2008
2009
2010
2011
2012
2013
2014
2015
2016



Rakodás közben sérült egy gép Ferihegyen


2011. december 31.

Pénteken késő este, rakodás közben megsérült a Malév HA-LOG lajstromjelű repülőgépe. A Frankfurtból (MA523) este tíz óra után pár perccel érkezett Boeing 737-600 típusú repülőgép a 42-es állóhelyre parkolt. A csomagok kirakodásához érkező poggyászkocsi vontatmányából 3 kocsi leakadt és nekiütközött a repülőgép hasának, melynek következtében a Boeing burkolata behorpadt.

- FWM -


Ismét milliárdos kölcsönt kap az államtól a Malév

2011. december 30.

Ötmilliárd forint tulajdonosi kölcsönt kap a Malév a kormány december 29-i döntése szerint. A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat a végrehajtást azonnali határidővel szabja meg. A kölcsön forrása a költségvetés miniszterelnöki fejezetének rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzata.
A légitársaság november végén egyszer már kapott a rövid távú finanszírozás biztosítására három év futamidejű, 4,2 milliárd forint összegű tulajdonosi hitelt. A nemzeti fejlesztési miniszter jóváhagyásával nyújtott kölcsönről szerződést írtak alá, amely szerint a kölcsönt egy összegben, a futamidő végén kell törleszteni.
A Magyar Nemzet a héten írta meg, hogy Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos várhatóan január elején adja át büntetőfeljelentéseit a Malév eladása ügyében a nyomozó hatóságoknak. Budai szerint öt feljelentésről van szó, amelyek a légitársaság privatizációját érintik.

- Origo -



Januárra halasztották a döntést Malév-ügyben


2011. december 22.

Nem kapott pénzt a kormánytól a Malév. A cég közgyűlésén napirenden volt a társaság tőkehelyzetének rendezése, döntés azonban nem született.
Újabb fordulót január 6-ra hívtak össze a maival megegyező napirendi pontokkal (tőkeemelés, a Boeing gépek lejáró lízingszerződései), ám ezzel a tulajdonosi jogokat gyakorló szaktárca és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő gyakorlatilag – a manapság divatos megfogalmazással – elment a falig. Akkor ugyanis megoldást kell találni a cég helyzetére. Több elvesztegetni való idő nincs. A Malév csődje 500 milliárdos lyukat üthet a büdzsén.
November 21-én Fellegi Tamás jóváhagyása alapján a Malév rövid távú finanszírozási igényének biztosítása érdekében 4,2 milliárd forintos tulajdonosi kölcsönt kapott a tulajdonosától, s a Malév hangsúlyozza, hogy ez biztosíthatja a társaság működését a következő közgyűlési döntésig. Az azonban már korántsem egyértelmű, mi történik, ha akkor sem születik döntés. Hivatalos tájékoztatás hiányában ezért ismertetjük a légiközlekedési szakma vezető szakembereitől származó információkat s a valószínű forgatókönyvet.
Az biztos, hogy a Malév az orosz hitelezőjével való kormányzati megállapodás hiányában, pénzügyi terhei miatt – kedvező üzemi eredményei ellenére is – a téli hónapokban finanszírozásra szorul. A legutóbb kapott kölcsön a legszigorúbb gazdálkodás mellett is csak január elejéig-közepéig elég, ezért ha a következő közgyűlést megelőzően nem dönt a kormány, azzal a Malév bedőlését kockáztatja. Annál is inkább, mert január közepére megérkezhet az EU határozata a cég állami támogatásairól, amelyben azokat szabálytalannak nyilváníthatja (ezt már kész tényként kezeli a kormányzat), és eltiltja a kabinetet a további támogatástól. Ezt követően a kormány akkor sem adhat pénzt a cégnek, ha akar.
Mindezzel csak az a probléma, hogy az elmúlt hónapokban a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban nemigen készültek fel a cég esetleges irányított szanálására és az ezzel kapcsolatos teendőkre, ne adj’ isten, egy a Malév alapjain létrejövő új légitársaság elindítására. Holott ez a forgatókönyv már a Bajnai-kormány idején is egy volt a lehetséges alternatívák közül. A Malév esetleges nem tervezett leállása cserben hagyott utasok ezreivel és mintegy háromezer munkahely megszűnésével fenyeget. S nem csak ezt kockáztatják: a Budapest Airport privatizációs szerződése szerint ez esetben 1,8 milliárd euró azonnali fizetési kötelezettsége keletkezik az államnak, ami forintban több mint ötszázmilliárdot jelent: ezzel a jövő évi hiány is elszáll.
Továbbra sincs semmilyen hír arról, hogy állnak a minisztériumban a befektetők keresésével, akik esetleg beszállhatnának egy magyar légitársaság működtetésébe. Ez ügyben pedig előrelépés aligha várható, hiszen eddig Fellegi Tamás kabinetfőnöke, Kocsis Tamás és Rozgonyi Árpád foglalkozott a Malév ügyeivel, sorsuk azonban a miniszterváltás közepette meglehetősen bizonytalan. A tárcához közeli forrásaink szerint Kocsis gyakorlatilag már be is jelentette távozását, s érdemben szinte semmi sem történik Malév-ügyben. Tegnapi számunkban, korábbi információkra hivatkozva megírtuk: a szaktárcában készült egy előterjesztés, amely 11,6 milliárd forintot javasolt a cégnek, amellyel az anyag szerint mintegy fél évig lehetne problémamentesen biztosítani a társaság működését.
Tegnap reggel viszont már olyan információk érkeztek, hogy ennyi pénzt semmiképp sem adnak a társaságnak. A dokumentumban szerepelt az a pénzügyi kockázat, amely a Budapest Airport hitelezőivel szemben fennálló kezességvállaláshoz kötődik. Ez idáig azonban nem hallottunk olyan szakmai anyagról, amely azt ismertetné, miképpen lehetne biztosítani a Malév feladatait egy újraszervezett céggel, vagy megállapodás esetén az új befektetővel – ha a korábbi nyilatkozatoknak megfelelően van ilyen. Márpedig ez kulcskérdés: ha ugyanis egy új cég veszi át a nemzeti légitársaság feladatait, az sem történhet azonnal: megfelelő, hónapokig tartó előkészítés szükséges ahhoz, hogy egyik napról a másikra végbemehessen egy olyan váltás, mint amilyen a Swissair – Swiss esetében történt. Úgy tudjuk, a szaktárcánál csak odáig jutottak, hogy a legrosszabb esetre felkészülve, fel kell venni a kapcsolatot más légitársaságokkal – a Malév versenytársaival. Ez pedig lényegében azt jelenti, hogy a magyar kormány elengedi a saját tulajdonú légitársaságának a piacát, méghozzá ingyen és bérmentve.

- NOL -



Kevesebbet kaphatott az állam a Budapest Airportért

2011. december 22.

A Legfőbb Ügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapest Airport privatizációjával kapcsolatban Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentése alapján, amelyet korábban elutasított a Fővárosi Főügyészség.
A Fővárosi Főügyészség feljelentést elutasító határozatát részben hatályon kívül helyezték, és a feljelentés egyik pontja kapcsán elrendelték a nyomozást. Budai Gyula október 6-án jelentette be, hogy feljelentést tett a Budapest Airport Zrt. privatizációja ügyében hivatali visszaélés, hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Akkor azt közölte, hogy vizsgálata szerint a BA "hibás privatizációja" - az elmaradt fejlesztések és az ezzel kapcsolatos szankciók hiánya - miatt a magyar államot körülbelül 85 millió euró kár érte. A feljelentést ugyanakkor a Fővárosi Főügyészség bűncselekmény hiányában elutasította.
A Legfőbb Ügyészség mostani határozata szerint ugyanakkor mégis a "hűtlen kezelés bűntettének gyanúját kelti" Budai Gyula feljelentésének egyik pontja. Ez arról szól, hogy noha a Budapest Airport Zrt. a szerződéses kötelezettsége ellenére a 2006-2007 években összesen több mint 46 millió euróval, 2008 és 2010 között pedig összesen 39 millió euróval kevesebb összeget fordított specifikus kötelezettségvállalások teljesítésére, ezen összegeket sem a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. részére nem fizették meg, sem a bankgarancia lehívására nem került sor, hanem ehelyett a felek között a kötelezettségek átütemezéséről jött létre megállapodás. A Legfőbb Ügyészség ezért a feljelentés e része tekintetében elrendelte a nyomozást.

- Gazdasági Rádió -



Liszt Ferenc képe a terminálon


2011. december 20.

Mától hatalmas méretű, Liszt Ferencet és Munkácsy Mihályt együttesen ábrázoló festmény díszíti a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es termináljának galériáját. A fővárosi repülőteret üzemeltető Budapest Airport ezzel megoldással tiszteleg a repülőtér névadójának emléke előtt.
A hatalmas festményt Wesselényi Suba Miklós festőművész ajándékozta a Budapest Airportnak a Nemzetközi Liszt Év alkalmából. A monumentális képen azt a pillanatot örökítette meg, amikor a magyar romantika két kiemelkedő alakja, Liszt Ferenc és Munkácsy Mihály találkozott, hogy portré készüljön a híres zeneszerzőről. A képen Liszt Ferenc a zongora mögött ül modellt Munkácsy Mihály festményéhez, egyes források szerint a zseniális magyar festő párizsi műhelye volt a történelmi találkozó színhelye.
Wesselényi Suba Miklós festőművészt évtizedek óta foglalkoztatta a két világhírű magyar művész találkozójának témája, számos előtanulmányt, vázlatot és képet készített a kettősről. Elmondása szerint mostanra sikerült kiforrottá tenni a kompozíciót, amelyen a fények játékával próbálta kiemelni a művészek portréját a sötét háttérből. Így jött létre a sajátos „kép a képben” megoldás.
Wesselényi Suba Miklós 1929-ben a kárpátaljai Munkácson született és 1978. óta él honosított állampolgárként Magyarországon. Számos, a kárpáti életet tükröző festmény mellett műhelyéből oltárképek és II. János Pál pápát ábrázoló kompozíciók is kikerültek. Monumentális kettős portréját Liszt Ferencről és Munkácsy Mihályról a Budapest Airport megfelelő védelemmel ellátva, állandó képként helyezte el a ferihegyi 1-es terminálon. A festmény avatóünnepségén a festőt és családját Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója üdvözölte és köszönetét fejezte ki Wesselényi Suba Miklósnak nagylelkű adományáért, amely méltó záróakkordja a Liszt Évnek.
A budapesti repülőtér idén március óta viseli a nagy magyar romantikus zeneszerző és zongoraművész nevét. A névadás időben egybeesett a Budapest Airport vadonatúj 2-es terminál épületének, a SkyCourtnak a felavatásával. Az összesen 28 000 négyzetméter alapterületű acélszerkezetű csarnok megépítése mintegy 100 millió eurós, azaz 30 milliárd forintos beruházásból valósult meg. Megnyitása óta a SkyCourt egy sor hazai és nemzetközi építészeti- és idegenforgalmi díjat kapott. Részben az új beruházás is hozzájárulhatott, hogy idén rekordforgalmat, azaz várhatóan 8,7 millió utasnál is nagyobb forgalmat bonyolíthat le a budapesti repülőtér.

- Budapest Airport -



Munkabeszüntetésre is sor kerülhet a Malév GH-nál


2011. december 19.

Idén év végén jár le a két évvel ezelőtt, 11 napos sztrájk lezárásaként elfogadott, a Borisz Abramovics tulajdonossal, Martin Gauss Malév-vezérrel és Limburger Lóránttal, a Malév GH vezetőjével kötött kollektív szerződés a Malév-csoport földi kiszolgálást végző tagvállalatánál, a Malév GH-nál. A LESZ azt szeretné, ha a jelenlegi megállapodást néhány módosítással újabb három évre aláírná a két tárgyaló fél. Az eddigi egyeztetések alapján azonban úgy tűnik, a menedzsment a munkavállalók számára is elfogadható feltételekkel csak fél évre hajlandó új kollektív szerződést kötni. Ez csak a pillanatnyi feszültség levezetését szolgálná, és lejárta után halmozott hátrányokat hozna a munkavállalóknak. A szakszervezet ezt nem tudja elfogadni. A cég menedzsmentje jelenleg ötéves stratégiát készít, amelyből ismét kihagynák a kétkezi munkát végzőket, akik legalább rövidebb távon szeretnék látni, mire is számíthatnak.
A szakszervezet azt is várja a vezetőségtől, hogy garantálja a cafetéria-rendszer juttatásainak értékállóságát 2012-ben, hogy az elmúlt évek áldozatai után a dolgozóknak ne kelljen jövőre további veszteségeket elszenvedniük. Különösen érzékenyen érint sokakat, hogy a melegétel-utalványok nagy részét a jövőben csak a munkahelyi étkezdékben, büfékben tudnák beváltani, ahol – részben a Budapest Airport Zrt. árfelhajtó hatású, magas bérleti díjai miatt – igen költségesen tudnak csak étkezni. Márpedig az alulfizetett dolgozók többsége jelenleg alapvető élelmiszereket vásárol családjának e juttatással.
Különösen nagy a dolgozói felháborodás a vezetőség elutasító álláspontja miatt, mert az elmúlt években a cafetéria igyekezett ellentételezni a fizetések folyamatos értékcsökkenését. Így a múltban keservesen kiharcolt engedmények válnának semmivé, ha a vállalat nem kompenzálja a kedvezőtlen változásokat és azt, hogy a munkavállalóknak több mint fél évtizede nem volt alapbér-emelése. A bérek vásárlóértéke az elhibázott privatizáció óta olyan szintre csökkent, hogy már a puszta megélhetést veszélyezteti.
Többen erősen megütköztek Limburger Lóránt elutasító álláspontján. A Malév GH, és egyben a teljes Malév-csoport igazgatója sokat beszélt reorganizációs sikerekről és bíztató kilátásokról a médiában az elmúlt napokban. Azonban eközben nem feledkezhet meg az embert próbáló kétkezi munkát végző, alulfizetett munkavállalókról. Azokról a kollégákról, akiknek fizetése folyamatosan veszített értékéből, miközben a menedzsment létszáma és bérköltsége éveken át emelkedett, a rekordveszteségek ellenére is.
A munkahelyen Limburger múltban tett bejelentéseiben már sokan csalódtak. Az elmúlt politikai garnitúrák alatt számos állami, majd magánkézben lévő repülőtéri vállalatnál megfordult. Miután visszatért a konkurenciától, az elmúlt öt évet a Malév GH vezetőjeként teljesítette. A Népszabadságnak a napokban úgy nyilatkozott: „A Malév ma már nem egy pénzszivattyú. A beszállítói szerződéseket folyamatosan felülvizsgáljuk, és előnyösebbeket kötünk. A piaci realitásokkal pedig szembe kell nézni az érdekképviseleteknek is.”
A LESZ arra kéri Limburger Lórántot, hogy mielőtt ismét a napi megélhetésért küzdő dolgozók zsebében kutakodna, számoljon el a menedzsment létszám és bér- és egyéb költségének alakulásával, mindenekelőtt saját javadalmazásával. Erről ugyanis az üvegzseb-szabályok ellenére is hallgat a vezetőség.
A tárgyalások folytatódnak, azonban a rendkívül kiélezett helyzetre tekintettel a LESZ, a munkavállalókkal egyeztetve megkezdi a felkészülést a határozottabb érdekérvényesítésre is. Az érdekképviselet bízik benne, hogy a vezetőség néhány napon belül tisztességes javaslattal tér vissza a tárgyalóasztalhoz.
A szakszervezet biztos benne, hogy a tulajdonos magyar államnak sem célja, hogy egy komoly szaktudással, speciális ismeretekkel, szakmai rutinnal rendelkező munkavállalói kört felszámoljon, akik a biztonságos repülés alapját, gerincét alkotják.

- Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet -



Újabb járatot indít Budapestre a Jet2.com


2011. december 12.

Alig néhány hónappal az új edinburghi járat indulása után újabb járatot nyit a leeds-i központú Jet2.com diszkont légitársaság. A légiközlekedési cég december 9-én bejelentette, hogy a járatkínálatában immár háromra bővíti a Budapestről közvetlenül elérhető városokat: Manchester és Edinburgh mellett Leeds is megnyílik a magyar utasok számára.
A légitársaság gépei 2012. március 29-től, vagyis a nyári menetrend életbe lépéstől heti két alkalommal, csütörtökön és vasárnap fordulnak meg a magyar főváros és Nyugat-Yorkshire legjelentősebb városa között. A légitársaság közlése szerint az utazóközönsége részéről jelentkező óriási igény, valamint a már üzemelő két járat sikere vezetett az új járat beindításához. Steve Heapy, a légitársaság kereskedelmi igazgatója elmondta: „Nagy örömünkre szolgál bejelenteni, hogy a budapesti utazóközönségünk számára egy újabb angliai várossal bővítjük a Jet2.com hálózatát. A Budapest-Manchester és Budapest-Edinburgh járatok tapasztalatai alapján az új desztináció is nagyon népszerű lesz azok számára, akik Yorkshire-t és környékét szeretnék felfedezni. Emellett Budapest a szigetország lakói körében népszerű és izgalmas kirándulóváros. Büszkék vagyunk rá, hogy a hazai utazóközönségünk igényének megfelelően elindíthatjuk az új járatunkat Budapestre.”
Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója hozzátette: „Üdvözöljük a Jet2.com döntését a heti két Budapest-Leeds járat elindításáról. Az új desztináció bizonyosan sikeres lesz mind a turista, mind pedig az üzleti utazóink körében, már csak azért is, mert Észak-Anglia egyik legdinamikusabban fejlődő városát köti össze Magyarországgal. Sok sikert kívánunk a légitársaságnak járat üzemeltetéséhez!”
A légitársaság bejelentésére reagálva az MT Zrt. vezérigazgatója, Horváth Gergely elmondta: „Magyarország 3. legfontosabb turisztikai küldőpiaca az Egyesült Királyság, ezért a manchesteri és edinburghi járatok sikere után örömmel üdvözöljük a Jet2.com újabb járatát, amely közvetlenül az angliai Leeds-ből repíti az utasokat Budapestre, jövő tavasztól. A Magyar Turizmus Zrt. az idei évben közös online, offline és televíziós kampányokat bonyolított le a szigetországban Magyarország, mint turisztikai célország népszerűsítése érdekében. Januárban folytatjuk a közös turisztikai kampányt, amelynek célja most már három légi járat megtöltése.”
A leeds-i székhelyű Jet2.com diszkont légitársaság 2004-ben indította első járatát a magyar főváros és Manchester között, eredetileg hetente három járattal. 2010 nyár óta már heti ötre emelkedett a járatok száma, idén tavasszal pedig Edinburgh városával bővült a budapesti hálózat. A Jet2.com légitársaságnak tavaly mintegy 70 ezer utasa volt a budapesti repülőtéren.
Az Egyesült Királyságot Magyarországgal összekötő harmadik Jet2.com járat elindítására vonatkozó döntést nagymértékben elősegítették az MT Zrt. által újjászervezett Légi Marketing Alap (LMA) kínálta lehetőségek. A Budapest Airport és a Magyar Turizmus Zrt. stratégiai együttműködésével beinduló Leeds-Budapest járat a tervek szerint egész évben közlekedik és legalább 25 ezer új vendégéjszakát hozhat a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek számára.
A mintegy 800 ezres lakosú Leeds Anglia egyik meghatározó regionális központja. A város történelme egészen az 5. századig nyúlik vissza, felemelkedését az ipari forradalomnak köszönheti, amikor is Leeds a gyapjúgyártás fellegvára lett. A nagyvárost jelenleg London után Nagy-Britannia második legfontosabb pénzügyi és üzleti központjaként tartják számon. Emellett nagyon fontos a helyi idegenforgalom is: Leeds-et évente mintegy másfél millióan keresik fel szabadidős céllal. Leeds emellett jól ismert híres focicsapatáról, a Leeds Unitedről, amely jelenleg az ottani másodosztálynak megfelelő Football League Championship bajnokságban játszik. Stadionjuk a szigetország 11. legnagyobb sportlétesítménye, mintegy 40 ezres férőhellyel.

- Budapest Airport -



Vezetője szerint a Malév ma már nem pénzszivattyú


2011. december 10.

Mostanra sikerült fenntartható pályára állítani, üzemi szinten nyereségessé tenni a Malévet, ám hogy ez hosszú távon is így maradjon, ahhoz növekedésre, fejlesztésekre van szükség – mondja Limburger Lóránt. A légitársaság megbízott vezérigazgatója szerint a Malévre egyben van szüksége Magyarországnak.
- Meglepetésre októberben és novemberben is üzemi szinten nyereséges volt a Malév. Tartós lesz a fordulat, vagy csak átmeneti a javulás?
- Hosszabb folyamat eredménye az, hogy az utolsó negyedévben javuló eredményeket mutat a Malév. Ez nem egy hirtelen jött, rövid siker, hosszabb távon működőképes struktúrát és modellt dolgoztunk ki. Világosan látszik, hogy nagyobb odafigyeléssel és okosan a meglévő hálózatot is lehet nyereségesen működtetni. Minden országban más stratégiával kell fokozni az eladásokat. Milánóban az online értékesítés működik, míg Odesszában az utazási irodákon van a hangsúly. Egyenként fel kellett mérni a piacokat és az igényeket, majd ehhez mérten kellett kialakítani a megoldásokat, ami sok időt vett igénybe. Ezek máshol már jól működő, bevált kereskedelmi eszközök voltak, tehát nem „feltaláltunk”, hanem egyszerűsítettünk és olcsóbbá, hatékonyabbá tettük a kereskedelmi csatornákat.
- Hogy csinálták?
- Kerültük az elhamarkodott, meggondolatlan lépéseket. Megvizsgáltuk, miért nem működik az adott piac, és az általuk támasztott igényeknek próbáltunk megfelelni. Például a Benelux államokon belül is szegmentáltunk, mert kereskedelmi szempontból nagyon különböző területek vannak, ezt korábban nem vettük számításba. De különbözik Anglia és Írország is. Angliában a szerződött partnerek számát növeltük, míg az ír piacon, ahol az online foglalások aránya eléri az 50 százalékot, az online ügynökségekkel kötöttünk mindkét fél számára előnyös szerződéseket. Az eredmények magukért beszélnek, s a kerozinár egy éven belüli 32 százalékos emelkedése ellenére is pozitívba fordítottuk a működést.- Kerültük az elhamarkodott, meggondolatlan lépéseket. Megvizsgáltuk, miért nem működik az adott piac, és az általuk támasztott igényeknek próbáltunk megfelelni. Például a Benelux államokon belül is szegmentáltunk, mert kereskedelmi szempontból nagyon különböző területek vannak, ezt korábban nem vettük számításba. De különbözik Anglia és Írország is. Angliában a szerződött partnerek számát növeltük, míg az ír piacon, ahol az online foglalások aránya eléri az 50 százalékot, az online ügynökségekkel kötöttünk mindkét fél számára előnyös szerződéseket. Az eredmények magukért beszélnek, s a kerozinár egy éven belüli 32 százalékos emelkedése ellenére is pozitívba fordítottuk a működést.
- Mit mutatnak a számok?
- Október hosszú évek óta az első nyereséges hónapunk volt (üzemi szinten), hétmilliárd forinttal növeltük a bevételt az utolsó három hónapban tavalyhoz képest, ami átlagosan harmincszázalékos javulás. Az utasszám tizenhat százalékkal emelkedett, ami azt jelenti, hogy sikerült a drágább jegyek arányát növelnünk az eladásokban. Mindeközben a kapacitás hat százalékkal nőtt, ennyivel kínálunk több helyet. Ma már a légitársaságok az online értékesítésre teszik a hangsúlyt, a Malév viszont e téren eddig nem tudott meggyőző eredményt felmutatni. A 2011-es tervünk e téren tizenötmilliárd forint, ami húszszázalékos növekedés, s ezt biztos, hogy el is érjük. Innen kell tovább fejlődni.
- Egy tavaly készült jelentés szerint a Malév kereskedelmi és partnerhálózata igen gyenge. Egyetért a megállapítással?
- Nem dolgom a múltat firtatni, de a működésünk e téren az elmúlt évben radikálisan átalakult. A külföldi irodák bezárása egyértelműen alacsonyabb működési költségeket és hatékonyabb működést eredményezett. A kereskedelmi hálózat optimalizálása folyamatos, és jövőre is a megkezdett utat folytatjuk.
- Elképzelhetőnek tartja, hogy a Malév, vagy egy új nemzeti légitársaság valaha is nyereséget termeljen ekkora méretben?
- A fentiek egyértelműen bizonyítják, hogy a válasz igen. Amit elértünk, az nem véletlen, hanem egy kemény és tudatos munka eredménye. Jó irányba haladunk, és az idő bennünket fog igazolni. De le kell szögeznem, hogy hosszú távon az elmaradt beruházások és pénz nélkül a kiélezett versenyben nem lehet helytállni, tehát az előttünk álló egyetlen lehetséges út a növekedés.
- Az elmúlt négy évben 120 milliárdról 90 milliárd forintra esett a bevétel. Mennyi lesz az idén?
- A vállalat 2008-ban 124 milliárdos bevételt ért el, de akkor még voltak hosszú távú járataink, közlekedtek a 767-esek. 2010-ben 90 milliárd volt a mélypont, idén a várakozások szerint ennél közel tíz százalékkal több lesz a bevétel, tehát nem lesz messze a százmilliárdtól.
- Hiába nyereséges azonban üzemi szinten a Malév, ha a pénzügyi kötelezettségek a mélybe húzzák az eredményt. Ön szerint megmenthető még a Malév?
- A Malévra szüksége van Magyarországnak, s ezt a tulajdonost képviselő Fellegi Tamás fejlesztési miniszter is kijelentette a napokban. A feladatunk most az, hogy szemben az elmúlt időszak folyamatos kudarcaival, bebizonyítsuk, hogy a Malév tud jól, nyereséget termelve is működni, csak megfelelő módon kell működtetni.
- Nem kellene ehhez előbb levenni a múlt örökségeit a cég válláról?
- A múlt öröksége, melyet a most kiadott Fehér Könyv egyébként jól összefoglal, a helyenként szakszerűtlen vállalatvezetés és nem megfelelő korábbi tulajdonosi hozzáállás súlyosan terheli a Malévet, ezektől mind meg kellene szabadulni ahhoz, hogy a bevételeinket ne vigye el. Sokkal könnyebb lenne az életünk, ha nem kellene a privatizációhoz kapcsolódó hiteltörlesztéseknek eleget tennünk. Ami a költségcsökkentést illeti, meggyőződésem, hogy van még további lehetőség, de a fókusz most a bevételek növelésén van. A működési, üzemelési költségek 2009-től folyamatosan csökkennek, de van még néhány terület, ahol le lehet faragni. Ezeknek is eljön az ideje, amikor már rajtunk kívül álló kötöttségek nem szorítanak bennünket kényszerpályára. A jelentősebb mértékű költségcsökkentéshez azonban most már beruházásokat kell eszközölni, mint az integrált vállalatirányítási rendszer, a menetrend- és bevételtervező programok.
- Nem lenne egyszerűbb a Malév tevékenységét újraszervezni egy új légitársaságban, mint történt az például a Swissair vagy a Sabena esetében?
- Én nem erre kaptam megbízást, hanem a Malév sikeres működtetésére és fenntartására. Kollégáimmal bebizonyítottuk, hogy a Malév működőképes légitársaság lehet, s akárhogy is dönt a tulajdonos a folytatásról, ez a modell hatékonynak bizonyult.
- Ha mégis ez a forgatókönyv valósulna meg, a Malév beszállítóinak van mitől félniük?
- A híradások szerint a kormány és a szaktárca egyértelműen elkötelezett a nemzeti légitársaság fenntartásában, és minden szükséges intézkedést megtesz a Malév folyamatos működtetése érdekében. A szakmai befektetőkkel zajló tárgyalások eredményes lezárásáig így a vállalat zavartalan feladatellátása megoldott, partnerei, beszállítói és utasai érdekei nem sérülhetnek sem most, sem a jövőben.
- A versenytársaik szerint a cég beszállítói és az érdekképviseletek privilégiumai kódolják a magas költségszintet. Lehet ezeken változtatni?
- A Malév ma már nem egy pénzszivattyú. A beszállítói szerződéseket folyamatosan felülvizsgáljuk, és mindent megteszünk, hogy a meglévőknél előnyösebb megállapodásokat kössünk. Mindenkinek szembe kell nézni a piaci realitásokkal, az érdekképviseleteknek is, s úgy érzékelem, teljes vállalati szinten ez a törekvés.
- Vannak olyan jelentkezők, akik átvennék a Malév szerepét, de nem hálózati légitársaság formájában, s nem a Budapesten átszálló utasokra koncentrálnának. Mit gondol erről?
- Az elemzések szerint a Malév megszűnésével mintegy 13 ezer járatpár tűnne el, azaz a konkurencia egyáltalán nem, vagy járatritkítással pótolná a kieső szolgáltatásokat. A jelenlegi 45 Malév-desztinációból 23-ra várhatóan nem lépne be új szereplő, ezzel 19, javarészt a magyar befektetői kapcsolatok szempontjából kiemelt területeken lévő város közvetlen elérhetősége teljesen megszűnne, köztük balkáni, erdélyi, közel-keleti és skandináv célpontok. Budapest versenyképességét egyértelműen hátrányosan érintené a Malév kiesése. Ha csak részben vennék át a Malév szerepét, az a Budapest Airport működésére is nagyon kedvezőtlenül hatna.
- Milyen irányban lehetne javítani a szolgáltatások színvonalát?
- Jövőre folytatni kívánjuk a megkezdett utat és további finomhangolással még eredményesebb működést szeretnénk elérni. Az idei év az online fejlesztések éve volt, és jövőre is tartogatunk meglepetéseket. Célunk, hogy a menetrendben jobban kiszolgáljuk az utazó közönséget és költséghatékonyan a kereslethez igazítsuk a szolgáltatásainkat.

- NOL -



Budapest Airport: nagy hajrá novemberben

2011. december 09.

Csillapodó év végi forgalom, a szezonhoz képest azonban még mindig óriási utasszám jellemezte a budapesti légikikötő novemberi forgalmát – derült ki a legfrissebb forgalmi jelentésből. Idén novemberig már közel 8,3 millió utasa volt a reptérnek, ami több mint a tavalyi egész éves forgalom. A Budapest Airport a repülőtér történetének legforgalmasabb évét regisztrálhatja.
646 171 utas – ekkora utasszám is bőven elég volt ahhoz novemberben, hogy forgalmi szempontból a 2011-es év már az utolsó előtti hónapban meghaladja a tavalyi egész éves eredményt. 2010-ben összesen 8,19 millió utasa volt a reptérnek, idén pedig novemberig már 8,28 millió. Minden jel szerint – vagyis, ha semmilyen extrém, vagy nem várt körülmény nem lép közbe – ez lehet minden idők legforgalmasabb éve a Liszt Ferenc repülőtéren.
A novemberi növekedés 8,1 %-os egy évvel korábbhoz képest. Akárcsak októberben, úgy most sem lett volna ennyire jelentős emelkedés, ha a Malév nem teljesít kiugróan. A nemzeti légitársaság az év utolsó harmadában kiemelkedő eredményt mutat, ami elfedi a többi szegmens stagnálását, vagy csökkenését. A Malév novemberben is az átszálló, vagyis a budapesti repülőteret csak érintő utasok körében ért el jelentős sikereket. Tavaly novemberhez képest mindegy 30 ezerrel több átszálló utas volt Budapesten.
A Budapestről a „long haul”, vagyis hosszú távú járatokat üzemeltető légitársaságok, mint a Qatar és az American Airlines óriási növekedést generáltak novemberben. A több mint 300 százalékos bővülése a long haul szegmensnek azonban nem meglepő: egy évvel korábban a pekingi desztináción kívül nem volt más hosszú távú járat Budapestről, így idén novemberben a dohai és a New York-i járatok feljavították az eredményt.
A hagyományos légitársaságok szegmense 1,2 %-os bővülést mutat tavaly novemberhez képest, a diszkont légitársaságok piaca pedig 3,4 %-os mínusszal zárt. Az eredmények egybevágnak az ACI, a nemzetközi repülőtéri szövetség jelentésével. A szakmai szervezet adatai szerint a légiközlekedés fejlődése szinte megtorpant az északi féltekén, vagyis Észak-Amerikában és Európában, a növekedés teljes mértékben áttevődött az ázsiai kontinensre és a Csendes-óceán térségére.
A jövő évre óvatos optimizmussal tekint a Budapest Airport. Az iparági kilátások az euró övezeti válság miatt jelentősen romlottak, emellett a tengerentúlról is nyugtalanító hírek érkeznek. Az Egyesült Államokban bejelentették: a Delta légitársaság határozatlan időre felfüggeszti egy sor transz-atlanti járatát a jövő nyári menetrendben, így megszűnik a Budapest-New York járat is. Nincs sokkal jobb helyzetben a vetélytárs American Airlines sem, a légitársaságot üzemeltető AMR cégcsoport múlt kedd óta csődvédelem alatt áll. Mindez természetesen érintheti a Budapest Airport hosszútávú járatait is, amit december elejétől áprilisig felfüggesztett a légitársaság.
„Minden igyekezetünkkel az év végi teljesítményünkre koncentrálunk, hiszen jó esély van arra, hogy minden forgalmi rekord megdőljön.” – jelentette ki Kam Jandu légiközlekedési igazgató. „Decemberben az ünnepek alatt még egy év végi csúcsforgalomra számítunk, ehhez pedig minden szükséges előkészületet megtettünk, hogy a hagyományosan nagy karácsonyi forgalom a lehető leggördülékenyebb legyen.”

- Budapest Airport -



Ismét visszafordult a Malév egyik repülőgépe


2011. december 08.

Csütörtökön kora este, nem sokkal a 31L futópályáról történt felszállás után a tartalék repüléskijelző műszer meghibásodása miatt visszafordult a Malév MA534-es Párizsba induló HA-LOR lajstromjelű Boeing 737-7Q8 típusú repülőgépe.
A repülőgép személyzete a szlovák légtér felett haladt amikor Nyitra magasságában észlelték a tartalék repüléskijelző műszer meghibásodását, mely nélkül folytathatták volna útjukat, azonban a kapitány a visszafordulás mellett döntött. Ezt követően a repülőgép normál eljárással visszatért Ferihegy légterébe, majd negyed hét körül rendben leszállt a 31R futópályán.
A fedélzeten tartózkodó 89 utast a légitársaság a 19:35-kor felszállt mentesítő járatával juttatta el Párizsba. A MA534B járatszámmal közlekedő mentesítő járatát a HA-LOK lajstromjelű Boeing 737-8Q8 típusú repülőgép teljesítette.
Róna Márta, a Malév Zrt. kommunikációs vezetője elmondta, hogy a repülés biztonságát semmilyen módon nem veszélyeztette a szóban forgó tartalék repüléskijelző műszer meghibásodása.

- FWM/Malév -



Boeing 727-es Ferihegyen


2011. december 07.

Hazánkban ritkaságnak számító repülőgép típus érkezett ma a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A J26703-as járatszámmal Bakuból érkező Boeing 727-251WL típusú 4K-8888 lajstromjelű repülőgép délelőtt 11 órakor szállt le a 13R futópályán és a 79-es állóhelyre parkolt.
A Boeing 727-es gyári száma 22543 és 1980. december 11-én emelkedett először a levegőbe. Első üzemeltetője a Northwest Orient Airlines volt, mely később Northwest Airlines néven üzemeltette a repülőgépet egészen 2002-ig N203US lajstromjellel. Ezt követően az Antonov Aircraft Dealer Corporationhoz került Kievbe. Innen 2005. szeptember 15-én 4K-AZ9 lajstromjellel az azeri Turan Air légitársaságnál szolgált. 2007. októbere óta pedig az SW Business Aviation flottájában repül Azerbeijanban.
A gép jelenleg 12 elsőosztályú és 137 normál üléssel van beszékezve és külön érdekessége, hogy szárnyai végére wingletek kerültek felszerelésre, mely által csökkent a repülőgép fogyasztása.
A típust egyébként a hatvanas évek első felében tervezték és a prototípusa 1963. február 9-én repült először. A gyártás 1984-es befejezéséig több mint 1800 darabot adtak el. Napjainkban még világszerte több mint 400 darab Boeing 727-100 és 727-200-as modell repül, mely bizonyítja a típus megbízhatóságát.

- FWM -



Karácsonyi csillogás a repülőtéren


2011. december 07.

December eleje óta karácsonyi díszben várja az utasokat a repülőtér valamennyi terminálja. A Budapest Airport szeretné az ünnepi szezonban a reptéren megforduló utasokat fantasztikus fogadtatásban részesíteni. Ennek érdekében idén minden eddiginél gazdagabb díszítést kaptak az utasforgalmi csarnokok. A csillogó díszek remélhetőleg mosolyt csalnak az ide látogatók arcára és valódi ünnepi hangulatot varázsolnak.
Az 1-es terminál emeletén a hagyományokhoz hűen már áll a hatalmas, 6 méteres fenyőfa, kívül-belül energiatakarékos fény-girlandok díszítik a Bauhaus stílusú, történelmi levegőjű épületet. A 2-es terminál sem marad ki a díszkivilágításból: a 2A és B épületeken kívülről mintegy 30 000 LED izzó ragyog, bent pedig mindkét terminálon karácsonyfák és ünnepi dekoráció várja az utasokat. A SkyCourt most készül első igazi karácsonyára: kívülről több mint 15 000 darab LED-nyi fényfüzérek hangsúlyozzák az épület szárnyprofilra vagy kagylóra emlékeztető tetőszerkezetét. Belül nemcsak a fények, hanem a téli akciók is hívogatják a karácsonyi szezon utasait.
A Budapest Airport a SkyCourt bérlőivel közösen akciót is indított december 1-én. Az akció keretein belül minden utas, aki akár az üzletekben, akár az éttermekben vásárolt, megforgathat egy szerencsekereket és azonnali ajándékkal a kezében folytathatja útját. Ebben az értelemben minden forgatás nyer, vagyis minden vásárlónak karácsonyi ajándékkal kedveskednek a hostessek. Az akció természetesen karácsonyig, egészen pontosan december 23-ig tart.
Alan Bork, a Budapest Airport kereskedelmi üzletág igazgatója elmondta: „A SkyCourtot a nyitás óta több építészeti díjjal is jutalmazták, ennek megfelelően a karácsonyi díszkivilágítás kifejezetten a csarnok építészeti értékeit emeli ki: a merész íveket, a hatalmas üveg homlokzatot, a lélegzetelállító belső teret. Bízunk benne, hogy a karácsonyi készülődésünk utasaink tetszését is elnyeri, hiszen a csillogás, az ünnepi hangulatot sugárzó terminálok és kereskedelmi akcióink mind az utazóközönségnek szólnak.”

- Budapest Airport -



Ferihegyen landolt az Aeroflot egyik Superjet 100-as repülőgépe


2011. december 05.

December 5-én 19:20 perckor ismét új repülőgép típust köszönthettünk Ferihegyen. Az Aeroflot színeiben először landolt Budapesten a RA-89003-as lajstromjelű Superjet 100-95B típusú repülőgép a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér 31R futópályáján. A repülőgép Moszkvából érkezett az Aeroflot menetrend szerinti SU153-as járatát teljesítve. A leszállást követően a 78-as állóhelyre parkolt, ahonnét a kiszolgálást követően 23:35 perckor SU154-es járatszámmal repül vissza Moszkvába.
A repülőgép, melyet alapvetően a kiöregedett Tu-134-es és Jak 42-es gépek leváltására terveztek két PowerJet SaM146 típusú hajtóművel rendelkezik, melyek egyenként 60-78kN tolóerőt szolgáltatnak. Az Aeroflot színeiben az utasterét 87 utasszékkel látták el, melyből 12 hely az üzletembereké. Utazósebessége 830 km/h, hatótávolsága pedig 2400 km.
A repülőgép első külföldi útja az Aeroflot színeiben 2011. december 4-én éjszaka Oslóba vezetett szinte teljes titoktartásban, melynek az oka a repülőgép átadás-átvételi folyamatok csúszásában keresendő. Reméljük ennek ellenére egy sikeres típust köszönthettünk ma Ferihegyen és bízunk abban, hogy a jövőben rendszeres látogatója lesz a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnek.

- FWM -



Elfogtak egy magángépet a magyar légtérben


2011. december 05.

