a pilóta a repülőtér felett, helyi repülést hajtott végre, és a leszálló irányra történő ráforduláskor következett be a baleset. A repülőgép a forduló közben, kb. 40-50 méter magasságon a szárnyára billent, és a feltételezések szerint un. dugóhúzóba esett. A KBSZ szakemberei a motor és a kormányszervek meghibásodására utaló nyomot nem találtak, és a közelben tartózkodók közül többen hallották, hogy a repülőgép motorja felpörgött a baleset bekövetkezése előtt.

- Független Hírügynökség/KBSZ -



Kecskemét - LHKE

Vészhelyzet a reptéren: átvágták a tápkábelt a tolvajok


2010. március 26.

Kecskemét Rendőrkapitányság őrizetbe vett egy kecskeméti és egy ceglédi férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy egy fiatalkorú kecskeméti fiúval együtt csütörtök délután behatoltak a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis II-es számú, nyitott irányító házába – tudtuk meg Mihályné Bornemisza Eleonórától, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől. Átvágták a repülőgépek irányítását és biztonságos leszállását segítő berendezések tápellátását szolgáló elektromos kábelt, abból mintegy három méternyi darabot elloptak. Ennek értéke tízezer forint.
A tápkábel átvágásával a műszerek áramellátása megszűnt, így a leszállást segítő jeladó működésképtelenné vált. A vezetéktolvajok tehát nagy mértékben veszélyeztették a légi közlekedés biztonságát, emellett mintegy százezer forintos rongálási kárt okoztak. Szerencsére tetten érték őket – tudtuk meg a sajtószóvivőtől, így a lopással okozott kár megtérült.
A rendőrség délelőtt kiadott sajtóközleményéből kiderült, hogy csütörtökön 16 óra körül hatoltak be a reptér irányítóházába, amely a kerítésen kívül található. A réztolvajok magukkal vitték egyikük kilencéves testvérét is.
Amikor átvágták a tápkábelt, megszűnt a műszerek áramellátása, ami azonnal jelzést adott a repülőtéren. Átátálltak tartalék áramkörre, hiszen ekkor gépek is voltak a légtérben. Így valóban komoly veszélyt okoztak a tolvajok.
A rendőrök és a reptér dolgozói egyidőben érkeztek a helyszínre, ahol tettenérték őket. A réztolvajok egyébként autóval indultak lopni, pedig egyiküknek sem volt jogosítványa – mondta el a Baon.hu-nak Mihályné Bornemisza Eleonóra.Az egyik személy ellen kiskorú veszélyeztetése miatt, mindkettőjük ellen pedig lopás vétség és a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A reptértől körülbelül egy kilométerre található irányítóházat külön őr nem vigyázza, de különböző érzékelőberendezések természetesen figyelik, technológiai őrzése megoldott – tudtuk meg Kilián Nándor dandártábornoktól, a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnokától. – Mivel olyan berendezésről van szó, amely a navigációhoz szükséges, a kábelek ellopása veszélyhelyzetet okozott, de szerencsére jó idő volt, hétágra sütött a nap. A behatolásra azonnal reagáltunk, a tolvajokat sikerült tetten érni és elkapni – tette hozzá a parancsnok. Kilián Nándor kérdésünkre elmondta: már máskor, pár évvel ezelőtt is volt hasonló kábellopási kísérlet, a tolvajok akkor sem jártak sikerrel.

- BAON -



Sármellék - LHSM (Fly Balaton Airport)

Megállapodtak Sármellékről


2010. március 03.

Az SCD csoporthoz tartozó FB Airport Kft. vette bérbe és üzemelteti a sármelléki repülőteret ötven plusz ötven évre, amiért 6 millió forintos, fix összegű éves alapdíjat, továbbá forgalmához kötött prémiumot fizet a tulajdonos sármelléki és zalavári önkormányzatnak, a megállapodást szerdán kötötték meg - közölte az SCD Group.
A safeaccount.hu információi szerint a hatósági engedélyek megszerzését, illetve a márciusra tervezett sikeres próbarepülést követően április elsején fogadhatja Sármellék az első nemzetközi járatot.
A társaság számításai szerint a repülőtér működtetése és fenntartása évente félmilliárd forint befektetést igényel majd az SCD részéről. Becsléseik szerint a sármelléki repülőtér legkorábban 2012-ben hozhatja vissza a 2008-ban regisztrált, közel 150 ezres utaslétszámot, és csak középtávon várható, hogy a forgalom eléri a nullszaldós működéshez szükséges mértéket.
Tomcsányi Gábor, az SCD Group Zrt. vezérigazgatója a közleményben úgy fogalmaz: az SCD Group elkötelezett a balatoni turizmus fejlesztése mellett, amelyhez elengedhetetlen a sármelléki repülőtér kiszámítható működése. Emellett az SCD balatoni turisztikai beruházásainak megvalósításához komoly üzleti hátteret biztosít a repülőtér által bonyolított nemzetközi utasforgalom. Ezért döntöttek úgy, hogy akár veszteséges üzemeltetés mellett is minden szükséges lépést megtesznek a FlyBalaton repülőtér megmentése érdekében.
Az SCD tájékoztatása szerint a cégcsoport a repülőtér körül fekvő, további 200 hektáros terület hasznosítási pályázatát is elnyerte. A társaság a földterület kármentesítését követően a légikikötő működéséhez illeszkedő fejlesztéseket kíván megvalósítani.
Az egykori szovjet laktanya területének bérletéről szóló szerződést a következő hetekben írják alá, ennek értelmében az SCD csoport több év alatt összesen egymilliárd forintot fizet a sármelléki és zalavári önkormányzatoknak.