Azonosítottak és elfogtak egy rádiókapcsolatot nem létesítő magánrepülőgépet vasárnap a honvédség vadászgépei. A gép engedéllyel, de előzetes bejelentkezés nélkül repült át az ország légterén – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM)
Néhány perc alatt elfogták a Kecskemétről felszálló honvédségi Gripenek a Kuvaitból Antwerpenbe tartó F-GOLV lajstromjelű Dassault Falcon 50 típusú repülőgépet. A Romániából átrepülő, útvonalengedéllyel rendelkező magángépnek a határ előtt be kellett volna jelentkeznie a magyar légügyi hatóságoknál, ez azonban nem történt meg.
A gépet – amely 12 óra 48 perckor Békéscsabánál lépett be a Magyar Köztársaság légterébe – a készültségi géppár négy percen belül elfogta és azonosította.
A repülőgép pilótája észlelve az elfogást, vészfrekvencián felvette a kapcsolatot a pilótákkal, akik a budapesti polgári légiforgalmi irányító szolgálat frekvenciájára irányították.
Miután a polgári szolgálat később tájékoztatta a honvédség veszprémi légi irányítási központját, hogy helyreállt a kétoldalú rádiókapcsolat, a két Gripen visszatért a bázisra, a gép pedig Sopronnál elhagyta Magyarország légterét.

- MTI -



Új magyar légitársaságról tárgyalnak


2011. december 05.

Előrehaladott, komoly tárgyalások folynak európai befektetőkkel egy új, Budapest-központú magyar nemzeti légitársaság létrehozásáról, amelyről a részvényesi megállapodás akár már jövőre megszülethet - mondta el Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési miniszter a Malév örökségéről készült Fehér könyv bemutatóján hétfőn Budapesten.
"Azt remélem, hogy lesz egy részvényesi megállapodás, a végső megállapodás pedig a bizottsági határozat publikálásakor, 2012 tavaszára várható" - mondta a miniszter.
A miniszter közlése szerint szóbeli megállapodást kötött Joaquín Almuniával, az Európai Unió versenyjogi biztosával arról, hogy ameddig nem zárul le az EU versenyjogi és tiltott állami támogatással kapcsolatos vizsgálata a Malévnál, és nem jelenik meg az ezzel kapcsolatos határozat, addig a magyar légitársaságot nem adja el a magyar kormány.
Fellegi Tamás kérdésre válaszolva azt mondta: nincs B-terv a Malév ügyében. Hozzátette: nem véletlen, hogy a 2012. évi költségvetési törvényjavaslatban nem szerepel a Malév, a már említett Budapest-központú nemzeti légitársaság koncepciója miatt.
A miniszter az uniós vizsgálat esetleges eredményét előrevetítve azt mondta, hogy a lehetséges több tízmilliárd, vagy akár 100 milliárd forint visszafizetését a Malév nem tudná teljesíteni.
Fellegi Tamás beszámolt arról is, hogy a Hainan kínai légitársasággal megakadtak a tárgyalások. A kínai cég új légitársaság alakításáról készített üzleti tervet, de ez a magyar-kínai tárgyalásokon nem volt napirenden. A Hainan Demján Sándor magyar üzletemberrel írt alá szándéknyilatkozatot többek között a légügyi együttműködésről, s ha ez megindult volna, akkor a magyar kormány azt támogatta volna - mondta a miniszter.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiadásában készült Fehér Könyv foglalkozik azzal, hogy a kormány az elmúlt másfél évben mit tett a Malév fennmaradásáért, mivel azt makrogazdaságilag egyértelműen indokoltnak tartja. Ugyanakkor részletezi azokat a lépéseket is, amelyek eredményeként a Malév a jelenlegi nehéz pénzügyi helyzetbe jutott. A miniszter közölte: Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztossal együtt keresik a polgári és büntetőjogi felelősöket is.
A hibák közé sorolta Fellegi Tamás a flotta meggondolatlan átalakítását, amelynek pénzügyi terhei mostanra jelentősen nőttek, mert a karbantartási tartalék hiánya 120 millió dollárra nőtt. Beszélt a Malév vagyonának "kiárusításáról", s ebből a Hyatt Regency szállodában lévő tulajdonrész, a londoni Heathrow repülőtéren meglévő résidő, és az üzemanyag üzletág eladását emelte ki. Szavai szerint a "felelőtlen" privatizáció tovább rontotta a helyzetet, mert Borisz Abramovics és magyar "strómanjai" úgy vették meg a Malévet, hogy visszaterhelték a fizetési kötelezettségeket a magyar légitársaságra. Abban sikerült viszont megállapodni a Malévot korábban finanszírozó orosz Vnyesekonombankkal, hogy a Malév és a bank közötti 112 millió eurós elszámolást külön kezelik, ez nem lesz akadálya a Malév esetleges privatizációjának.

- MTI -



Hidraulika probléma miatt visszafordult a Malév egyik repülőgépe


2011. december 04.

Vasárnap délelőtt pár perccel a felszállás után hidraulika probléma miatt visszafordult a Malév MA210-es Tel Avivba induló HA-LOK lajstromjelű Boeing 737-8Q8 típusú repülőgépe.
A repülőgép személyzete a visszafordulás után normál eljárás szerint megközelítette a repülőteret, majd nem sokkal 10 óra után sikeresen landolt a 31R futópályán. A fedélzeten tartózkodó 109 utast a légitársaság a 11:33-kor felszállt mentesítő járatával juttatta el Tel Avivba. A MA210B járatszámmal közlekedő mentesítő járatát a HA-LOU lajstromjelű Boeing 737-8Q8 típusú repülőgép teljesítette.
Emlékezetes, hogy ez a gép 2011. november 23-án szintén megszakította útját és visszafordult Ferihegyre. Akkor a HA-LOK lajstromjelű Boeing 737-8Q8 típusú repülőgép fedélzetén felszállás után harminc perccel működésbe lépett az oxigénmaszkokat kibocsátó rendszer.

- FWM/RKI -



Megszakította útját Ferihegyen egy Falcon 7X


2011. december 03.

Szombaton 12 óra előtt néhány perccel tűzjelzés miatt megszakította útját az LX-TQJ lajstromjelű Dassault Falcon 7X típusú repülőgép és engedélyt kért a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren történő leszállásra. A Falcon Moszkvából- Saint Tropez felé tartott fedélzetén 6 fő utassal és 3 fős személyzettel, valamint 5 tonna kerozinnal a tartályaiban.
A Torony 11:53 perckor készenléti állapotot rendelt el a Repülőtéri Katasztrófavédelem szerei pedig a vonulást megkezdték. A pilóta jelezte, hogy a kettes hajtómű tűzjelző rendszere tüzet jelez, ezért kérte, hogy leszálláskor a kettes hajtóművet fokozott figyelemmel kísérjék a tűzoltók.
A repülőgép végül 12:08 perckor rendben leszállt a 31R futópályán, majd a tűzoltóság gépjárműveinek kíséretében begurult az I-es előtér, 27-es állóhelyére. A riasztott egységek hőkamerás vizsgálatai rendkívüli eltérést nem mutattak. A KBSZ szakembereinek a helyszínt és a gépet átadták. A KBSZ elsődleges vizsgálatai alapján a tűzjelzést rendszerhiba okozhatta.

- FWM/RKI -



Futómű probléma miatt visszafordult a Malév egyik Dash 8-as repülőgépe


2011. december 02.

Pénteken 14 óra előtt néhány perccel visszafordulni kényszerült a Malév MA890-es Marosvásárhelyre induló járata 57 utassal a fedélzetén.
A járat kapitánya felszállás után jelezte, hogy a HA-LQD lajstromjelű De Havilland Canada DHC-8-401Q típusú repülőgép futóműveit nem tudja behúzni, ezért visszafordult. A torony riasztotta a tűzoltóságot, majd készenléti állapotot rendelt el.
A repülőgép személyzete normál eljárás szerint megkerülte a repülőteret, majd nem sokkal később sikeresen landolt a 31R futópályán. Ezt követően a tűzoltók a repülőgépet hőkamerával átvizsgálták, a mért adatok normálisak voltak.
Az utasokról a Malév gondoskodott, Őket a légitársaság MA890B járatszámmal közlekedő HA-LOR lajstromjelű Boeing 737-7Q8 típusú repülőgépe juttatta el célállomásukra, mely 14:45 perckor szállt fel a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérről.

- FWM/RKI -



Futómű probléma a British Airways érkező járatán


2011. november 30.

Fél hat előtt néhány perccel megszakította a ferihegyi repülőtér megközelítését a British Airways BA866-os Londonból érkező járata. A G-EUUI lajstromjelű Airbus A320-232 típusú repülőgép személyzete a futópálya megközelítése során jelezte, hogy hidraulika probléma miatt nem tudják kiengedni az orrfutót. Az irányítással konzultálva átstartoltak és Tápióság felett a várakozási légterében mintegy 20 percig köröztek, mialatt sikerült kiengedniük és rögzíteniük az Airbus orrfutóját.
Ezalatt a tűzoltók felkészültek a repülőgép fogadására és egy esetleges orrfutó nélküli kényszerleszállásra.
A pilóták miután jelezték a probléma megoldását, 17:35 perckor rendben leszálltak a 31L futópályán, majd azt a "C" gurulóúton elhagyva álltak meg az egyes terminál forgalmi előterének északi végében. Itt a tűzoltók biztosítása mellett szálltak ki az utasok. Az esemény kapcsán személyi sérülés nem történt.
Elsődleges információk szerint az Airbus három hidraulika rendszere közül az egyik mondta fel a szolgálatot. Leszállás után a repülőgép törzsének, az alsó részéből hidraulikaolaj csöpögött, amit a Repülőtéri Polgári Védelem szakemberei felitattak. Az ACE hangár szakemberei az olaj csöpögését megszüntették,majd a 220-as állóhelyre bevontatták.
A repülőgép végül másnap reggel 08:15 perckor a BA865-ös járatát teljesítve repült vissza Londonba.

- FWM/RKI -



Tévedésből nem engedtük átrepülni az iráni külügyminiszter gépét


2011. november 30.

Több jel is arra utal, hogy tévedésből nem engedték be a magyar légtérbe vasárnap az iráni külügyminiszter repülőgépét, aki Magyarországon át repült volna Hollandiába egy nemzetközi konferenciára. A diplomáciai bonyodalmat okozó lépést a Magyar Külügyminisztérium technikai okokkal indokolta, mivel a tárca szerint az iráni gép "nem felelt meg valamennyi szükséges feltételnek". A magyarázatot azonban az iráni külügyminisztérium szóvivője "elfogadhatatlannak" nevezte, és a hétvégén a teheráni magyar nagykövetet is bekérették, hogy magyarázatot követeljenek.
A Magyar Külügyminisztérium sajtófőosztálya szerint az iráni gép átrepülési kérelmét a repülésbiztonságra vonatkozó uniós szabályok alapján utasították el. Az Európai Bizottság rendelkezik egy repülésbiztonsági tiltólistával, amely felsorolja az EU légteréből kitiltott, veszélyesnek tartott légitársaságokat. Tóth József, a minisztérium sajtófőosztályának vezetője az [origo]-nak azt mondta, hogy a miniszter gépe rajta volt a tiltólistán, és ez egyértelműen kizáró ok volt.
Ez a magyarázat ugyanakkor nem oldotta fel azt a kérdést, hogy miért csak Magyarország utasította vissza az iráni miniszter gépét az EU-s lista alapján. Tóth József közölte, hogy "más EU-tagállamok vonatkozó döntését nem kommentálhatja". Az [origo] ugyanakkor átnézte a Külügyminisztérium által hivatkozott tiltólistát, amelyből kiderült, hogy valószínűleg mégis a magyar hatóságok néztek el valamit, és nem az összes többi ország. A listán ugyanis nem szerepel az iráni külügyminiszter által használt gép.
Az Európai Tanács repülésbiztonságra vonatkozó tiltólistáját rendszeresen frissítik, az incidens előtt utoljára november 23-án, múlt szerdán újították meg. A lista főleg harmadik világbeli légitársaságok flottáit tiltja ki az európai légtérből technikai és biztonsági okokból, de a kitiltott légitársaságok néhány megbízható gépét mentesíti a tilalom alól. A kitiltott légitársaságok mellett többnyire szerepel egy kivétellista arról, hogy mely gépek jöhetnek be mégis az EU-ba.
A tiltólistán szerepel az iráni nemzeti légitársaság, az Iran Air, amelynek a teljes flottája ki van tiltva az EU-ból. Kivételt képez a flotta 23 gépe, az EU-ba beengedhető iráni gépek azonosítókód, úgynevezett lajtsromjel szerint fel vannak sorolva a dokumentumban. Az [origo]-nak nyilatkozó iráni diplomata szerint a külügyminiszter egy A321-típusú, EP-AGB azonosítóval ellátott géppel repült volna Hollandiába: ez a gép nem szerepel a kivételek listáján, ezért a magyar hatóságok joggal hihették, hogy az Iran Air-re kiszabott általános tilalom vonatkozik rá, és nem szabad az európai légtérbe engedni.
Az EP-AGB azonban nem az Iran Air flottájának tagja, oldalán egy másik légitársaság, a Meraj Air felirata látszik. Egy, az iráni légitársaságokkal foglalkozó honlap szerint a 2010-ben alapított Meraj Air az iráni kormány VIP-gépeit üzemelteti, a külügyminisztert szállító gép pedig a flotta legújabb, legmodernebb tagja, 2000-ben tette meg első útját. A Meraj Air nincs az EU tiltólistáján, ezért beléphetett volna a légtérbe.

- Origo -



Nem engedtük átrepülni az iráni külügyminiszter gépét

2011. november 28.

Megtagadták a magyar hatóságok, hogy belépjen az ország légterébe az iráni külügyminisztert szállító repülőgép - jelentette hétfőn az iráni sajtó. Az ISNA hírügynökség úgy tudja, hogy emiatt a külügyminisztériumba kérették Magyarország teheráni nagykövetét, magyarázatot kérve a lépésre. Egy, az ISNA által idézett külügyi forrás szerint "nem meggyőző" az a budapesti állítás, amely szerint a lépés hátterében technikai problémák álltak.
Ali Akbar Szálehi Hollandiába tartott, hogy részt vegyen a vegyi fegyverek betiltásért küzdő szervezet ülésén. A francia hírügynökség tudomása szerint több más európai állam engedélyezte az áthaladást az iráni politikust szállító gépnek.
A magyar hatóságok azért nem adták meg az átrepülési engedélyt az iráni külügyminiszter által használni kívánt repülőgépnek, mivel az nem felelt meg valamennyi szükséges feltételnek - közölte Tóth József, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője hétfőn az MTI kérdésére.
Tóth József külügyi szóvivő közleményében tudatta: az iráni külügyminiszter által vasárnap használni kívánt repülőgépnek a magyar hatóságok nem adták meg az átrepülési engedélyt, mivel sem az átrepülés iránti kérelem, sem pedig maga a repülőgép "nem felelt meg valamennyi szükséges feltételnek".
A szóvivő azt írta: "a döntés a repülésbiztonságra vonatkozó uniós szabályok, valamint a hatályos magyar eljárási rend figyelembevételével született meg ". Tóth József hozzátette, hogy a budapesti döntésről tájékoztatták az iráni felet. Ennél többet a főosztályvezető nem kívánt közölni az MTI kérdésére.

- MTI -



Látványosan javult a Malév eredménye

2011. november 25.

Erőteljes, pozitív fordulat következett be a Malév eredményiben az elmúlt hónapokban. A múlt évhez képest a jegyárbevételek többmilliárd forintos növekedését érte el a légitársasság az elmúlt hónapokban, pedig eggyel kevesebb géppel repülnek.
Szeptemberben a tavalyit 851 millió forinttal meghaladva 9,06 milliárd forint jegyárbevétele keletkezett a társaságnak, októberben pedig a tavalyi 7,5 milliárddal szemben csaknem 9,7 milliárd forintot kaszált az állami légitársaság.
A Malév a kapacitáskihasználtságát is rendkívüli mértékben javította, gépei az utóbbi hónapokban 75 százalék fölötti kihasználtsággal repülnek, ami meghaladja az európai átlagot. A jó eredményekben minden bizonnyal szerepet játszott, hogy a Malév ősztől modernebb bevétel-előrejelző és optimalizáló rendszert üzemelt be.
A társaság javuló teljesítménye jó ajánlólevél lehet egy esetleges vevő számára. Az állam ugyanis régóta szabadulna az eddig folyamatosan erősen veszteséges vállalattól. Nemrég újabb 4,2 millárd forint likviditási hitelt folyósítottak a légitársaságnak.

- Index -



Visszafordult a Malév moszkvai járata


2011. november 23.

Visszafordult a Malév MA102-es járatszámú szerda délutáni moszkvai járata, mert a HA-LOK lajstromjelű Boeing 737-8Q8 típusú repülőgép fedélzetén felszállás után harminc perccel működésbe lépett az oxigénmaszkokat kibocsátó rendszer – közölte a légitársaság.
Az utasok az előírások szerint és a légiutas-kísérők utasítására a maszkokat felvették és néhány percig használták, bár ezt a kabinnyomás csökkenése nem indokolta. A kapitány az emelkedés megszakítása mellett döntött, majd, miután meggyőződött arról, hogy a kabinnyomás megfelelő, az előírások szerint visszafordult Budapestre és 15.47-kor rendben leszállt a 31R futópályán.
A Malév az utasokat a leszállást követően szinte azonnal egy másik repülőgépére szállította át, amellyel eljuttatja őket célállomásukra. A történtek okát a Malév szakemberei vizsgálják.

- MTI -



Kínai kézbe kerülhet a ferihegyi reptér


2011. november 22.

A kínai Hainan Airlines légitársaság exkluzív tárgyalásokat folytat a német Hochtief építőipari csoport repülőtér-üzemeltető vállalatokban, köztük a Budapest Airport Zrt.-ben, lévő tulajdonrészeinek megvásárlásáról.
A spanyol Expansion című lap kedden arról számolt be, hogy a két cég december közepére tervezi a megállapodást a mintegy egymilliárd eurót kitevő ügyletről.
A német vállalatcsoport - amelynek többségi tulajdonosa a spanyol ACS - a Hochtief Concessions elnevezésű cégbe szervezte repülőtér-üzemeltető érdekeltségeit. A német társaság a Budapest Airport Zrt.-ben rendelkezik a legnagyobb tulajdoni hányaddal, 49,66 százalékkal, emellett az athéni, a düsseldorfi, a hamburgi, a sydney-i és a tiranai nemzetközi repülőtér üzemeltetésében is érdekelt.
A részvénycsomagra eredetileg hárman pályáztak, a Hainan Airlines légitársaságot üzemeltető kínai HNA csoport, a Vinci francia építőipari társaság és a német Fraport. A német Fraport és a Deutsche Bank közös konzorciuma ugyanakkor szeptember elején bejelentette, hogy kiszáll a versenyből, így csak a kínai és a francia cég maradt versenyben.

- Index -



Az „Elemér” emlékére - avagy a HA-LCE lajstromjelű Tu-154-es története


2011. november 22.

Szomorú szívvel vesszük tudomásul, hogy nincs tovább. A Malév flotta egykori büszkesége a Tu-154-es típus, napjainkra megmaradt példányai közül ismét elveszítünk egyet. A HA-LCE lajstromjelű Tu-154B-2 típusú repülőgép „földi” pályafutásának végállomásához érkezett. A napokban hasára ültetett repülőgép sorsa a darabolás lesz.
Az elmúlt egy esztendőben sokféle lehetőséget megpróbáltunk a repülőgép megmentése érdekében, de sajnos a körülmények és a gazdasági helyzet nem kedvezett a repülőgépnek, így fájó szívvel a darabolás maradt sorsául. A hajdan szebb napokat látott repülőgép most ott árválkodik a tűzoltó bázis háta mögötti gyakorlótéren. Hogy miképp jutott erre a sorsra?
Alább megpróbáljuk felidézni a repülőgép egykori dicső múltját és szomorú végnapjait archív és friss fényképfelvételeken keresztül.
A 73A047-es gyári számú Tupoljev Tu-154 típusú repülőgép 1973. szeptember 16-án gördült ki a Kujbisevi repülőgépgyár szerelő csarnokából a Malév megrendelésére. Ekkor ideiglenes lajstromjelként a CCCP-85047-es számot kapta. A kötelező gyári berepülések után 1973. október 2-án érkezett Ferihegyre. A műszaki átvételt és a hatósági berepülést követően október 5-én a HA-LCE lajstromjelet kapta, így később a repülőgépet mindenki csak „Elemérnek” becézte. Első kereskedelmi útját Budapest – Varsó – Leningrád – Varsó – Budapest útvonalon teljesítette. 1973. december 20-25. között mindhárom hajtóművét kicserélték, mivel lejárt a 200 órás üzemidejük. (A korai NK-8-as hajtóművekkel a gyártónak nem voltak tapasztalatai, ezért kezdetben két karbantartás között csak 200 órára adtak üzemidőt.)
1975. júniusában beszerelték a Sunstrand gyártmányú AV-557B típusú beszédrögzítő berendezést (CVR). 1975. augusztus 5-én a bal szárny középső részén a felső leszerelhető panel hátsó szélénél 10 db csavar leszakadt, mely valószínűleg durva leszállástól eredt. Augusztus végén kötelező bulletines munkára Kujbisevbe repült, addig 2200 órát töltött a levegőben.
1979. január – február hónapban több alkalommal áruszállítást végzett az algériai Annabába és Algírba. Ezt követően 1979. március 10-től 1980. május 21-ig generáljavításon volt Kujbisevben. Ekkor átalakították az utasterét 147 fős elrendezésűre, kicserélték a szárnyakat, valamint korszerűsítették a navigációs és egyéb berendezéseit, valamint a törzs végében lévő SRAP elektromos csatlakozó helyét előrehozva, az orrfutó közelében helyezték el. Beszerelték a II. szériájú ABSZU-154-es berendezést is, melynek segítségével a repülőgép már 30m-es felhőalap és 400 m-es vízszintes látási minimum mellett végrehajthatta az ICAO II-es kategóriás megközelítéseket. Ezzel a típusjele Tu-154B-2-re változott.
1980. decemberétől három hónapon keresztül hajtóművek nélkül állt a műszaki előtéren, mivel hajtóműveit javításra visszaküldték a gyárba. (Erre azért volt szükség, mert 1980. március 11-én Varsó mellett hajtóműhiba miatt lezuhant az SP-LAA jelű IL-62-es repülőgép. Ezt követően minden azonos, NK-8-2U típusú hajtóművel felszerelt gépet átvizsgáltak, és a hibás hajtóműveket visszarendelték a gyárba.)



1981. december 23-án Ferihegyen Barócsi Tibor parancsnok vezetésével gurulópróbát végeztek a 13-as futópályán. A gurulópróba célja a fékrendszer működése, illetve a repülőgép gurulás közbeni iránytartásának ellenőrzése volt. A gurulópróba befejezése után az „Elemér” visszagurult a 16-os állóhelyre, majd 8 perc múlva hat főfutó kerék kidurrant, és mindkét főfutó hátsó kerekénél tűz keletkezett. A kiérkező tűzoltók a tüzet eloltották, a felhevült futókerekeket pedig vízzel visszahűtötték. A műszaki szolgálat megállapította, hogy a fékhidraulika csövek is megsérültek, ezért a sérült kerekek cseréje után a gépet további javításra a hangárba vontatták. A keletkezett kár értéke meghaladta az 500 000 Ft-ot.
1982. október 30-án a líbiai Bengázi repülőterén futómű probléma miatt kényszerleszállást hajtott végre. A repülőgép MA504-es járatszámmal Bengáziból repült Budapestre áruval a fedélzetén. A Bengáziból történő felszállás után a bal főfutó behúzási folyamat jelző piros lámpája nem aludt el. A bal főfutó vizuális ellenőrzése során észlelték, hogy a gondolaajtók nyitott helyzetben vannak. A futómű kibocsátása után Mocsányi György parancsnok a visszafordulás mellett döntött, majd sikeres kényszerleszállást hajtottak végre Bengázi repülőterén. A behúzási rendellenességet a benti helyzetzár munkahengerének rozsdásodásából eredő időnkénti helytelen működés okozta. A járatot végül kiengedett futókkal 20 óra 02 perces késéssel repülték haza Budapestre.
Az „Elemér” 1982. november 18-án a Budapest – Isztambul – Budapest útvonalon érte el a 10 000. repült óráját.
1983. április 3-án a Berlinből MA809 jártszámmal hazafelé induló gép kettesszámú hajtóművének levegős indítóturbinája elromlott, emiatt a hajtómű indításakor a fordulatszám megállt, a gázhő pedig megnőtt. Tímár Sándor parancsnok a helyi Malév állomásszerelő segítségét kérte, aki megállapította, hogy a szóban forgó alkatrész cserére szorul. A járatot törölték, másnap a légitársaság tartalék alkatrészt küldött, majd a csere után a gépet utasok nélkül repülték vissza Budapestre.
1983. április 19-én a gép rendellenes dőlése miatt módosították a fékszárnyak behúzott alaphelyzetét. Ezután a „0” helyzetben a bal külső 13 mm-re felfelé, a belső 18 mm-re lefelé, a jobb külső 7 mm-re lefelé, a belső pedig 10 mm-re felfelé állt.
1983. május 19-én MA564 járatszámmal Zürichbe indult a repülőgép, azonban a Budapesti felszállást követően a fedélzeti lokátor meghibásodása miatt vissza kellett fordulnia, majd Oszetzky István parancsnok vezetésével kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen.
1985. február 3-án a reggeli órákban, az erős szélben a javítóbázisra történő kirepülés előtti előkészítés alatt, a tüzelőanyag feltöltésre váró gép helytelen rakodás következtében farokra ült. 1985. februárjától generáljavításon volt Kujbisevben, a nagyjavítás után a gép üres tömege 51 451 kg-ra nőtt. A következő időszak viszonylag eseménymentesen telt a repülőgép életében, a kisebb nagyobb hibáktól eltekintve, melyet a műszaki állomány orvosolt. 1989. február 14-én beépítésre került egy szelektív hívó rendszer az elkészült KLGS bulletin alapján.



1989-ben a Malév új festésmintával felváltotta az 1968-ban bevezetett szín- és formavilágát, ennek megfelelően festették át az „Elemért” is az új színvilágnak megfelelően.
1989. december 26-tól több alkalommal vöröskeresztes gépként segélyt szállított Bukarestbe.
1992-ben 21 évre és 16 330 leszállásra növelték a gép élettartamát, de generáljavításra már nem repülték ki Kujbisevbe. Az „Elemér” légi pályafutását gyakorlórepüléssel fejezte be 1995. november 17-én, majd végleg kivonták a forgalomból, mivel aznap éjfélkor lejárt a repülőgép légialkalmassági engedélye. Addig 26 435 repült órát és 16 320 leszállást teljesített. Ezt követően a Műszaki előtér különböző helyein tárolták.



1997. február 27-én a repülőgép a Malév Oktatási Központ tanműhelye elé került, ahol főként a légiutas-kísérők gyakoroltak rajta. Itt átalakították és az első kabint tűzálló anyaggal bélelték ki, valamint szellőző berendezést és füstgenerátort építettek bele. A bal oldali szárnyra pedig korlátokat szereltek a balesetmentes gyakorlatozás érdekében.
2006-ban a jobb helykihasználtság érdekében, valamint az SRA kerítésének nyomvonala miatt a bal oldali szárnyát a főfutótól kifelé levágták, így az „Elemér” jobban odafért a MOK épülete mellé. Az oktatás modernizálásával és az új tanpálya átadásával egyre kevesebbszer használták az LCE-t, míg a Malév végül az eladása mellett döntött.



2010 tavaszán az oktatásra még használható műszereket, berendezéseket kiszerelték és Csepelre a Kossuth Lajos Szakközépiskolába szállították, a repülőgépet pedig megvásárolta a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság vágási gyakorlatok céljára. A könnyebb szállíthatóság érdekében a jobb szárnyát szintén eltávolították a főfutótól kifelé, majd 2010. április 21-én átvontatták a Tűzoltóság központi épülete elé, ahonnan a nyár folyamán a gyakorló pályára vontatták az „Elemért”.



2011. október 4-én megkezdődött a belső műanyag berendezési tárgyak, burkolati elemek kiépítése. Október 10-én elkezdődött a szárny már levágott elemeinek darabolása. 2011. október 24-én emelők segítségével kitámasztásra került a repülőgép, majd mindkét főfutó első és hátsó pár kereke levágásra került. Ezt követően október 27-én manuálisan becsukták futószárait, majd hasra ültették.



A következő hónapokban a tűzoltók vágási gyakorlatok keretén belül fogják szép lassan darabjaira szedni a repülőgépet. Egy vigaszunk lehet, hogy nemes cél érdekében áldozzuk fel a repülőgépet, hiszen az élethű vágási gyakorlat óriási segítség a tűzoltóknak. Így nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is tudják alkalmazni azt a tudást, mellyel egy esetleges repülőgép katasztrófa esetén életeket menthetnek.



Sokan, akik repültünk az „Elemérrel” de azok is, akik csak messziről csodálták ezt az igazán szép vonalú, kecses formájú repülőgépet, most nehéz szívvel búcsúzunk tőle. De még nehezebb látni azt, ahogyan szép lassan darabjaira hullik a szerkezet. A fotók, videó felvételek azonban megőrzik nekünk és az utókor számára a HA-LCE lajstromjelű repülőgépet, mi pedig egy-egy apróbb darabját emlékül megőrizve bízunk abban, hogy a hazánkban fellelhető két Tu-154-es (HA-LCA és LCG) nem jut hasonló sorsra.

- Ferihegyi Webmagazin -



Újabb állami pénzt kap a Malév


2011. november 21.

A rövid távú finanszírozás biztosítására hároméves futamidejű, 4,2 milliárd forint összegű tulajdonosi hitelt kap a Malév. A nemzeti fejlesztési miniszter jóváhagyásával nyújtott kölcsönről szerződést írtak alá, amely szerint a kölcsönt egy összegben a futamidő végén kell törleszteni, de a jelenlegi helyzetben a vállalat hétfői közgyűlését felfüggesztették a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kérésére.
A Malévnál nagy hagyománya van a tőkeemelésnek, legutóbb augusztusban kapott pénzt a döntő hányadban állami tulajdonban lévő Malév. Az augusztus 23-án tartott közgyűlésen 18,5 milliárd forint tőkeemelésről döntöttek. Ennek részeként a 2010-ben nyújtott 9,98 milliárd forint tulajdonosi kölcsönt alakítottak tőkévé és – kormányhatározat alapján – további 8,52 milliárd forint készpénzt is kapott a légitársaság.
Ennek forrása az akkori közlés szerint a Miniszterelnökség „rendkívüli kormányzati intézkedések” előirányzata volt. Mivel a Malév a 2010-es évet 22,5 milliárd forint negatív saját tőkével zárta, ezért volt akkor szükség a tőkeemelésre.
A vállalat tőkehelyzete az év vége felé rendeződhet kielégítően, a most felfüggesztett, de folytatólagos közgyűlés az eredeti napirenddel, többek között a tőkehelyzet rendezésével 2011. december 21-én lesz megtartva.

- MTI -



Három repülőgép sérült meg Ferihegyen



2011. november 14.

A déli órákban az Aeroplex hangárhoz tartozó műszaki előtéren összeütközött két Boeing 737-800-as repülőgép. A Siberia Airlines orosz légitársaság VP-BNG lajstromjelű Boeing 737-83N típusú gépe alacsony sebességgel gurult be az ACE hangárhoz tartozó műszaki előtérre, amikor wingletje nekiütközött az ott parkoló, szintén szerelés alatt álló Norwegian Air Shuttle Boeing 737-8Q8 típusú LN-NOD lajstromjelű repülőgép vízszintes vezérsíkjának. A parkoló gépnek a vízszintes vezérsíkja, míg a guruló 737-esnek a szárny végén található wingletje sérült meg.
Nem sokkal négy óra után ismét esemény történt a hangár műszaki előterén. A forgalomból kivont és régóta a műszaki előtéren álló Malév Boeing 767-27GER (HA-LHB) típusú repülőgépének baloldali hajtóműve ütődött neki egy repülőgép vontató járműnek. A repülőgépet az ACE hangárhoz tartozó műszaki előtérről vontatták le délután a közeli hajtóművezőnél található állóhelyekre. A műszaki előtérről a gurulóútra történő kikanyarodás közben a vontatást végző jármű és a repülőgép orrfutóját összekötő vontatórúd csapszege eltörött és a repülőgép önálló életre kelt. Amikor a vontatást végző jármű vezetője észlelte, hogy a repülőgép ellenőrizetlenül gurul tovább lefékezte a vontató járművet. Végül a Boeing 767-est az állította meg, hogy a repülőgép bal oldali hajtóműve a vontatónak ütközött. Az ütközés következtében a bal oldali hajtómű belépő éle beszakadt és a vontatóban is károk keletkeztek.
A repülőgépek fedélzetén egyik esetben sem tartózkodtak utasok, személyi sérülés nem történt. Az esetek kivizsgálását a szakhatóság megkezdte.

- RKI/FWM -



Célegyenesben a ferihegyi gyors: kínaiak építik

2011. november 13.

Várhatóan kínai beruházó épít gyorsvasutat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről Budapest központjába - mondta el a Kínában tárgyaló nemzeti fejlesztési miniszter. A „reptéri gyors" lehet az első kézzelfogható eredménye annak a 300 milliárdos befektetési csomagnak, amelyről még nyáron állapodott meg Budapesten a magyar és a kínai miniszterelnök.
A Kínában tárgyaló Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter azt mondta: legkésőbb januárig az összes bürokratikus akadály elhárulhat a kínai nagyberuházás előtt.
Döntő szempont, hogy októberben 800 ezer utas fordult meg a Liszt Ferenc repülőtéren, ami új rekordnak számít. Az utasok jelenleg csak az egyes terminálról tudják vasúton megközelíteni a belvárost, a nagyobbik terminálról csak busszal vagy taxival. Ezen a helyzeten javíthat a gyorsvasút.
Palkó Lajos, a Magyar Turizmus Zrt. légiközlekedési tanácsadója rámutatott: az új járatokban gondolkodó légitársaságok számára fontos szempont, hogy milyen az összeköttetés a repülőtér és a város között.

- Híradó.hu -



Hazaérkeztek a hurghadai buszbaleset sérültjei



2011. november 08-09-10-11.

Kedden 13:22 perckor landolt a 13R futópályán a hurghadai buszbaleset sérültjeinek első csoportját szállító gép. A HA-LKN lajstromjelű Dassault Falcon 900EX típusú géppel nyolcan érkeztek haza, őket mentőautókkal a Fiumei úti baleseti sebészetre szállították.
További négy sérült a második csoportban, kedden éjjel érkezett egy bérelt Canadair Challenger 604 típusú repülőgéppel (D-AFAI). Ők súlyosabban sérültek, de szállítható állapotban voltak.
A Hurghadában maradt 17 fő közül 4 könnyebben sérült utas menetrend szerinti járattal érkezett haza szerda délelőtt Kairóból. Szerda éjjel további három súlyosan sérült utas érkezett haza a bérelt Canadair Challenger 604 típusú repülőgépen.
Csütörtökön 14:52 perckor landolt a sérültek újabb csoportjával a Welcome Air légitársaságtól bérelt Dornier 328-110 típusú (OE-LIR) repülőgép, melynek fedélzetén további 9 sérült érkezett. Ezzel a géppel tér haza Budapestre az Országos Mentőszolgálat műveleti igazgatója is.
Csütörtökön késő délután megérkezett Magyarországra az egyiptomi buszbaleset halálos áldozatait szállító katonai repülőgép - tudatta a miniszterelnök szóvivője az MTI-vel. Szijjártó Péter közölte, hogy a holtesteket szállító An-26-os (603) katonai szállító repülőgép 17:41-kor a kecskeméti légibázison landolt. A repülőtéren átadták a koporsókat a biztosító cégek szakembereinek, akik azokat elszállították.
Az utolsó, Kairóban maradt súlyos sérült és kísérője csütörtök éjjel érkezett Budapestre a D-COKE lajstromjelű Gates Learjet 35A típusú speciális mentőrepülőgéppel, melyet a FAI - Flight Ambulance International üzemeltet.

- FWM/RKI -



Budapest Airport: óriási októberi forgalom

2011. november 11.

Továbbra is rekordokat dönt az utasforgalom a Budapest Airportnál. A nyaralási szezon után az október havi forgalom – a korábbi évekkel ellentétben – alig mutatott csökkenést, a repülőtér történetében először sikerült átlépni októberben is a havi 800 ezres határt. A fellendülés a jelek szerint kitarthat az év utolsó harmadában, ez pedig azt jelenti, hogy minden idők legforgalmasabb évét regisztrálhatja a budapesti repülőtér.
845 815 utas – ennyien fordultak meg a Liszt Ferenc repülőtér termináljain idén októberben. Ez egészen pontosan 9,2 %-os (több mint 71 ezer utasnyi) növekedés az előző év 10. hónapjához képest. Az éves forgalomnövekedés idén már 8,6 %-os (a tavalyi izlandi vulkánkitörés okozta kiesést leszámítva pedig 6,5 %). Januártól októberig 7,64 millió utasa volt a repülőtérnek, ami szintén a valaha elért legmagasabb szám ebben az időszakban, több mint 600 ezer fővel haladja meg a tavalyit. Az előrejelzések szerint a fellendülés kitarthat az év utolsó harmadában is, így minden feltétel adott ahhoz, hogy teljesüljön a Budapest Airport várakozása és az év végéig a forgalom elérje a 8,7 milliót.
Jelentősen megnőtt az átszálló utasok forgalma Budapesten: az októberi adatok 42 %-kal voltak magasabbak, mint tavaly. Ennek hátterében elsősorban a Malév teljesítménye áll, a magyar légitársaság szeptember után októberben is kiemelkedő eredményt ért el az átszálló utasok szegmensében.
Továbbra is dinamikusan, több mint 80 %-kal növekedett viszont a hosszútávú járatok forgalma, ami elsősorban az American Airlines naponta közlekedő new yorki járatának köszönhető, valamint a Qatar Airways szeptembertől már naponta közlekedő Budapest-Doha járat beindulásának. Érdekesség, hogy a diszkont légitársaságok forgalmában az év eleji erőteljes menetelés után némi csökkenés tapasztalható. Az előrejelzések szerint a diszkont szegmens az év végén – főleg az ünnepek miatt – újra magára talál, addig azonban még további csökkenésre kell számítani. Az egész évet tekintve még így is 4,1 %-kal nőtt a fapados forgalom tavalyhoz képest.
„A Budapest Airportnál még sohasem regisztráltunk ekkora forgalmat október hónapban.” – hangsúlyozta Kam Jandu. A Budapest Airport légiközlekedési igazgatója hozzáfűzte: „A budapesti légiforgalom növekedése meghaladja az európai átlagot, nálunk elsősorban a hagyományos, menetrendszerű légitársaságok jelentik a növekedés motorját. Különösen fontos kiemelni a Malév utasszámának dinamikus növekedését, amely elsősorban a külföldről érkező utasoknak köszönhető. Ezáltal tovább erősödött Budapest központi szerepe az átszálló forgalomban. Mindez alátámasztja a nemrégiben átadott két új utasbiztonsági folyosó megnyitásának indokoltságát a tranzitban. Bizonyos vagyok abban, hogy sikerül elérnünk a 8,7 milliós utasszámot az év végéig.”

- Budapest Airport -



Ha nincs befektető, csődbe mehet a Malév

2011. november 10.

Fellegi Tamás fejlesztési miniszter Kínába utazott, ahol – többek közt – a Hainan légitársaság vezetőivel is találkozik. Ezen a megbeszélésen valószínűleg szóba fog kerülni a magyar légitársaság, ugyanis ha záros határidőn belül nem lesz új tulajdonosa a Malévnak, akkor csődbe mehet a cég.
A magyar állam tavaly vette meg az orosz állami Vnyesekonombanktól a Malévot, és azóta finanszírozza. Az EU csak átmeneti időre és meghatározott céllal engedélyezi egy uniós piacon működő cég támogatását. Ennek apropóján az uniós döntéshozók elmarasztalhatják hazánkat. Viszont ha nincs állami támogatás, akkor az eladósodott cég csődbe megy.
A közelmúltban a fejlesztési miniszter utalt rá, hogy elérhető közelségben van a megegyezés egy kínai befektetővel. A magas kerozinárak és a gazdasági válság miatt lelassult az egyeztetés, de ez nem változtathat azon a helyzeten, hogy a magyar légitársaságnak szakmai befektetőt kell találnia. A Malév esetleges csődje beláthatatlan következményekkel járhat Ferihegyen.

- MNO -



Új repülőtéri magazin indul travelAIR néven

2011. november 09.

Nemzetközi mintára repülőtéri magazint indít a Budapest Airport. A „travelAIR” címmel, negyedévente megjelenő lap koncepcióját, az első lapszám terveit a mai napon mutatta be a Budapest Airport és a lap készítésére kiírt pályázat nyertese, a Silver Kiadó Kft.
A „travelAIR” magazin megjelentetésével fontos elemmel bővül hazánk legfontosabb légi kapujának kínálata, hiszen a repülőtéren megforduló magyar- és nemzetközi olvasóközönség már régóta várt egy ilyen típusú kiadványra. A Budapest Airport pályázati úton kiválasztott partnere a La Femme magazint is jegyző Silver Kiadó Kft. lett.
A nemzetközi színvonalú, nívós repülőtéri lap kifejezetten az utasok számára készül, ennek érdekében a repülőtér utazóközönségének szóló magyar és angol nyelvű minőségi tartalmak és utazással kapcsolatos érdekességek, információk egyaránt helyet kapnak a magazin hasábjain. Az ingyenesen hozzáférhető magazin a repülőtér valamennyi termináljában elérhető lesz az ún. földi és légi oldalakon, a tranzit és a VIP várókban.
„A Budapest Airport Zrt. színvonalas, informatív, szórakoztató, kétnyelvű magazint kíván indítani, amely megfelel annak a nemzetközi szinten is egyedülálló minőségnek, amelyet a nemrég megnyílt SkyCourt képvisel.” mondta Hardy Mihály. A Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója hozzátette: „A döntést befolyásolta, hogy a Silver Kiadó komplex javaslatot készített, s nem csupán a magazin kreatív koncepciójára, nevére, arculatára, hanem disztribúciójára és kereskedelmi stratégiájára is megoldással állt elő.”
„Büszkék vagyunk rá, hogy a Budapest Airport Zrt. első magazinját mi készíthetjük az elkövetkező években. Bízunk benne, hogy a magazin kreatív koncepciója mellett a kiadónk által képviselt szakmai értékek is szerepet játszottak a döntésben.” hangsúlyozta Barta Zsolt. A Silver Kiadó ügyvezető igazgatója kiemelte: „A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Magyarország egyik legfontosabb kapuja. Fontos, hogy a hozzánk látogató vagy éppen a légikikötőben átutazóként megforduló utasok, és természetesen a magyar célközönség minden olyan információt megkapjon, amely összefüggésben lehet utazásával, a repülőtéren töltött idejével. Célunk, hogy olyan igényes magyar és angol nyelvű magazint kapjon az olvasó a kezébe, amely nem csupán a hasznos információkat tartalmazza, hanem segít kellemesen eltölteni az időt. Emellett olyan turisztikai tartalmakat kínál, amely kedvet csinál a Magyarországra utazáshoz, a hungarikumok bemutatásával pedig hazánk hírnevét öregbíti.”
Hét cég pályázott a repülőtér induló negyedéves magazinjának elkészítésére. A Silver Kiadó, amely a La Femme prémium női magazin kiadója is egyben, egyedi megoldásokat javasló integrált megvalósítási ötleteivel hívta fel magára a figyelmet.
Az ingyenes kiadvány 30 ezer példányban megjelenő bemutató száma decemberben készül el, márciustól pedig negyedévente, szezonális váltásban várja olvasóit. Kedvező fogadtatás esetén a Budapest Airport és a Silver Kiadó tervezi a magazin példányszámának emelését.

- Budapest Airport -



Európai légiközlekedési csúcs lesz Budapesten 2013-ban

2011. november 07.

Budapestet választotta meg a Routes Europe, a kontinens legfontosabb éves légiközlekedési találkozóját szervező szakmai bizottság a 2013-as csúcstalálkozó helyszínéül. A sikeres pályázattal a Budapest Airport, a Magyar Turizmus Zrt. (a Magyar Kongresszusi Irodával együttműködve) és a Budapesti Turisztikai Hivatal közösen indult.
A pályázat során a Budapest Airport és partnerei sikeresen bizonyították, hogy a magyar főváros alkalmas egy ilyen jelentős és ekkora méretű rendezvény befogadására. A döntés során számos kérdést megvizsgáltak: milyen Budapest légi összeköttetése és elérhetősége a delegációk számára, van-e megfelelő méretű és kapacitású rendezvényhelyszín, amely képes akár 200 légitársaság és 250 repülőtér küldöttségét befogadni. Emellett megfelelő helyszínt kell biztosítani a rendezvény csúcspontját jelentő „Networking” gálaest számára és jelentős, minimum 3-5 csillagos szabad szállodai kapacitással kell rendelkezni a konferencia idejére, lehetőleg közel a rendezvényhez.
A Budapest Airport több mint egy évtizede vesz részt a különféle Routes eseményeken, beleértve a világméretű World Route Development Forumot és az annak mintájára 6 évvel ezelőtt bevezetett európai rendezvényt, a Routes Europe-ot. Az idei rendezvényeken a Budapest Airport sorra nyerte el a fődíjakat a marketing kategóriában, amit a részletesen kidolgozott pályázati anyagnak, valamint a marketing területén megvalósított folyamatos innovációnak köszönhetett. A pályázat bemutatta az új terminálépület, a SkyCourt megnyitását, járatfejlesztési ösztönzőket, részletes piaci elemzéseket, repülőtéri kutatásokat, termékfejlesztést, a Magyar Turizmus Zrt.-vel folytatott együttműködést, közös, például a digitális és a szociális médiában megvalósított kampányokat és az elmúlt 12 hónap során indított hét új járatot, köztük a Qatar Airways dohai, az American Airlines New York-i és a Sky Work Airlines berni járatát.
„Nagy örömünkre szolgál, hogy mi lehetünk a Routes Europe 2013 házigazdái.” – mondta el Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. Hozzátette: „Meggyőződésem, hogy Budapest és Magyarország méltó helyszínéül szolgál egy ilyen rangos és elismert iparági eseménynek. A Budapest Airport, a Magyar Turizmus Zrt. (a Magyar Kongresszusi Irodával közösen) és a Budapesti Turisztikai Hivatal együttműködése kétségkívül garanciát nyújt arra, hogy az idelátogató küldöttségek kiváló fórumon vehessenek részt.”
David Stroud, az eseményt szervező UBM Aviation légiközlekedésért felelős ügyvezető alelnöke örömmel jelentette be Budapestet, mint a 8. Routes Europe helyszínét. Mint elmondta: „Kifejezetten nehéz volt a választás, hiszen különösen kiélezett verseny folyt. Azt hiszem, tökéletes döntést hoztunk. Budapest Európán belülről és kívülről egyaránt kiválóan megközelíthető, a város infrastruktúrája és az első osztályú rendezvényszervezési lehetőségek mind adottak. Máris várom, hogy a budapesti csapattal dolgozhassunk az újabb sikeres rendezvényen.
A Routes Europe konferenciát 2005 óta évente meg és legfontosabb célja, hogy az európai légitársaságok és repülőterek, valamint turisztikai hivatalok vezetőinek fórumot biztosítson a légiközlekedést érintő legfontosabb kérdések megvitatására, új járatok és szolgáltatások elindítására, tulajdonképpen az üzletkötésre. Az idei konferenciát az olaszországi Szardínia fővárosában, Cagliariban rendezték és nem kevesebb, mint 700 küldött vett rajta részt. A 2012-es helyszín Tallinn, Észtország fővárosa, a soron következő 2013-as helyszín pedig Budapest lesz.

- Budapest Airport -



Romrepülőt árverez az állam

2011. november 02.

Fél „életét” használaton kívül töltő repülőt ver dobra november 24-én a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
Az eddig az Országos Mentőszolgálat vagyonkezelésében lévő L-410 UVP-E9 típusú mentőrepülőgéppel valószínűleg 2000 januárjában repülhettek utoljára, azóta a Ferihegyi repülőtéren tárolták. Az MNV Zrt. közleményéből annyit lehet megtudni a 15 személyes repülőről, hogy 1989-ben állították szolgálatba, és 1835 repülés után utoljára 11 éve vizsgálták át műszakilag. Azóta egyszer, 2004-ben „ápolták”.
A gép repülési engedélye 2010 januárjában lejárt, így a vevő csak egy komolyabb felújítás után helyezheti majd újra üzembe a gépet.
A cseh gyártmányú repülő hányatott sorsára a mentőszolgálat bennfentes ügyeivel foglalkozó Mentés-Másképp blog hívta fel a figyelmet. A blog szerint a jobb napokat látott L-410-eshez az elmúlt hét évben hozzá sem nyúltak, „igazi jó gazda módjára” hagyták tönkremenni a ferihegyi betonon, most pedig meg is hirdették egy mentőautó áráért.
Az MNV Zrt. közleménye szerint a gépet árverésen értékesítik, és a kikiáltási ár 19 millió forint lesz. A bevétel jelentős részét vélhetően elviszi majd a tárolási díj, amit az államnak kell majd kifizetni a reptér felé.
A blog szerint hasonló tulajdonosi, vagy vagyonkezelői érdektelenség övezi a mentők 2008-ben leszerelt helikopterflottáját is. Az OMSZ 14 Mi-2-es helikoptere a debreceni reptéren porosodik, és csak a baglyok köpködik tele őket. Az amortizáció mellett, amely a későbbi értékesítésnél elérhető bevételeket csökkenti, további kárt okoz az is, hogy a gépek tárolásáért itt is havi díjat kell fizetni a repülőtérnek.
A repülő és helikopterek hosszas „fektetéséről” megkérdeztük az OMSZ szóvivőjét, de egyelőre nem kaptunk választ.

- Index -



Jó ütemben halad az új Malév központ építése


2011. november 02.

Aláírták a Strabag Építő Zrt. és a Budapest Airport (BA) vezetői a Malévnek átépítendő irodaházakkal kapcsolatos legnagyobb szerződést – tájékoztatta lapunkat René Droese, a BA ingatlangazdálkodási igazgatója.
A már korábban a Malév által használt, de később megüresedő épületek bontása és átalakítása tart. Több millió eurónyi beruházásról van szó. A befektető a BA, amely a jövőben is az épület tulajdonosa marad, a Malév ötéves bérleti szerződést kötött nagyjából tízezer négyzetméternyi irodaterületre. A két társaság vezetői még áprilisban írtak alá megállapodást, miután igazgatóságaik jóváhagyták a projekt megvalósítását.
A Malév vezetése akkor úgy nyilatkozott, hogy az új létesítmény lehetővé teszi számukra a sokkal hatékonyabb és egyszerűbb működést. Azzal, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es és 2-es terminálja között lévő háromemeletes épületekbe költözik vissza a társaság vezetése és központja, évi közel egymillió eurót, vagyis több százmillió forintot takaríthatnak meg. A tervek szerint a légitársaság mintegy hatszáz alkalmazottját 2012 nyarán három felújított irodaépület várja. Ezekből addigra csak az eredeti vasbeton szerkezet és a födém marad a helyén. A felújítás során az épületeket a nemzetközi környezetvédelmi BREEAM szabvány szerint újítják fel.
A Budapest Airport nemrég több fejlesztést is bejelentett a Világgazdaságnak nyilatkozva. Három év múlva épülhet meg a közvetlen reptéri kapcsolattal rendelkező 3-4 csillagos, több mint 200 szobás, jelentős konferencia- és tárgyalótermi kapacitással rendelkező szálloda a 2B terminállal szemben. A szállodaépítés csupán az egyik eleme annak a mintegy 300 millió eurós (82,5 milliárd forintos) fejlesztésnek, amely a következő 10-15 évben valósulhat meg a reptér területén. A beruházások által a jelenlegi 12 ezer munkahely mellett 10 ezer új jöhetne létre a légikikötőben és a hozzá kapcsolódó létesítményekben.
A fejlesztési koncepció egyik nagyszabású része a Cargo City légiáru-kicserélő központ. Tervezése és engedélyeztetése már tart, a jövő év elején pedig megkezdődhet a fejlesztés első fázisának építése. Ennek során a reptér területén szétszórtan elhelyezkedő, lerobbant kargólétesítmények helyett egy új területen központosított bázist hoznak létre. A várhatóan 2012-re felépülő 11 ezer négyzetméteres raktár, valamint a hozzá kapcsolódó 4000 négyzetméternyi irodatér 80 százalékának hasznosítására már leszerződött a Budapest Airport két jelentős földi kiszolgáló céggel, a Celebi Ground Handlinggel és a Malév Ground Handlinggel. A Cargo City beruházás első lépcsőjének költségvetése 14 millió euró, ezt a BA finanszírozza banki hitelből.

- Világgazdaság -



Bern-Budapest járatot nyitott a svájci SkyWork Airlines


2011. november 01.

Történelmi pillanatot jelentett, amikor földet ért a magyar főváros nemzetközi repülőterén a svájci SkyWork Airlines első járata, hiszen eddig még nem volt közvetlen, menetrendszerű légi összeköttetés a két főváros között. Az egy évvel ezelőtt alakult SkyWork Airlines egyelőre hétfőn és szombaton kínál járatokat Bern és Budapest között, az SX602/603-as jelű járat 13.25-kor érkezik és 13.55-kor indul vissza a berni repülőtérre. A járatot a Fairchild-Dornier 328-110 típusú, 30 személyes, légycsavaros-gázturbinás géppel teljesítik.
A SkyWork Airlines egy évvel ezelőtt alakult és eddig 11 menetrendszerű járatot üzemeltetett Bernből. Flottája jelenleg 3 db Bombardier Dash-8 Q400-as gépből (hasonlóakat üzemeltet a Malév is) valamint 4 db Dornier-Fairchild Do 328-110-es típusú turbólégcsavaros áll. A SkyWork Airlines, amely jelenleg 80 embernek ad munkát, azt tervezi, hogy a jövő év nyarára 24-re emeli a menetrendszerű desztinációinak a számát. Ennek a hálózatfejlesztésnek a része a budapesti járat elindítása is. A budapesti járattal egy időben indítottak napi járatot Amszterdamba, heti négyet Madridba és kettőt Belgrádba.
Tomislav Lang, a SkyWork Airlines vezérigazgatója kijelentette: „Nagy örömömre szolgál, hogy újabb járatokat indíthattunk el. Ezzel jelenleg nyolc országban 11 menetrendszerű desztinációt kínálunk utasainknak Bernből. További új járatok beindítását tervezzük, úgy, hogy 2012 márciusától már 24 úti célt érhessenek el az utasok a SkyWork Airlines gépein. A budapesti járat vonzó idegenforgalmi csemegét kínál a svájci utazóknak és máris nagyon népszerű, legalábbis erre lehet következtetni az eddig foglalások nagy számából.”
Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója így köszöntötte az új svájci járat érkezését: „Üdvözöljük Budapesten a SkyWork légitársaság járatát, amelynek személyében egy fiatal, dinamikus új légitársaságot is köszönthetünk. A SkyWork Airlines elsőként kínál közvetlen légi összeköttetést Budapestről Bernbe, Európa egyik legszebb városába. Az új és izgalmas útvonal számos látványosságot kínál a berni kantonban, egyebek mellett a Jungfrau csúcsának és környékének lélegzetelállító attrakcióit.”

- Budapest Airport -



World Liszt Day – a repülőtéren

2011. október 22.

Nagyszabású zongorakoncert-sorozattal lepi meg október 22.-én szombaton a Budapest Airport és a Művészetek Palotája az utazókat a SkyCourt (Égi Udvar) területén a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A világhírű magyar zongorista-zeneszerző születésének 200. évfordulóján a Művészetek Palotájának szervezésében fiatal zongoristák szólaltatják meg Liszt műveit a SkyCourt galériáján.
A kultúra területén újdonságnak számító közös projektet valósít meg a Budapest Airport és a Művészetek Palotája: szombaton kétóránként váltják egymást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálján, a SkyCourt galériáján felállított hangverseny-zongora mellett a Liszt Ferenc Zeneakadémia zongora-szakos hallgatói. Egy-egy fiatal művész félórás koncerten mutatja be, hogy számára mit jelent Liszt Ferenc életműve, hogyan szólalhat meg egy-egy több, mint évszázados zenemű egy hamisítatlan XXI. századi környezetben: a repülőtéren. A Budapest Airport a Művészetek Palotájával közösen valósítja meg a Liszt-koncert sorozatot. Mindez egyúttal egy másik, egyszerre művészeti és idegenforgalmi Liszt-projekt főpróbája is: a MÜPA utazási irodákkal együtt tematikus Liszt-csomagot állított össze és a Budapest Airport egy-egy repülőtéri koncert megszervezésével válik az utazás záróakkordjává a jövőben.
A fiatal zongoristák október 22.-én szombaton 10.00 órától kezdve két óránként váltják egymást a SlyCourt galériáján felállított Steinway versenyzongora mögött, amely köré Liszt Ferenc személyét felidéző plakettek, emléktárgyak kerülnek. A különleges koncert-sorozat délelőtt 10.00-kor kezdődik és az utolsó előadás első dallamai pedig 16.00 órakor csendülnek fel. Az előadók sorrendben: Váradi László (16 éves), Vadászi István (24 éves) és Gyöngyösi Ivett (18 éves) hallgató.
Káel Csaba, a Művészetek Palotájának vezérigazgatója az eseménnyel kapcsolatban ezt hangsúlyozta: „ A magyar zenei kultúra méltó eseménye volt, amikor a budapesti repülőtér Liszt Ferenc nevét vette fel és a történet azzal válik kerekké, ha ott meg is szólalnak Liszt művei. A mostani projekt már csak azért is nagyon fontos a Művészetek Palotája számára, mert a jövőben vezető szerepet kívánunk betölteni Budapest páratlan kulturális örökségének bemutatásában. A hangsúlyt a minőségi kultúra innovatív bemutatására helyezzük és arra törekszünk, hogy Budapest dobogós helyre kerüljön Európa kulturális turizmusának mezőnyében.”
A tervezett koncerttel kapcsolatban Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója kijelentette: „Nem ez lesz az első alkalom, hogy Liszt Ferenc művei felcsendülnek a SkyCourt épületében, hiszen tavasszal az ünnepélyes megnyitón Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szólaltatta meg a repülőtér névadójának zenekari darabjait. Különösen nagyra értékeljük, hogy most az ötletadó Művészetek Palotája egészen fiatal magyar tehetségeknek kínál különleges megszólalási lehetőséget a repülőtéren. Tudjuk, hogy egy terminálépület nem azonos egy koncertteremmel, de mindenképpen méltó helyszín a magyar kultúra és ezen belül Liszt Ferenc művészetének bemutatására.”

- Budapest Airport -



Változások a Budapest Airport vezetésében

2011. október 21.

Megváltozott a héten a Budapest Airport Zrt.-t irányító testületek, az igazgatóság és a felügyelő bizottság személyi összetétele. Minderről az Airport Hungary Kft., az egyedüli részvényes hozott döntést.
A Budapest Airport igazgatóságában az elmúlt hónapokban bekövetkezett tulajdonosi arányváltozásoknak megfelelően az alábbi személyi változások történtek: az igazgatóság tagjává vált David Kerr, a Malton Investment Pte Ltd. (GIC - Szingapúr) képviseletében és Jean-Etienne Leroux a kanadai Caisse de dépôt at placement de Québec képviseletében. Az igazgatósági tagságáról lemondott Hans-Jürgen Garbotz helyére Gerhard Schroeder került a Hochtief AirPort képviseletében.
A Budapest Airport felügyelő bizottságának éléről lemondott Michael Tönnesmann, aki helyett a tulajdonos Dr. Rolf Schnitzlert, a Hochtief AirPort jogi igazgatóját jelölte. A testület jelenlegi tagjai: Dr. Dezső Attila (AHUK Kft.), Kecskeméti Pál (Üzemi Tanács) és Molnár Zoltán (Üzemi Tanács).

- Budapest Airport -



Nyomoznak a Budapest Airport eladása miatt

2011. október 19.

Nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség a Budapest Airport (BA) Zrt. privatizációja ügyében különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés és jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt ismertetlen tettesek ellen. A nyomozás elrendeléséről a feljelentő Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos tájékoztatott.
Közlése szerint a hűtlen kezelés ügyében a főügyészség a Nemzeti Nyomozó Irodát, a sikkasztás ügyében pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK) bízta meg a nyomozás lefolytatásával. A főügyészség egyben arról is tájékoztatta a kormánybiztost, hogy a feljelentésének egy részével kapcsolatban már február óta nyomoz a BRFK.
Budai Gyula október 6-án jelentette be, hogy feljelentést tett a Budapest Airport Zrt. privatizációja ügyében hivatali visszaélés, hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Akkor azt közölte, hogy vizsgálata szerint a BA "hibás privatizációja" - az elmaradt fejlesztések és az ezzel kapcsolatos szankciók hiánya - miatt a magyar államot körülbelül 85 millió euró - mai árfolyamon számítva hozzávetőleg 24 milliárd forint - kár érte. Kifejtette: a Pénzügyminisztériumot (PM) a privatizáció során Draskovics Tibor akkori tárcavezető, majd utódja, Veres János képviselte. "Az elrontott privatizációs szerződést" Veres János írta alá - mondta, hozzátéve, hogy szerinte a döntéshozó PM-et vagy az előkészítést végző vagyonkezelőt terhelheti a felelősség az ügyben.
Draskovics Tibor a hírrel kapcsolatban azt közölte, hogy a privatizációs folyamat megkezdése előtt távozott a Pénzügyminisztériumtól.

- Index -



Malév-járattörlések a görög sztrájkok miatt

2011. október 18.

A Malév az október 19-re bejelentett görögországi sztrájk miatt törli több, görögországi célállomásra közlekedő járatát.
Törlésre kerülnek a kedd esti, valamint szerda déli athéni, és thesszaloniki járatok, ezenkívül a szerda esti és csütörtök déli athéni járatait is törli a légitársaság.
Az utasokat arra kérik, hogy indulás előtt a Malév honlapján, vagy ügyfélszolgálaton keresztül mindenképpen tájékozódjanak.

- Malév -



Először landolt Ferihegyen a Boeing 747-800F


2011. október 17.

A Boeing legújabb és egyben legnagyobb repülőgépe szállt le ma hajnalban Budapesten a típus első kereskedelmi útján. A Cargolux luxemburgi központú teherszállító légitársaság negyedik generációs Boeing 747-800F típusú gépe (LX-VCB) tegnapról mára virradóra hajtotta végre első kereskedelmi repülését a Luxemburg – Hong Kong – Baku – Budapest – Luxemburg (CLX792/3) útvonalon.
Mínusz négy fokos hidegben és még teljes sötétségben ért földet Budapesten a 31R futópályán egy perccel hat óra előtt a Cargolux Boeing 747-800F típusú óriásgépe, amelyet a múlt héten vett át a luxemburgi cargo-vállalat az Egyesült Államokban. Maga a Boeing 747-es típus, közkedvelt nevén a Jumbo már régóta szolgálja a polgári repülést – egészen pontosan 1969-ben szállt fel első alkalommal, azóta ez a negyedik, egyben legjelentősebb átalakítás a gépen. A 747-800F-nek megnövelték a hosszát és a szárnyak fesztávolságát, valójában teljesen újratervezett szárnyat kapott. Ennek, valamint a vadonatúj General Electric GEnx-2B67 típusú hajtóműveknek köszönhetően megnőtt a hasznos terhelése és a hatótávolsága, viszont jelentősen csökkent a zajkibocsátása és a fajlagos üzemanyag fogyasztása is.
A Cargolux teherszállító légitársaság gépe az első a Boeing 747-800-as jelű szériából, amely megkezdte a kereskedelmi repüléseket. A luxemburgi légi teherszállító vállalat gépei rendszeresen közlekednek a Távol-Kelet, elsősorban Kína és Nyugat-Európa között, rendszeres budapesti leszállással. A Cargolux Jumbo-i Budapesten tankolnak, árut rakodnak és utána repülnek tovább Luxemburgba. A mostani volt az első kereskedelmi célú repülés a világon, amit a Boeing új típusával teljesítettek. A megnövelt méretű gép miatt a Budapest Airportnak meg kellett változtatnia az ilyen óriásgépek kiszolgálásának rendjét, új eljárásokat kellett kidolgozni a hatóságokkal és a földi kiszolgálókkal a gép fogadása érdekében.
Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a Cargolux Boeing 747-800F típusának első budapesti leszállása alkalmával kijelentette: „Büszkék vagyunk rá, hogy a Budapest Airport lehetett a legelső európai repülőtér, ahol üdvözölhettük és kiszolgálhattuk a Boeing 747-800F típusát a világon első kereskedelmi útján. Meg kellett változtatnunk forgalmi előtér rendjét, ahhoz, hogy zavartalanul kiszolgálhassuk az új óriásgépet, de szerencsére minden hibátlanul működött ma reggel. Jövőre már az új Cargo City első terminálján, a 2-es futópálya mellett tudjuk kiszolgálni ezt a típust is. Azt is fontos elmondani, hogy az új gép lényegesen csendesebb és kevesebb széndioxid kibocsátással működik, mint a régebbi cargo-típusok a piacon.”

- Budapest Airport -



Megszakította útját Ferihegyen az EasyJet egyik járata


2011. október 16.

Rosszul lett egy utas az EasyJet légitársaság Törökországból az angliai Bristolba tartó EZY6284-es járatán, emiatt a G-EZTE lajstromjelű Airbus A320-214 típusú gép megszakította útját és Budapesten landolt vasárnap délután. A repülőgép a törökországi Bodrum városából indult Bristolba 173 utassal a fedélzetén. Az útközben rosszul lett utast Budapesten mentővel kórházba szállították; a repülőgép folytatta útját célállomása felé.

- FWM -



Megkezdődött a repülőtéri Malév-központ kialakítása


2011. október 14.

A Budapest Airport alvállalkozói hozzákezdtek a repülőtéri Malév-központ kialakításához, ami első lépésben a kiszemelt irodaházak bontásával kezdődik. A munkák elvégzésével megbízott Market Építő Zrt. máris megkezdte a külső homlokzati elemek eltávolítását.
A Budapest Airport és a Malév vezetése idén tavaszán állapodott meg arról, hogy 2012-től a nemzeti légitársaság vezetése és a teljes adminisztráció fokozatosan be- vagy visszaköltözik a repülőtérre. Az előzetes számítások szerint az átköltözés azonnal megtérül a Malév számára, hiszen ezzel az egész vezetés közelebb kerül a tényleges üzemeléshez és megtakaríthatják a jelenlegi székhely, a Lurdy-ház és a repülőtér közötti állandó ingázást is.
Az új Malév-központot három régi, a nyolcvanas évek elején épített, összesen 10 000 négyzetméter alapterületű irodaházban alakítják ki, amelyek eredetileg is a Malév számára építettek. Az épület belső és külső része is teljesen megújul, jószerével csak a födémek és a belső vasbeton tartóoszlopok maradnak a helyükön, mindent mást kicseréltet a Budapest Airport és új, korszerű építészeti megoldásokat alkalmazó felújítást végeztet el az irodákon. A teljes gépészet és a külső falak megújítása nyomán egy minden elemében korszerű, tágas és a környezetvédelmi előírásoknak is maximálisan megfelelő irodába költözhetnek át a Malév dolgozói.
Az első épület látványos átalakítása a múlt héten kezdődött, amikor a bontási munkákat végző Market Építő Zrt. szakemberei megkezdték a külső elemek eltávolítását a repülőtéri irodaépületekről. A látványos bontási munkák során egymás után emelik le a speciális daruval a mára már elavultnak számító beton burkolati elemeket és bontják vissza a szerkezetig az épületet. A bontási munkálatok gyors ütemben haladnak és ezzel a fázissal már november elejére végeznek a szakemberek. Közben a további munkálatokra kiírt tender is a végéhez közeledik, ezen választja ki a Budapest Airport a további bontási és építési munkák kivitelezőjét.
René Droese, a Budapest Airport ingatlanfejlesztési igazgatója kijelentette: „Minden feltétel adott ahhoz, hogy vállalásunknak megfelelően, jövő nyártól megkezdhessék a fokozatos beköltözést a Malév-központ dolgozói. Az új helyen korszerű, az irodai belső építészet és munkaszervezés minden igényének megfelelő munkahelyeket alakítunk a számukra, a hozzá kapcsolódó számítógépes és egyéb infrastruktúrával együtt. Különösen fontos, hogy csupa olyan műszaki megoldást alkalmazzunk az épületnél, amelyek révén a legszigorúbb fenntarthatósági szempontok is érvényesülnek, és ezáltal jelentősen csökkenthetjük a repülőtér működésének széndioxid-lenyomatát. Ezeket az elvárásokat a Budapest Airport a jövőbeni fejlesztéseknél mindenütt érvényesíti.”

- Budapest Airport -



Budapest Airport az üzleti utazókért

2011. október 13.

Nagysikerű előadással és saját kiállítói területtel vett részt a Budapest Airport az idei Business Travel Show-n, amelyet hagyományosan a kőbányai vásárvárosban tartanak. Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója a SkyCourt (Égi Udvar) új szolgáltatásait ismertette az utazási irodák és a konferencia turizmus szervezői előtt.
Új business várók, prémium szolgáltatások és óriási kereskedelmi kínálat. Röviden így lehetne összefoglalni mindazokat az új szolgáltatásokat, amelyeket Budapest Airport a SkyCourt, a 2-es terminál új épületének átadása óta kínál az üzleti utazóknak. Ezeket az újdonságokat is felvonultatta a budapesti repülőtér a Business Travel Show kiállításon, amelyen összesen 102 utazási irodával és utazásszervező céggel együtt vett részt.
A SkyCourt elsősorban az utazás élményét és kényelmét szolgálja – még a sokat látott és tapasztalt üzleti utazók számára is. Elsősorban az új business várók szolgáltatásai tartoznak ide, hiszen a SkyCourtban a business osztályú jeggyel utazók – légitársaságtól függően – akár a Malév VIP váróját, akár a Celebi Platinum Lounge-át vehetik igénybe. Újdonság, hogy Európában elsőként egy bankkártya-társaság, a MasterCard is saját váróval jelent meg, amit a 80.000 magyar prémium bankkártya tulajdonos illetve a külföldi Gold, Platinum vagy World MasterCard tulajdonsok és közvetlen kísérőik, családtagjaik vehetnek igénybe. Némi különdíj ellenében egyébként további kísérők is használhatják a MasterCard Loungeot a SkyCourtban.
Az üzleti utazók kényelmét szolgálja az ún. Priority Lane az utasbiztonsági ellenőrzésnél. Bár a SkyCourt átadása óta még csúcsidőben sem kell tíz percnél többet sorban állni a kötelező biztonsági ellenőrzésen, a business osztályú utasokat külön csatornán kezelik. Itt gyakorlatilag várakozás nélkül lehet átesni az ellenőrzésen, akárcsak a pilótáknak és a repülőszemélyzeteknek. Ezeket és még további kényelmi szolgáltatásokat ismertetett a Business Travel Show-n megtartott előadásában Kam Jandu, a Budapest Airport légiforgalmi igazgatója. Mint elmondta: „Nagy örömünkre szolgált, hogy egy sor új légitársaságot sikerült Magyarországra hoznunk az idén, köztük a repülésben minőségi etalonnak számító Qatar Airways-t a dohai járattal. Nagyon fontos a számunkra, hogy tovább emeljük a repülőtéri szolgáltatások színvonalát, hogy azok megfeleljenek a legigényesebb utasok elvárásainak is. A SkyCourtban ennek minden feltétele adott, ezt a lehetőséget igyekszünk maximálisan kihasználni az utasok javára.”
A Budapest Airport minden idők legerősebb nyári szezonját zárta a július-augusztus-szeptemberi csúcsidőszakban, amelynek forgalma 6,1 %-kal haladta meg az előző évi eredményeket. Az őszi szezonban az üzleti- és konferencia, valamint munkával összefüggő utazók aránya elérheti az 50 %-ot, így különösen fontos volt a Budapest Airport számára, hogy bemutatkozzon a Business Travel Show-n. A repülőtéri fejlesztések egyik következő állomásaként a Budapest Airport a jövő héten vadonatúj, 100 fő befogadására alkalmas konferencia-termet ad át a SkyCourt földszinti részén.

- Budapest Airport -



Rekord szeptemberi forgalom Ferihegyen


2011. október 12.

Minden idők legerősebb szeptemberi forgalmát regisztrálta a Budapest Airport, még az eddigi rekordnak számító 2007-es évben sem indultak és érkeztek ennyien a budapesti terminálokról, mint idén. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy kiemelten jól zárult a harmadik negyedév, a polgári repülésben hagyományosan a július-augusztus-szeptember jelenti a legnagyobb csúcsot, a nyaralási szezont.
894 188 – egészen pontosan ennyi utas vette igénybe a budapesti repülőtér szolgáltatásait 2011. szeptemberében. Ez 5,3 %-al több, mint az eddigi rekordévnek számító 2007-ben volt, amikor 848 619 utasa volt a repülőtérnek. A tavalyi évhez képest 6,1%-os volt a forgalom növekedése (leszámítva az izlandi vulkánkitörés okozta tavalyi kiesést) és minden feltétel adott ahhoz, hogy teljesüljön a Budapest Airport várakozása és az év végéig a forgalom elérje a 8,7 milliót. Az év eleje óta összesen 6,8 millió utast regisztrált a Budapest Airport, ami 533 ezerrel több, mint egy évvel ezelőtt.
A növekedés motorját, ahogy ebben az évben már hosszabb ideje a hagyományos, nagy nyugat-európai légitársaságok (Lufthansa, KLM, British Airways, Air France) jelentették, ebben a szegmensben 16 %-os volt a növekedés az elmúlt évhez képest. A célállomások toplistáját továbbra is London vezeti (három repülőtérrel: Gatwick, Heathrow és Luton), a szeptemberi második helyezett Párizs volt és mindössze 9 (!) utassal végzett a harmadik helyen Frankfurt. Nagyon jól teljesített a Malév is szeptemberben, elsősorban a magyar légitársaság jó eredménye áll a szeptemberi 12 %-os átszálló forgalom növekedés hátterében.
Némi csökkenés figyelhető meg szeptemberben a diszkont és a charter-forgalomban, ez utóbbi még mindig összefügg a hagyományos nyaralási helyszínek, így Egyiptom és Tunézia iránti fogyasztói bizalmatlansággal, amit ezeknek az országoknak a bizonytalan belpolitikai helyzete okoz. Dinamikusan, közel 45 %-al növekedett viszont a hosszútávú járatok forgalma, ami elsősorban az American Airlines naponta közlekedő new yorki járatának köszönhető, valamint a Qatar Airways szeptembertől már naponta közlekedő Budapest-Doha járat beindulásának.
Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója bizakodásának adott hangot: „ A számok mögött természetesen nagyon sok munka fekszik, hiszen évek óta dolgozunk azon, hogy minél több légitársaságot, minél több utast hozzunk Budapestre. Ezt a munkát díjazták a légitársaságok, amikor a Budapest Airport az elmúlt héten Berlinben elnyerte a World Routes konferencián a legjobb európai marketing díjat. A magyar idegenforgalmi szakmával, a Magyar Turizmus Zrt.-vel közösen azon vagyunk, hogy minél több külföldi utas válassza Budapestet és Magyarországot, mint úticélt, az átszálló utasok pedig élvezhessék a SkyCourt nyújtotta gyorsaságot és kényelmet.”

- Budapest Airport -



Újabb elismerést söpört be a SkyCourt


2011. október 11.

Ezúttal a rangos European Award for Steelstructures, azaz az Európai Acélszerkezetek Nagydíját vehette át a Budapest Airport nevében Stephan Schattney fejlesztési igazgató. A díjat a németországi Potsdamban rendezett kongresszuson ítélte oda a nemzetközi zsűri és a ma adták át a SkyCourt-ot építő KÉSZ Zrt. budapesti irodaházában.
A rangos elismerést kétévente ítéli oda az európai acélszerkezeti építőket tömörítő szervezet, az ECCS (European Convention for Constructional Steelwork) kongresszusa azoknak az épületeknek, amelyek tervezése és megvalósítása magasan kiemelkedik az európai mezőnyből. Ezt a díjat kapta meg a Budapest Airport SkyCourt nevű terminálja, amelyet az idei év március 27.-e óta használhatnak az utazók. A három emelet magas csupa üveg és acél szerkezetű terminálépület hosszú évek csapatmunkájának eredménye, a tervezéstől egészen az átadásig. Így a díjat a Budapest Airport közösen nyerte el a KÖZTI tervezőivel valamint a KÉSZ acélszerkezet tervezői – és gyártói gárdájával.
A díj elnyerésével a Budapest Airport olyan világszínvonalú épületek elitklubjába került, mint amilyen az Abu Dhabi Formula-1-es pálya vagy dublini Aviva labdarúgó stadion. Az értékes nemzetközi elismerést Markó Péter, a Magyar Acélszerkezeti Szövetség elnöke adta át a KÉSZ Zrt. budapesti irodaházában Stephan Schattney-nak, a Budapest Airport fejlesztési igazgatójának, Szalados Lászlónak, a KÉSZ vezérigazgatójának, valamint a KÉSZ statikus tervezőinek, és a KÖZTI tervezői csapatának.
Stephan Schattney, a Budapest Airport fejlesztési igazgatója a díjátadón kifejtette: „Óriási elismerés ez a díj a számunkra, hiszen többéves, a KÖZTI-vel és a KÉSZ-szel folytatott közös munkánkat díjazta a zsűri. Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen kiváló csapattal dolgozhattam együtt a tervezés első fázisától egészen a SkyCourt átadásáig. Az sem utolsó szempont, hogy a terminál épület átadása óta naponta kapjuk az elismerést a legfontosabb célközönségtől, maguktól az utazóktól, akik használják és szeretik a SkyCourt-ot, értékelik annak felemelő eleganciáját, megkapó tervezését és a színfalak mögé rejtett mérnöki munkát.”

- Budapest Airport -



Először landolt Magyarországon az Airbus A380-as




2011. október 02.

A mai napon először landolt egy Airbus A380-as repülőgép Magyarországon, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A Lufthansa, Európa legnagyobb légitársaságának pilótái gyakorló repülés keretén belül látogatták meg a magyar repteret. A 73 méter hosszú, 24 méter magas és 79 méter szárnyfesztávolságú repülőgép LH9882-es járatszámmal 12:35-kor szállt le a 31R futópályán. Ezt követően a tűzoltóság két gépjárművéből vízhíddal köszöntötte a guruló repülőgépet, majd az óriásgép az "Alpha" gurulóúton állt meg a SkyCourt épületével szemben. A több mint két órás vendégeskedés alatt a meghívott VIP vendégek, a sajtó képviselői, valamint fotósok hada ismerkedett a repülőgéppel, mely ezt követően 14:45 perckor a 13L futópályáról emelkedett ismét levegőbe, majd egy áthúzással búcsúzott Ferihegytől.
“Örömmel tölt el, hogy mi lehetünk az első légitársaság, amelyik elhozta az „egek óriását” Magyarországra. Ezzel a bemutatóval is szeretnénk hangsúlyozni, milyen stratégiai fontossággal bír számunkra Magyarország, ahol már régóta jelen vagyunk megbízható szolgáltatásainkkal. Így szeretnénk bepillantást adni a magyar utazóközönségnek, az immár nyolc gépből álló egyedi A380-as flottánkba, illetve a vadonatúj First Class osztályba” – mondta Ofer Kisch, a Lufthansa Csoport közép-kelet európai regionális igazgatója. “Az elmúlt év során rendkívüli mértékű növekedést tapasztaltunk Magyarországon, több mint 250 000-en választották a Lufthansát, amely közel 10%-kal több, mint 2009-ben. Ebben az évben pedig tovább folytatódott az ígéretes bővülés, utasaink száma immár 15%-kal nőtt. Magyarországi utasaink növekvő száma visszaigazolja, hogy a Lufthansa itt is a megbízhatóságáról, a magas minőségű és innovatív termékeiről és szolgáltatásairól – mint az új zászlóshajónk, az Airbus A380-asról – ismert” – tette hozzá Kisch.
Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója kijelentette: “Ez egy valóban történelmi pillanat a Budapest Airport számára. A Lufthansa a legnagyobb külföldi partnerünk, és mint ilyen ismét learatta az elsőséget, ezúttal abban, hogy elsőként hozta Budapestre a világ legnagyobb utasszállító repülőgépét. A Lufthansa még 1967. augusztus 24-én érkezett először a magyar fővárosba, akkor még a Boeing 727-es sugárhajtású géppel. Később, 1985. június 15-én ismét a Lufthansa volt az első, amely a világ akkor legnagyobb utasszállító gépét, a Boeing 747 Jumbo-t Budapestre hozta. Most viszont, amikor az Airbus A380-ast köszöntjük, ebben egyúttal azt is látni, hogy mennyire fontos partnere Magyarország Németországnak, akár üzleti, akár turisztikai szempontból. A tavasszal megnyitott SkyCourt terminálépület révén a Budapest Airport világszínvonalú szolgáltatást nyújthat a Lufthansa tucatnyi napi járatával Németországba induló utasoknak.”
“Egy átlagos napon a Lufthansa 12 alkalommal landol Budapesten, de a mai napon először szálltunk le egy Airbus A380-sal. Rendkívüli érzés itt lenni és látni azt, ahogy Budapest felkészült a fogadásunkra” – mondta Werner Knorr, a Lufthansa vezető pilótája.
A Lufthansa Airbus A380-asa 526 utas befogadására képes. A repülőgép felső szintjén található vadonatúj First Class kabin nyolc rendkívüli méretű ülésével egyedi koncepciót tükröz és a lehető legnagyobb szintű kényelmet és műszaki innovációt nyújtja annak érdekében, hogy az utazás valódi élménnyé váljon. Szintén a felső szinten található a Lufthansa díjnyertes Business Class osztálya, amelyen 98 ülés található. A repülőgép fő fedélzetén található a rendkívül tágas és komfortos turista osztály, amely 420 utas befogadására képes.
A First Class részlegét hangszigetelő függönyök választják el a kabin többi részétől, a repülőgép törzsén alkalmazott zajelnyelő anyagok és a különleges padlószőnyeg, amely csökkenti a lépések zaját együttesen eredményezik a világ legcsendesebb First Class kabinját. Az itteni atmoszféra könnyen elfeledteti az utasokkal, hogy éppen repülőgépen utaznak. Az utasok kényelmének másik meghatározó eleme az egyedileg tervezett, ergonomikus és kényelmes ülés, amely ággyá alakítva „kategóriájában a legjobb” címet kapta. A 207 centiméter hosszú és 80 centiméter széles ágy mély, pihentető alvást tesz lehetővé az utasok számára. A levegő páratartalmát szabályozó rendszer – amelyet először alkalmaznak utasszállító repülőgépen – és a napszakhoz alkalmazkodó világítási megoldás szintén hozzájárulnak az utasok komfortjának növeléséhez.
A Lufthansa 17 Airbus 380–ast rendelt, amelyek közül nyolcat már át is vett. Ezek a repülőgépek Tokió, Peking, Johannesburg, New York, San Francisco és Miami között, illetve 2011. október 30-ától már Szingapúrba is közlekednek.