- index -



Sármellék - LHSM (Fly Balaton Airport)

Az SCD üzemelteti az áprilistól újrainduló sármelléki repülőteret


2010. február 19.

Működtető felszámolás mellett döntött a sármelléki repülőtér felszámoló-biztosa, így április elsejétől ismét beindul a Balaton Airport az SCD Group üzemeltetésében - jelentette be Suchman Tamás, a Balatoni Fejlesztési Tanács(BFT) elnöke a szervezet pénteki ülésén Siófokon.
A BFT elnöke kifejtette, az üdülőrégió igenforgalmi teljesítménye nagyban függ attól a sármelléki repülőtértől, amely komoly kormányzati és vállalkozói tőkéből indulhatott be, 140-200 ezres utasforgalom lehetőségét magába rejtve. A tulajdonos a válság miatt komoly adósságokat halmozott fel és elkerülhetetlenné vált a felszámolás. Az egyeztetéseken - amelyben Suchman Tamás is részt vett, - az SCD vállalta az üzemeltetést, megállapodásra törekedve az érintett önkormányzatokkal. Az üzleti kapcsolatai révén első évben 50 ezer körüli utasforgalom elérését célul tűző SCD jelezte, szeretné tartósan megszerezni az üzemeltetői jogokat - derült ki Suchman Tamás beszámolójából.

- mfor.hu -



Taszár - LHTA

Jogilag aggályos döntés született Taszárról


2010. február 12.

Kolber István miniszterelnöki megbízott szerint jogilag aggályos, méltatlan és célszerűtlen döntést hozott a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT), amikor szerdán sikertelennek nyilvánította a taszári volt katonai repülőtér adás-vételi szerződésének megkötését.
A hasznosítással megbízott szocialista politikus pénteken Kaposváron egy háttérbeszélgetésen fejtette ki álláspontját, hozzátéve: március elsejéig még lát esélyt arra, hogy az NVT megváltoztatja döntését.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében a döntést azzal indokolta, hogy a vevőjelölt Ugarde Kft. nem fizette meg határidőre a vételár-hátralékot.
Kolber István szerdán kiadott közleményében foglaltakat megerősítve hangsúlyozta: nem ez lett volna az első eset, hogy a tanács eltér a 60 napos határidőtől. Arra, hogy ezúttal nem így tett, a magyarázat az lehet, hogy "olyan a politikai légkör, amely túlzott óvatosságra késztette a döntéshozókat" - vélekedett a miniszterelnöki megbízott, hozzátéve: a vevő vállalta, hogy a pályázati előírásban szereplő 120 napos ajánlati kötöttség lejárta, azaz március elseje előtt átutalja a vételárat.
Közölte: egyelőre nem akar arról beszélni, hogy milyen tényekkel és adatokkal kívánja meggyőzni a tanácsot, de úgy véli, nyomós érveket tud felsorakoztatni a döntés megváltozatása mellett. Arra a felvetésre, hogy ehhez - pártállástól függetlenül - számíthat-e helyi politikusokra, hiszen Somogy megye és a régió számára egyaránt fontos lenne a taszári fejlesztés, azt mondta: eddig még nem kapott ilyen jelzést. Hozzátette: tudomása szerint Taszáron aláírásgyűjtésbe kezdtek a döntés megváltozatásáért.
Az NVT 2009. november 18-i határozatával hirdette ki az Ugarde Kft.-t a taszári repülőtér-fejlesztési pályázat nyertesének. Az Ugarde az ingatlan 1 milliárd forintos vételára mellett vállalta 700-1800 millió forintos értékben a terület kármentesítését, továbbá 2014-ben a repülőtér újraindítását, hat év alatt 23,3 milliárd forintos beruházás megvalósítását, és 960 munkahely létesítését. A vállalások megvalósulását évi 50 millió forintos hibás teljesítési és 2,3 milliárdos nem teljesítési kötbér garantálta volna.
A taszári katonai bázist 2006 februárjában vonták ki a hadrendből. A hasznosításra az első pályázatot 2008 október elsején írták ki. Arra három ajánlat érkezett, közülük egy nyertest hirdettek: egy konzorcium 30 hektáros területen buszgyárat épít 4,3 milliárd forintos beruházással. A második pályázat 2009 júniusában eredménytelenül zárult. A harmadik pályázatot 2009. augusztus 17-én hirdették meg. A szeptember 21-i határidőig két ajánlat érkezett, közülük választották ki az Ugarde Kft. pályázatát.

- Híradó.hu -



Dunakeszi - LHDK

Vádemelést javasol a dunakeszi repülőbaleset ügyében a rendőrség


2010. február 10.

Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a pilóta ellen, akinek a gépe tavaly a dunakeszi repülőtéren egy légibemutatón a földhöz csapódott. A balesetben egy ember meghalt, egy gyerek pedig megsérült. A szakértők szerint a balesetet a kisrepülőgép vezetője okozta. A pilóta, aki egy külföldi légitársaságnál ma is első tisztként dolgozik, tagadja, hogy hibázott volna.
A szerencsétlenség a repülőnap záró gyakorlata közben történt. Három, kötelékben repülő gép szétvált és miközben újra össze akartak rendeződni, a jobb oldali kísérő túl közel került a földhöz és nekiütközött egy kisbusznak.
Az irányíthatatlanná vált Zlin 143-as ezután még körülbelül 250 métert csúszott a füvön. Közben elsodort egy biztonsági őrt, aki a helyszínen meghalt és egy tíz éves gyereket, aki súlyosan megsérült. A balesetben súlyosan megsérült a repülőgép vezetője is. A pilóta ellen légiközlekedés halált okozó veszélyeztetése miatt indult eljárás.
"A nyomozást befejeztük, az iratismertetés az érintettek részére megtörtént és a héten vádemelési javaslattal az ügyészség részére megküldjük a nyomozati iratokat" - Hangodi István alosztályvezető, Dunakeszi Rendőrkapitányság-
A pilóta, aki főállásban egy külföldi légitársaságnál első tisztként utasszállító gépeket vezet, nem ismeri el a felelősségét. Az ügyészségnek az iratok megérkezésétől számítva harminc napja van arra, hogy eldöntse, emel-e vádat a pilóta ellen.

- Híradó.hu -



Budaörs - Légimentő bázis

Felavatták az ország legmodernebb légimentő bázisát Budaörsön


2010. január 16.

Átadták a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. új bázisát pénteken: az M1-es autópálya mellett, Budaörsön létrehozott korszerű központban áll készenlétben ezután a közép-magyarországi régióban szolgáló helikopter. Az új bázison – ahová a budaörsi repülőtéren lévő elavult központból költöztek át a mentők – egyebek mellett két fűtött hangárt, éjjeli landolásra, startolásra alkalmas leszállópályát, 30 ezer literes kerozintárolót és a légi irányításnak, gyógyszerraktárnak, oktatóhelyiségnek helyt adó épületet alakítottak ki.
Túri Péter, az állami tulajdonban lévő Magyar Légimentő Nonprofit Kft. ügyvezetője lapunknak elmondta, hogy a 235 millió forintos beruházás költségeiből 150 millió forintot a kormány vállalt, a fennmaradó részt a térség települései, egy telekommunikációs cég, az állami autópálya-kezelő és saját társaságuk állt. Hozzátette: mivel a bázis tervei már régóta készen voltak, rekordgyorsasággal, nem egészen fél év alatt készült el az új központ. Érdekesség, hogy a komplexumban megújuló energiaforrások révén biztosítják az áramot, a fűtést és a hűtést is.
Az ügyvezető kérdésünkre elmondta, hogy meglévő hét bázisuk közül a 2007-ben átadott balatonfüredi, a tavaly épült szentesi, és a most elkészült budaörsi korszerű, minden igényt kielégítő, Miskolcon, Debrecenben, Sármelléken és Pécsen azonban egyre sürgetőbb volna a felújítás, mindemellett szükség lenne egy nyolcadik, pápai állomáshelyre. Túri Péter szerint ezekre a beruházásokra akár már másfél éven belül sor kerülhet. A napokban jelentek meg ugyanis az új európai uniós pályázatok, s ezek között van olyan, amit kifejezetten mentőállomások építésére, korszerűsítésére írtak ki.
A Magyar Légimentő Nonprofit Kft. nyolc helikoptere tavaly összesen 2778 bevetést – az esetek nyolcvan százalékában sürgősségi mentést – hajtott végre. A statisztikák szerint a Budaörsön állomásozó gépnek kellett a leggyakrabban startolnia, tavaly összesen hatszázszor emelkedett a levegőbe.