- Budapest Airport/FWM -



Jön a Lufthansa Airbus A380-as óriásgépe


2011. szeptember 29.

2011.október 2-án érkezik a világ legnagyobb utasszállító repülőgépe, az Airbus A380-as Budapestre. A Lufthansa óriásgépe a tervek szerint a déli órákban landol, várhatóan a repülőtér 2-es pályájára és mintegy két órát tölt Budapesten.
A tervek szerint a Lufthansa Airbus A 380-asa helyi idő szerint 12.35-kor érkezik a repülőtér 31 R futópályájára (2-es pálya vecsési vége) majd 14.45-kor a 31 L futópályáról (1-es pálya vecsési vége) startol Frankfurt felé. Ez utóbbi eseményt az érdeklődők elsősorban az 1-es terminál teraszáról tudják megtekinteni. A le- és felszállási irányok csak valószínűsíthetők, hiszen az mindenkor a légforgalmi irányítástól, az időjárási viszonyoktól és a forgalmi helyzettől függ.
A repülőtér 2-es terminálján zajló átépítések és fejlesztések miatt a kilátóterasz már két éve zárva van, a nagy érdeklődés miatt a Budapest Airport 400 érdeklődő számára megnyitja a területet, ahová csak speciális biztonsági ellenőrzést követően lehet kilépni. Ezt a 400 férőhelyet a cég weboldalán és Facebook-oldalán történt regisztrációs játék keretében sorsolta ki a repülőtér, mivel azonban az utolsó másodpercben egyszerre 12-en regisztráltak még, ezért végül összesen 411 ember kap lehetőséget az óriásgép közeli megtekintésére.
A Lufthansa Airbus A 380-asa iránt hatalmas az érdeklődés, emiatt még a repülőtéri dolgozók számára is korlátozni kellett a gép megközelítését, őket is belső buszok szállítják ingajáratban egy elkülönített területre, ahonnan közelebbről megtekinthetik az óriásgépet. Az eseményre több mint száz újságíró, tévériporter, fotós és operatőr akkreditált, valamint a magyar spotterek (repülőgépre szakosodott profi/hobbi-fotósok) csoportja és a Lufthansa utazási irodai partnerei. A hatalmas érdeklődés miatt a Budapest Airport nyomatékosan kéri, hogy mindazok, akiknek nem sikerült a kilátóteraszra regisztrálniuk, ne próbálkozzanak a 2-es terminálon bejutni, innen ugyanis nincs más lehetőség, hogy megnézzék a gépet, amely a forgalmi előtéren, a SkyCourt (Égi Udvar) előtt fog megállni.
Az Airbus A 380-as jelenleg a világ legnagyobb utasszállító repülőgépe, jelenleg a 77 elkészült gépből 56 darab repül a világ nagy légitársaságainál, ebből nyolc a Lufthansa színeiben. A repülőgépet elsősorban nagy utasforgalmú és hosszú távú (interkontinentális) járatokra tervezték, az utasokat két fedélzeten helyezték el benne. A széksorok elrendezésétől függően 520-853 utast vehet egyetlen gép a fedélzetére. (Összehasonlításul: a Budapesten leggyakrabban előforduló repülőgépek kapacitása 120-180 fő.) Az Airbus A380-as méretei is lenyűgözőek. Hossza: 72.73 m, fesztávolsága: 79.75 m, magassága: 24.45 m, legnagyobb felszálló tömege: 569 tonna. Legnagyobb sebessége 945 km/h (Mach 0.89), legnagyobb hatótávolsága: 15.400 km és nem kevesebb, mint 323 546 liternyi kerozint vehet fel a tartályaiba.

- Budapest Airport -



Rengetegbe kerülne a Malév felszámolása


2011. szeptember 29.

A Malév Zrt. megmentésén több munkacsoport is fáradozik. Kiszámolták, hogy a nemzeti légitársaság felszámolása mintegy 124 mil­liárd adófizetői forintot emésztene fel – értesült a Magyar Hírlap. Az egyetlen járható út a cég megmentése.
A közelmúltban híre kelt, hogy a Malév Zrt. legutóbb távozott, bukott vezérigazgatója, Martin Gauss két másik szakemberrel egy tizenkét gépes flottából és egy mindössze négyszáz főből álló „mini Malév” projekten dolgozik. Ez a mások szerint több mint életképtelen elképzelés ugyanakkor messze eltér attól, amelyen – a Magyar Hírlap értesülései szerint – egy másik szakértői csapat dolgozik. Ők ugyanis elszakadnak a létszám- és flottacsökkentésen alapuló – az utóbbi évtized során a különböző vezérigazgatók által irányított –, többször megbukott modelltől.
Úgy tudjuk, a munkacsoport első lépésben azt számolta ki, hogy mennyibe is kerülne a közvetlenül mintegy háromezer, a beszállítókkal és munkavállalóikkal együtt közvetve tízezer magyarországi dolgozónak munkát adó légiközlekedési vállalat felszámolása. A részletesen összeállított táblázat végén az szerepel: 124 milliárd forint adófizetői pénzt emésztene fel a Malév „kivezetése” a működő cégek piacáról. Ez a szám tehát a munkacsoport szerint megadja a választ is arra vonatkozóan, hogy mi lehet az egyetlen járható út a cég számára: a realitásokat alaposan szem előtt tartó, a piaci viszonyokat és a vetélytársakat is jól felmérő reorganizációs terv elkészítése. Lapunk úgy tudja, hogy ez a szakértői csapat ötéves időtávban tervez, és nem csökkenti, hanem épp ellenkezőleg, növeli a Malév méretét. Harmincgépes flottabővítésben és teljesen új, más légitársaságok által nem vagy alig repült desztinációk (célpontok) menetrendbe vételében gondolkodnak, amelyben helyet kapna a hosszú táv is – persze nem az amerikai kontinens irányába.
Ha a legfelsőbb döntéshozók belátják, hogy egy valóban életképes nemzeti légitársaságra van szüksége Magyarországnak, akkor ez utóbbi tervre adják áldásukat. Ez esetben a jövőben nem kell számítani az Európai Unió esetleges újabb eljárására sem. A Napi Gazdaság információja szerint akár néhány napon belül tiltott támogatásnak minősítheti az Európai Unió a Malév állami feltőkésítését. A százmilliárd forintos közpénzből nyújtott „mankó” miatti uniós elmarasztalás a légitársaság végét is jelentheti. Az uniós verdikt következménye ugyanis az lehet, hogy a 95 százalékos állami tulajdonban levő Malévnek vissza kell fizetnie az eddig kapott állami támogatást, amire a napi likviditási gondokkal küzdő cég nyilvánva­lóan képtelen.
Mint ismert, a Malév tőkerendezéséről legutóbb két lépésben, júliusban és augusztusban döntött a társaság közgyűlése: első körben 4,5, a második ütemben pedig 18,5 milliárd forintos tőkeemelésről határoztak.

- Magyar Hírlap -



Repülőtéri meglepetés a Turizmus Világnapján


2011. szeptember 28.

Jost Lammers a Budapest Airport vezérigazgatója és Horváth Gergely a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója személyes ajándékokkal lepték meg a budapesti repülőtér utasait a Turizmus Világnapján. A Budapest Airport emellett a SkyCourt-ban, a 2-es terminál új épületében szervezett ingyenes gitárkoncerttel kedveskedett a turistáknak a mai napon.
Egy mosoly, egy kézfogás, egy apró csokoládé vagy éppen egy stresszoldó gumirepülő a légi utazás előtt. Ezekkel az apróságokkal lepte meg a magyar turizmus két fontos cégének vezetője az utasokat a budapesti repülőtér új indulási csarnokában, a SkyCourtban. A Budapest Airport is csatlakozott a Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezéséhez, hogy valamilyen különleges akcióval járuljon hozzá a Turizmus Világnapja megünnepléséhez. A repülőtér déli csúcsidőszakához időzítve Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója ún. stresszoldó gumirepülőgépeket, míg Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója csokoládét adott az utasoknak a SkyCourtban.
A Turizmus Világnapja esemény-sorozathoz kapcsolódva a Budapest Airport felkérésére Gera Zoltán gitárművész adott két koncertet a terminálon, részben saját szerzeményeiből, részben pedig ismert szerzők jazz-es hangvételű számait adva elő. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója az esemény helyszínén kijelentette: „ A Budapest Airport minden idők legerősebb nyári utazási szezonját zárja az idén, bár a nyaralási szezonnak még szerencsére nincs vége. Ma is sokan indultak tengerparti nyaralásra innen a budapesti repülőtérről. Számunkra kulcsfontosságú, hogy a turisták a lehető legjobb szolgáltatást kapják, azt szeretnénk, ha a Budapest Airport a régió legdinamikusabban fejlődő légikikötőjévé válna.”
Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója hozzátette: „Mivel munkánk egyik legnagyobb elismerése egy-egy elégedett arc, ennek eléréséhez sokszor egy mosoly is elég, arra biztatom a turizmusban dolgozókat, hogy ezzel az egyszerű „recepttel" kollégáikat is lepjék meg! Mi, akik minden nap azért dolgozunk, hogy belföldi és külföldi vendégeink minél jobban érezzék magukat, megérdemeljük az elismerést és a figyelmességet éppen azért, hogy mindezt továbbadhassuk a vendégeinknek!

- Budapest Airport -



Megnyitott az Entry Point Central légi navigációs akadémia


2011. szeptember 27.

Megkezdődött az első hallgatók képzése a budapesti székhelyű Entry Point Central nemzetközi légi navigációs akadémián, amely a HungaroControl és a skandináv Entry Point North összefogásával jött létre. Az ünnepélyes tanévnyitót dr. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár, Svédország, Dánia és Norvégia magyarországi nagykövetei, valamint a szakma hazai és külföldi képviselőinek részvételével tartották szeptember 27-én.
Négy hónappal az együttműködési megállapodás aláírása után, 2011. szeptember 27-én már beülhettek az iskolapadba azok a diákok, akik a magyar légiforgalmi szolgálat és Európa egyik legnevesebb képzési központja által alapított akadémián készülnek fel a légiforgalmi irányítói hivatásra. Az Entry Point Central elsőként magyar diákokat oktat, de kapui más országok előtt is nyitva állnak.
Az ünnepélyes tanévnyitón, amelynek a szakma hazai és külföldi kiválóságai mellett Siri Ellen Sletner, Norvégia, valamint Mads Sandau-Jensen, Dánia nagykövete is vendége volt, dr. Völner Pál infrastruktúráért felelő államtitkár kiemelte: „Magyarország az EU-elnökség után is prioritásként kezeli a közlekedési ágazatban a nemzetközi kapcsolatok erősítését. A HungaroControl és az Entry Point North partnersége példaértékű, mert nagyon fontos területen, az oktatásban hoz létre az egész régió érdekeit szolgáló, a határokon átívelő szakmai együttműködést, és ezzel valósítja meg az Európai Unió egyik célkitűzését.”
„Az oktatás talán még sosem volt annyira fontos, mint most, amikor küszöbön áll a repülés szervezésének átalakítása. Az Egységes Európai Égbolt program olyan változásokat hoz rövidesen a légiforgalmi szolgálatok életébe, amelyek nyomán a műszaki-technológiai harmonizáción túl a humán faktor, vagyis a szakemberek egységes és magas színvonalú képzése is kiemelt jelentőségre tesz szert” – mondta Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója.
Anne Kathrine Jensen, az Entry Point North ügyvezető igazgatója hozzátette: „az Entry Point Central újabb kiváló példa arra, merre fog fejlődni a légiforgalmi irányítás Európában. Bármerre nézünk, azt látjuk, hogy csak összefogva juthatunk előre. Egyre nehezebb egyedül megbirkózni a kihívásokkal, nagy az igény az együttműködés iránt, mert így építhetünk egymás erősségeire és dolgozhatunk ki költséghatékony megoldásokat.”
„Gratulálok a magyar-skandináv összefogáshoz, mert ez Magyarország nyitottságát is mutatja. Azt, hogy nemcsak a szavak szintjén, hanem a mindennapokban is törekszünk az együttműködésre, határokon innen és túl” – méltatta a HungaroControl és az Entry Point North közös kezdeményezését az akadémiának otthont adó XVIII. kerület polgármestere, Ughy Attila.
A hallgatókat nemzetközi tananyag és különleges módszertan alapján készítjük fel a légiforgalmi irányítói pályára – ismertette a képzést Menráth Gábor, a HungaroControl központjában működő új akadémia vezetője. Mint elmondta: a skandináv oktatási rendszer egyedülálló abban a tekintetben is, hogy a diákok az elméleti oktatással párhuzamosan, már a kezdetektől gyakorlati feladatokat kapnak, amelyeket modern radar- és toronyszimulátorokon végeznek el. A tanárok figyelemmel követik minden hallgató tanulmányait, ez a személyre szabott támogatás lehetővé teszi az évközi vizsgák számának csökkentését, ugyanakkor bizonyítottan emeli a képzés hatékonyságát. A fiatalok két év alatt, angol nyelven sajátítják el a szakma alapjait. Akik sikeresen leteszik a szigorú záróvizsgákat, az Európai Unió valamennyi tagállama által elismert, magas presztízsű végzettséget kapnak majd.

- HungaroControl -



Megszakította útját egy török gép Budapesten

2011. szeptember 19.

Megszakította útját Budapesten a török AtlasJet légitársaság Antalya és Drezda közötti járata vasárnap délelőtt, mert az egyik légi utaskísérő rosszul lett a fedélzeten, közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója. A 25 éves török stewardess epilepsziás rohamot kapott, ezért kellett leszállnia a charterjáratnak a Liszt Ferenc reptéren. A nőt a Jahn Ferenc dél-pesti kórházba vitték, majd az A321-es Airbus folytatta útját célállomása felé.

- Index -



Lézerrel zavarják a pilótákat a Liszt Ferenc repülőtér környékén

2011. szeptember 19.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) közölte: a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. jelentései alapján az év első felében csökkent ezeknek az eseteknek a száma, de a nyár eleje óta ismét több bejelentés érkezik a pilótáktól. Magyarország több főváros környéki településéről heti rendszerességgel irányítanak vakító lézerfényt a közlekedő repülőgépekre.
Ezzel az RRI tájékoztatása szerint az elkövetők bűncselekményt követnek el és közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt akár három évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetők.
Közlésük szerint tavaly júniusban a repülőtéri nyomozók tetten értek egy fiatal férfit, aki az üllői vasútállomásról több napon át irányított zöld lézerfényt a leszálló repülőgépekre, mellyel nagymértékben zavarta a repülőgép pilótáinak biztonságos landolását. Az üllői elkövető tettenérésével és büntetőeljárás alá vonásával, az eset nyilvánosságra hozatalával az RRI tavaly nagymértékben csökkentette a lézertámadásokat. Idén szeptemberben a bűnügyi szolgálat akciót tartott az ilyen jellegű cselekmények megszüntetése, és az elkövetők elfogása érdekében.
A nyomozók megállapították, hogy nincsenek visszatérő helyszínek, ami megnehezíti a lézerfényt repülőgépekre irányítók azonosítását, illetve tettenérését.
Az elmúlt hetekben a pilóták és a légiforgalmi irányítók közti rádióforgalmazás adatai szerint a pilóták többször jelezték a közelkörzeti légiirányítóknak, hogy lézerrel világítanak a szemükbe.

- RRI -



Visszafordult a Malév egyik járata Ferihegyre


2011. szeptember 15.

Ma kora délután a Malév MA494-es számú járatának személyzete nem sokkal a felszállás után 13:33 perckor vészhelyzetet jelentett a közelkörzeti légiforgalmi irányításnak. A pilóták közölték, hogy a Bombardier Q400-as típusú repülőgép bal oldali 1-es számú hajtóművében lecsökkent az olajnyomás, majd a fordulatszám is leesett, ezért azt leállították. A személyzet az ilyenkor szokásos eljárást követve 13:43 perckor sikeres kényszerleszállást hajtott végre a 31R futópályán, ahol már teljes készültségben várták a tűzoltók. A fedélzeten 40 utas és 4 fő személyzet tartózkodott.

A légitársaság hivatalos közleménye az esetről:
A Malév szeptember 15-i podgoricai járatán a kapitány felszállás után röviddel olajnyomás problémát észlelt, ezért leállította a 1-es hajtóművet és visszafordult a Liszt Ferenc repülőtérre, ahol biztonságosan leszállt. A Bombardier Q400-as típusú repülőgép egy hajtóművel is teljes biztonsággal tudja végrehajtani a repülési manővereket. A járaton utazó negyven utast a Malév még a mai napon elszállítja Montenegro fővárosába. A hiba elhárítását a Malév karbantartó leányvállalatának, az Aeroplexnek szakemberei megkezdték.

- FWM/Malév -



Lassan befejeződik a HA-LOC javítása Heraklionban


2011. szeptember 14.

Lassan befejeződik a nyár elején Heraklionban balesetet szenvedett HA-LOC lajstromjelű repülőgép javítása. Előzetes tervek szerint a repülőgép a jövő hét elején érkezik Budapestre.
Közben lezajlott a Malév belső vizsgálata az eseménnyel kapcsolatban, melyet az FDR, a CVR, valamint a pilóták beszámolói alapján végeztek el. Ennek alapján megállapították, hogy pilótahiba okozta a Heraklionban történt balesetet.
A vizsgálat alapján a repülés utolsó fázisában a sebesség számított érték alá csökkent, a főfutók berugózásakor a gázkarok nem alaphelyzetben voltak, a féklapok pedig benti helyzetben maradtak, ezek miatt az ilyenkor fellépő un. elszívó hatás során helytelen repüléstechnikai reakciók születtek, különös tekintettel a sugárfék berugózás előtti alkalmazására.
A légitársaság a vizsgálati eredmények alapján a kapitányt elbocsátotta, az első tiszt pedig szimulátoros és helyismereti tréning után újra dolgozhat.

- FWM -



Naponta, közvetlen Qatar Airways járat Dohába


2011. szeptember 14.

Heti négy helyett mától minden nap leszáll Budapesten a Qatar Airways dohai járata – az ötcsillagos légitársaság a kedvező forgalmi adatok és a Budapest Airport szolgáltatási minőségét figyelembe véve döntött így. A januári indulás óta működő menetrendszerinti járat ezentúl nem csupán sűrűbben közlekedik Magyarország és Katar fővárosa között: mostantól a menetidő is két órával lesz rövidebb. A Qatar Airways Airbus A320-asa szeptember 14-e után kihagyja a bukaresti, közbülső leszállást és non-stop repül Dohába, átlagosan mintegy 5 óra alatt.
„Nagyszerű dolog látni azt a fejlődést, amit alig nyolc hónap alatt ért el a Qatar Airways Budapesten.” – mondta el az első napi járat érkezése alkalmából rendezett fogadáson Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. „Büszkék vagyunk arra, hogy a Qatar Airways a budapesti repülőteret választotta a régiós bővítési törekvésük egyik kulcs légikikötőjeként. A Budapest Airport mindent megtesz, hogy ez a kiváló együttműködés a jövőben is folytatódjon.”
A Qatar Airways menetrendszerű járata mind az üzleti utazók, mind a turisták számára számtalan csatlakozási lehetőséget biztosít: Doha érintésével nem csupán a Közel-Kelet más célállomásai felé, hanem akár Délkelet-Ázsia vagy Ausztrália irányába is továbbutazhatnak. Utóbbi földrészek felé ráadásul jelentősen, akár 5-6 órával is lerövidül a menetidő, hiszen Budapestről közvetlenül Doha érintésével egyből kitárul a térség kapuja.

- Budapest Airport -



Októbertől újra jár Tripoliba a Malév

2011. szeptember 12.

A Malév a mai nappal megkezdte a jegyértékesítést új Budapest - Tripoli járatára, melyet a tervek szerint az európai légitársaságok közül elsőként indít el 2011. október 23-án. A tervezett járat hetente ötször közlekedik majd a líbiai főváros és Budapest között. Az észak-afrikai országot Budapesttel összekötő légihíd menetrendje – a közel-keleti járatokhoz hasonlóan – biztosítja az utasoknak a kényelmes átszállási lehetőséget a Malév észak- és nyugat-európai hálózatára.
A Malév új tervezett járata gyors és kényelmes utazást kínál a térségbe. A tripoli repülőtér egyelőre még zárva van, de a Malév más európai légitársaságokhoz hasonlóan arra számít, hogy két hónapon belül ismét megindulhat a polgári légiközlekedés Líbiában.
A Malév B737-600-as repülőgépekkel kívánja üzemeltetni új járatát.

- Malév -



82 milliárdos fejlesztés Ferihegyen


2011. szeptember 12.

Kiküszöbölhetik 2014-re a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnek az egyik legnagyobb hiányosságát, ugyanis ekkorra épülhet meg a közvetlen reptéri kapcsolattal rendelkező, 3-4 csillagos, több mint 200 szobás, jelentős konferencia- és tárgyalótermi kapacitással rendelkező szálloda a 2B terminállal szemben – tudta meg a Világgazdaság.
„Még tart a tervezés, a szerződést 2012-ben írhatjuk alá a beruházóval. Az elképzelések szerint az üzemeltető valamelyik nagy nemzetközi szállodalánc lesz. Az építkezés jövő év végén, 2013 elején indulhat, s kedvező esetben már 2014-ben megnyílhat a szálloda” – mondta lapunknak René Droese, a repteret üzemeltető Budapest Airport (BUD) Zrt. ingatlanfejlesztési igazgatója. A terv nem új keletű, a projekt már 2008-ban igen előrehaladott állapotban volt, de azt a pénzügyi válság és a hotelpiac bezuhanása miatt jegelni kellett. A tervek szerint a körülbelül 25 millió eurós beruházást az ingatlanfejlesztő cég finanszírozná, de a hotel paramétereit a BUD szabná meg. Az építkezésnek még van egy adminisztratív akadálya, ennek elhárításáról a BUD és a kormányzat előrehaladott tárgyalásokat folytat. Ennek lényege, hogy a Budapest Airport által vagyonkezelésbe kapott reptéri földterületen harmadik fél is folytathasson fejlesztést.
A szállodaépítés csupán az egyik eleme annak a mintegy 300 millió eurós (82,5 milliárd forintos) fejlesztési tervnek, amely a következő 10-15 évben valósulhat meg a reptér területén. A beruházások által a jelenlegi 12 ezer munkahely mellett 10 ezer új jöhetne létre a légikikötőben és a hozzá kapcsolódó létesítményekben. A fejlesztési koncepció egyik nagyszabású része a Cargo City nevű légiáru-kicserélő központ.
Tervezése és engedélyeztetése már tart, a jövő év elején pedig megkezdődhet a fejlesztés első fázisának építése. Ennek során a reptér területén szétszórva lévő, lerobbant állapotú kargólétesítmények helyett új területen központosított bázist hoznak létre. A várhatóan 2012-re felépülő, 11 ezer négyzetméteres raktár, valamint a hozzá kapcsolódó 4000 négyzetméternyi irodatér 80 százalékának hasznosítására már leszerződött a Budapest Airport két jelentős földi kiszolgálócéggel, a Celebi Ground Handlinggel és a Malév Ground Handlinggel. A Cargo City beruházás első lépcsőjének költségvetése 14 millió euró, amelyet a BA finanszíroz banki hitelből.

- Világgazdaság -



Budapestre jön a világ legnagyobb utasszállító repülője


2011. szeptember 08.

Október másodikán tesz bemutatkozó látogatást a budapesti repülőtéren a világ legnagyobb utasszállító repülőgépe, az Airbus A380. A Lufthansa repülőgépe a jelenlegi tervek szerint alig több mint egy órát tölt Budapesten, utasokat azonban nem szállít, a látogatás célja a magyar légiközlekedési szakmában való bemutatkozás. A repülőgép látogatása a nyár elején egyszer már tervben volt, a gép összeszerelése azonban elhúzódott, így a légitársaság lemondta a tervezett vizitet.
A ferihegyi Liszt Ferenc repülőtér alkalmas az óriási repülőgép befogadására, de a kiszolgáló létesítmények nem teszik lehetővé az Airbus A380 menetrendszerinti közlekedését. A kétszintes gépből eddig a világ hét légitársaságának összesen 54-et szállítottak.

- Origo -



Megnyílt az első MasterCard váró a Budapest Airportnál


2011. szeptember 08.

Európában elsőként a Budapest Airport 2-es terminálján, a SkyCourtban megnyílt a MasterCard különleges és exkluzív utasvárója. A MasterCard Lounge magas színvonalú, ingyenes kiszolgálást kínál prémium kategóriás MasterCard kártyabirtokosainak.
A most megnyitott MasterCard Lounge egy sor extra szolgáltatást nyújt a prémium kategóriás magyar kártyabirtokosai és családtagjaik számára a SkyCourt galériáján. A modern és elegáns, több mint 100 négyzetméteres MasterCard Lounge-ban az utazók az indulásig hátralévő időben kényelmesen és hasznosan tölthetik el idejüket akár pihenéssel, akár olvasással, munkával, étkezéssel, kávézással vagy éppen internetezéssel – miközben élvezhetik a repülőtéri forgalmi előtér és a repülőgépek látványát.
A megnyitón Szendrei Szabolcs, a MasterCard Europe innovatív projektek üzletfejlesztési vezetője elmondta: „A MasterCard kutatása szerint a magyar prémium kártyás ügy¬fe¬lek nagy többsége elsősorban a min¬den¬nap¬ok¬ban is jól használható, praktikus kedvezményeket szeretne. Pontosan ezért hoztuk létre a MasterCard Lounge-ot, a kártyatársaság reptéri váróját, mert így exkluzív, ám egyben sokak számára elérhető és hasznos szolgáltatást nyújthatunk a kártyabirtokosoknak.”
Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója hozzátette: „Nagyszerű pillanat, hogy megnyithatjuk az utasaink számára az első MasterCard lounge-ot itt, a SkyCourtban. A MasterCard Lounge tovább bővíti a repülőtér kínálatát az üzleti utazók számára, emellett növeli az utasaink kényelmét. Emellett büszkék vagyunk arra is, hogy támogatjuk a MasterCardot a kártyáikkal igénybe vehető szolgáltatások bővítésében. Az új exkluzív váró szerves része annak a stratégiának, amelynek révén a budapesti repülőteret a régió legjobb légikikötőjévé fejlesztjük.”

- Budapest Airport -



Felavatták a Magyar Posta új repülőtéri központját


2011. szeptember 06.

Ünnepélyesen is felavatták a Magyar Posta Nemzetközi Kicserélő Központját a Budapest Airport 2. termináljának közelében. Maga a létesítmény már 2010 októberében készen állt, azonban Magyarország soros EU-elnöksége idején a Magyar Posta átengedte a kiváló minőségű épületet ideiglenes kormányváró céljára – jelentős megtakarításhoz hozzásegítve a magyar szervezőket. A Magyar Posta a sikeres tesztüzem befejezése után innen továbbítja a nemzetközi légipostai küldeményeket.
3 200 négyzetméternyi üzemcsarnok, 1 600 négyzetméter iroda terület. Röviden ezek a számok jellemzik a Magyar Posta új Nemzetközi Kicserélő Központját, amely a 2. terminál Vecsés felőli oldalán helyezkedik el és közvetlen összeköttetésben áll a repülőtér ún. légi oldalával, a szigorúan védett SRA-övezettel. Erre azért volt szükség, hogy a légipostai küldemények – a kötelező és szigorú biztonsági ellenőrzés után – közvetlenül juthatnak az utasszállító gépek fedélzetére, amelyek azonnal a célországba juttatják azokat.
A Magyar Posta Nemzetközi Kicserélő Központ építésének előkészítését, a terület fejlesztését még 2008-ban kezdte el a Budapest Airport a „BUD Future” névre keresztelt, hosszú távú repülőtér fejlesztési program alapján. Az új repülőtéri központ révén a Magyar Posta is jelentős megtakarítást érhet el, mivel így egy helyre sikerült összpontosítani az eddig a városban és a repülőtéren működő külön telephelyeket. Az építési munkálatok 2010-ben zajlottak, a Market Építő Zrt. munkatársai mindössze hét hónap alatt adták át a Budapest Airportnak a kész épületet, határidőre és a tervezett 4,5 millió eurós (kb. 1,2 mrd. forintos) költségkereteken belül. A Magyar Posta Nemzetközi Kicserélő Központját Geszti László, a Magyar Posta új vezérigazgatója és Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója ünnepélyes keretek között avatta fel. A Magyar Posta Nemzetközi Kicserélő Központja jelenleg 272 embernek biztosít új munkahelyet a repülőtéren.
A Budapest Airport következő jelentősebb fejlesztési projektje a tervezett Cargo City, amelynek rövidesen megkezdődnek az építési munkálatai, ahová a Malév Ground Handling és a Celebi munkatársai költözhetnek át mostani telephelyeikről.
René Droese, a Budapest Airport ingatlanfejlesztési igazgatója hangsúlyozta: „A Budapest Airport számára igen jelentős partner a Magyar Posta, amellyel tíz évre szóló bérleti szerződést kötöttünk. A postai létesítmény jól illeszkedik a repülőtér környékén megvalósuló, dinamikusan fejlődő térség koncepciójába: nemcsak a logisztikára szakosodott Cargo City, hanem egy korszerű irodapark a 2-es terminálon, egy új ún. Business Park létesítése a repülőtér déli szélén, a repülőtéri szálloda, a Malév-központ visszaköltöztetése (a Wizz Air-iroda már június óta itt települ) és még sok egyéb is szerepel a terveinkben. Az összességében mintegy 300 millió eurós, tíz évre szóló fejlesztés hatására akár 10 000 új munkahely is létesülhet a repülőtéren és vonzáskörzetében.”

- Budapest Airport -



Bokréta díszíti az új légiforgalmi irányító központot


2011. szeptember 01.

Öt hónap alatt épült fel a HungaroControl új légiforgalmi irányító központja, a szerkezetépítési munkálatok befejezését bokrétaavatással ünnepelték meg 2011. szeptember 1-jén. A közép-európai régióban egyedülálló beruházási program keretében a HungaroControl a legmodernebb technológiával fejleszti navigációs infrastruktúráját. A megújuló környezet lehetővé teszi, hogy a Társaság egy helyre telepítse már működő nemzetközi oktatási, szimulációs és K+F vállalkozásait, és ezzel létrehozza a térség egyetlen légiforgalmi tudásközpontját.
Az új, közel tízezer négyzetméteres, háromemeletes irányító központ szerkezetépítési munkálatai augusztus végén fejeződtek be. A terveknek megfelelően ezután következik a közművek kialakítása, majd 2012 februárjában a technológia telepítése. A magyar légiforgalmi szolgálat teljes informatikai és kommunikációs rendszerét megújítja, az ehhez szükséges eszközök beszerzése hamarosan lezárul. Mindemellett az elkövetkező hónapokban felgyorsul a HungaroControl saját igényeinek megfelelőn kialakított légi navigációs rendszere, a MATIAS fejlesztése, amely a legmodernebb kommunikációt teszi majd lehetővé a légiforgalmi irányítók és a repülőgépek fedélzete között. Az új irányító központba 2012 végén költözhetnek be a légiforgalmi irányítók.
A hagyományokhoz hűen az új épület legmagasabb pontjára bokrétát tűztek. Az ünnepségen dr. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár beszédében kiemelte: „A hatékonyság és a versenyképesség növelése csak folyamatos fejlesztéssel érhető el. Az ANS III program legnagyobb erénye, hogy előrelátó, innovatív és képessé teszi a magyar légiforgalmi szolgálatot arra, hogy megőrizze nemzetközileg is elismert technológiai előnyét, és hosszútávra megalapozza a magyar légiforgalmi irányítás jövőjét.”
„A program révén Magyarország egyedülálló lehetőséghez jut, mert túl azon, hogy felépítünk egy csúcsmodern irányító központot, az új technológiát a jelenleg használt épületbe is telepítjük. Ezzel megteremtjük az alapját egy nemzetközi légi navigációs tudásközpontnak. Itt kap majd helyet az Entry Point Central akadémia, amelyet Európa egyik legnevesebb oktatási intézetével közösen alapítottunk, valamint regionális kutatás-fejlesztési központunk, a CRDS. Ide kerül majd a teljesen valósághű képet adó, 360 fokos látványszögűre bővített 3D toronyszimulátorunk is. Olyan innovációs centrumot hozunk létre, amely az egész régió oktatási, szimulációs és K+F igényeit képes lesz kiszolgálni” – mutatta be a programot Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója.
Ughy Attila, Budapest XVIII. kerületének polgármestere a bokrétaünnepségen hangsúlyozta: „A HungaroControl a légi közlekedési szektor jelentős munkaadója és a legsikeresebb állami vállalatok egyike. Ez a beruházás nem csupán egy vállalat jövőjéről szól, hanem mindannyiunk közös érdekeit szolgálja.”
A fejlesztési beruházást az Európai Unió 1,6 milliárd forinttal támogatja a Transzeurópai Hálózatfejlesztési Terv keretében, amely a teljes program költségvetésének 12 százalékát teszi ki.

- HungaroControl -



Folyik a Heraklionban földhöz csapódott Malév-gép javítása


2011. augusztus 25.

Javában zajlanak Heraklion repülőterén a Malév júniusban megsérült HA-LOC lajstromjelű Boeing 737-800-as típusú repülőgépének javítási munkálatai. A Boeing szakemberei a sátrakból ideiglenesen felállított munkahelyen végzik a sérült farokrész javítását. Előre láthatólag szeptember közepére végeznek a munkálatokkal, így a repülőgép legkorábban akkor térhet vissza Budapestre.

- FWM -



A héten megkezdődött a tűzoltó konténer tesztelése


2011. augusztus 25.

A szükséges és elengedhetetlen engedélyeztetések után, tegnap elsőként Magyarországon megkezdődött, a tűz szimulációs konténer működtetése.
A tűzoltóknak pályájuk során számos alkalommal kell megküzdeni lakástüzekkel, pincetüzekkel, és még számos olyan káresettel, amivel gyakorlati tapasztalat nélkül nagyon nehéz megbirkózni.
Elméleti tanulmányaik során megismerkednek, nyílt- és zárttéri tüzek oltásának sajátosságaival, a flashover kialakulásának feltételeivel, a teljes tűzbeborulás veszélyeivel, azonban ennek leküzdéséhez nélkülözhetetlen a gyakorlati tapasztalatszerzés.
E célt hivatott szolgálni az a konténer ahol, természetes környezetben, mégis ellenőrzött körülmények között találkozhatnak azokkal a jelenségekkel, melyeket a tűzoltóknak feltétlenül ismerni kell annak érdekében, hogy a tüzet kontrolálni tudják, és a lehető leghamarabb felszámolják az adott káresetet.
Az első begyújtás alkalmával remekül megmutatkozott az a hőmérsékleti határ ahol még a tüzet meg lehet fékezni, illetve rövid idő alatt a lehető legkevesebb oltóanyaggal, a lánggal égés jelenségét meg lehetett szüntetni. A gyakorlatozás során az első fázisban körülbelül 400 Celsius fokos hőmérsékletre hevítették a zárt teret, ekkor még nagyon könnyű a tűz kezelhetősége. A beavatkozó önkéntesek hőkamerával folyamatosan nézték a hő értékeket, és 400 foknál szórt, porlasztott sugárral elkezdték a mennyezetet hűteni, nem is volt tapasztalható a fenti jelenség kialakulása, itt megtanulhattuk, hogy ezek bizony egy magasabb hőmérsékleti tartományban, kb 600 Celsius fokon kezdődnek kialakulni.
Célunk az, hogy ellenőrzött körülmények között, szerves éghető anyaggal gyakorlati tapasztalatokat gyűjtsünk annak érdekében, hogy az esetlegesen bekövetkezett tűzeseteknél, szakszerűen az kiérkezéstől kezdődően kontroláljuk, uraljuk a tűz terjedését, tökéletesítsük a mentés és a beavatkozási technikát.
2011-ben Magyarországon a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóságon elkészült egy olyan szilárd tüzelésű konténer, ahol a tűzoltók valós körülmények között tapasztalhatják meg a zárt tüzek oltása során felmerülő veszélyeket, de a legfontosabb az, hogy elsajátíthatják azokat az oltástechnikai fogásokat, ami egy káreset során életet menthet.

- RKI -



Keleti kényelem a budapesti repülőtéren


2011. augusztus 25.