- Népszabadság -



Budapest - Közlekedési Múzeum

100 éves a magyar gépi repülés


2010. január 10.

2010-ben ünnepeljük a magyar repülés kezdetének 100 éves évfordulóját, Adorján János 1910. január 10-én végrehajtott sikeres felszállásának emlékére. A nevezetes évforduló alkalmából a Magyar Repüléstörténeti Társaság (MRT) 2010. január 9-én jubileumi, nyilvános repüléstörténeti konferenciával egybekötött ünnepséget és sajtótájékoztatót tartott a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban.
A múzeum Dísztermében egy gombostűt sem lehetett leejteni, annyian gyűltek össze megemlékezni a nagy évfordulóról. Czigler Klára, a Választmány tagja köszöntötte a megjelent vendégeket, majd Kincses Károly előadóművész elszavalta Váczi Mihály „Nem elég” című versét. Ezután az MRT bemutatta a 100 év repülőeseményeiről készített vetítettképes összefoglalóját. Ezt követően Harangozó Tamás, a Társaság elnöke mutatta be a „A magyar repülés centenáriuma – 100 év eredményei” című könyvet. A könyv bemutatása után a repülés különböző ágazatainak képviselői adtak tájékoztatást.
Rövid, frissítő szünet után a vendégek megnézhették a kupolateremben kiállított Libelle repülőgép replikáját, a Corvus Aircraft Phantom típusú repülőgépét és egy magán repülőgép építő csapat készűlő Sólyom típusú műrepülőgépét. Itt az érdeklődők kérdéseket tehettek fel a gépek építőinek. A program színesítéseként alkalmi postahivatal működött, külön erre az alkalomra készített bélyegzéssel.
Másnap, január 10-én a repülés művelői és szimpatizánsai az Őrs vezér téri emlékműnél gyülekeztek 10 óra előtt. Bajkó Erika, a KBSZ kommunikációs igazgatója üdvözölte a jelenlévőket, majd Dr. Hegedűs Dezső, az MRT Szerkesztő Bizottságának elnöke, egykori MRSZ főtitkár mondott ünnepi beszédet, a nagy elődök munkásságát méltatva. Ezt követően Kim Pin Bong úr, Szingapúr nagykövete, egyben az ICAO Elnökségének tagja mondott néhány szót. Az ünnepség végén elhelyezték az emlékezés virágait az MRT és a MÁV Repülőklub tagjai, nagykövet úr, magánszemélyek. Az ünnepségre meghírdetett repülőgépes kötelék áthúzása a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt.

Néhány érdekesség az évforduló kapcsán


Adorján „Libelle” nevű gépe négyszögletes törzzsel és Blériot-éhoz hasonló futóművel készült. Szerkezetileg lényeges eltérése abban volt, hogy a törzs négy hossztartóját bambuszrudak alkották, és ehhez a rácsrudakat bilincsekkel rögzítették. A monoplán szárnya egyfőtartós volt. A gép kormányrendszere gömbcsuklón működő, centrális kormány volt. Az összeépített vízszintes és függőleges kormánysík együtt mozdult el kormányzáskor, így például az oldalkormány kitérésekor a vízszintes helyzetű magassági kormánylap ferde helyzetbe került a gép hossztengelyéhez képest.
A „Libelle” első próbaútját 1909. december 09-én végezte volna, de a gurulás közben az egyik drótküllős kerék kidőlt. A kerekek agyát ezért meghosszabbították, így a kerekek jobban ellenálltak a fordulókban az oldalirányú erőknek. A munka január elejére készült el. Ekkor Adorján eldöntötte, hogy kipróbálja a „Libellét”. Első sikeres felszállását 1910. január 10-én hajtotta végre. A próbaút egyben az első olyan alkalom volt, amikor magyar pilóta magyar tervezésű és kivitelezésű repülőgéppel repült.
A korabeli sajtó így írt a jeles eseményről: „Adorján beült az ülésbe, és a motort berántották. A pilóta intett, mire mindenki elengedte a gépet, és a Libelle lassan gurulni kezdett. Mikor elérte a megfelelő sebességet, megemelkedett, és egyszer csak fenn volt a levegőben. Szépen, egyenletesen repült a hangárok felé. Magyar pilóta magyar repülőgépen a magyar légtérben, erre eddig még senki sem volt képes.”

- FWM -