Ünnepélyes keretek között felavatták a Budapest Airport 2A termináljának vadonatúj exkluzív váróhelyiségét. A török hátterű földi kiszolgáló szervezet, a Celebi által működtetett Platinum Lounge elegáns környezetet és világszínvonalú kiszolgálást biztosít a légitársaságok kiemelt fontosságú utasainak. A Budapest Airport és a Celebi közös beruházásával tovább bővült a budapesti repülőtér szolgáltatásainak köre.
Impozáns recepció, elegáns környezet, finom ételek és italok, business sarok, benne internet hozzáférés, fax és fénymásoló – röviden igazi keleti kényelem fogadja a Budapestről induló business utasokat a 2A terminál új exkluzív várójában. A kellemes hangulatról különleges kiegészítők gondoskodnak, amit gondos belső építész állított össze. A lounge „nyomokban Törökországot tartalmaz”, ilyen pl. az impozáns bárpult, amelynek oldalfala valódi keleti selyemből készült.
A 170 négyzetméteres váró minden korábbi elődjénél nagyobb. A Platinum Lounge különös utat járt be a repülőtéren. Legelőször Magyarország schengeni csatlakozása miatt kellett új helyre költöznie, majd a SkyCourt építkezése miatt nem maradhatott az addigi helyszínen. Innen egy újabb ideiglenes helyre költözött, amíg a 2-es terminál A és B szárnyának felújítása lehetővé nem tette a végleges váróhelység kialakítását. A mindössze másfél hónapig tartó építés a Budapest Airport és a Celebi közös beruházása volt.
A 2A terminál Platinum lounge ügyfelei elsősorban a Star Alliance szövetséghez tartozó légitársaságok utasai. Így a Lufthansa, a Swiss, az Austrian Airlines és az Alitalia, emellett a Finnair és az airBaltic légitársaságok business osztályú jegyet vásárló utasai használhatják a kényelmes várót. A prémium szolgáltatás azonban nem csak a business repülőjeggyel vagy klubkártyával rendelkező utasok számára elérhető: megfelelő összegért bárki beülhet a váróba.
A megnyitó ünnepségen Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója kiemelte: „A legfrissebb utasvélemény-felméréseink szerint mind a turisták, mind pedig az üzleti utazók előkelő helyre sorolták a Budapest Airport nyújtotta szolgáltatásokat. Különösen fontos számunkra, hogy az utasaink bizalmát ne csak megszerezzük, hanem hosszú távon meg is tartsuk. Éppen ezért öröm a számunkra ennek az új, exkluzív várónak az átadása, amely hozzájárul ahhoz, hogy megtartsuk és erősítsük az utasaink elégedettségét.”
„A Celebinél, mint a budapesti repülőtér egyik legnagyobb földi kiszolgáló partnerénél elengedhetetlennek tartjuk, hogy az a pár óra, amíg az ügyfeleink, vagyis az utasok a repülőtéren tartózkodnak, a lehető legjobb hangulatban, a legnagyobb kényelemben teljen.” – hangsúlyozta Samim Aydin a Celebi vezérigazgatója, aki egyben egy fontos nemzetközi szakmai szervezet, a Nemzetközi Földi Kiszolgálók Szövetségének európai régiós elnöke. A vezető hozzátette: „Bízunk abban, hogy az új lounge nyújtotta magas színvonalú szolgáltatásai elnyerik utasaink megelégedését.”
A Budapest Airport forgalmának jelentős részét, közel 40 százalékát teszik ki azok az utasok, akik valamilyen üzleti célból, vagy konferencia miatt utaznak repülővel. Közülük sokan választják a kényelmi szolgáltatásokat is magában foglaló business repülőjegyet. Ez nemcsak a repülőgép fedélzetén, hanem már a földön, a repülőtéren is előnyt és kényelmet biztosít a check-intől kezdve. A business-osztályú utasok már az utasbiztonsági ellenőrzésen is külön kiemelt folyosón, sorbanállás nélkül juthatnak át. A további komfortot szolgálják a nyugalmat és pazar kiszolgálást kínáló prémium várók, az ún. lounge-ok is. Ebből nyílt most meg a repülőtér legújabb (pontosabban régi-új) exkluzív szolgáltatást nyújtó várója, a Celebi Platinum Lounge.

- Budapest Airport -



Budapest Airport: palackban a város!


2011. augusztus 09.

Különleges kölnikkel kápráztatja el az utazókat a budapesti repülőtér, pontosabban a Heinemann Duty Free, a repülőtéri üzlet. A Scent of Departure (Az elutazás illata) nevű kollekció csak a kiválasztott európai repülőterek boltjaiban kapható és igyekszik megragadni egy kölniben annak a városnak az atmoszféráját, ahonnan az utazó éppen elindul.
Lágy és csípősen fűszeres egyszerre, a Duna Gyöngyszeme – így határozta meg a „BUD”, azaz a IATA-kód alapján Budapestet jelentő illat karakterét a Heinemann Duty Free által felkért illat-mester, Gerald Ghislain. A Scent of Departure-sorozat szülőatyja szerint Budapest – és így a város által inspirált illat is – egyszerre fenséges és álmodozó, és mindig van benne egy csipetnyi parikás-fűszeres felhang is. Izgalmas és csendes alkonyi atmoszféra, a Várhegy és a Gellérthegy közötti nyáresti séta romantikájának és izgalmának keveréke. Így írta le a világhírű illat-kreátor, hogy milyennek látja Budapestet – a kölnisüveg fénytörésén keresztül.
Az összesen öt illatból álló sorozat elemei egységesen 30 euróba kerülnek palackonként (50 ml) és öt európai repülőtér Heinemann boltjaiban kaphatók: Budapest mellett Frankfurtban, Münchenben, Bécsben és Isztambulban. Innen adódik az egyébként poggyászcímkét idéző design és az elnevezés is: BUD, FRA, MUC, VIE és IST. A limitált széria kölnijei a repülőterek tranzitboltjain kívül nem kaphatók, csak az juthat hozzájuk, aki érvényes beszállókártyával vásárol, magyarán repülőre ül az adott városokban. Sietnie kell annak, aki hozzá akar jutni egy-egy ilyen különleges kölnihez: a SkyCourtban lévő Heinemann Duty Free az utazási szezonra, vagyis erre a promóciós időszakra összesen csak 110 palack különleges kölnit kapott. Igaz, a BUD feliratú illat később is kapható lesz.
Gerald Ghislain francia illatkreátor tíz évvel ezelőtt robbant be erre az igazán nehéz piacra a Histoires de Perfums luxus-kollekcióval, amit még néhány más sikeres márka követett. Elmondása szerint elsősorban utazásaiból merített ihletett a Scent of Departure sorozatnál, az élet élvezete, a felfokozott érzékiség, a városok lényegének megragadása vezette az illatok megalkotásánál. A koncepció kidolgozásában Ghislain-t Magali Sénéquier francia designer segítette, az ő ízlését dícséri a kölnis üveg színvilága, a doboz és az üzletben lévő polcok design-ja is. A budapesti Heinemann üzlet elsősorban a különlegessége és a választék-bővítés miatt szavazott bizalmat a BUD illetve a Scent of Departure sorozatnak, hiszen ez olyan ajándék, amit csak itt és csak innen lehet elvinni külföldre a szeretteinek és a barátainknak.

- Budapest Airport -



Fesztiválozó fiatalok Ferihegyen


2011. augusztus 09.

Érezhetően több fiatal hátizsákos turista színesíti a budapesti repülőtéri mindennapokat – a hétvégén véget ért az o.z.o.r.a. fesztivál, tegnap pedig a mínusz 1. nappal elkezdődött Magyarország legnagyobb zenei fesztiválja, a Sziget. Az érkezők még a hátizsákjaikat várják a poggyászkiadásánál, Budapest Airport azonban már a jövő heti hazainduló tömegre készül.
Egymást érik a nyári szezonban a magyarországi fesztiválok. A többnapos programsorozatra számos külföldi vendég – mind fellépő, mind pedig fesztiválozó – érkezik, jó részük légi úton. A reptér nyári forgalma egyébként is két- háromszorosa a télinek, de a jóval nagyobb forgalom sem okoz fennakadást, legfeljebb egy kis woodstocki hangulatot kölcsönöz a repülőtérnek a fűben pihenő sok-sok hátizsákos, raszta-frizurás utas. A repülővel érkező fesztiválozók általában végig maradnak, ezért a zárás után egyszerre rohamozzák meg a repülőteret.
A legnagyobb nyári fesztivál, az idén nagykorúvá érett Sziget az utóbbi években már közel 400 ezer látogatót regisztrált, ami a budapesti repülőtérnek is több ezer extra utast jelent. A Sziget zárónapján, majd az azt követő két-három napban a fesztiválturisták szabályos pop-fesztiváli hangulatot varázsolnak a reptérre – hatalmas menetfelszerelésükkel szinte minden „szükségfekhelyet” elfoglalnak, amíg a járataikra várnak.
A repülőtér termináljaiban, valamint jó idő esetén az épületek környéki zöld felületeken ilyenkor egy talpalatnyi szabad hely sincs, a többnapos fesztiválozásban megfáradt utazók egymás hegyén-hátán szállják meg ideiglenesen a légikikötőt. A Budapest Airport készül a rohamra és külön, fesztivál-pihenő sarkokat jelölt ki mindhárom terminálépületben, ahol a szigetelők viszonylag csendben, zavartalanul tölthessék el az idejüket a járatuk indulásáig. A pihenő területek kijelölésénél kiemelt szempont volt, hogy a „normál” utasforgalmat se nagyon zavarják a reptéren alvó fesztiválozók.
„Idén igyekeztünk megfelelő egyensúlyt találni a fesztiválozó Sziget-lakó és a többi normál utas igénye között.” – mondta el Ábel András, a Budapest Airport terminál szolgáltatások vezetője. „A célunk az volt, hogy a több órát, vagy akár egy napot is a repülőtéren várakozó utasok olyan helyen töltsék el az időt, ami a többi utast nem zavarja a mozgásban, és a folyamatos reptérüzemet sem akadályozza.” A legnagyobb tömeg hagyományosan a Sziget zárónapja utáni első két napon várható, majd fokozatosan csökken a létszám, a hét második felére pedig szinte eltűnnek a színes, hátizsákos fiatalok. A Budapest Airport az 1-es terminálon a galéria szinten különített el pihenőhelyet, a 2A és 2B terminálon pedig az érkezési szinten. A kijelölt területeket mindenhol csak erre az alaklomra tervezett táblák jelzik. A helybiztosításon túl a reptér üzemeltetője a korábbi évek tapasztalata alapján megerősített takarító szolgálattal készül, a terminálokban működő éttermek és kávézók pedig teljesen feltöltötték a készleteiket, készülve a rohamra.

- Budapest Airport -



Budapest Airport: újabb csúcsok dőlnek

2011. augusztus 05.

950 396 utas – ez a nyári szezon egyik legfontosabb hónapjának, júliusnak a mérlege a Budapest Airportnál. Az éves forgalomnövekedés 2010-hez képest továbbra is tíz százalék fölötti, a tavalyi izlandi vulkánkitörés miatti forgalomkiesést beszámítva (akkor mintegy 140.000 ezer utas esett ki négy nap alatt csak Budapesten) még mindig meggyőző, 7,3 %-os az emelkedés az év első hét hónapjában. Szintén fontos mérföldkő, hogy az erős júniust követően most júliusban ismét sikerült átlépni a kilencszázezres utasszámot. Erre ugyanis három év, vagyis 2008 óta nem volt példa. Ráadásul az idén a korábbi júliusi rekord is megdőlt, amit még 2007-ben regisztráltak. Szintén minden eddiginél magasabb számot kapunk, ha 2011 eddigi teljes forgalmát nézzük: közel öt (4,94) millió utas fordult meg a budapesti repülőtér három terminálján.
Az utasforgalom mellett az ún. gépmozgások (azaz fel- és leszállások) száma is komolyabb emelkedésnek indult. A korábbi válság hatására a légitársaságok drasztikus lépéseket tettek a jobb kapacitás kihasználtság érdekében, így mára elérték, hogy a Budapestről induló gépek kihasználtsága, az ún. load factor átlagosan közel 80 %-os (ez légitársaságonként változik). Idén júliusban a várakozásnak megfelelően több gépet fogadott a Budapest Airport, összesen 10 688 fel- és leszálló járattal, ami átlagosan napi közel 350 érkező és induló repülőgépet jelent.
„A júliusi 5,9 %-os növekedés az előző év hasonló időszakához képest jelentős előrelépés és megalapozza eddigi reményeinket, hogy minden idők legerősebb éve lesz az idei. A hagyományos légitársaságoknál továbbra is nagyon komoly a növekedés és igen jól szerepelnek a tengerentúli járatok az American Airlines megjelenésének valamint a Delta Airlines visszatérésének köszönhetően” – jegyezte meg Kam Jandu. A Budapest Airport légiközlekedési igazgatója hangsúlyozta: „ A forgalmi adatokból azt olvassuk ki, hogy a légitársaságok több jegyet adtak el a járataikon, mint tavaly, jelentősen növelve a gépek kihasználtságát. Tekintettel a szolgáltatásaink javulására és a forgalom növekedésére, megalapozottan tűztük ki magunk elé azt a célt, hogy a régió legjobb és legdinamikusabb légikikötőjévé fejlesszük a budapesti repülőteret.”
A városok „versenyében” továbbra is toronymagasan London vezet, három repülőterének (Heathrow, Luton, Gatwick) is köszönhetően. Érdekesség, hogy a Budapest Airport utasainak több mint 10 százalékát teszik ki a brit fővárosba tartók. A Londonba tartó utasforgalom ráadásul több mint 20 %-kal nőtt 2010-hez képest. A második legkedveltebb célállomás Párizs, amit nem sokkal lemaradva Frankfurt, majd Amszterdam követ, utána Brüsszel, München és Róma a sorrend.

- Budapest Airport -



Cseh konzorcium venné meg a Malévet

2011. augusztus 04.

Egy fapados és charter járatokat is üzemeltető cseh konzorcium megvenné a magyar légitársaságot. A cseh Unimex Grouphoz tartozó Travel Service 80 oldalas anyagban ajánlotta Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Fellegi Tamás fejlesztési miniszter figyelmébe magát, és jelezte, hogy szándékában áll megvenni a Malévot. Ez a csoport korábban 40 millió euróért megpróbálta megvenni a CSA cseh nemzeti légitársaságot, ám nem járt sikerrel, az mind a mai napig állami tulajdonban maradt, többségi tulajdonosa a prágai pénzügyminisztérium.
Mivel a korábban megkeresett német, török és brit szakmai befektetők egyike sem érdeklődött a Malév megvétele iránt, a múlt hétig úgy tűnt, hogy az egyetlen lehetséges forgatókönyv a kínai Hainan Group beszállása lehet. Az egyebek mellett légi közlekedéssel is foglalkozó kínaiak a Demján-csoporttal léptek szövetségre, ami a Malév átvételére is irányulhat. Kínai vevő esetében ugyanis biztosítani kellene a Malév európai uniós többségi tulajdonban maradását, mert különben a cég elvesztené EU-n belüli jogállását, amely automatikusan lehetővé teszi, hogy bármely két repülőtér között járatokat indítson. A konstrukcióban elsősorban ezért van szükség a Demján-csoport közreműködésére.
A Travel Service Kft. vezetője szerint a Malévnek a rossz pénzügyi adatok ellenére számos értékes eleme van, a repülőgépek karbantartását végző ACE Kft., valamint a földi kiszolgálást ellátó Malév Ground Handling Zrt., amelyeket továbbra is fenntartanának. A márkanév viszonylag erős, a cégnek sok hűséges utasa, ügyfele van, és a vevőjelölt üzleti megítélése szerint a fő problémát az okozza, hogy a társaságot nem üzemeltetik elég hatékonyan.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vizsgálja a Malév megvásárlására érkezett cseh vásárlási szándékot. A hírügynökséghez eljutatott minisztérium válasz szerint "a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz megérkezett a javaslat, amelynek értékelése folyamatban van".

- fn.hu -



Megkezdik a Heraklionban földhöz csapódott Malév-gép javítását


2011. július 30.

Az elmúlt hetekben a Boeing szakemberei végrehajtották a sérült gép műszaki átvizsgálását. A vizsgálat során kiderült, hogy a repülőgép borításán kívül a törzs belső szerkezete – törzskeretek, hosszmerevítők – valamint két padlógerenda is sérült - közölte Róna Márta, a Malév kommunikációs vezetője.
A vizsgálat alapján a Boeing meghatározta a javítás technológiáját, a Malév pedig a napokban megrendelte a javítást. Jelenleg a logisztikai szervezés zajlik, így a gyártó várhatóan 1-2 héten belül meg tudja kezdeni a munkálatokat. Róna Márta szerint a repülőgépgyártó vállalat 27 napra vállalta a javítást, amely idő alatt két műszakban dolgoznak majd a szakemberek. A javítást a biztosító finanszírozza, a Malévet csak az önrész összege terheli.
Az egy hónappal ezelőtti esetet a görög hatóságok is vizsgálják, az a legvalószínűbb, hogy a balesetet a pilóták hibája okozta. Fehérváry Géza, a Malév üzemeltetési vezérigazgató-helyettese elmondta: a vizsgálat legalább két hónapot, de akár egy évet is igénybe vehet. A leszálláskor a gépet a kapitány vezette, aki – csakúgy, mint a másodpilóta – tapasztaltnak számít. A két pilóta – az ilyenkor szokásos eljárásnak megfelelően – egyelőre nem repül, ám a vizsgálat idején is rendelkezésre állnak.

- HVG -



Kényszerhelyzeti gyakorlat Ferihegyen


2011. július 29.

Valódi kerozintűz és robbanások zaja verte fel a budapesti repülőtér csendjét, igaz csak egy kis időre, ma hajnali 2 és 4 óra között. Ez volt az egyetlen olyan időszak, amikor nem volt repülőgép forgalom és a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság (tűzoltók), a repülőtéri Polgári Védelem, az Országos Mentő Szolgálat, a Budapest Airport Fegyveres Biztonsági Őrsége valamint a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság munkatársai, teljes és közös katasztrófavédelmi gyakorlatot tarthattak.
Egy leszállni készülő Boeing 737-200 utasgép megcsúszott a futópályán és az irányíthatatlanná vált gép belevágódott egy, a földön guruló TU-154-es teherszállítógépbe. A két gépet elborították a lángok, több utas súlyosan megsérült, veszélyes rakomány, sőt egy fegyveres légimarsall is tartózkodott a gépen. Az éjszakát robbanások fénye, tűz és füst hasította ketté. Akárcsak egy hollywoodi akció- vagy katasztrófafilm helyszíne, úgy festett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér központi tűzoltóbázisa mögötti terület, ahol már napok ót készítették elő a terepet, a kiszuperált roncsgépeket a gyakorlatra. Mindezt egy alaposan kidolgozott, részletes forgatókönyv alapján.
Nem öncélú játék vagy valamiféle média-szemfényvesztés zajlott, hanem nagyon is életszerű gyakorlat, amit – nemzetközi szabványok alapján – legalább kétévente meg kell tartani egy akkora repülőtéren, mint a budapesti. Itt és most majdnem „élesben” gyakoroltak mindannyian, hiszen a tűzoltóknak igazi kerozintüzet kellett elfojtaniuk a gépek alá tett hatalmas tálcákból, a mentősöknek a megszólalásig élethű „sérülteket” kellett ellátniuk, a repülőtéri polgári védelem biztosította helyszínt és a mentést, a reptéri fegyveres biztonsági őrök a magasban köröző rendőrségi helikopter reflektorfénye mellett fésülték át az erdőt a sötétben elkóborolt, halálra rémült utasok után kutatva.
A gyakorlat kétórás időtartamára be kellett zárni a budapesti repülőteret, akárcsak egy igazi katasztrófa helyzetnél – erről egyébként a légitársaságokat már időben értesítették. Az éjszakai órákban nincs utasforgalom, így azt is sikerült elkerülni, hogy a gyakorlat fölösleges pánikot keltsen a mit sem sejtő valódi utasok körében.
A gyakorlaton most először vetették be „élesben” a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság két vadonatúj osztrák gyártmányú, Rosenbauer Panther típusú 6x6 összkerék meghajtású tűzoltószerét, amit a Budapest Airport vásárolt az RKI tűzoltóinak. Johan Merten, a Budapest Airport biztonsági igazgatója kijelentette: „Örömmel láttuk, hogy a repülőtéri tűzoltók rövid idő alatt teljesen elsajátították ezeknek a vadonatúj gépeknek a kezelését, a Budapest Airport ezen befektetése teljes mértékben igazolta létjogosultságát. Ez az a fajta befektetés, amelyen soha nem szabad takarékoskodni, mégis azt kell remélnünk, hogy soha nem is lesz rájuk szükség „éles” helyzetben.”
Elégedett volt a gyakorlat lebonyolításával Jambrik Rudolf tűzoltó alezredes is. A Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság parancsnoka hangsúlyozta: „Igyekeztünk a valóságoshoz maximálisan hasonló helyzetet előállítani az állomány számára és a gyakorlattal összességében elégedett vagyok. A repülőtéri tűzoltók megmutatták, hogy a helyzet magaslatán állnak, komolyan hozzájárulnak a budapesti repülőtér biztonságos üzemeléséhez. Mint minden gyakorlatnál, itt is az volt a cél, hogy lássuk az együttműködés döccenőit is, a részletes elemzés még hátravan, de az biztos, hogy mindenki a tudása legjavát adta.”

- Budapest Airport/RKI -



Egymás után érkeznek az F1-es pilóták Budapestre


2011. július 29.

A jelek szerint még a business jetekre is „esőgumikat” kellett volna szerelni, olyan szakadó záporban érkeznek a hétvégi Formula 1-es Magyar Nagydíjra a pilóták és a csapatok a budapesti repülőtérre. A Budapest Airport kisgépes terminálján már tegnap este óta tart a nagyüzem, a száguldó cirkusz résztvevőinek gépei egymás után landolnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér betonján.
Van, aki ki sem lép a repülőtér kapuján, hanem egyenesen a helikopterhez viteti magát, amely az M0-ást és az M3-ast kihagyva egyenesen Mogyoródra szállítja a pilótát. Ma reggel pl. a Mercedes-Petronas ifjú német sztárja, Nico Rosberg száguldott helikopterrel rögvest a verseny mogyoródi helyszínére. Őrá hiába vártak a megszállott F1-rajongók a szakadó esőben, akik hajnal óta nem tágítanak a repülőtér kisgépes termináljának kapujából, hogy legalább pár másodpercre élőben pillanthassák meg kedvenceiket. A „kedvenceknek” viszont nagyon sietős: a szakadó esőben most nincs autogram-osztogatás, egyenesen ugranak be a buszokba és száguldanak a belvárosi szállodákba vagy egyenesen a Hungaroringre.
Nem sokkal egy óra előtt érkezett a Red Bull ausztrál pilótája, Mark Webber, aki mindössze egy-két fotó erejéig állt meg a repülőtér alkalmazottjaival és máris sietett tovább. Tegnap este óta már Budapesten tartózkodik a brazil Rubens Barrichello (AT&T Williams) és a Lotus csapat finn veteránja, Heikki Kovalainen. Saját, vadonatúj, ezüst festésű Dassault Falcon 2000LX típusú sugárhajtású gépén érkezett Michael Schumacher, aki már többször is ünnepelhetett – korábban – a Hungaroringen. A Mercedes német pilótája alig pár hónapja vette át az új magángépet, amelynek a sokat mondó M-IKEL regisztrációs jelet adták.
Az F1 verseny szakértői gárdáját, mintegy 55 főt Bernie Ecclestone BAe 146-os típusú gépén küldte előre, maga a száguldó cirkusz ura csak holnap délben érkezik Budapestre. Ahogy az már megszokott a Magyar Nagydíj történetében, a csapatok a verseny vasárnapi leintése után szinte azonnal elrepülnek Budapestről, sok csapat a várható közúti dugók miatt ismét helikopterrel teszi meg a Mogyoród-Ferihegy távot.

- Budapest Airport -



Új felirat a reptéri tornyon


2011. július 22.

Még gurul a 2-es futópálya irányából az előtérre az érkező repülőgép, amikor már a budapesti repülőtér üdvözli a hazánkba érkező légi utasokat. Az irányítótornyon mostantól az „Üdvözöljük Budapesten/Welcome to Budapest” felirat és a Budapest Airport megújult logója köszönti az utasokat. A repülőtér irányítótornyán eddig Magyarország soros EU-elnökségét köszöntő plakát volt látható, amelyet június 30.-a, az elnökségi időszak lezárása után lekerült.
Az új plakátot ipari alpinisták szerelték fel az épületre. Anyaga megerősített műanyag háló, hasonlatosan a nagyobb belvárosi építkezéseken használt felületekhez. Ennek megfelelően a háló különlegesen nagy szakító szilárdságú, rögzítése pedig ellenáll a legnagyobb nyári viharoknak is, különben veszélyt jelentene az épület közelében elhaladó gépekre. Az irányítótorony legfelső emelete szabadon maradt, hiszen a zavartalan kilátásra szüksége van a légiforgalmi irányítás, a HungaroControl munkatársainak. A háló alatti irodákból is azért megmaradt a kilátás a repülőtér forgalmi előterére. Az új köszöntő feliratot a Budapest Airport kültéri reklám-partner cége a Clear Channel Outdoor által megbízott ipari alpinisták szerelték fel.
„Kettős célunk volt az új felirattal.” – jelentette ki Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója. „Egyrészt az idegenforgalmi szezonban szerettük volna egyfajta gesztussal üdvözölni azokat a százezreket, akik nyáron Budapestet és Magyarországot választották uticéljuknak, illetve köszönteni akartuk a külföldi nyaralásból hazaérkező magyarokat. Másrészt szeretnénk minél több embert megismertetni a budapesti repülőtér új szolgáltatásaival, a SkyCourt-tal és a hozzá kapcsolódó új repülőtéri arculattal.”
Becslések szerint a július-augusztusi időszak hagyományosan a legforgalmasabb szezon a budapesti repülőtér életében, idén júniusban több, mint nyolcszázezer utas fordult meg a két terminálon együttvéve. A július és az augusztus még ennél is több utast hozhat, hiszen az idén dinamikusan növekszik a forgalom, várhatóan túllépheti a kilencszázezer főt. Ebben az időszakban ráadásul két óriási esemény: a Hungaroringen rendezett F1-es Magyar Nagydíj és a Sziget Fesztivál is emeli az utasok számát.

- Budapest Airport -



An-124-es belülről....



2011. július 21.

- FWM -



Futóműhiba miatt visszafordult a WizzAir londoni járata


2011. július 19.

Műszaki hiba miatt visszatért Budapestre kedd este a Wizzair WZZ306-os londoni járata. A HA-LPB lajstromjelű Airbus 320-233-as típusú gép személyzete azután döntött a visszafordulás mellett, hogy felszállás után nem sokkal egy futóműhiba-jelzést észlelt.
A járat, a tervezett induláshoz képest 47 peccel később 19:07 perckor szállt fel a 31R futópályáról. Ezt követően futómű problémát jeleztek a műszerek, ezért a személyzet Vác magasságában a visszafordulás mellett döntött. A közelkörzeti irányítóval egyeztetve Tápióság fölé repültek, ahol megkezdték a felesleges üzemanyag fogyasztását, hogy a leszálláskor a megengedett értékhatárokon belül legyen a repülőgép súlya. Mintegy 30 percnyi körözés után a személyzet megkezdte a leszállási manővereket, majd 20:06 perckor sikeresen landoltak a 31L futópályán. A landolás után a fedélzeten tartózkodó 176 utas és a 6 fős személyzet épségben szállt ki a gépből.
A futóművel a landolásnál semmi gond nem volt, a gépet átvizsgálták - közölte Varró Balázs a WizzAir szóvivője. Az utasokat még az este folyamán 23:00 órakor egy másik géppel repítették Londonba.
Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta, hogy a landolásnál senki nem sérült meg és nem volt szükség semmiféle beavatkozásra a tűzoltók részéről, akik ennek ellenére a legmagasabb fokozatú, 5-ös kiemelt készültséggel várták a visszafordult gépet.

- Híradó.hu/Index -



Gyűjti a pénzt a Malév leendő vevője


2011. július 18.

Kína negyedik legnagyobb légitársasági csoportja, a Hainan Airlinest üzemeltető HNA Group nagy eséllyel részesedést vásárol a Malévban - jelentették pénteken meg nem nevezett forrásokra hivatkozva hongkongi lapok, amelyek szerint a Hainan újabb tőkeemelésre készül. Itthon a Figyelő azt írta, hogy a Malév márkanév használatával új társaság indulhat el, ebbe szállhatnának be a kínaiak Demján Sándor cégével együtt.
Ez lenne az első alkalom, hogy kínai légitársaság felvásárlással terjeszkedik Európában - emelték ki a kínai beszámolók, amelyek szerint sem a HNA Group, sem pedig a Malév nem erőítette még meg a részesedés-vásárlást. A Hainan papírjait egyébként hétfőn felfüggesztették a sanghaji tőzsdén, a cég pedig bejelentette, hogy újabb tőkeemeléssel friss forrásokat vonna be. A bejelentés szerint több mint 1,24 milliárd részvényt akarnak eladni, amelyből hozzávetőleg nyolcmilliárd jüanos bevételre számítanak. A pénzből összesen hatmilliárd jüan értékű bankhitelt fizetnének vissza. Ez már a Hainan második kibocsátása lesz év eleje óta, az elsőn ötmilliárd jüan bevételre tett szert - teszi hozzá a Business China cikke.
A nehéz pénzügyi helyzetben lévő Malév részben a kínaiaknak köszönhetően főnixként éledhet újra - írja a Figyelő, amely szerint zajlik az adok-kapok az Európai Bizottság és a kormány között a Malévnak kreatív technikákkal juttatott állami pénzek kapcsán. Az ügy a lap szerint még az idén eldőlhet, ám a lehetséges végkifejlet egyáltalán nem rózsás. Brüsszelben várhatóan jogellenesnek minősítik majd az elmúlt évek állami praktikáit, így a Malév 70-100 milliárd forint visszafizetésére kényszerülhet - teszi hozzá a lap. Mivel a Malév erre aligha lesz képes, a cég a jelenlegi formában aligha működhet tovább. A patinás márkanév használatával a lap szerint új társaság indulhat el, várhatóan kínai háttérrel, a Demján-csoport közreműködésével.

- HVG -



Ferihegyen a Turkish Cargo


2011. július 16.

Szombat reggeltől rendszeres teherszállító (cargo) járat köti össze Budapestet Isztambullal. A Turkish Airlines cargo-cége – egyelőre heti egyszeri alkalommal – üzemelteti az Airbus A 310 típusú gépet a magyar főváros és a Boszporusz partján fekvő török nagyváros között.
A Budapest Airport az új járatoknál már megszokott, tűzoltó vízsugárral köszöntötte a török légitársaság teherszállító gépét, amely nem sokkal hét óra előtt landolt a repülőtér egyes futópályáján. A gép menetrend szerint heti egy alkalommal, szombatonként érkezik Isztambulból és két órával később indul vissza a török nagyvárosba. A számítások szerint az új járat hetente mintegy negyven tonna árut szállít Magyarország és Törökország között. A két ország között amúgy is dinamikusan fejlődik a légiközlekedés, a Turkish Airlines éppen mostanában sűrítette heti hétről tízre a járatai számát és ezek az utasgépek a csomagok mellett teherárut is szállítanak rendszeresen.
Az első török cargo-gép érkezését fontos mérföldkőnek nevezete Christa Soltau, a Budapest Airport cargo- és logisztikai területének vezetője. Kijelentette: „Az új cargo szolgáltatás rendkívül fontos összekötő elemként szolgálja a két dinamikusan fejlődő ország gazdaságát, jelentős hatása lehet nemcsak a két repülőtér környékén lévő vállalkozásokra, hanem a környék logisztikai infrastruktúrájára is.”
Az év eddigi hat hónapjában mintegy 30 %-kal nőtt a Budapest Airport teherforgalma és 7 %-kal több új cargo-járat érkezett, mint tavaly. A Budapest Airport összesen 55 különféle teherszállító légitársaságot szolgál ki, köztük 13-an menetrendszerű járatokat üzemeltetnek a magyar fővárosba.
Levend Arisoy, a Turkish Airlines magyarországi igazgatója az új járat érkezésével kapcsolatban kijelentette: „A mostani járattal tulajdonképpen csak elkezdjük felmérni a magyar cargo piacot, egyfajta tesztnek szánjuk, hogy vajon mekkora igény van a szolgáltatásra. Amennyiben úgy látjuk, hogy megvan a megfelelő igény, úgy a cargo-járatokat is ugyanolyan dinamikusan tudjuk bővíteni, mint az utasszállító kapacitásunkat bővítettük Budapest és Isztambul között. Úgy gondolom, hogy ezzel a cargo-járat nyitással együtt a július hónap mindenképpen fontos pillére lesz magyarországi jelenlétünknek.”
A Budapest Airport azt tervezi, hogy a közeli hónapokban jelentősen korszerűsíti és új helyszínre költözteti a repülőtéren belül a cargo földi kiszolgáló egységeit – közelebb a 2-es terminálhoz a vecsési oldalon. Mindez meggyorsítja a cargo-gépek földi kiszolgálását és további logisztikai fejlesztéseket tesz lehetővé a repülőtéren.

- FWM/Budapest Airport -



Hivatalosan is átadták az új tűzoltóautókat



2011. július 15.

A mai naptól szolgálatba állt a Rosenbauer által gyártott két Panther. A hat hengeres Caterpillar motorral ellátott különleges gépjárművek, két elöregedett tűzoltó autót váltanak le. Jambrik Rudolf alezredes Úr elmondta, hogy óriási szükség volt a járműpark frissítésére, hiszen a repülőtér forgalma, ezzel a fel és leszálló légi járművek száma jócskán megemelkedett. A Foam 7-és 8 névre keresztelt járművek a legmodernebb oltástechnikával vannak felszerelve.
A 12000 liter vizet, az 1500 liter habképző anyagot, a 250 kg port, a 705 lóerős motor percek alatt a baleset helyére szállítja. Technikai újítás továbbá, hogy a porágyú háznak felső részére egy hőkamera is beépítésre került, megkönnyítvén ezzel az oltóanyag pontos célba juttatását.
A Budapest Airport képviseletében, Huszka Péter igazgató adta át ünnepélyesen a két gépjármű kulcsait Dr. Tollár Tibor pv. dandártábornok, az OKF Gazdasági Főigazgató-helyettesének.
Jambrik Rudolf ezt követően köszönetet mondott mindazoknak, akik a beszerzést segítették, szakmai tudásukkal és hozzájárultak ahhoz, hogy a két Panther a mai naptól a készenléti állomány szolgálatába álljon.

- RKI/FWM -



Megdőlnek a forgalmi rekordok Ferihegyen

2011. július 07.

A Budapest Airport minden idők legerősebb júniusával kezdte a nyaralási szezont, az év hatodik hónapjának forgalma 2008 óta először lépte át a nyolcszázezres utasszámot – egészen pontosan 827 457 utas fordult meg a repülőtér termináljaiban. Szintén bíztatóak a 2011 második negyedévre, illetve a félévre vonatkozó összesített adatok. Idén januártól júniusig csaknem négymillió (3 990 869) utasa volt a budapesti repülőtérnek, ami szintén rekord.
Valamennyi légitársasági szegmens hozta az idén már megszokott növekedési rátát. A hagyományos légitársaságok piaca egy év alatt 30 százalékot bővült. Különösen nagyot léptek előre az interkontinentális járatokat üzemeltető légifuvarozók.
Érdekesség, hogy a magángépes terminál forgalma egy év alatt a duplájára nőtt – ez részben az EU elnökség miatti számos diplomáciai járatnak köszönhető. Emellett a magyarországi zenei fesztiválok külföldi fellépői is egyre gyakrabban érkeznek magángépeikkel Budapestre.
„Az idei eredmények elégedettségre adnak okot, különösen azért, mert a piac az általunk vártnál is jobban nőtt.” – mondta el Kam Jandu légiközlekedési igazgató, majd hozzátette: „Az utasszámok folyamatos növekedése azt mutatja, hogy az útvonalhálózatunk üzleti és szabadidős utazók számára egyaránt vonzó. Mind a hagyományos légitársaságok, mind a fapados fuvarozók, sőt, a légiáru szállítók is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, ami hozzájárult a növekedéshez.

- Budapest Airport -



Megérkeztek az új tűzoltó gépjárművek



2011. július 06.

Ma kora délután Ausztriából megérkezett a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság két új Rosenbauer Panther 6x6 típusú habbal oltó tűzoltó gépjárművei. A gyárból hajnalban indult 705 LE-s szerkocsik 11:00 óra körül lépték át a magyar határt Hegyeshalomnál, majd nem sokkal 14:00 óra előtt hajtottak be a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér "J" portáján. Innen útjuk egyelőre a havasgép tárolóig tartott, ahol a műszaki átvételük folyik.
A hivatalos átadási ünnepség - melyen a Budapest Airport vezetősége átadja az új 6 hengeres Caterpillar motorral felszerelt járműveket a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak - várhatóan a jövő hét második felében várható.
A FOAM 7 és FOAM 8 névre keresztelt járművek hasonlítanak a 2007-ben beszerzett FOAM 5-höz, azonban több újítást is találhatunk rajta. A színük viszont teljesen eltér az eddig hazánkban megszokottaktól. Eddig ilyen festésű tűzoltójárműveket jobbára csak az USA-ban láthattunk, mostantól viszont Ferihegyen is megcsodálhatjuk.

- FWM/RKI -



Malév Heraklion - friss hírek, újabb képek


2011. július 02.

Mivel a vizsgálat tart, hivatalosan meg nem erősített információk még nem állnak rendelkezésre, de több helyről származó információ érkezett be a Malév heraklioni repeseményéről, illetve annak következményeiről. A HA-LOC repülőgépről készült képek arra utalnak, hogy a repülőgép geometriája is sérülhetett, magyarán a törzs szerkezete deformálódott, beleértve a hermetikus utastérszakaszt is.
Annyi látható a fenti képanyagból, hogy a gép farokrésze a középső hosszmerevítő vonalában berogyott, eredeti ívét elvesztette a beton síkjára nyomódva. A probléma az ilyen sérülésekkel az, hogy nem olyan egyszerű a javításuk, mint egy gépkocsi lemezfelületeinek kiegyengetése. A szerkezet ugyanis hosszmerevítők és törzskeretek hálószerű szerkezetével erősített lemez. A szerkezet torzulása a nyílászárók normális záródását gátolja. Ráadásul a farokcsúszó előtt nem sokkal ér véget az utastér hermetikus része. Ez egy nyomástartó edény végének fogható fel, mint egy gázpalack alja. Utazómagasságon több tonna nyomás feszíti ezt a hátfalat, hogy az utastérben a földihez közel hasonló légnyomás maradjon. Hivatalos neve: aft pressure bulkhead (body station 1016). A fenti képeken látható, hogy a farokcsúszótól előre épp ez a keret ért le először.
Arról még nincs információ, hogy a gép hosszában, a szárnyközép (centroplán, center box) vonalától kiindulva keletkezett-e törzshajlási deformáció, de ezen hibák javítása sem egyszerű feladat az adott körülmények közt. A gép sorsáról tudomásunk szerint még nincs döntés.
A komolyabb sérülések javítására a legtöbb görög nyaralóhelyen lévő repülőtérhez hasonlóan Heraklion szintén nem rendelkezik infrastruktúrával. Ezek a javításához ugyanis a repülőgép nagyon komoly megbontásával járnak. A Boeing fel van készülve ilyen jellegű javítások telepített elvégzésére is. Ez azonban Heraklionban valószínűleg egy mobil szerelőhangár felállításával kezdődne.

A tailstrike események egyébként nem igazán ritkák. A közhiedelemmel ellentétben NEM felszálláskor történik több farokleütődés, hanem leszállás közben. Mindkét nagy repülőgépgyártó felhívja erre a figyelmet a saját oktatóanyagaiban. A farokcsúszók valójában inkább a felszálláskori farokleütődést képesek megfélkezni. Ennek oka részben az, hogy a repülőgép felszálláskor már közel, vagy teljesen kirugózott futóművel emelkedik el, így a kerék és a farokcsúszó közti egyenes nem érinti a törzset. Emellett a keletkező nyomaték is kisebb.
Elpattanásos leszálláskor viszont gyorsan kell dönteni. Mindkét gyártó kézikönyveiben hangsúlyozottan szerepel, hogy nem szabad emelni, illetve nem szabad hagyni emelkedni a gép orrát. Az orr elemelkedését a szárny felső felületén nyíló féklapok, spoilerek is generálják. Erre rá kell tartani.

- arepules.blogspot.com -



Zuhanórepülésben a reptéri parkolóárak

2011. július 01.

Elérte az árolló a Budapest Airport parkolóját is: a budapesti repülőtéren minimum 30 %-kal lettek olcsóbbak a hosszútávú parkoló árai, de kéthetes parkolás esetén csak a korábbi ár felét kell fizetni. A Budapest Airport az új árszabás bevezetését a nyaralási szezonhoz időzítette, vagyis mától, azaz július 1-től indul az árzuhanás. A számítás egyik alapja az volt, hogy a hosszútávú, tehát minimum egyhetes parkolás, ami nagyjából egy külföldi nyaralás ideje, olcsóbb legyen a parkoló, mint egy oda-vissza út a fővárosba taxival.
A diszkont parkolási díjak július 1-től egészen szeptember 30-ig érvényesek. Ennek értelmében a 2-es terminál mellett található hosszútávú parkoló díjai egy hétre a korábbi 9 990 forintról 5 999-re, a kéthetes parkolás díja pedig 20 800 forintról 9 990 forintra mérséklődik. Az akció célja, hogy a nyaralási szezonban minél többen vegyék igénybe a repülőtér hosszútávú szolgáltatását, méghozzá úgy, hogy az ár versenyképes legyen az egyéb transzferek áraival.
A repülőtéren kialakított forgalmi rend alapján a nyaralni készülő utas a 2-es terminál indulási szintjén ki tudja tenni a családot, a hozzátartozókat a csomagokkal együtt, majd innen tudja biztos helyen, a hosszútávú parkolóban letenni a kocsiját, amely ott fogja várni a nyaralás végén. Az új árszabás alapján ez egyformán megéri mind a budapesti, mind a vidéki utasoknak. Az utóbbiak így elkerülhetik a buszozással vagy a vonatozással, átszállással járó kényelmetlenséget. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a repülőtér is hozzájárulhat a nyaralási költségek lefaragásához.
A „jóárasított” parkolási díjak a 2-es terminál hosszútávú parkolójában rendezkedtek be, a nyári szezon idejére. Az akció indulásának napján Manel Moreno, a Budapest Airport közúti előtér-szolgáltatások vezetője kijelentette: „ Számunkra különösen fontos volt, hogy kedvező árfekvésű parkolási csomagot kínáljunk az utasainknak, akik ezáltal tényleg a kényelmi szempontok alapján dönthetnek, hogy milyen szolgáltatást vesznek igénybe a repülőtér körzetében. Bízunk abban, hogy ezeken az árakon versenyképes parkolási szolgáltatást nyújthatunk a Budapest Airport utasainak a nyaralási szezonban.”
Az új, hosszútávú parkolási akcióval egyidőben a Budapest Airport ismét megnyitja a 2-es terminálon az érkezési szintet az utazási irodák autóbuszai előtt – igaz a korlátozott számú hely miatt csak előzetes foglalás alapján és buszonként maximum 30 perces időtartamra. Mivel ma már egy-egy diszkont légitársaság repülőgépének földi „fordulási” ideje is 30 perc, vélhetően a félórás időtartam elégséges lesz az érkező utasok felvételére. A repülőtéri parkoló mellett továbbra is időkorlát nélkül igénybe vehető marad az autóbuszok számára a parkoló, óránként 1000 forintos áron. Minderről tegnap személyesen is tájékoztatta az utazási irodák szövetségének elnökségét, a MUISZ-t a Budapest Airport.

- Budapest Airport -



Ismét bombát találtak Ferihegyen

2011. június 30.

Szerdán a kora délelőtti órákban a 31L pályaküszöbtől nem messze a hosszútávú parkoló melletti átépítés alatt álló területen, egy markoló bombát fordított ki a fölből. A helyszínre érkező tűzoltók a területet biztosították, majd a helyi tűzszerészek megállapították, hogy a gyújtószerkezet ép, robbanásveszélyes, ezért a Magyar Honvédség szakértőit is értesítették.
A helyszínre kiérkezett katonák a bombát a gödörből kiemelték, majd mintegy 50 méterrel arrébb felrobbantották. Az eset kapcsán sérülés nem történt, a robbantás a repülés biztonságát nem veszélyeztette, bár az I-es pálya a munkavégzés idejére zárva volt.

- RKI -



Százmilliót is bukhat a Malév a krétai baleseten


2011. június 30.

Bizonyosan hosszabb időt vesz igénybe a Malév hétvégén megsérült Boeing-jének a megjavítása, így már majdnem biztos, hogy a Malévnak repülőt kell bérelnie. Ez a listaárak alapján minimum százezer eurós tétel, holnap hozhatnak végleges döntést.
Szabad, bérbe vehető repülőgép több is van a piacon. Egy repülő bérleti díja normális piaci körülmények között listaárakon havi százezer eurót, vagy annak többszörösét is kitevő tétel lehet (százezer euró megközelítőleg huszonhétmillió forint), így a hónapokra vetített bérleti díj elméletileg egészen bizonyosan sok tízmilliós tétel, extrém esetben meghaladhatja a százmilliót is – e költségét pedig nem téríti meg a légitársaságnak a biztosító. A végső bérleti díj azonban a Malév és a bérbeadó közötti tárgyalásokon dőlhet majd el.
A javítás költségeit viszont téríti a biztosító, de az önrész további euró tízezrekbe kerülhet, így a Malév kára igen komoly a hétvégi baleset miatt. A gép törzsének olyan nagy számú alkotóeleme sérült meg, hogy a mai ismeretek szerint a javítást bizonyosan csak a helyszínen, azaz Kréta repülőterén lehet elvégezni. Ez tovább növeli a költségeket, igaz, ezt fedezi a biztosító.
Végleges döntést ez ügyben a napokban hozhatnak, mivel a gép nem a Malév, hanem az ILFC lízingcég tulajdona. A NOL úgy tudja, hogy a Boeing és az ILFC mérnökei holnap érkeznek Heraklion repterére, hogy megvizsgálják a gépet és döntsenek a javításról, vagy arról, hogy részleges helyreállítás után a géppel átrepüljenek egy olyan reptérre, ahol megvan a megfelelő javító-infrastruktúra, azaz hangárok és javító-cég.
Értesüléseink szerint a gép biztosan javítható, s nem merült fel az sem, hogy gazdasági okokból a selejtezése mellett döntsenek.

- NOL -



Beköltözött a repülőtérre a Wizz Air


2011. június 28.

Beköltözött a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálja melletti területre a legnagyobb magyar diszkont légitársaság a Wizz Air. Ezzel egy közel másfél éves projektet zárt le sikeresen a Budapest Airport, amelynek több száz hektáros területe további iroda- és ingatlanfejlesztések előtt nyitja meg a lehetőséget. A Wizz Air jelenleg a második legnagyobb utasforgalmat bonyolító légitársaság a budapesti repülőtéren, tavaly 1,1 millió utast szállított, míg az idei tervek 1,3 millió utasról szólnak.
Hatalmas belső terek, napsütötte irodai rész, parkoló az alagsorban, sőt még egy ping-pong asztal és egy asztali foci (közismerten: csocsó) is várja a Wizz Air szakembereit és személyzetét a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálja melletti új irodaközpontban. A szórakoztató játékok elsősorban a várakozó pilóták és utaskisérők kikapcsolódását szolgálják, míg a korszerű irodák a legnagyobb kelet-európai diszkont légitársaság működésének hátterét biztosítják.
A mintegy 2000 négyzetméter alapterületű új Wizz Air-központban mintegy 130-150 légitársasági alkalmazott kapott elhelyezést, akik egy, a repülőtér közelében fekvő irodaházból költöztek át. A légitársaság működése szempontjából ennél aligha lehetett volna ideálisabb elhelyezést találni, hiszen így a működés közvetlen közelében, az 1-es terminál tőszomszédságában dolgozik mindenki.
Az új Wizz Air központ kialakításáról igen alapos, részletekben menő tárgyalásokat folytatott a légitársaság és a Budapest Airport vezetése, végül megállapodásra rákerült a két vezérigazgató aláírása. 2011. januárjától mindössze öt hónap kellett ahhoz, hogy a Budapest Airport szakemberei átadhassák a kész épület kulcsait a diszkont légitársaság munkatársainak, akik azonnal birtokba vették az új központot, amelyhez több tucat parkolóhely és rendezett, parkosított terület is tartozik.
A megnyitó ünnepségen Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója ezt hangsúlyozta: „Rendkívül fontos pillanat ez a repülőtér életében, amikor felavathatjuk a Wizz Air új központját. A helyszínválasztás szinte magától értetődő egy dinamikus, gyorsan fejlődő légitársaság számára, ennél nem lehet közelebb kerülni a napi működéshez. Bizonyos vagyok abban, hogy a következő években ez az épület, korszerű szolgáltatásaival kiválóan megfelel a Wizz Air igényeinek. A Budapest Airport további kereskedelmi- és irodafejlesztéseket tervez a repülőtér területén, a Wizz Air ebben is elsőnek bizonyult, az elsők között.”

- Budapest Airport -



Hétéves a Wizz Air Magyarországon


2011. június 28.

A Wizz Air, Kelet-Közép Európa és Magyarország legnagyobb diszkont légitársasága a napokban ünnepelte magyarországi működésének hetedik évfordulóját. Az első menetrendszerinti Wizz Air járat Budapestről 2004. június 24-én szállt fel London Luton felé.
A 2004-es indulás óta a Wizz Air közel hatmillió utast szállitott Magyarországról induló járatain. A töretlen hálózatbővítésnek köszönhetően, idén nyáron a légitársaság segítségével 23 célállomás érhető el Budapestről, melyek között megtalálhatóak Európa legforgalmasabb üzleti-ipari központjai és legkedveltebb nyaralóhelyei.
A Wizz Air Hungary Kft. árbevétele az elmúlt pénzügyi évben 171 milliárd forint volt, amely 27%-os növekedést jelent az előző évihez képest. Ezáltal a Wizz Air továbbra is Magyarország legnagyobb légiközlekedési vállalata.
Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója elmondta: „Idén csak a budapesti bázisunkon több mint 1,3 millió utassal számolunk, ami 13%-os növekedést jelent 2010-hez képest, tovább erősítve piacvezető szerepünket a „low cost” szegmensben. Az évről-évre dinamikusan növekvő utasszám is bizonyítja, hogy cégünk a teljes magyar légiközlekedés motorjává vált, és üzleti modellünk a változó gazdasági környezetben is sikeres tud maradni.”

- WizzAir -



Felfüggesztette isztambuli járatát a WizzAir


2011. június 27.

Felfüggesztette a 2010. december 17-én indult Budapest-Isztambul járatát a WizzAir, mivel a charter engedélyük június közepétől nem lett meghosszabbítva, menetrendszerinti közlekedésre pedig továbbra sem kaptak engedélyt a két ország légügyi hatóságaitól.
Sok kritika érte a fapados fuvarozót török oldalról. A járat indulásának napján a török légügyi hatóság egészen odáig ment, hogy a főigazgató hivatalos levélben figyelmeztette Váradi Józsefet, a Wizz Air vezérigazgatóját, amennyiben a légitársaság nem hagy fel a charterként elindult isztambuli járatra történő jegyek közvetlen értékesítésével, jogi lépéseket tesznek. Ennek oka, hogy Jegyet a bérelt charterekre a gépet a légitársaságtól bérlő chartergazda vagy a vele szerződött partnerek értékesíthetnek, azt a légitársaság közvetlenül nem árusíthat. Kivételt képez az az eset, ha a légitársaság tulajdonát képezi egy utazásszervező cég is.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Légiközlekedési Igazgatósága mást kifogásolt. a Wizz Air még korábban uniós úti célok tudomásulvételét kérte az NKH-tól. Ezek közt bújt meg a Sabiha Gökcen-i járat is, mely az EU-n kívül esik. Emiatt a Nyitott Égbolt elvén működő uniós gyakorlattal ellentétben nem elég a két érintett ország légügyi hatóságainak jóváhagyása, hanem ahhoz az államok közötti légügyi egyezmény módosítása szükséges. A tévedést az NKH munkatársai akkor jelezték a társaság felé, tudomásukra hozva, hogy a menetrendszerinti isztambuli járatot a hatóság nem hagyja jóvá.
Válaszképpen a Wizz Air arra jutott, hogy állandó charterként üzemeltetné a járatot. Ez fából vaskarika, vagy állandó, menetrendszerinti járatot üzemeltet valaki, vagy alkalmanként közlekedő, többnyire utazásszervezőknek bérbe adott chartert.
Hazánk és Törökország között a menetrendszerinti, polgári légi forgalmat a hatályban lévő 1968-as kétoldalú légügyi egyezmény szabályozza. Ennek értelmében a magyar részről kijelölt, a másik fél által jóváhagyott menetrendszerinti fuvarozó egyelőre a Malév. Ugyanakkor az egyezmény 3. cikkeje nem zárja ki a lehetőségét több légiközlekedési vállalat kijelölését a menetrendszerinti forgalomban, amennyiben abban a felek egyetértenek, de kiköti, hogy a kérdéses társaságnak vagy a kijelölő szerződő fél - azaz a magyar vagy török állam, vagy a szerződő államok polgárainak tulajdonát kell képeznie. A Wizz Air-t emiatt éri bírálat mondván, hogy a magyar üzemelési engedéllyel, de amerikai tulajdoni háttérrel, genfi székhellyel és a Nagy-Britanniához tartozó Guernsey szigetén bejegyzett fapados a fenti kritériumoknak nem felel meg maradéktalanul.
Májusban a két ország az egyezmény felülvizsgálatát kezdeményezte. A megbeszélések során döntés született a járatok országonként heti 10-re növeléséről. Októberben a felek tovább folytatják a tárgyalást, melynek alkalmával ismét terítékre kerülhet a Wizz Air ügye. Addig is a WizzAir mindent megtesz annak érdekében, hogy Budapest és Isztambul között repülhessen.

- Turizmus Online -



Tarom kényszerleszállás Ferihegyen


2011. június 18.

Június 17-én pénteken a Tarom légitársaság RO234-es Bukarestbe induló járata kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen.
Az ATR-42-500 típusú repülőgép (YR-ATG) rendben felszállt a 31L futópályáról, azonban nem sokkal később a műszerek jelezték, hogy a 2-es hajtómű leállt, majd kigyulladt. A kapitány azonnal visszafordult, kényszerhelyzetet jelentett és tűzoltókat kért a helyszínre. A személyzet mintegy 1000 méteres magasságon repülve ismét megközelítette a repülőteret, majd nem sokkal este nyolc óra előtt sikeres kényszerleszállást hajtott végre a 13L futópályán. Ezt követően a repülőgép a "X-ray" gurulón elhagyta a futópályát, majd az "Alpha" gurulón megállt.
A tűzoltók kevesebb, mint 1 perc alatt a helyszínen voltak, és biztosították a fedélzeten tartózkodó 37 utas és a 4 főnyi személyzet evakuálását a törzsből. A készenléti szolgálat ventillátoros hűtést szerelt a futóművekre, majd folyamatosan hőkamerával kontrolálták a történéseket. Az utasok közül egy személyt sokkos állapotban a mentők elszállítottak.
Az eddigi vizsgálatok megállapították, hogy a repülőgép jobb oldali 2-es számú hajtóműve közvetlenül a felszállás után madárral ütközött, és ez okozta a hajtómű tüzet és a leállást - közölte Paula Calarasu a légitársaság szóvivője. Az itt rekedt utasokért a Tarom légitársaság egy mentesítő járatot küldött, még az éjszaka folyamán. A sérült gépet pedig átvizsgálásra a műszaki bázisra vontatták.

- RKI/FWM -



Ferihegyre látogat az A380-as!


2011. június 14.

2011. június 20-án hétfőn Budapestre látogat a világ legnagyobb utasszállító gépe, az Airbus A380-as. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vezetősége sajtótájékoztatóval egybekötött különleges eseményen látja vendégül a Lufhansa szuperjumbóját.
Az óriásgép a Lufthansa legújabb beszerzése, Európa legnagyobb légitársaságának nyolcadik A380-asa. A Lufthansa kifejezetten azért hozza el Budapestre a vadonatúj gépet, hogy a magyar partnereik „hazai pályán” lássák a számtalan úttörő műszaki megoldásokat felvonultató hatalmas utasszállító repülőt. A Lufthansa a magyar turisztikai szakmának, a sajtónak, valamint az utazóközönségnek szánja a bemutatót. A repülőgép egyenesen a hamburgi gyárból érkezik hozzánk egy Prágában beiktatott leszállás után.
A D-AIMH (c/n 0070) lajstromjelű szuperjumbó várható érkezési időpontja 2011. június 20. 18:00 óra.
Tervezett indulási időpontja 20:00 óra.
A repülőgép - méretei miatt - a kettes futópályát használja széliránytól függően mind a le- és a felszállásához.
A repülőgép látogatása technikai okok miatt későbbi időponra tolódik!

- Budapest Airport -



Nyáron visszaállamosíthatják a Liszt Ferenc repülőteret

2011. június 08.

Idén július-augusztusra szinte "minden csillag együtt áll majd ahhoz", hogy a kormány "piackonform" módon próbálja visszaállamosítani a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret - erről ír a csütörtökön megjelenő Heti Válasz.
A lap emlékeztet arra, hogy a spanyol Grupo ACS óriáscég heteken belül bekebelezi a magyar légikikötőt üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt. fő birtokosát, a német Hochtiefet. Utóbbiban hónapról hónapra növelte részesedését az ibériai cég, és júliusra meglesz az 50 százalék feletti többségi tulajdon.
A cikk korábbi hírügynökségi értesülésekre hivatkozva hangsúlyozza: a Grupo ACS még idén értékesíteni kívánja a Hochtief reptérérdekeltségeit, így a BA Zrt.-t is.
"A spanyol gigavállalat első emberétől, Florentino Péreztől bizonyíthatóan nem áll távol az Orbán Viktorral való párbeszéd. A Real Madrid futballklubot egyaránt Pérez elnökli, s e világhíres egyesület épp fél éve jelentette be, hogy az Orbán fémjelezte Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia partnerségével indítana sportiskolát Magyarországon" - olvasható a cikkben.
A lap emlékeztet: a Fideszben a BA Zrt. 2005-ös magánosítása óta vallják, hogy Ferihegy olyan pótolhatatlan monopólium, amit magyar - vagy legalább a kormány stratégiai céljaihoz lojális - kezekbe kell adni.

- Inforadio.hu -



Új irodát nyitott a Turkish Airlines a repülőtéren

2011. június 07.

Mától új helyen, a budapesti repülőtér 2 A termináljának galériáján fogadja az utasokat a Turkish Airlines, a török nemzeti légitársaság. A Türk Hava Yollari vagyis a THY budapesti irodavezetője jelentős járatfejlesztésekről számolt be az új iroda megnyitóján.
Az eddigi kisméretű iroda helyett a 2B terminálon most jóval tágasabb és kényelmesebb irodába költözhetett a Turkish Airlines (THY) repülőtéri irodája a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2 A termináljának galériáján. A 44 négyzetméteres irodát a Budapest Airport Ingatlangazdálkodási Igazgatósága rövid két hét alatt alakította át a török kollégák igényei szerint. A török nemzeti légitársaság az elmúlt évben Budapest és Isztambul között mintegy 90.000 utast szállított és az idei évre jelentős forgalomnövekedést prognosztizálnak, ami elérheti a 115.000 főt is. Ezt közölte Levend Arisoy, a Turkish Airlines magyarországi vezérképviselője, amikor az új irodát átadták a repülőtéren. Mint elmondta, július 15.-től, vagyis a turistaszezon kezdetétől a heti hét járatot heti tízre növeli a Turkish, hiszen egyre nagyobb az igény a szoros légi összeköttetésre Budapest és Isztambul között.
A Turkish Airlines azt tervezi, hogy a heti tíz járat a téli szezonban is megmarad, mivel a jelek szerint az utasok egy jó része nagyon kényelmesnek tartja a török légitársaság kínálta átszállási lehetőségeket, akár a Közel-Keletre, akár Dél-Kelet Ázsiába vagy Ausztrália irányába. Ezt támasztja alá, hogy a statisztikák szerint az isztambuli utasok mintegy negyven százaléka tart a két kontinens határán fekvő török nagyvárosba, míg további negyven százalékuk átszáll valamelyik további külföldi török járatra és húsz százalékuk belföldi járattal folytatja útját – Antalyába, Izmirbe és más jól ismert török üdülőhelyekre.
A Turkish Airlines tavaly nem kevesebb, mint 29 millió utast szállított a világ 139 városába és további 42 belföldi járatot működtetett Törökországban. A THY flottája 164, javarészt Airbus és Boeing gyártmányú utasszállító repülőgépből és 5 teherszállító gépből áll. A budapesti járaton legtöbbször az Airbus A 320-as és 321-es típusú gép közlekedik. Az isztambuli központú török nemzeti légitársaság a Star Alliance, a világ legnagyobb légitársasági szövetségének a tagja, amelyhez olyan meghatározó légiforgalmi vállalatok tartoznak, mint a német Lufthansa, az amerikai United Airlines, a svájci Swiss, a skandináv SAS, a BMI British Midland és a szintén amerikai Continental.

- Budapest Airport -



Skandináv elit oktatás a HungaroControlnál


2011. június 07.

Entry Point Central néven közös légi navigációs akadémiát nyit Budapesten a HungaroControl és a svéd, dán és norvég légiforgalmi szolgálat iskolája, az Entry Point North. A magyar légiforgalmi irányítók legújabb generációját 2011 szeptemberétől már a világ élvonalába tartozó skandináv képzési program és módszertan alapján oktatják, de az új akadémia más országok számára is megnyitja kapuit.
Közös leányvállalatot alapított a HungaroControl, valamint a svéd, dán és norvég légiforgalmi szolgálat által létesített Entry Point North akadémia. A határokon átívelő, hosszú távú partnerség célja, hogy Európa egyik legnevesebb oktatási intézetének szakmai segítségével Magyarország magasabb színvonalra emelje légiforgalmi irányítóinak alapképzését, hosszú távon pedig hozzájáruljon a térség légi navigációjának fejlődéséhez és a közép-európai funkcionális légtérblokk (FAB CE) versenyképességének növeléséhez. Az Entry Point Central elnevezésű budapesti akadémián az első közös tanfolyam 2011 szeptemberében indul 16 magyar hallgató részvételével.
A HungaroControl ez idáig saját maga végezte a magyar légiforgalmi irányítók alapképzését, amelyet szolgáltatásai fejlesztése érdekében meg kívánt újítani. Az Entry Point North akadémiában kiváló partnerre talált, a skandináv képzés szakmai tartalmát és pedagógiai módszerét tekintve egyaránt világszínvonalú minőséget képvisel. A budapesti Entry Point Central ugyanezt a versenyképes tudást, jól működő oktatási formát és magas nemzetközi presztízsű végzettséget biztosítja a magyar légiforgalmi irányítók következő generációinak.
Az Entry Point Central egyelőre csak magyar diákokat oktat, de az angol nyelvű képzés teljes mértékben megfelel a légiforgalmi irányítás európai csúcsszervezete, a EUROCONTROL előírásainak, ezért más országok előtt is megnyitja kapuit. Az európai repülés szervezését megújító Egységes Európai Égbolt program ugyanis várhatóan egy sor olyan jelentős változást hoz majd a légiforgalmi szolgálatok életébe, amelyek nyomán a „humán faktor” és az oktatás kiemelt jelentőségre tesz szert. A szakemberek egységes, magas színvonalú képzése az integráció sikerének legalább olyan fontos összetevője, mint a műszaki-technológiai harmonizáció.
A magyar-skandináv partnerség különleges és példaértékű abból a szempontból is, hogy ilyen, a légiforgalmi szolgálatok regionális együttműködésén is átívelő kezdeményezésre Európában egyelőre kevés példa akad.

- HungaroControl -



Nyolcvan-százmilliárdot költöttünk a Malévra

2011. június 04.

Az Európai Bizottság tavaly decemberben eljárást indított a Malévnak nyújtott különféle állami támogatások miatt. Brüsszel összesen nyolc, 2007 és 2010 közötti ügyletet vizsgál, ezek során 80-100 milliárd forintnyi segítséget kapott az állami, majd magánkézben lévő, majd ismét állami tulajdonú légitársaság. A legkésőbb jövő júniusra lezáruló procedúra eredménye döntően befolyásolhatja a Malév sorsát.
Az unió most a 2007-es privatizáció időszakától a tavalyi visszaállamosításig vizsgálja a Malév történetét, és azt, hogy milyen, a költségvetést is érintő pénzügyi tranzakciók történtek ebben az időszakban. A kifogásolható nyolc tétel között kölcsönátvállalás és kölcsönnyújtás, elhalasztott adófizetés, tőkeinjekciók és tőkésített tartozások is szerepelnek.
Az eljárás mostani szakaszában nem áll jól a magyar állam, derül ki az uniós tájékoztatásból. A Bizottság az uniós jogszabályok és az európai szerződés, az úgynevezett EUMSZ 107. cikke alapján ezt a nyolc intézkedést állami támogatásnak minősítette. Így a kormány legfeljebb arról győzheti meg az uniót, hogy ezek átmeneti, a szerkezetváltást szolgáló támogatások, amik nem nyújtanak a cégnek tartósan versenytorzító hatású gazdasági előnyt.
Azonban a dolgok jelenlegi állása szerint ez is nehéz lesz. Legalábbis erre utal a levélnek az a részlete, miszerint "a rendelkezésére álló információk alapján a Bizottság nehezen gondolhatja úgy, hogy a vizsgált intézkedések egy folytatódó szerkezetátalakítási folyamat különböző elemeit alkotják".
Nem sokkal jobb a helyzet akkor sem, ha Brüsszel elfogadja, hogy a nyolc intézkedés közül néhány a szerkezetváltást szolgálta. Az úgynevezett "nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentésének elve" miatt ugyanis az ilyen támogatások csak egy úgynevezett "először és utoljára" elven folyósíthatók. Ebben az esetben tehát valószínű, hogy ha korábbiak még esetleg, "a 2010. évi intézkedések nem nyilváníthatók a belső piaccal összeegyeztethetőnek", amint a levél fogalmaz.
A Bizottság nem érzi piackonformnak – vagyis elfogadhatónak – azt, ahogyan a magánkézbe kerülő Malévtól az állami Malév Vagyonkezelőhöz került egy 52-79 millió eurós MFB-hitel törlesztésének feladata. A hitel fedezetéül nyújtott eszközök értéke meredeken zuhant, és a megállapodás szerint az állam nem kérhetett a futamidő alatt további biztosítékokat, érvel Brüsszel. Az, hogy a Malévnál egy évig volt az állam által megvenni kívánt Malév Ground Handling vételárelőlege (végül mégsem vették meg), szintén aggályos, már csak a Malévnak kedvező, a piaci hitelkénél jóval alacsonyabb kamatkondíciók miatt is.
Az adóhalasztást – ami apropóján Matolcsy tavaly nyáron kirúgta Szikora János APEH-elnököt – azért kifogásolják, mert azt az APEH a magántulajdonú Malévnak adta, amely viszont végül csak az államosításkor, állami pénzből fizette meg az adót. Vagyis a Bizottság szerint nem zárható ki, "hogy az említett adóhalasztás gazdasági előnyt biztosított a Malév számára". A tulajdonosi kölcsönöknél pedig azt vitatja Brüsszel, hogy a Malév hasonló feltételekkel juthatott volna finanszírozáshoz a pénzügyi piacokon is, ami szintén gazdasági előnyt jelenthet.
A most nyilvánosságra hozott megállapításokra június 26-ig reagálhatnak az érintett felek, köztük a versenytársak, ezt egy bizottsági összesítés követi, amire a magyar állam válaszol. Brüsszel ezek alapján határozatot hozhat vagy újabb kérdéseket tehet fel. A teljes vizsgálati eljárás akár tizennyolc hónapig, vagyis jövő év közepéig is eltarthat.

- Index -



Ismét Ferihegyen a Delta Air Lines



2011. június 02.

Mától ismét közvetlen kapcsolatot biztosít a Delta Air Lines Budapest és New York között. A légitársaság a nyári menetrendi szezonban Boeing 767-300-as gépeivel napi járatot üzemeltet a főváros és a tengeren túli metropolisz között. Az első járat, egy Boeing 767-332ER (N175DL) típusú gép érkezéséről készült képek fentebb láthatók.

- FWM -



Feljelentették a Ferihegyen tüntető taxisokat

2011. május 31.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közvetlenül II-es termináljára vezető útján 2011. május 26-án több taxi szándékos lassú haladásával akadályozta, esetenként rövid időre meg is bénította a repülőtérre vezető út forgalmát, ezzel megzavarva és korlátozva a repülőtérre érkezők és távozók közlekedését. A repülőtéri nyomozók közérdekű üzem működésének megzavarása bűntette miatt indítottak eljárást ismeretlen tettesek ellen 2011. május 30-án.

- RRI -



A Malév 67 millió veszteséget termelt naponta


2011. május 27.

A Malév éves rendes közgyűlésén pénteken a részvényesek 24,56 milliárd forint veszteséggel fogadták el a társaság 2010. évi mérlegét, és az új vezérigazgató kinevezéséig június 1-jétől Limburger Lórántot bízták meg a vezérigazgatói teendőkkel.
24,56 milliárd forint volt a Malév tavalyi vesztesége, 275 millió forinttal kevesebb, mint 2009-ben, közölte a légitársaság tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) pénteken a társaság éves közgyűlésén. Az összeg azt jelenti, hogy a cég naponta 67 millió forint veszteséget termel tulajdonosának – azaz ma a magyar államnak.
A közgyűlésen jóváhagyták Martin Alexander Gauss vezérigazgató munkaviszonyának megszűnését is, helyét az új vezérigazgató kinevezéséig Limburger Lóránt veszi át.
Az állam eközben igyekszik szabadulni a légitársaságtól, leginkább kínai befektetőkkel tárgyal a cég átvételéről. Teljesen felszámolni a Malévot nem lehet, mert a reptér privatizációs szerződése szerint egy ilyen mértékű forgalomesésnél – Ferihegyen 40 százalék körüli részesedéssel bír a Malév – az állam visszavehetné a repteret és százmilliárdokat fizethetne.

- Index -



Megállapodás a taxiállomásokról és a közlekedés fejlesztéséről

2011. május 26.

A Fővárosi Közgyűlés mai döntése nyomán a következő öt évben is a Budapest Airport az eddig megszokott rendben üzemeltetheti tovább a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közúti előterén található taxidrosztokat. Így elkerülhető az 5 évvel ezelőtt sikerrel felszámolt taxiskáosz esetleges megismétlődése, ami sem a repülőtér üzemeltetőjének, sem a fővárosnak nem lehet és nem is érdeke. A repülőtér egy sor fejlesztésre vállalt kötelezettséget, hogy a repülővel érkező utasok magasabb színvonalú tömegközlekedési kiszolgálást kaphassanak. Az erről szóló megállapodást tegnap véglegesítette a repülőteret üzemeltető cég és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és mai ülésén hagyta jóvá a Fővárosi Közgyűlés. A megállapodást még a mai napon aláírják a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Kft., a BKK és a Budapest Airport vezetői.
A budapesti repülőtér közúti előterének üzemeltetéséről szóló, 2006-ban megkötött szerződés hatálya 2011. május 25.-én jár le. Ezért volt szükség új megállapodásra annak érdekében, hogy a taxiállomások és BKV-megállók zavartalan üzemeltetése továbbra is biztosított legyen. A tárgyalások lezárultak, a megállapodás értelmében 2011. május 25.-től változatlanul a Budapest Airport gondoskodik az előtéri taxiállomások működtetéséről. A megállapodás öt évre szól. A szerződés hatályba lépésével párhuzamosan a szolgáltatások színvonala és minősége is tovább javulhat, hiszen az érvényben lévő szerződések alapján továbbra is a Budapest Airport hivatalos partnerei, vagyis Főtaxi és az Airport Shuttle Minibusz szolgálják ki az utazóközönséget. A BKV továbbra is a 93-as autóbusz, valamint a 200E gyorsjárat segítségével biztosítja az összeköttetést Kőbánya-Kispest végállomás és a terminálok között, azonban az utastájékoztató rendszer és a tömegközlekedési szolgáltatások színvonalának javítása érdekében a Budapest Airport további fejlesztések mellett kötelezte el magát.
„Nagy öröm számunkra, hogy a BKK-val folytatott egyezetések eredményeként olyan megállapodást sikerült tető alá hoznunk, amelynek segítségével az elvárt, megbízható színvonalú szolgáltatást nyújthatjuk utasainknak. Örömmel értesültem arról, hogy a Fővárosi Közgyűlés tagjai is támogatták a megállapodásunkat, pozitív döntésüket követően hosszú távon rendeződhet a helyzet a budapesti repülőtér közúti előterén és a taxiállomásokon. – mondta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.
Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója hozzátette: „Elhúzódó, de alapos és sikeres tárgyalások eredménye ez a mostani megállapodás, amellyel a korábbi városvezetéshez képest lényegesen kedvezőbb feltételeket ért el a BKK és az új városvezetés – az utasok érdekében. A repülőtér taxis és tömegközlekedési helyzetének rendezése kiemelten fontos Budapest és az egész magyar idegenforgalmi szakma szempontjából, hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar főváros továbbra is vonzó célpont lehessen minden utazó számára. A BKK által kért fejlesztések részeként számos európai város példája alapján a főváros a repülőtéri terminálokon jegyeket, bérleteket értékesítő és közlekedési információkat adó központokat létesíthet, utastájékoztató berendezéseket állítanak fel, új jegykiadó automatákat telepítünk és a rendelt taxik számára a ki- és beszállási hely, illetve az ún. „pufferparkoló” továbbra is biztosított lesz. A fenti fejlesztéseket a Budapest Airport hajtja végre és viseli költségeit, az utasforgalom fejlesztése érdekében; a taxiállomás-megállapodás részeként. A Főváros és a BKK tehát ezen fejlesztések révén a korábbiaknál lényegesen előnyösebb feltételeket ért el Budapest számára.”
Fontos körülmény, hogy a repülőtér előtti útszakaszok a Budapest Airport vagyonkezelésében állnak, tehát nincs szó arról, amit egyes hírek állítanak, miszerint a Főváros átengedte volna saját területeit. A megállapodás lényege, hogy a repülőtér az általa kezelt területen a Főváros által elfogadott és szabályozott módon üzemeltethesse a taxiállomásokat és ezzel biztosítsa a rend fenntartását, a taxiállomás működtetését, a rendelt taxik ki- és beszállásra történő megállását és tömegközlekedési fejlesztéseket, ami a felek közös érdeke.

- Budapest Airport -



Nem kavart be az izlandi vulkán

2011. május 23.

A szombaton bekövetkezett izlandi vulkánkitörés ellenére zavartalan a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma és egyelőre az európai légtérben sem kell korlátozásokra számítani. Bár a Grimsvötn nevű tűzhányó hamufelhője nagyobb, mint a tavaly egész Európa légiforgalmát megbénító Eyjafjallajökullé volt, egyelőre nincs szükség a 2010 áprilisában alkalmazott légtérzárra.
Szakemberek szerint a vulkánkitörés jellege sok szempontból különbözik a múlt évben tapasztaltaktól, valamint a meteorológiai viszonyok is kedvezőbben alakultak, így nincs szükség a tavalyihoz hasonló légiközlekedési korlátozásokra. Ennek megfelelően a következő 24 órában az Európán belüli légi forgalomban nem kell fennakadásokra számítani és emellett a transzatlanti járatok is – bár sokszor a megszokottól eltérő útvonalon - zavartalanul közlekedhetnek.
Ennek megfelelően a budapesti repülőtér forgalmára sincsenek hatással az izlandi események, mind az Európán belüli, mind a tengerentúli járatok rendben üzemelnek. A kitörés kizárólag az Izlandra utazókat érinti, hiszen a szigetország légterét már korábban lezárták. Jelenleg azonban nincs közvetlen légi összeköttetés Izland és a magyar főváros között, tehát a Budapest Airport utasai között nem számottevő azoknak a száma, akiknek kényelmetlenséget okozhat a tűzhányó működése.
Az Eurocontrol, a z európai légi irányítási szakmai szervezet jelentése szerint ugyanakkor londoni szakemberek figyelmeztetnek arra, hogy a vulkán további aktivitásától, illetve a meteorológiai viszonyok alakulásától függően az elkövetkező egy-két napban a hamufelhő elérheti az észak európai partokat. „Az EUROCONTROL, az Európai Bizottság, az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség a tagállamok, valamint a légiközlekedés főbb szereplőinek képviselőiből álló Európai Légiközlekedési Krízis-koordinációs Szervezet felkészült arra, hogy a szükséges biztonsági színvonal garantálása mellett kidolgozza és összehangolja a jövőben esetlegesen szükségessé váló válaszintézkedéseket.” –olvasható az Eurocontrol honlapján.

- Budapest Airport -



Szárnyaló számok a légiközlekedésben


2011. május 18.

A tavalyi izlandi vulkánkitörés hatásait leszámítva is lenyűgöző utasforgalmi növekedést regisztrált az év negyedik hónapjában a Budapest Airport. A repülőteret üzemeltető cég adatai szerint idén áprilisban 734 461 utas fordult meg a budapesti repülőtéren, ami (a tavaly áprilisi négynapos „vulkáni” kényszerszünet hatásait beszámítva is) mintegy 8% százalékos növekedést jelent a 2010-es év hasonló időszakához képest. A magabiztos optimizmusra okot adó forgalmi adatok egyúttal arra engednek következtetni, hogy immár tartós növekedési pályára került a légiközlekedési szektor Európában.
2011 első négy hónapjában 2 386 708 utas vette igénybe a Liszt Ferenc Repülőtér szolgáltatásait, így idén január 1. és április 30. között tavalyhoz képest 14,8 százalékkal emelkedett a budapesti légikikötő forgalma. Különösen figyelemre méltó az áprilisi növekedés, amely az új légitársaságok és desztinációk mellett a tavalyi izlandi vulkánkitörés miatt 2010 áprilisában elrendelt néhány napos légtérzár számlájára is írható.
A növekedés motorját továbbra is a hagyományos/menetrendszerű légitársaságok jelentették, amelyek forgalma 36,9%-kal volt magasabb, mint tavaly ilyenkor. Különösen jól teljesített a Lufthansa, az Air France és a British Airways, miközben a 31,4%-os növekedést produkáló diszkont szegmens éllovasa továbbra is a WizzAir és az EasyJet.
A legkedveltebb úti cél továbbra is London (Heathrow, Gatwick és Luton repülőterével), majd sorrendben Párizs és Frankfurt következik a brit főváros mögött. Emellett számos közkedvelt új desztináció lépett be a budapesti piacra, hiszen idén indult egyebek mellett a Qatar Airways Doha-Budapest és az American Airlines Budapest-New York közvetlen járata.
Az adatokból három egyértelmű pozitív fordulat is kiolvasható: hosszú idő után egyértelműnek tűnik a gépmozgások számának növekedése, amely az első négy hónapban meghaladta a 8%-ot, emellett – döntően az American Airlines new york-i járatának köszönhetően - közel 2%-kal megnőtt az átszálló utazók, valamint több mint 27%-kal a hosszú távú járatokat igénybe vevő utasok száma.
Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója elégedetten nyugtázta a kiváló első negyedévi eredményeket. „A hagyományos légitársaságoknál majdnem 20 %-os növekedést regisztráltunk, ebből a mezőnyből is kiemelkedik néhány nagy, nemzeti légitársaság eredménye. A diszkont légitársaságok 6 %-os, a cargo forgalom pedig 5 %-os növekedést mutatott. Áprilistól kezdve még ennél is jobb eredményekre számítunk, hiszen a nyári időszakra minden eddiginél több járatra adtak le igényt a légitársaságok, azon felül, hogy a Qatar Airways, az American Airlines, a Jet2.com, az Air Baltic (Riga) és a SkyWork Airlines (Bern) indít új járatokat az idén Budapestre.
A dinamikus növekedés várhatóan ezután is folyatódik, hiszen csak az idei évben eddig hat új járat indítását jelentette be a repülőteret üzemeltető Budapest Airport. A magyar főváros repülőterén a nyári menetrend indulása óta működik az új 2-es terminál épület, a SkyCourt (Égi Udvar), ami önmagában is lényegesen megemelte a repülőtéri szolgáltatások színvonalát és gyorsaságát. Ezen felül mostanra befejeződött a 2-es terminál körüli parkoló és közúti előtér rekonstrukciója, illetve megkezdődött a régebbi terminálszárnyak (2A és 2B) belső felújítása is.

- Budapest Airport -



Megérkezett az AirBaltic első rigai járata



2011. május 16.

Menetrend szerint 12 óra 15 perckor leszállt az AirBaltic első, BT 491 járatszámú rigai gépe. Lettország fővárosa és Budapest között május 16-tól heti 4 járat – hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap – közlekedik. A forgalmi igényektől függően a járatot Bombardier Dash-8 Q400-as vagy Boeing 737-es típusú géppel teljesít a lett légitársaság.
Az első rigai járattal, egy Boeing 737-53S típusú repülővel (YL-BBD) érkezett Budapestre Nils Ušakovs, a lett főpolgármester és a rigai közgyűlés több tagja, valamint az airBaltic részéről Gregory Pomerantsev alelnök és munkatársai. Az érkező járatot a Budapest Airport a szokásos külsőségek mellett fogadta: tűzoltós diadalív-vízsugár köszöntő és „járatnyitó” torta magyar és lett jellegzetességekkel díszítve. A repülőgépről leszálló utasokat és a delegációt Jost Lammers a Budapest Airport vezérigazgatója, Veronika Erte lett nagykövetasszony, Csomós Miklós Budapest főpolgármester-helyettese valamint Palkó Lajos a Magyar Turizmus Zrt. légiközlekedési tanácsadója, valamint.
Jost Lammers a repülőteret üzemeltető Budapest Airport vezérigazgatója a járatnyitó eseményen kijelentette: „Egy új járat és egy új légitársaság köszöntése mindig nagyszerű érzés, különösen azért, mert Lettország és a Baltikum eddig hiányzott a budapesti repülőtér kínálatából. Az új járat elindításán közel két éven át dolgoztak a Budapest Airport és az airBaltic szakemberei, és biztosak vagyunk abban, hogy az új járat rövid időn belül nagyon népszerű lesz a Budapestről a Baltikumba, illetve Észak-Európa irányába utazók körében. Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy az airBaltic, mint a Baltikum régió legnagyobb légitársasága Budapestet választotta.”
Gregory Pomerantsev az airBaltic légitársaság kereskedelmi és marketing alelnöke az új járat megérkezésekor ezt hangsúlyozta: „ Az airBaltic dinamikusan fejleszti útvonalhálózatát, csak a tavalyi évben nem kevesebb, mint 27 új járatot indítottunk. A mostani, budapesti járat indítását is komoly piacfelmérés előzte meg – egyebek mellett az utasainkat közvetlenül kérdeztük meg a Facebookon és a Twitteren keresztül – és Budapest az elsők között végzett, mint kívánatos turisztikai célpont.”
Az airBaltic a Baltikum legjelentősebb légitársasága, amely 34 gépből álló flottát üzemeltet, köztük Boeing 757-es, Boeing 737-500/300-as sugárhajtású típusokat, Fokker 50-es és Dash-8 Q 400-as turbólégcsavaros repülőgépeket. Az airBaltic rigai központjából kiváló összeköttetést kínál az egész Baltikum és Skandinávia összes fontosabb utazási célpontja mellett Oroszország, Ukrajna, Belarusz, Örményország, Grúzia, Azerbajdzsán és a közép-ázsiai térség fővárosai között.

- Budapest Airport -



An-124-es a Liszt Ferenc-repülőtéren



2011. május 12.

Honvédségi utánpótlást szállított Afganisztánba az az An-124-es, mely ma késő délután hagyta el a Liszt Ferenc-repülőteret. Az UR-82073 lajstromjelű Antonov An-124-100 típusú repülőgép 9 db honvédségi páncélozott járművet vitt az Afganisztánban állomásozó magyar haderőnek. A gép rakodásáról és a felszállásról készült képeket fentebb láthatják.

- FWM -



Kényszerleszállás a Liszt Ferenc-repülőtéren


2011. május 12.

A Malév reggeli MA850-es bukaresti járata kabinnyomás probléma miatt felszállás után pár perccel visszafordult a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre és 8 óra 24 perckor rendben leszállt. A járatot a Base Kft. által üzemeltetett Embraer 120ER típusú (HA-FAI) 30 személyes légcsavaros repülőgép teljesítette. A járatot törölte a légitársaság és az üzemeltetőtől kapott információk alapján a hiba elhárítása megkezdődött. A járaton mintegy 30 utas tartózkodott, az utasokat a légitársaság a következő, déli bukaresti járatával juttatta el a román fővárosba.

- Malév -



Oneworld festést kap a Malév egyik Boeing 737-ese


2011. május 11.

Oneworld festést kap a Malév HA-LOU lajstromjelű Boeing 737-8Q8 típusú gépe. A Boeing jelenleg az angliai Norwich-i repülőgépfestő üzemben állomásozik ahol a oneworld nemzetközi légitársasági szövetség arculati elemeit ölti magára. A gép várhatóan 2011. május 15-én vasárnap az esti órákban érkezik Magyarországra.

- Malév -



Megnyitotta nemzetközi innovációs központját a HungaroControl


2011. május 11.

A HungaroControl égisze alatt működik Közép-Európa egyetlen légtérszimulációs központja 2011. május 10-étől Budapesten. A legmodernebb technológiával felszerelt kutatás-fejlesztési centrumot dr. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár, Joe Sultana, a légiforgalmi irányítás európai csúcsszervezetének igazgatója, valamint Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója nyitotta meg a térség légi navigációs vezetőinek jelenlétében. A Center of Research, Development and Simulation (CRDS) célja, hogy elősegítse a regionális együttműködést és az Egységes Európai Égbolt megvalósítását.
„Magyarország mindent megtesz az Egységes Európai Égbolt megvalósítása, valamint annak a közép-európai funkcionális légtérblokknak a sikeres működése érdekében, amelynek létrehozásáról épp a múlt csütörtökön írtunk alá megállapodást a régió országaival” – mondta az ünnepélyes megnyitón dr. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár. „A magyar légiforgalmi szolgálat beruházásai egész Közép-Európa légi navigációjának fejlődését és a regionális együttműködést szolgálják. Ennek kiváló példája a CRDS innovációs centrum, amely a többi szolgáltató előtt is nyitva áll” – tette hozzá az államtitkár.
„A légi forgalom növekedése és az integráció Európa-szerte egyre erősebb keresletet támaszt a kutatás-fejlesztés, a szimuláció és a képzés területén, de a magas szakmai igényeknek megfelelő kapacitások csak igen korlátozottan állnak rendelkezésre. A budapestihez mérhető nagyságú és technológiájú létesítmény az egész kontinensen csupán egy található, Párizs mellett. Ezért különösen fontos, hogy az integrációs folyamat legintenzívebb időszakában biztosítani tudjuk Közép-Európa számára a fejlődéshez és a közös munkához szükséges világszínvonalú infrastruktúrát” – világított rá a beruházás jelentőségére Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója.
A megnyitón részt vettek a térség légiforgalmi szolgálatainak vezetői is, valamint a légi navigáció európai csúcsszervezete, az EUROCONTROL igazgatója. Joe Sultana beszédében hangsúlyozta, hogy „a CRDS nemcsak a régióban, hanem egész Európában szorosabbra fűzi a szolgáltatók szakmai együttműködését.”
A központban elsőként egy folyamatban levő útvonal-változtatás hatásait fogják tesztelni a HungaroControl szakemberei. A valóságos körülmények között végrehajtott szimulációval kideríthető, hogy a légitársaságok számára optimálisabb új útvonal a gyakorlatban hogyan hat majd a légiforgalmi irányítás munkafolyamataira, esetleg okoz-e bármilyen nehézséget a forgalom kezelésében.

- HungaroControl -



Európa-bajnok a Budapest Airport!

2011. május 11.

Hatalmas sikert aratott a Budapest Airport, amikor elnyerte a legrangosabb európai légiközlekedési szervezet, a „Routes Europe Conference” marketing pályázatának első díját. A nemzetközi légitársaságok legnagyobb éves európai találkozóját, a Routes Europe-ot az olaszországi Szardínián, Cagliariban rendezték és a Budapest Airport pályázata nemcsak a Közép-Kelet-Európai kategória, hanem az össz-európai első díjat is elhozta. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Budapest Airport bekerült a Routes World világkonferenciájának októberi döntőjébe, amelyet 2011. október 2-3-án Berlinben rendeznek.

- Budapest Airport -



Szent Flórián napi ünnepség volt a tűzoltóbázison


2011. május 10.

Szent Flórián napi ünnepséget tartottak hétfőn a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóságon. Idén rendhagyó módon az RKI szertárában került megrendezésre az esemény.
Az ünnepség Jambrik Rudolf tűzoltó alezredes Igazgató főtanácsos nyitóbeszédével kezdődött. Bori Zoltán tűzoltó százados rövid megemlékezést tartott Szent Flóriánról. A rendezvényen Nagy Balázs tűzoltó hadnagy, és Molnár László tűzoltó főtörzsőrmester egy emlékéremnyomót és egy szobrot adományozott az Igazgatóságnak. A ceremónia fényét tovább emelte Tordainé Dévényi Cecília ének előadása, a Gombai Általános Iskola kisdiákjainak fergeteges tánc produkciója, és a Tűzoltó Zenekar fúvós bemutatója. Jambrik Úr ezt követően jutalmakat adott át Flórián nap alkalmából, megköszönve tűzoltóinknak, közalkalmazottainknak az egész éves áldozatos munkáját.

- RKI -



Cargo-város épül a budapesti repülőtéren


2011. május 09.

Gőzerővel folynak a Budapest Airport legújabb nagyszabású beruházásának, a Cargo City névre keresztelt légiáru-kicserélő központnak a tervezési, engedélyeztetési munkálatai. A fejlesztés első fázisaként felépülő 11 000 négyzetméternyi raktár és hozzá kapcsolódó mintegy 5 000 négyzetméternyi irodatér 80%-ának hasznosítására a Budapest Airport máris két jelentős földi kiszolgálócéggel kötött megállapodást.
2011 szeptemberében, vagyis alig néhány hónapon belül elindulhat Cargo-város építése a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér dél-keleti részén, a 2-es futópálya vecsési oldalán. A repülőteret üzemeltető Budapest Airport vadonatúj légiáru-központ megépítését tűzte ki célul. Ennek első állomásaként, még 2010 októberére elkészült a Magyar Posta 5 000 négyzetméteres nemzetközi kicserélő központja. A fejlesztés ezzel nem állt meg, két ütemben tovább épül a Cargo-város, amelynek keretein belül egyenként 11 + 5 ezer négyzetméteres légi teherfuvarozási komplexum valósul meg.
Az első fázisban a Budapest Airportnak máris két jelentős kiszolgálócéggel sikerült megállapodnia: a török Celebi Ground Handlinggel, valamint a Malévval. Ezzel a létesítmény több mint 80 százalékának már megvan a bérlője, a maradék terület hasznosítására további tárgyalásokat folytat a Budapest Airport Ingatlangazdálkodási igazgatósága.
„A Cargo City első szakaszának megvalósításával nem áll meg a fejlesztés, hiszen gőzerővel folynak a második ütem előkészítési munkálatai” – jelentette ki René Droese, a Budapest Airport ingatlangazdálkodási igazgatója. „A beruházás nagyon pozitív visszajelzést kapott a piactól, amit jól mutat a két nagy üzleti partner gyors elköteleződése. A cargo-bázis számos előnnyel szolgál, hiszen hosszútávon erősíti a repülőtérnek helyet adó térség gazdaságát, munkahelyeket teremt és növeli a budapesti repülőtér szolgáltatási színvonalát.”
A beruházás révén a budapesti repülőtér nagyságrendekkel magasabb színvonalon tudja kiszolgálni a cargo-fuvarozó légitársaságok igényeit, hiszen az új központ kiváltja az 1-es terminál mellett lévő elöregedett létesítményeket. A fejlesztés pozitív hatása több szinten érvényesül, hiszen működési- és környezeti előnyökkel is jár a fuvarozók számára, akik járműveikkel a repülőtéri bázisról szinte azonnal elérhetik az M0-s út és a 4-es főút csatlakozását, anélkül, hogy az amúgy is zsúfolt budapesti utakra kellene behajtaniuk.
A cargo-fejlesztés első szakasza 2012 őszére lezárul, a repülőtérnek a vecsési oldalán azonban jóval nagyobb fejleszthető területek is rendelkezésre állnak. Becslések szerint ezen a mintegy 2 kilométer hosszúságú repülőtéri területen akár évente 2,5 millió tonnányi légiáru kezelésére alkalmas létesítmény is megvalósítható, azaz a jelenlegi kapacitás a harmincszorosára növelhető. Mindez új munkahelyeket és további befektetési lehetőségeket generál a repülőtér körzetében.

- Budapest Airport -



Új utak és parkolók a 2-es terminálon

2011. május 09.

Új útburkolat és immár több száz felújított parkolóhely várja mától a Liszt Ferenc repülőtér 2-es termináljának utasait és kísérőiket. Az új terminálépület átadását követően a 2-es terminál rövid távú- és gyorsparkolóját is rendbe hozta a légikikötőt üzemeltető cég, így – akárcsak a SkyCourt építése előtt – ismét könnyebben lehet közlekedni és parkolni a 2-es terminál épületegyüttese előtt.
A parkolók és az utasforgalmi épületekhez vezető út felújítását a SkyCourt kivitelezésével is megbízott KÉSZ Kft. végezte el. A szegedi központú cég a Budapest Airport megbízása alapján rekordgyorsasággal, hozzávetőleg két hónap alatt fejezte be a felújítási munkálatokat, amelyek eredményeként közel 10 ezer négyzetméternyi közút és parkoló terület várja a 2-es terminálra érkezőket.
A KÉSZ elsőként az ún. „rövid távú parkolóban” található, korábbi építési és felvonulási területét állította helyre. Ezt követően a 2-es terminál indulási szintjén található 88 darab gyorsparkoló helyet adta át az üzemeltető, míg az érkező szint előtti területet várhatóan június elején nyitja meg a Budapest Airport. A felújítási munkálatok során a kivitelező több mint 600 köbméter aszfaltot fektetett le, több ezer négyzetméternyi parkoló felületet és új útburkolati jeleket festett fel, valamint új közúti jelzőtáblákat helyezett el.
A beruházás egyedi jellegét kiválóan szemlélteti, hogy a most elkészült gyorsparkolóban elsősorban a vízelvezetési adottságok javítása érdekében speciális öntött aszfaltot fektettek le a szakemberek, emellett minden egyes parkolóhelyre egy-egy úgynevezett parkolási ütközőt szereltek fel, amely egyrészt megvédi az érkező járműveket az esetleges lökhárító-sérüléstől, másrészt távol tartja az autókat a járdától annak érdekében, hogy az utasok kényelmesebben közlekedhessenek a járdán a poggyászkocsival.
A parkolók és a teljes közúti előtér felújításával párhuzamosan, a SkyCourt (Égi Udvar) átadását követően megkezdődött a két korábbi terminálépület belső rekonstrukciója is. A 2A és 2B épületek „ráncfelvarrását” azért határozta el a repülőteret üzemeltető cég, hogy a szomszédos terminálszárnyak is alkalmazkodjanak a központi utascsarnok, a SkyCourt minőségéhez és műszaki színvonalához.

- Budapest Airport -



Építészfórum a SkyCourtban


2011. május 05.

Különleges találkozónak adott otthont az alig több mint egy hónapja megnyitott SkyCourt (Égi Udvar), a budapesti repülőtér legújabb utasforgalmi csarnoka. A több építészeti díjat is elnyert épület a magyar építész szakma krémjét látta vendégül a Budapest Airport Zrt és a kivitelező KÉSZ Zrt. szervezésében. Az előadásokon a szakemberek betekintést nyerhettek az építészeti kuriózumnak számító repülőtéri csarnok megszületésének valamennyi fázisába, valamint láthatták, hogy most, „éles” üzemben hogyan funkcionál az épület.
Az esemény életre hívója, a SkyCourt megvalósításában generálkivitelezőként résztvevő KÉSZ Zrt. célja az volt, hogy a magyar építésszakmával megismertesse az épület különleges tervezési és kivitelezési technológiáinak részleteit. A rendezvény során bejárták az épület nyilvánosságtól elzárt részeit, ahol megtekinthették az épület rendhagyó megoldásai mögött húzódó tervezési praktikákat, valamint a kivitelezési kihívásokat.
A szakmai nap kiváló lehetőséget adott arra, hogy a magyar építész szakma vezető és feltörekvő mérnökei – akárcsak egy fórumon – érdemi párbeszédet folytassanak egy igazán méltó helyszínen. A SkyCourt (Égi Udvar) ugyanis már az egy hónappal ezelőtti megnyitás pillanatában több rangos építészeti elismerést „zsebelt be”, egyebek mellett a brit-magyar építőmérnöki kamara által odaítélt Tierney Clark díjat.
A házigazda Budapest Airport büszkén adott helyet a találkozónak. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új terminálépülete a március 27-i utasforgalmi átadás óta eltelt bő egy hónapban bebizonyította, hogy nemcsak szépségében, hanem minőségében és működésében is európai színvonalú. A SkyCourt a megnyitás óta nagyobb fennakadás nélkül, biztonságosan működik, sikeresen vette át a központi csarnok szerepét a kettes terminálon. A budapesti repülőtéren végrehajtott 27 milliárd forint összértékű fejlesztés hatásait nemcsak az üzemeltető, hanem az utasok is tapasztalhatják nap, mint nap, akik elismeréssel és örömmel nyilatkoztak az új épületről.

- Budapest Airport -



Kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen egy Airbus



2011. április 29.

Délután 14:24 perckor a 13R futópályán kényszerleszállást hajtott végre a Qatar Airways (A7-AHF) Airbus 320-232 típusú repülőgépe. A QR094-es járatszámmal Bécsből Dohába tartó repülőgép személyzete Békéscsaba fölött jelezte az irányításnak, hogy a csomagtérből tűzjelzés érkezett, ezért megszakítják útjukat és Budapesten szállnak le. Az Airbus fedélzetén 95 utassal és 8 fős személyzettel végül sikeresen leszállt.
A gép a pálya végén állt meg, ahol az utasokat azonnal leszállították, majd buszokkal a Terminál épületébe vitték. Ezt követően a tűzoltók átvizsgálták a repülőgépet, valamint megkezdték a felhevült futóművek hűtését. A hőkamerás átvizsgálás után kiderült, hogy füst és tűz szerencsére nem volt a fedélzeten. A gépet ezt követően levontatták egy külső állóhelyre ahol a szakhatóság emberei tovább vizsgálták a repülőgépet.
Az esemény során személyi sérülés nem történt, és szerencsére anyagi kár sem keletkezett.

- RKI/FWM -



Üzemanyag folyás az American gépéből


2011. április 21.

Ma délben az American Airlines indulása előtt nem sokkal a Boeing 767-323ER típusú gép (N354AA) jobb szárnyából mintegy 200 liter üzemanyag ömlött a betonra. A tűzoltók azonnal a helyszínre értek és megkezdték a káresemény felszámolását. A fedélzeten tartózkodó utasokat erre az időre visszairányították a tranzitba.
Mint később kiderült a tankolás során túltöltötték a gépet, így fordulhatott elő, hogy a jobb szárnyon lévő túlfolyó szeelepen keresztül több liter üzemanyag távozott a szabadba.
Az esemény miatt a járat végül másfél órás késéssel indul New Yorkba.

- RKI/FWM -



Új Jet2.com járat Edinburghba



2011. április 21.

Menetrend szerint 10:25-kor leszállt Budapesten a Jet2.com diszkont légitársaság első LS 787 járatszámú G-CELS lajstromjelű edinburghi járata. Ezzel új légi összeköttetés jött létre a magyar és a skót főváros között, heti három járattal. A Jet2.com Boeing 737-300 típusú gépét hagyományos diadalív-vízsugárral köszöntötte a repülőtér. Az első járattal érkezett Ian Doubtfire, a légitársaság vezetője, akit Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója és a Magyar Turizmus Zrt-t képviselő Palkó Lajos köszöntött.
Ian Doubtfire a Jet2.com igazgatója az új járat érkezése után hangsúlyozta: „Nagy örömünkre szolgál, hogy elindult az új járat Edinburgh és Budapest között. Az új célállomás kiváló lehetőség arra, hogy a magyar fővárosból induló utasok magas színvonalú légi szolgáltatást kapjanak úton Budapestről a történelmi Skóciába. A magyar főváros pedig igen népszerű célpontnak számít a hosszú hétvégékre tervezett városlátogatások között Nagy-Britanniában, bízunk benne, hogy az új járattal tovább növelhetjük a turisztikai értékét.”
Jost Lammers a Budapest Airport vezérigazgatója kijelentette: „Büszkék vagyunk, hogy a Jet2.com légitársaság nemcsak kapacitást növel Budapesten, hanem új járatot is indít a méltán népszerű Edinburghba. A Budapest Airport számára kiemelten fontos volt, hogy Skócia is elérhető legyen a budapesti utasok számára.” A járat megnyitásáról hosszú időn át egyeztettek a Budapest Airport és a Jet2.com szakemberei, majd tárgyalások utolsó szakaszában a Magyar Turizmus Zrt. is hozzájárult a járatindításhoz a Légi Marketing Alap nyújtotta támogatási lehetőséggel.
A Jet2.com flottája csupa Boeing típusú repülőgépből áll, 12 db 757-200-as, valamint 25 db a 737-es családból. Utóbbiak közül egy – a legújabb és legmodernebb, 800-as széria példánya – éppen idén és éppen a budapesti viszonylaton állt először forgalomba, a növekvő igény miatt ugyanis a légitársaság nagyobb kapacitású gépet állított forgalomba.

- Budapest Airport/FWM -



MALÉV-központ a repülőtéren

2011. április 20.

Beköltözik a repülőtérre a MALÉV teljes vezetése és központja – a tervek szerint 2012 nyarára három felújított irodaépület várja a magyar légitársaság mintegy 600 alkalmazottját a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Erről írtak alá megállapodást a Budapest Airport és a MALÉV vezetői, miután mind a két társaság igazgatósága is jóváhagyta a projekt megvalósítását. Dr. Berényi János, a MALÉV igazgatóságának elnöke teljes mértékben támogatja a megtakarítások és a racionalizálás érdekében történő költözést.
Évi közel egymillió eurót, vagyis több száz millió forintot takaríthat meg a MALÉV azzal, hogy az igazgatóság és a légitársaság irodai alkalmazottjai is beköltöznek a repülőtérre. A tervek szerint a MALÉV az 1-es és 2-es terminálok közötti háromemeletes épületekbe költözik vissza, ahol összesen 10 000 négyzetméternyi irodahelyiség várja majd a légitársaság dolgozóit. A korábban is a MALÉV által használt három épületből addigra csak az eredeti vasbeton szerkezet és a födém marad a helyén, a Budapest Airport mindent, még a korszerűtlen külső homlokzatot is lebontatja, teljesen kicserélik az épület gépészeti elemeit, a fűtést, az elektromos rendszert, a számítógépes infrastruktúrát, a víz- és csatornarendszert, de még a lépcsőházakat és a lifteket is. A felújítás teljes költségét a Budapest Airport állja, amelyet az Óbuda Építész Stúdió Kft. tervei alapján valósítanak meg.

- Budapest Airport -



Kényszerhelyzetek Ferihegyen



2011. április 19.

Ma délután 16:46 perckor a 31L futópályán épp gyorsító Bluebird Cargo gépe a torony utasítására a V1 sebesség elérése előtt megszakította a felszállást. A személyzet erőteljes fékezésbe kezdett, majd a pálya végén, a Charlie gurulón elhagyta a futópályát.
A torony azonnal riasztotta a tűzoltókat is, ahol a tűzoltásvezető egyes kiemelt riasztási fokozatot rendelt el, majd a helyszínre érve a szerkocsik a tetőmonitorokat is készenlétbe helyezték, az esetleges beavatkozás megkezdése érdekében. A felderítés után kiderült, hogy lánggal égés nem tapasztalható, a hőkamerás átvizsgálás után viszont észlelték, hogy a futómű erősen túlmelegedett, melynek hűtését ventillátorokkal megkezdték.
Eközben az I-es pályán a repülési üzemvezető „DAM”, a Boeing 737-es tankolónyílás fedelét megtalálta. A káreset helyszínére érve a tűzoltók megállapították, hogy a jobb szárnyon található üzemanyagkupak hiányzik, így a kiömlő kerozin a hajtóműre csapódott - feltehetően ez okozhatta az erős füstölést. A futóművek visszahűtése után a repülőgépet a gurulóról a szerelőhangárhoz vontatták. A fedélzeten az esemény időpontjában három fő tartózkodott. A káreset kapcsán személyi sérülés nem történt.
A TF-BBH lajstromjelű Boeing 737-4Y0BDSF típusú repülőgép az ACE hangárban volt nagyjavításon és délután a berepülést végezték volna el a szakemberek.

Április 17-én vasárnap pedig az American Airlines gépe jelentett kényszerhelyzetet közvetlen leszállás előtt.
Az N373AA lajstromjelű Boeing 767-323/ER típusú repülőgép kapitánya a végső megközelítés során 11:09 perckor kormányzási problémákra hivatkozva kényszerhelyzetet jelentett. A torony azonnal riasztotta a tűzoltókat, ahol a tűzoltásvezető ötös kiemelt riasztási fokozatot rendelt el. Szerencsére a Boeing sikeresen földet ért a 13R futópályán, így a tűzoltóknak csak annyi dolga akadt, hogy a felhevült bal oldali futóművet visszahűtötték.

- RKI/FWM -



Pisztolyt találtak Ferihegyen egy izraeli tisztnél

2011. április 18.

Őrizetbe vették pénteken a budapesti repülőtéren az izraeli légierő egyik repülőtisztjét, mert egy pisztolyt, tárat és lőszereket fedeztek fel a csomagjában - jelentették hétfőn izraeli médiumok. Egy izraeli külügyminisztériumi forrás közölte az Ynet hírportállal, hogy a tisztet már szabadon engedték a magyar hatóságok, és visszatért hazájába.
A tiszt Izraelből az Egyesült Államokba tartott budapesti átszállással. A magyar és az amerikai hatóságokat is aggasztja az izraeli hírportálok szerint, hogy a fegyver nem akadt fenn a tel-avivi repülőtér biztonsági ellenőrzésén, ráadásul az ügy rontja a repülőtér hírnevét.
"Tudomásunk szerint a pisztoly nem az utas kézipoggyászában volt, hanem a csomagtérbe feladandó bőröndjében, így sem az utasok, sem a gép nem volt veszélyben" - mondta a Ben Gurion repülőtér szóvivője, hozzátéve, hogy az ügyet vizsgálják.
Amikor a magyar hatóságok a fegyverről és tartozékairól kérdezték a tisztet, ő azt mondta, hogy nem tudott róluk, a bőrönd egy rokonáé, aki benne felejthette azokat.
Fegyver szállítása repülőn nem tilos, de az utasnak rendelkezni kell a megfelelő dokumentumokkal, és nyilatkoznia kell arról, hogy mindezek a birtokában vannak. A tiszt ezt nem tette meg.
Az izraeli hadseregből egy meg nem nevezett forrás közölte, hogy a tiszt nem hivatalos úton járt. A hadsereg hivatalosan nem nyilatkozott az ügyben.
A Háárec című lap szerint a tiszt családostul utazott. Őrizetbe vételéről a magyar hatóságok értesítették Izrael budapesti nagykövetségét. A Háárec szerint sokkal nagyobb botrány kerekedett volna az ügyből, ha akár az amerikai, akár az izraeli hatóságok találták volna meg a fegyvert a légi utasnál. Az amerikai hatóságok közölték, hogy küldöttséget menesztenek Izraelbe, tisztázandó a Ben Gurion repülőtér ellenőrzési rendszerét.

- Index -



Kényszerhelyzeti gyakorlat volt Ferihegyen


2011. április 15.

Péntek hajnalban kényszerhelyzeti gyakorlatot tartottak Ferihegyen az üzemanyag telep területén.
A gyakorlat keretén belül hajnali 02.35 órakor jött a riasztás a RÜK. kft diszpécserétől, hogy az új üzemanyagtelepen két tankerautó ütközött, és a tehergépkocsi vezetője beszorult a fülkébe.
Az elsőként kiérkező Foam 4-es habtakarót szórt a két tankerautóra és a körülöttük elterülő több száz liter kiömlött tűzveszélyes folyadékra, majd a földi szerekkel az áramtalanítást és a sérült személy kiemelését elkezdték. Az ilyenkor szokásos protokoll szerint a helyszínre riasztotta a Hírközpont a repülőtéri mentőszolgálatot, a polgári védelmet, rendőröket, a repülési üzemvezetőt, és természetesen az üzemanyag tároló állomás szakembereit is.
A helyszínre érkezett továbbá az igazgató, az igazgató helyettes, és a mentésszervezési és osztályvezető is. Az igazgató a helyszínen segített összefogni a komplex feladatrendszer által támasztott tűzoltói feladatokat, helyettese a kényszerhelyzeti központban segítette a társszervekkel történő koordinációt, az osztályvezető törzstiszti feladatokat látott el. A gyakorlat másfél óráig tartott és eredményesen zárult.

- RKI -



Jogtalan volt a görögök sztrájktörése Ferihegyen

2011. április 15.

A másodfokú bíróság jogerős ítéletében megerősítette az elsőfokon eljárt Fővárosi Munkaügyi Bíróság ítéletét a Budapest Airport (BA) ellen a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) által indított perben - közölte a Munkástanácsok szövetség pénteken. A BA felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Legfelsőbb Bírósághoz a jogerős ítélet ellen - reagált a döntésre a munkáltató.
A szakszervezet értékelése szerint másodfokon is jogellenesnek nyilvánították a reptér üzemeltető által a 2008 decemberében tartott sztrájk idején behívott görög munkavállalók alkalmazását, a BA azonban már az elsőfokú döntést is máshogy értelmezte. A Munkástanácsok Országos Szövetsége pénteki közleménye szerint a jogerős ítélet is megerősítette, hogy a munkáltató nem alkalmazhat olyan intézkedést, amely eleve ellehetetlenítené, értelmetlenné tenné a sztrájkot. Úgy vélik, a görög munkavállalók alkalmazása a sztrájkoló munkavállalók helyettesítésére jogellenes intézkedés volt a Budapest Airport Zrt. részéről, mert a sztrájk befejezésére irányuló tilos kényszerítő eszköz volt.
A szakszervezeti szövetség szerint a jogerős bírósági ítélet nagy jelentőséggel bír nemcsak a repülőtéri dolgozók számára, hanem minden magyar munkavállaló számára is, hiszen ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy a sztrájktörés, bár maga a törvény ezt a szót nem használja kifejezetten, tilos Magyarországon is, mivel az a sztrájkhoz való alapvető alkotmányos és törvényes jogától fosztja meg a munkavállalókat.
A Budapest Airport közölte: ebben a kérdésben továbbra sem osztja az első- és másodfokú bíróság jogi álláspontját. Továbbra is az a véleménye, hogy a hatályos magyar jogszabályok szerint létesített új munkaviszony - akár sztrájk ideje alatt is - nem tekinthető a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszköznek.
A BA közleményében emlékeztet arra, hogy a 2008. decemberi sztrájk idején utasbiztonsági ellenőri munkakörökbe uniós munkavállalókat, köztük számos görög szakembert vettek fel, állandó, státuszos munkatársként. A Budapest Airport ebben az időszakban azért vállalta az ezzel járó többletterheket, hogy ha nehezen is, de biztosítsa az ország egyetlen nemzetközi repülőterének működőképességét - áll a közleményben.
A 2008-2009 telén zajlott repülőtéri sztrájk idején szó sem volt munkaerő-kölcsönzésről a Budapest Airportnál, amit a sztrájktörvény, illetve a Munka Törvénykönyve kifejezetten tilt - írja reagálásában a munkáltató.

- Index -



Heti hét lisszaboni TAP-járat


2011. április 13.

A nyári menetrend életbe lépésével a TAP Portugal légitársaság heti ötről hétre emelte Lisszabon és Budapest között indított járatai számát. Így a kedd kivételével a hét minden napján utazhatunk Portugáliába, sőt, szombaton két járat is indul. A társaság 132 férőhelyes Airbus 319-es, valamint 156 férőhelyes Airbus 320-as gépein télen Prágán keresztül, nyáron pedig közvetlenül szállítja utasait Lisszabon és Budapest között. A Portugáliába utazni vágyók – illetékkel együtt – akár már 55.000 forinttól vásárolhatnak jegyet a TAP járataira.
A portugál légitársaság 2004 júniusa óta közlekedik a két főváros között. Kezdetben heti három gépet indítottak, később a növekvő érdeklődésnek köszönhetően folyamatosan nőtt a járatok száma. Bár Portugáliát – részben a nagy távolság miatt – a magyar turisták még kevésbé fedezték fel, úgy tűnik egyre többen kíváncsiak az Ibériai félszigeten elterülő kis országra, csodálatos építészeti emlékeire, hangulatos városaira, változatos tájaira, gyönyörű tengerpartjaira, olíva- és paratölgyültetvényeire, szőlővidékeire és nem utolsósorban világhírű boraira. Lisszabonból a TAP csatlakozó járatain további népszerű portugáliai turisztikai célpontok: Porto, Faro, az Azori-szigetek és Madeira felé is továbbutazhatunk. A társaság kínálatában szintén lisszaboni átszállással Rio de Janieróval és Sao Paolóval együtt tíz brazíliai úti cél is szerepel.
Az 1945-ben alapított portugál légitársaság 2005 óta a Star Alliance tagja, útvonalai 31 ország 65 városát kötik össze, és 2009-ben hozzávetőleg 8 millió utast és 76 millió tonna teherszállítmányt fuvarozott. A társaság dinamikus fejlődését jelzi, hogy június és július folyamán további hét úti célt vezet be, köztük a tengeren túli Miamit.

- Budapest Airport -



Beindult az IL-14-es hajtóműve az Emlékparkban



2011. április 08.

Április 08-án pénteken nagy esemény - történelmi pillanat szemtanúi lehettünk a repülőtér területén. Az Emlékparkban beindult az IL-14-es 2-es számú hajtóműve. A tűzoltóság biztosította a területet ha esetleg nem ment volna simán a hajtóműindítás. Ne feledjük 1987 decembere óta áll itt Ferihegyen és 1957-ben gyártották a madarat. Minden elismerés Zsaludek Endrének és csapatának, valamint mindekinek aki hozzájárult ahhoz, hogy a gép újra működőképes legyen.
Az eseményről készült fényképek fentebb láthatók.

- FWM -



Manitou típusú homlokrakodó gyulladt ki a repülőtéren


2011. április 08.

Furcsa és szokatlan helyzet alakult ki egy pillanatra a „földi szerek” mindegyike és a fővárosi III/2 raja egy riasztáson volt a II/ A terminál, induló szintjén, a speciális habbal oltó gépjárművek és a vízszállító gépjármű biztosítási feladatot látott el, s így gyakorlatilag a bázisról egyetlen gépjármű sem tudta megkezdeni a vonulást.
Ekkor érkezett be a jelzés a hírközpontunkba miszerint a kertészet közelében egy munkagép teljes terjedelmében ég A bázison tartózkodó Chief 1, Chief 2 azonnal megkezdték a vonulást. A szolgálatparancsnok utasítására az előző káresetnél lévő szerek átcsoportosítását, az erők megosztását követően egy földi szer Attack 1 ugyancsak megkezdte a vonulást.
Az elsőnek kiérkező parancsnoki járművek megkezdték a felderítést és a rendelkezésre álló kézi tűzoltó készülékekkel megkezdték a beavatkozást is.
Percekkel később az Attack 1, később a többi szer is a helyszínre érkezett, és két gyorsbeavatkozó sugárral a tüzet közösen eloltották. Az oltás után a forró szerkezeti elemeket visszahűtötték. A Fire 24-es hő kamerával átvizsgálta a Manitou-t, további égő részeket nem talált. A tűzesetnél személyi sérülés nem történt, az utómunkálatok után a szerek bevonultak állomáshelyükre.

- RKI -



Sérülhetnek a reptéri utasok jogai

2011. április 07.

Szabó Máté ombudsman szerint sérülhetnek a reptéri utasok és a munkavállalók jogai a biztonsági átvizsgálásnál. Álláspontja szerint az emberi méltóság alkotmányos jogát sérti például az, ha a ruházat átvizsgálását nem azonos nemű személy végzi.
Az állampolgári jogok biztosának munkatársai - több száz panaszos közös beadványa nyomán - több alkalommal is előzetes bejelentés nélkül győződtek meg a repülőtéri biztonsági átvizsgálások végrehajtásának módjáról. Tapasztalataik nem minden esetben támasztották alá a repülőteret működtető Budapest Airport Zrt.-től kapott tájékoztatást. Nem volt ugyanis kizárható, hogy a biztonsági ellenőrzések során sérült a megalázó bánásmód tilalma, az emberi méltóság - áll a közleményben.
Szabó Máté a BA Zrt.-től kapott tájékoztatásban "megdöbbenéssel olvasta", hogy "ruházat átvizsgálás során nem kell biztosítani, hogy csak az utas és a vele azonos nemű ellenőr legyen jelen, tehát a folyamatot mások ne láthassák. A repülőtér üzemeltetője ezek szerint nem lát kivetnivalót abban, hogy ellentétes nemű személyek vizsgálhassák át a nadrágkorcot, a lábközt, a hónaljat, a nyakat, és a melltájékot is - írja. Ez azonban Magyarországon a hatósági eljárásokban kifejezetten tiltott - hívja fel a figyelmet.
Az ombudsman vizsgálata megállapította, hogy az utasbiztonsági ellenőrzések és – amint arra egy szakszervezet panasza is rávilágított – a repülőtéri munkavállalók biztonsági ellenőrzései esetenként jelentősen elhúzódtak, torlódásokat okoztak. Ez az utasforgalomban a helyi adottságokkal részben magyarázható volt, azonban a munkavállalók 20-30 perces várakozásának nem lehet megalapozott indoka Szabó Máté szerint.
A SkyCourt az utasok kezelésével kapcsolatos problémára remélhetőleg megnyugtató választ ad, azonban az, hogy a munkavállalók beléptetésük során esetenként szabad téren kénytelenek várakozni, továbbra sem szünteti meg az emberi méltósághoz való jog sérülésének veszélyét.
Az ombudsman arra is felhívja a figyelmet, hogy a biztonsági ellenőrök azonosíthatóságát ugyanúgy kell megoldani, mint a rendőrökét.
Elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy az érintetteket nem tájékoztatják az átvizsgálás módjával összefüggő sérelmeikkel kapcsolatos panasztétel lehetőségéről.
Szabó Máté mindezek miatt felkérte a kormányt, fontolja meg, hogy az Európai Unió hatáskörrel rendelkező szerveinél kezdeményezi a légi utasok alapjogi védelmének biztosításához elengedhetetlen szabályok megalkotását, továbbá intézkedjen a hiányzó garanciális szabályok megalkotásáról. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a vizsgálatban feltárt problémák megoldására ajánlásokat fogalmazott meg a repülőtér üzemeltetőjének, valamint az érintett minisztereknek is.
A BA Zrt. úgy reagált: a repülőtéri biztonsági ellenőrzés alapvetően nem emberi jogi, hanem biztonsági kérdés, amelynek minden, akár legapróbb részletét is az Európai Unió (EU) írja elő a tagországok repülőterei, illetve a biztonsági ellenőrzést végző szolgálatok számára; a BA biztonsági területein dolgozók szigorúan az EU előírásai szerint végzik munkájukat.
Hardy Mihály, a vállalati kapcsolatok igazgató közlemény úgy fogalmaz: "az ombudsman alapjaiban érti félre" a biztonsági ellenőrzés menetét, akár az utasbiztonsági folyosóról, akár a reptéri dolgozók ellenőrzéséről van szó. A ruházat átvizsgálást mindig azonos nemű biztonsági dolgozó végzi, soha nem fordulhat elő és nem is fordult elő, hogy ellenkező nemű ellenőr vizsgálta volna át a ruházatot - hangsúlyozta közleményében.

- Index -



Budapest Airport: meglódultak a mutatók márciusban

2011. április 07.

2011 harmadik hónapjában 637 000 utas fordult meg a magyar főváros légikikötőjében. Ez az utasszám pontosan 8,9%-kal több mint tavaly márciusban. Az első negyedév tekintetében pedig 7,5%-kal áll jobban a repülőtér idén, mint 2010-ben. Valamennyi terminál forgalma emelkedett: az 1-es terminálon 9,9%-kal, a 2A terminálon pedig 12,7%-kal több utas fordult meg az év harmadik hónapjában, sőt a februári csekély emelkedést követően a 2B terminál forgalma is további 0,8%-os növekedést mutat. Emellett a gépmozgások (fel- és leszállások) száma is újra emelkedett. Idén márciusban 2,9%-kal több légijármű fordult meg a repülőtéren, mint 2010 kora tavaszán.
A növekedés motorját február után márciusban is a hagyományos/menetrendszerű légitársaságok jelentették, amelyek forgalma 25,9%-kal volt magasabb, mint tavaly ilyenkor. Különösen jól teljesített a Lufthansa, az Air France és a British Airways, miközben a diszkont szegmens éllovasa továbbra is a WizzAir és az EasyJet. A fapados társaságok együttesen 5,8%-kal szállítottak több utast. Nemcsak a gépmozgások száma, hanem a gépek kihasználtsága, az ún. load factor is emelkedett 2,1%-kal, ami azt jelenti, hogy márciusban átlagosan 68%-os telítettséggel működtek a járatok. A hagyományos légitársaságok között a legjobb kihasználtsággal az ír Aer Lingus, a KLM, valamint a svájci Swiss légitársaság gépei közlekedtek, a fapadosok között pedig az EasyJet, a Wizzair és a Jet2.com jeleskedett.
A márciusi utasforgalom alakulásában még alig játszott szerepet SkyCourt (Égi Udvar) megnyitása, hiszen az új utasforgalmi csarnokot épp a hónap végén, március 27-től, a téli-nyári menetrend fordulójától vehették birtokba az utasok. Az április lesz az első teljes hónap, amikor az új épület is „élesben” működik, ennek hasznát pedig elsősorban az utasok élvezhetik. Fontos fejlemény az is, hogy ebben a hónapban már naponta közlekedik New York és Budapest között az American Airlines új járata, ez is nyilvánvalóan erősíti majd a statisztikák adatait.

- Budapest Airport -



Mától közvetlen Budapest - New York járat az American gépeivel



2011. április 06.

Az American Airlines, a oneworld® alliance alapító tagja a mai napon elindította új, közvetlen Budapest - New York (JFK) járatát. Az új, egész évben működő járat összeköti az American és a Malév központját és számos csatlakozási lehetőséget kínálva ezzel az utazók számára az Atlanti óceán mindkét partján. Az ünnepség részeként az American N368AA lajstromjelű Boeing 767-300-as gépét a hagyományos diadalív vízsugárral köszöntötték az első, magyar földön történő landolást követően.
Az első utasokat a beszálló kapunál különleges torta, frissítők és pezsgő várta, így stílusosan köszönthették az új járatot, amely az ünnepélyes szalagátvágást követően hivatalosan is megkezdte működését. Az utasok pedig a beszállítás előtt különleges ajándékot kaptak emlékül.
“Nagy örömünkre szolgál, hogy egy valódi oneworld útvonalon, Budapest és New York között indítjuk be járatunkat. 1939 óta, amikor először szálltunk le New Yorkban, az szinte az American Airlines otthonává vált, így jól ismerjük ezt a káprázatos várost és látnivalóit. Egyebek mellett ezért is fektettünk be oly sokat saját terminálunk fejlesztésébe a New York-i John F. Kennedy Repülőtéren. A terminált az utazók kényelmét szem előtt tartva úgy alakítottuk ki, hogy az utazásra kevesebb időt kelljen fordítaniuk, de egyben kellemes élménnyel gazdagodjanak New York-i tartózkodásuk, vagy a kontinensen, illetve a Karib-térségben található úti céljaik felé történő átszállás előtt.” - mondta el Kurt Stache, az American Airlines nemzetközi alelnöke ma reggel a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B termináljánál.
Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója a Budapest Airport jövő iránti elkötelezettségét hangsúlyozta: “A Budapest Airport célja, hogy a közép-kelet-európai régió legjobb repülőterévé váljon. Ennek érdekében a Budapest Airport több mint 260 millió eurós beruházási programot valósít meg, a befektetések körülbelül 82 %-a már létre is jött. Sokan láthatták már a beruházás egyik látványosságát, az egyszerűen lenyűgöző SkyCourt-ot, amely az elmúlt hónapban nyitotta meg kapuit. A következő hónapokban felújítjuk a 2A és a 2B terminálok teljes belső területét. Nem is lehetne méltóbban megünnepelni ezeket a beruházásokat, mint az American Airlines új, nagyszerű szolgáltatásának beindításával, amely minden bizonnyal óriási siker lesz.”
Martin Gauss, a Malév, a közös üzemeltetésű járat oneworld partnerének vezérigazgatója következőképp nyilatkozott: “A mai napon új légi hidat avattunk fel, amely a világ egyik legfontosabb városát, New Yorkot köti össze Budapesttel. Ennek a számunkra rendkívüli jelentőséggel bíró együttműködésnek a létrehozás kitartó, közös munkánk eredménye, amely bízunk benne, hogy hosszú távon szolgálja az utazóközönséget és tovább erősíti a két ország zavartalan és egyre fejlődő kapcsolatait.”

- Budapest Airport/FWM -



Nem létező közlekedési táblákkal van tele Ferihegy

2011. április 04.

A KRESZ-ben nem létező táblák miatt bírságot szabhat ki a rendőrség a budapesti nemzetközi repülőtéren. A reptér üzemeltetője azt mondja: úgy rakta ki a táblákat, hogy előtte a rendőrökkel is egyeztetett. A baj nem is a közlekedési, hanem a kiegészítő táblákkal van. Az egyik táblára azt írták, hogy "kivéve főtaxi". A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egyes terminálja előtt több is van ilyenből.
„Jóllehet rendőrségi engedéllyel történt a kihelyezése, de igazából ez egy joghézagot mutat, mert ilyen kiegészítő tábla a magyar KRESZ-ben jelen pillanatban nincsen” – mondta Rácz Ferenc igazságügyi közlekedési szakértő. A kettes terminálnál is van ilyen tábla, de ott van egy másik is. Az sincs benne a KRESZ-ben.
A Budapest Airport Zrt. szóvivője telefonon azt mondta, hogy ők helyezték ki a táblákat mindkét reptérre, azután, hogy erről egyeztettek a rendőrséggel. A rendőrség ezt egy közleményben erősítette meg, szakhatóságként nekik ugyanis ez a feladatuk. Más feladatuk viszont nincs, még akkor sem, ha ezeket a táblákat mások törvénytelenül helyezték ki.
„Önmagában ezeknek a tábláknak a kihelyezése nem alapozza meg bűncselekmény elkövetését” – mondta Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
A főügyészség határozata ellen panasszal élt a taxidrosztokat korábban üzemeltető társaság, az ügyészség vizsgálja, hogy helyt ad-e ennek. Az illetékes közlekedési felügyelet egy levélben azt írta, nem ők engedélyezték a táblák kihelyezését, de lehet, hogy egy későbbi eljárásban felülvizsgálhatják a kihelyezett táblák jogszerűségét.

- Híradó.hu -



Több száz millió forintba kerül a reptérkeresztelő


2011. április 03.

Több száz millióba vagy akár egymilliárd forintnál is többe kerülhet a különböző vállalatoknak az a parlamenti döntés, amellyel átkeresztelték a budapesti légikikötőt. Nemcsak a repteret üzemeltető cégnek, a Budapest Airport (BA) Zrt.-nek lesznek ezzel kapcsolatos teendői, hanem például a közlekedési társaságoknak is: a BKV-nak és a MÁV-nak is át kell írnia a megállók nevét, a közút kezelőjének pedig számos eligazító táblán kell majd kicserélnie a feliratot. A Magyar Turizmus Zrt.-nek is akadhatnak ezzel kapcsolatos teendői, hisz külföldi kiadványaiban Ferihegyi repülőtér szerepel.
A parlament a repülőteret mint fizikai objektumot nevezte át, a repteret működtető cég pedig ezzel párhuzamosan módosítja elnevezését Budapest Airport Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret Üzemeltető Zrt.-re, s a társaság nemzetközi nevében is megőrizte ezt a formát, vagyis a "Ferenc Liszt" nevet használják. Egyelőre a cégnyilvántartásban még az eredeti cégnév szerepel.
A név módosítása után a BA-nak tehát nemcsak a repülőtér homlokzatán található neonfeliratokat kell kicserélnie, hanem az általa használt különböző hivatalos papírjainak fejlécét is meg kell változtatnia. A reptér homlokzatáról már lekerültek a Ferihegy feliratok, s csak az 1-es illetve a 2-es számok jelzik a terminálokat, az iratokon szükséges változtatásokat pedig folyamatosan végzik el, ahogyan a számtalan működési engedélyt is a lejárat idején módosítják az új cégnévnek megfelelően − mondta lapunknak Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója. A reptér IATA-kódja nem változik, az továbbra is BUD lesz.
Egyelőre nem kell sietnie az előbbi feladatok elvégzésével a BA-nak. Jóllehet az új név már hivatalos, megjelent az erről szóló módosítás a Magyar Közlönyben, de ezt követően a Magyar Tudományos Akadémiának is engedélyeznie kell a név használatát, hisz Liszt Ferenc neve védett.

- Napi Gazdaság -



Poggyászokat szállító kistraktor ütközött egy utasokat szállító busszal

2011. április 02.

Poggyászokat szállító kistraktor ütközött egy utasokat szállító busszal Ferihegyen. A riasztás után három földi szer tűzoltó gépjármű kezdte meg a vonulást. Kiérkezés után az áramtalanítást elvégezték, a sérültet a kiérkező mentősöknek átadták. A Fire 24-es visszajelzése alapján a poggyászkocsi vezetője könnyebb sérülést szenvedett. A helyszínt a rendőrségnek átadták, majd bevonultak állomáshelyükre.

- RKI -



Szeptembertől közvetlen napi járat lesz Doha és Budapest között


2011. március 30.

Szeptembertől már a hét minden napján lesz közvetlen légi járat a katari főváros, Doha és Budapest között – ebben állapodott meg a budapesti repülőteret üzemeltető Budapest Airport és a Qatar Airways. A járatok sűrítésével párhuzamosan ráadásul közvetlen légi híd létesül a két város között, mivel a légitársaság kiiktatja a közbenső bukaresti leszállást.
A bukaresti átszállás mellőzésével a két város közötti repülési idő jelentősen lerövidül, hiszen a jelenlegi körülbelül hét helyett alig több mint öt óra alatt meg lehet tenni a nagyjából hat ezer kilométeres utat. A Qatar Airways dohai járatának egyik legnagyobb előnye eddig is az volt, hogy az utasok kevés átszállással és a korábbinál gyorsabban juthatnak el ázsiai és ausztrál célállomásokra, az utazás most még gyorsabbá és kényelmesebbé válik.
Az utasforgalmi igények és a magyar főváros földrajzi fekvése egyaránt arra engednek következtetni, hogy Budapest kiváló célpont a Közép-Európa és a Perzsa-öböl térsége között közlekedő átszálló utasok számára is. A Budapest Airport így abban bízik, hogy a jövőben egyre jobb férőhely-kihasználtsággal közlekedhetnek Katar és Magyarország között a katari társaság A320-as Airbus típusú gépei, ám az sincs kizárva, hogy a Qatar Airways hamarosan széles törzsű, közel 300 utas szállítására is alkalmas A330-as gépet állít szolgálatba a Doha-Budapest útvonalon, mint egy közbenső leszállást például a transzatlanti járatokon.

- Budapest Airport -



Új légiforgalmi irányító központ építését kezdte meg a HungaroControl

2011. március 29.

Közel tízezer négyzetméteres, új irányító központtal és a legmodernebb technológiával fejleszti a hazai légi közlekedés infrastruktúráját a magyar légiforgalmi szolgálat. A beruházás összértéke eléri a 11 milliárd forintot, amelynek mintegy 80 százalékát, közel 9,4 milliárd forintot a HungaroControl Zrt. saját maga, saját forrásaiból finanszíroz. A fennmaradó 1,6 milliárd forintot az Európai Unió a Transzeurópai Hálózatfejlesztési Terv keretében biztosítja. A 2012 szeptemberében üzembe lépő létesítmény révén műszaki-technológiai szintjét tekintve a HungaroControl lesz a régió egyik élenjáró légiforgalmi szolgálata. A közép-európai térség légi navigációjának versenyképességét is növelő beruházás alapkövét március 28-án dr. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár, Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár, Szepessy Kornél, a HungaroControl elnök-vezérigazgatója és Ughy Attila XVIII. kerületi polgármester helyezte el Budapesten.
„A kapacitások jobb kihasználása és a hatékonyság növelése csak folyamatos fejlesztéssel érhető el. A HungaroControl beruházási programja példaértékű más országok számára is, mert amellett, hogy felkészül a növekvő igények legmagasabb szintű kiszolgálására, fokozza a közép-európai légi forgalmi irányítás teljesítményét is” – értékelte a fejlesztést dr. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár.
„Szakmai tudása, technológiai előnye és aktív stratégiája képessé teszi a HungaroControlt arra, hogy térségünk egyik vezető légi navigációs szolgálata legyen” – tette hozzá az alapkőletétel alkalmából rendezett ünnepségen az építkezést felügyelő Schváb Zoltán helyettes államtitkár. „A HungaroControl már most megfelel azoknak a 2014-re meghatározott teljesítménycéloknak, amelyek révén az Európai Unió a kontinens légiforgalmi irányításának versenyképességét kívánja fokozni. A magyar légiforgalmi szolgálat gyakorlatilag nulla másodperc késést okoz a légitársaságoknak és az utasoknak, díjtételei pedig több mint 30 százalékkal alacsonyabbak az európai átlagnál. Ám a légi közlekedés gyors fejlődése miatt már most komoly fejlesztésekre, beruházásokra van szükség ahhoz, hogy tartani tudjuk szolgáltatásaink magas színvonalát.
A HungaroControl ezt felismerve indította el az ANS III. elnevezésű, összesen 11 milliárd forint értékű szolgáltatásfejlesztési programját, amelynek 80 százalékát, vagyis 9,4 milliárd forintot saját forrásaiból fedez, és amelyet az Európai Unió a Transzeurópai Hálózatfejlesztési Terv keretében közel 6 millió euróval, azaz 1,6 milliárd forinttal támogat” – ismertette a beruházás hátterét Szepessy Kornél, a HungaroControl elnök-vezérigazgatója.
Ughy Attila, Budapest XVIII. kerületének polgármestere is üdvözölte a HungaroControl nagyszabású terveit: „Az, hogy ismét a kerületet választotta beruházása helyszínéül a cég, azt jelenti számunkra: otthonra találtak nálunk."
A beruházás első lépéseként felépítenek egy közel tízezer négyzetméter alapterületű, háromemeletes, új légiforgalmi irányító központot, amit korszerű, IP alapú kommunikációs rendszerekkel szerelnek fel. A második lépcsőben kerül sor a mostani hardver eszközök lecserélésére, a szoftverek frissítésére, a jelenleg is világszínvonalú MATIAS légi navigációs rendszer továbbfejlesztésére . Az új irányító központban várhatóan 2012 szeptemberében kezdődhet meg a munka. A jelenlegi, megüresedő irányító központban a HungaroControl egyedülálló légi navigációs tudásközpontot hoz létre, a régió egyetlen olyan centrumát, ahol valós adatok alapján, az irányító teremmel azonos technológiai környezetben modellezhető bármilyen légtérbeli esemény. Itt kap majd helyet az oktatási célokat szolgáló, háromdimenziós toronyszimulátor is, amelyet a HungaroControl szintén továbbfejleszt, hogy a mostani 180 fokos látószög helyett a repülőtéri környezetet teljesen valósághű, 360 fokos panorámaképen jelenítse meg.

- HungaroControl -



TriStar látogatott Ferihegyre Hondurasból



2011. március 26.

Több mint egy napos késéssel 17:42 perckor landolt a 31R futópályán az a TriStar, mely Hondurasból érkezett. A Rollins Air tulajdonában lévő HR-AVN lajstromjelű Lockheed L-1011-500 típusú (c/n 1242) gép RAV301P járatszámmal érkezett a hondurasi La Ceibaból (MHLC). Tervek szerint a repülőgép 20:00-kor indult volna tovább RAV1301 járatszámmal a Francia Polinézián található Papeete (NTAA) városába, azonban műszaki (navigációs rendszer) problémák miatt az idulása késik.

- FWM -



Félpályás üzem a Föld Órájában

2011. március 25.

Egyedülálló és látványos akcióval csatlakozik a Föld Órája elnevezésű világméretű környezetvédelmi akcióhoz a Budapest Airport. A magyar főváros repülőtere március 26-án este 8 óra 30 perckor egy teljes órára lezárja egyik futópályáját, amelyen ezért a pályafények is kialszanak.
Az önkéntes akció keretében a teljes bevezető fénysort, valamint a földetérési-zóna speciális lámpáit kapcsolja ki a Budapest Airport. A félezernyi, több prizmával ellátott világítótest maximális teljesítménye összesen 84 ezer Watt, fényerejük pedig akkora, hogy akár húsz kilométeres távolságból is látszanak.
Az egyik pálya elsötétítése csak a leglátványosabb, azonban nem az egyetlen eleme a március 26-i kezdeményezésnek. A repülőtér összesen 15 hektárnyi területén található csaknem 300 különböző létesítményben is csökkentett üzemmódban működik ez alatt az idő alatt a világítástechnika. Ahol a biztonságos üzemeltetést ez nem veszélyezteti, nem lesz világítás szombaton fél kilenc és fél tíz között. A kezdeményezésben való részvételt a repülőtéren megforduló utasok is érzékelhetik, mert a terminálépületek és a parkolók is csökkentett világítással üzemelnek ebben az időben valamint a reklámtáblák világítása is kialszik.
Az akciót a Budapest Airport természetesen a vonatkozó hazai és nemzetközi szabályok és előírások szigorú betartása mellett szervezi. Az átmeneti áramszünet így nem jelent veszélyt a repülés biztonságára és az utasforgalmat sem akadályozza majd.
A Budapest Airport már korábban is bizonyította, hogy a környezettudatos üzemeltetés híve. A repülőteret üzemeltető cég hetekkel ezelőtt kapott rangos környezetvédelmi elismerést a szakma egyik legnagyobb szervezetétének számító ACI Europe-tól, 2007-ben meghirdetett energiaracionalizálási programjának eredményeként pedig egyebek mellett napkollektor rendszert telepített az 1-es terminál tetejére, valamint jelentősen csökkentette földgázfelhasználását is. A futópályák fénytechnikai rendszerét 2009-ben újította fel az üzemeltető. Az egymilliárdos program keretében megvalósult beruházás révén jelentősen csökkent a repülőtér energiafelhasználása, mivel az új berendezés a korábbihoz képest harmadannyi áramot fogyaszt.

- Budapest Airport -



A Malév megállapodott a pilótákkal

2011. március 25.

Hosszú távú megállapodás született a Malévnál alkalmazandó új kollektív szerződésről, közölte a Malév pénteken, miután befejeződtek a tárgyalások a pilóták és a légiutas-kísérők szakszervezetével.
A Malév közleménye szerint az új kollektív szerződés rendelkezik többek között a társaság munkavállalóira általánosan vonatkozó szabályokról, a pilóták és légiutas-kísérők speciális munka és pihenőidő szabályairól, a krízis helyzetek kezeléséről, mint amelyen az izlandi vulkán kitörés hatása volt, valamint a cafeteria rendszerről is.
A Malév kommunikációs igazgatója, Róna Márta és Óvári Tamás, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke a megállapodás részleteit nem közölték. Az érdekképviseleti vezető jó kompromisszumnak nevezte a megállapodást.

- Index -



Felmondta a főváros a reptéri drosztszerződést

2011. március 25.

Felmondta a fővárosi önkormányzat a Budapest Airporttal (BA) kötött drosztszerződést, mert a korábban ingyenesen átadott jogokért a BA nem akart cserébe adni semmit, amit az új fővárosi vezetés kért volna. A 2006-ban kötött drosztszerződés ügyében egy jobbikos feljelentés alapján egyébként nyomoz az ügyészség. A reptérnél háborúznak a volt zónások és főtaxisok.
A főváros új vezetése és a Budapesti Közlekedési Központ 2010 végén kezdett tárgyalásokat a repülőtér üzemeltetőjével, hogy a 2011. május 25-én lejáró, de 2011. március 25-ig felmondható, különben automatikusan újabb 5 évre meghosszabbodó szerződés feltételeiről, de a tárgyalások kudarcba fulladtak, derül ki Tarlós István főpolgármester sajtóközleményéből.
Az önkormányzat azt szerette volna, hogy a 2006-ban ingyenesen átadott jogokért a BA adjon valamit, azaz vállaljon a repülőtér térségében olyan közcélú fejlesztéseket, amelyek elősegítik a reptér közlekedési kiszolgálását.
Szó volt többek között a tömegközlekedési kapcsolatok javításáról, a buszmegállók utastájékoztatásának fejlesztéséről, új jegyautomaták és utastájékoztató berendezések létesítéséről, továbbá a repülőtéri terminálokon tömegközlekedési információs központ és jegypénztár létrehozásáról. A BA a főváros szerint visszalépett a megegyezéstől, de a tárgyalásokat még folytatják.
A 2006-os reptéri drosztszerződés másoknak is szúrta a szemét. Februárban Staudt Gábor, a Jobbik budapesti elnöke tett feljelentést hűtlen kezelés gyanúja miatt. A politikus szerint százmillió forintos kár érte a fővárost azzal, hogy 2006-ben 5+5 évre ingyen adta a Budapest Airport Zrt. üzemeltetésébe a ferihegyi taxiállomásokat.
Staudt Gábor információi szerint 2006 és 2010 között a Budapest Airport 230 millió forint bevételhez jutott a taxiállomásoktól, "ebből azonban egy forintot sem látott a tulajdonos fővárosi önkormányzat". A Fővárosi Főügyészség márciusban megindította a nyomozást.
A ferihegyi droszton a taxisok között is dúl a háború, ami már annyira elfajult, hogy a Budapest Airport az év elején Pintér Sándor belügyminiszter segítségét kérte "a közrend helyreállítására".
A BA szerint - a korábban a ferihegyi drosztokat szerződés alapján használó - Zóna taxijai tilosban parkolnak, dolgozói zaklatják az utasokat és az árban aláígérnek a tavaly december óta szerződött új partnernek, a Főtaxinak.
A taxisoknak azonban ez a lépés kevés volt, a kamara egyenesen a drosztkezelői jogok elvételét követelte az elmúlt hetekben a tehetetlen Budapest Airporttól. A BKIK szerint a terminálon belül a korábbi szerződött szolgáltató (Zóna taxi) agresszív fuvarszerző tevékenysége rendkívüli mértékben rombolja az országimázst, a repülőtér biztonságát, a taxis szakmai jó hírnevét.

- Index -



Megérkezett a holland válogatott


2011. március 24.

A sztárok közül elsőként Ruud van Nistelroy, utolsóként pedig az Arsenal nagyágyúja, Robin van Persie lépett a repülőtér betonjára miután a holland labdarúgó válogatott repülőgépe csütörtökön 13 órakor landolt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér betonján és leparkolt a 2-es terminálhoz közeli előtéren. A világ második legjobb futballcsapata a svájci Hello AG nevű légitársaság HB-JIZ lajstromjelű Airbus A320-as típusú külön repülőgépével érkezett Budapestre.

- Budapest Airport -



Iran Air Ferihegyen



2011. március 23.

Szerdán délután a Stockholmból IR762-es járatszámmal érkező Airbus A310-304-es gép (EP-IBK) a 82-es állóhelyre parkolt, ahol utasokkal a fedélzetén tankolták fel üzemanyaggal. A tankolás biztosítását a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság vízszállító gépjárműve adta.

- FWM -



Folytatódó fellendülés februárban

2011. március 23.

2011 legrövidebb hónapjában összesen közel 490 ezer utas vette igénybe a budapesti repülőtér szolgáltatásait, ami pontosan 7,4%-os növekedést jelent a 2010-es februári adatokhoz képest. Az 1-es Terminálon 7,6%-kal, a 2A Terminálon pedig 11,5%-kal több utas fordult meg az év második hónapjában, sőt a januári csökkenést követően a 2B Terminál forgalma is 0,3%-os növekedést mutat. Emellett hosszú stagnálás után immár a gépmozgások (fel- és leszállások) száma is emelkedik. Idén februárban 1,2%-kal több légijármű fordult meg a repülőtéren, mint 2010-ben a tél végén.
Érdekes módon a növekedés motorját ezúttal a hagyományos/menetrendszerű légitársaságok jelentették, amelyek forgalma 28,6 %-kal (!) volt magasabb, mint tavaly ilyenkor. Különösen jól teljesített a Lufthansa, az Air France, a belga Brussels Airlines, a portugál TAP és a Finnair, miközben a diszkont szegmens éllovasa továbbra is a WizzAir és az EasyJet. A fapados társaságok együttesen 5,8%-kal szállítottak több utast, a charter piacra azonban jelentős hatást gyakorolnak az arab világban zajló események: sok utast veszített a Travel Service, az Egyptair pedig szinte valamennyi kairói járatát kénytelen volt törölni, hiszen - érthető okokból - nagyon kevesen akarnak mostanában Egyiptomba utazni.
A legkedveltebb úti cél továbbra is London (Heathrow, Gatwick és Luton repülőterével), majd sorrendben Párizs és Frankfurt következik a brit főváros mögött. A legdinamikusabban fejlődő úti cél a hollandiai Amszterdam, ahová 44%-kal többen utaztak, mint 2010 februárjában, igaz ehhez hozzájárul az is, hogy a KLM egyszerre rögtön napi három járattal „robbantott” a Budapest-Amszterdam útvonalon.
A dinamikus növekedés várhatóan ezután is folyatódik, hiszen csak az idei évben eddig hét új járat indítását jelentette be a repülőteret üzemeltető Budapest Airport, amely infrastrukturális szempontból is felkészült a további utasszám-emelkedésre. A múlt héten avatták fel ünnepélyesen a SkyCourt-ot (Égi Udvart), a budapesti repülőtér új terminálépületét, amelyet 2011. március 27-én „0” órától, vagyis az idei nyári menetrend kezdetétől vehetnek birtokba az utazók.

- Budapest Airport -



Lemondott a Malév vezérigazgatója

2011. március 22.

Idén május 31-i hatállyal benyújtotta lemondását Martin Gauss, a Malév Zrt. vezérigazgatója – közölte kedd reggel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a Malév többségi állami tulajdonosa. A közlemény szerint Martin Gauss azért mondott le, mert nem tudtak megállapodni az új személyi alapbéréről. Erről azért kellett tárgyalni, mert az állami vállalatoknál a kormányváltást követően bérplafont vezettek be, márpedig az MNV "mind a saját munkavállalói, mind a rábízott vagyoni körébe tartozó gazdasági társaságok vezetői esetében követi a bérplafonra vonatkozó elvi szabályozást". Az állami vagyonkezelő a lemondást tudomásul vette, olvasható a közleményben. A távozó vezérigazgató május 31-ig aktívan részt vesz a Malév Zrt. irányításában.
Az elmúlt napokban a Malév egy másik vezetőjének, az elnökének a távozásáról jelentek meg sajtóhírek. A légitársaság azonban cáfolta, hogy Winkler János lemondana a Malév igazgatóságában betöltött elnöki posztjáról; a Malév-szóvivő azt mondta, ilyen kérdéssel nem foglalkozott a közgyűlés.
A most távozó vezérigazgató a Malév tizenharmadik vezetője volt 1990 óta, a Leonov Péter távozása után a céget megbízottként vezető Fehérváry Gézától vette át a légitársaság irányítását. Több mint két év után távozik a Malévtól, ennél hosszabb ideig 1998 óta csak Gönci János vezette a légitársaságot.

- Index -



Két Malév-sztrájk is lehet a napokban


2011. március 20.

Szerdán 10 órától kétórás figyelmeztető sztrájkot, megegyezés híján pedig pénteken 10 órától általános sztrájkot hirdetnek a Malév pilóta és légiutas szakszervezetei - mondta Óvári Tamás, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesület (HUNALPA) vezetője az vasárnap este. A szerdai figyelmeztető sztrájk várhatóan egy-két járatot érint, de több repülőnél is elképzelhető 5-10 perces késés. Óvári Tamás hangsúlyozta: szándékuk a figyelmeztető sztrájkkal nem a károkozás, hanem a figyelemfelhívás.
Óvári Tamás cáfolta, hogy béremelést követelnének, hangsúlyozta, hogy a pihenőidők szabályozásában nem tudnak megegyezni a munkáltatóval. A Malév szeptemberben még elfogadta a szakszervezet követelését, hogy a pihenőidő az uniós rendeletben meghatározott minimumnál egy-két órával hosszabb legyen. Most azonban a Malév ragaszkodik a minimális hosszúságú pihenőidőhöz, ami Óvári Tamás szerint már a repülés biztonságát is veszélyeztetheti. Vita van az éjszakai szolgálat korlátozásáról is a munkaadó és a munkavállalók között.
A Malév Zrt. vasárnap délután közölte, hogy túlzónak tartja a rövidebb munkaidőre, több pihenőidőre és nagyobb bérre vonatkozó szakszervezeti követeléseket. A közlemény szerint a Malév pilótái és légiutas-kísérői jelentősen kevesebbet töltenek munkában és több pihenőidővel rendelkeznek, mint az átlagos magyar munkavállalók, jövedelmük pedig nemzetközi összehasonlításban is magas, ráadásul az adórendszer átalakítása révén komoly többletjövedelemre tettek szert. A légitársaság vezetése ezért "a valóságtól teljes mértékben elrugaszkodottnak" tartja az igényeket és a sztrájkfenyegetést.
A légitársaság azt is közölte, hogy egy lehetséges sztrájk nemzetközi szinten is nagyon rossz fényt vetne nemcsak a Malévre, de a soros EU-elnökség ideje alatt az ország hírnevére is.

- Híradó.hu -



Felavatták a SkyCourtot a 2-es terminálon



2011. március 18.

Ünnepélyes keretek között, több mint ezer vendég jelenlétében felavatták a magyar főváros repülőterének új 2-es terminál épületét, a SkyCourtot azaz az Égi Udvart. Az eseményen jelen volt és köszöntőt mondott Dr. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára, számos Budapesten akkreditált külföldi diplomata, a Budapest Airport vezetői és a hazai polgári repülés valamint a közélet jeles képviselői.
Élményszámba menő repülőtéri infrastruktúra, elegáns építészeti megoldások, gyors és kényelmes utaskiszolgálás és európai színvonalú éttermi- és kereskedelmi kínálat. Röviden így lehet jellemezni azt az ötemeletes, összesen 24 000 négyzetméteres új terminálépületet, amelyet ma avattak fel ünnepélyes keretek között a magyar főváros Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőterén. A SkyCourt, azaz Égi Udvar névre keresztelt épület jelentősen, mintegy évi 8,5 millió főre növeli a 2-es terminál eddigi évi 4,5-5 milliósra becsült kapacitását. A SkyCourt teljes kiépülése után pedig a repülőtér éves forgalma elérheti akár a 20 millió utast.
A SkyCourt épületét Tima Zoltán Ybl-díjas építész és a KÖZTI mérnöki csapata tervezte a Budapest Airport megbízásából és az épület még el sem készült, máris elnyerte a brit-magyar építőmérnöki kamara Tierney Clark díját. A 2009 tavaszán elkezdett építkezést, amelynek fővállalkozója a szegedi KÉSZ Zrt. volt, a tervezett mintegy 88 millió eurós (kb. 24,4 milliárd forint) költségvetésen belül és a kitűzött, 2011. február 15.-i határidőre készítette el. Az új terminálépületben 4 300 négyzetméteren kínálja szolgáltatásait 39 különféle kereskedelmi és vendéglátóipari egység – köztük a legnagyobb a német Heinemann Duty Free 1400 négyzetméteres ún. walk-through, azaz átsétálós rendszerű vámmentes boltja.
Dr. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a megnyitó ünnepségen egyebek mellett ezt hangsúlyozta: „A Magyarországra repülőn érkezők döntő többsége első benyomásait itt szerzi rólunk, hazánkról. Az új, levegősebb, kényelmesebb terminál egy barátságosabb, otthonosabb ország képét sugallja. A külföldi utakról hazaérkeznünk is egy kicsit kellemesebb, örömtelibb élmény lesz már a közeljövőben.”
Reiner Schränkler, a Budapest Airport igazgatóságának elnöke kijelentette: „Erős és jelentős tulajdonosi, részvényesi háttérre van szükség ahhoz, hogy sikeresen fejleszthessünk egy olyan nagy repülőteret, mint amilyen a budapesti. Úgy gondolom, hogy a lehető legjobb háttérre támaszkodhatunk ebben az értelemben. Itt szeretném megköszönni a Budapest Airport csapatának, hogy határidőre és a kijelölt költségkereten belül valósította meg ezt a hatalmas építkezést.”
Az új terminálépületben jelentősen felgyorsul az utasok mozgása, kényelmesebb és gyorsabb lesz a repülőtereken elengedhetetlen biztonsági ellenőrzés, hiszen a SkyCourt két oldalán 6-6 új biztonsági folyosót állítanak üzembe. Az épület alagsorában pedig korszerű, számítógép vezérelte öt szalagból álló automata poggyászosztályozót hoztak létre.
A SkyCourt átadási ünnepségének részeként felavatták Liszt Ferenc új emléktábláját, amelyet a világhírű magyar zeneszerző születésének kétszázadik évfordulója alkalmából állítottak a repülőtér új névadójának tiszteletére.
A SkyCourtot a hivatalos megnyitó után két napon át a nagyközönség is megcsodálhatja: a repülőtér üzemeltetője nagyszabású nyílt hétvégét szervez, az első utas pedig egy héttel később, március 27-én indul a kibővített 2-es terminál új központi csarnokán keresztül.

- Budapest Airport -



A Malév utasoké a SkyCourt legelegánsabb exkluzív várója


2011. március 18.

A legszebb és legnagyobb business várót biztosítja utasainak a Malév a 2011. március 27-én megnyíló SkyCourt-ban, vagyis az Égi Udvar nevet viselő új terminálépületben, mely a Budapest Airport Zrt. nagyszabású repülőtér-fejlesztési projektjének keretében valósult meg. A váró már elkészült, melyet a nemzeti légitársaság március 21-é¬n mutat be partnereinek.
A Malév több mint 250 m²-en a jelenlegieknél modernebb, tágasabb várót alakított ki, melynek harmonikus és elegáns berendezésére is nagy figyelmet fordított. A beruházásnak köszönhetően a légitársaság, valamint a oneworld légiszövetség törzsutasai a repülőtér legkényelmesebb és legjobban felszerelt váróját használhatják majd. A galéria szinten elhelyezkedő váróban egyszerre akár 75 utas is kényelmesen várakozhat járatának indulására, s közben élvezheti annak magas szintű szolgáltatásait. A légitársaság hideg és meleg üdítőitalok, borok és rövid italok, édes és sós sütemények széles választékát kínálja, továbbá számítógép-, fax- és fénymásoló-gép használatot, internet hozzáférést, mobiltelefon töltőt biztosít, valamint számos hazai és nemzetközi sajtóterméket tesz elérhetővé business utasai számára az új váróban.
A váró szolgáltatásait a Malév üzleti utasai, valamint a légitársaság és a oneworld légiszövetség kiemelt tagsági szinttel rendelkező törzsutasai vehetik igénybe. A Malév Duna Club platina és arany kártyával rendelkező törzsutasai, valamint a oneworld taglégitársaságok smaragd és zafír fokozatú hűséges utasai, a légi szövetség bármelyik járatával utazva, akár további egy fő meghívásával látogathatnak be az új exkluzív váróba.

- Malév -



Iran Air Ferihegyen



2011. március 16.

Március közepétől rendszeres látogatója lesz repülőterünknek az Iran Air légitársaság, mivel az Iránt súlytó embargó miatt több nyugat európai ország nem ad üzemagyagot a társaság részére. Emiatt már tavaly óta a légitársaság Frankfurt, Amszterdam, London, Hamburg, Koppenhága és Stockholm repülőtereiről hazafelé tartó járatai rendszeresen megállnak Bécsben tankolni.
Mostantól azonban egyre több alkalommal fognak tankolás céljából a légitársaság gépei leszállni Ferihegyen. Szerdán az IR762-es Stockholmi járata szakította meg útját nálunk. Az EP-IBA lajstromjelű Airbus A300-600-as gép a 84-es állóhelyre parkolt, ahol utasokkal a fedélzetén tankolták fel a gépet üzemanyaggal. A tankolás biztosítását a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság HAB5-ös beavatkozó gépjárműve adta.

- FWM -



Liszt Ferenc nevét kapja Ferihegy


2011. március 16.

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lesz a Ferihegyi repülőptér neve az Országgyűlés szerdán hozott döntése értelmében. A képviselők az energetikai tárgyú törvények módosításával, 231 igen és 71 nem szavazattal határoztak a névváltoztatásról.
Fónagy János és Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium két államtitkára a világhírű magyar zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából kezdeményezte a repülőtér nevének megváltoztatását. Indoklásuk szerint ezzel a lépéssel is emléket kívánnak állítani minden idők egyik leghíresebb zongoraművészének, a XIX. század legjelentősebb romantikus zeneszerzőjének.
Érdekesség, hogy a Ferihegy feliratokat már délelőtt eltávolították a budapesti nemzetközi repülőtér terminálépületeiről, noha a kérdésben csak este hozott döntést a parlament.

- NOL -



Két új találmányt mutatott be a HungaroControl a légiforgalmi világkiállításon


2011. március 11.

A HungaroControl két új, a légi közlekedés biztonságát szolgáló eszközt és Közép-Európában egyedülálló szimulációs központját mutatta be Európa legnagyobb légi navigációs szakmai eseményén, az amszterdami ATC Global kiállításon. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatóival közösen fejlesztett találmányokat komoly nemzetközi érdeklődés övezte.
A légi közlekedési iparág 220 meghatározó szereplője vett részt kiállítóként a szakma legnagyobb európai seregszemléjén, az ATC Global rendezvényen 2011. március 8. és 10. között Amszterdamban. A legfrissebb technológiai újdonságokat felvonultató kiállítás programját a Polgári Légiforgalmi Szolgáltatók Szervezete (CANSO) szakmai konferenciával egészítette ki, amelyen Szepessy Kornél, a HungaroControl elnök-vezérigazgatója ismertette a repülés szervezését megújító Egységes Európai Égbolt programról március 3-4-én tartott budapesti nemzetközi találkozó eredményeit.
A világkiállításon a HungaroControl az idén először képviselte önálló standdal a magyar légiforgalmi irányítást: bemutatta két új, a BME kutatóival együtt kidolgozott eszközét, valamint 2011 májusában megnyitó légtérszimulációs központját. Élénk szakmai figyelem övezte Közép-Európa legnagyobb kutatás-fejlesztési és képzési központját. A légi közlekedés biztonságát fokozó találmányok iránt számos európai és tengerentúli ország és szervezet érdeklődött, köztük például a kanadai Raytheon és az észt repülőműszaki főiskola.
A magyar légiforgalmi szolgálat évek óta az ország legelismertebb műszaki felsőoktatási intézményének támogatója és szakmai partnere. A kiváló együttműködésnek köszönhető egy radarok tesztelését végző berendezés, valamint egy speciális elemző szoftver kidolgozása is. A RadarTeszter feladata, hogy előre jelezze különböző elsődleges radarberendezések műszaki meghibásodását, ennek érdekében a radarok működési paramétereinek folyamatos ellenőrzésére szolgáló jeleket bocsát ki. A kis méretű, praktikus kialakítású eszköz teljes biztonsággal deríti fel a potenciális hibaforrásokat, ráadásul üzemeltetése nagyságrendekkel alacsonyabb költséget jelent a légiforgalmi szolgálatoknak, mint a korábban ugyanerre a célra alkalmazott eljárások. A Repülési Profilalkotó Célprogram egy bonyolult matematikai algoritmussal kiküszöböli a radarrendszerek működési elvéből adódó pontatlanságokat, így a lehető legprecízebben határozza meg a légi járművek ténylegesen megtett útvonalát. A szoftver látványos formában, mozgó animációként képes megjeleníteni a korrigált adatokat, ami valós konfliktushelyzetek, megtörtént események szakszerű elemzése révén nagyban segíti a repülésbiztonság fejlesztését és a légiforgalmi irányítók képzését.
Májusban kezdi meg a próbaüzemet, és várhatóan nyártól fogadja a hazai és nemzetközi projekteket a HungaroControl budapesti légi navigációs kutatás-fejlesztési és szimulációs központja. Az nemzetközi szakmai közönségnek most bemutatott CRSD (Center of Research, Development and Simulation) innovációs centrum Közép-Európában egyedüliként biztosítja azt a modern technológiát és bőséges kapacitást, amely nélkülözhetetlen a légtérkezelést és a forgalomirányítást fejlesztő valós idejű szimulációkhoz, új megoldások kidolgozásához, teszteléséhez, valamint a szakszemélyzet folyamatos képzéséhez. A központ célja, hogy ösztönözze az Egységes Európai Égbolt keretében létrehozandó közép-európai funkcionális légtérblokk – Ausztria, Csehország, Szlovákia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina és Magyarország – légiforgalmi szolgálatainak szakmai együttműködését.

- HungaroControl -



A Fidesz nem bírja elviselni a Ferihegy nevet


2011. március 09.

Hétfőn húsz szavazattal egy ellenében úgy határozott a jelentős hidak, létesítmények elnevezéséről dönteni hivatott Tárcaközi Földrajzinév-bizottság, hogy a Ferihegyi reptér új neve ne a kormány által javasolt Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér legyen. A bizottság a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Budapest-Ferihegy elnevezést támogatja.
Dutkó András, a bizottság vezetője lapunknak elmondta, a két név között lényegi különbség, hogy a testület által támogatott verzióban benne maradt a Ferihegy védendő földrajzi név is, aminek az elhagyása nem lenne szerencsés. A kormány által javasolt névvel probléma, hogy tulajdonképpen egymás mellé szórt tulajdonnevek halmozásából áll, ami így valószínűleg nem is tud elterjedni a köznyelvben.
Dutkó András úgy tudja, hogy a testület nem sokáig tud ellentmondani a kormány javaslatának, mert egyes értesülések szerint egy új kormányrendelet készül az elnevezésekről. Eszerint várhatóan kisebb létszámmal működne a földrajzinév-bizottság, és számos jogkört elvennének tőle.

- Index -



II. világháborús gyakorló bombát találtak Ferihegyen


2011. március 03.

A folyamatos esőzésnek, és az olvadásnak köszönhetően egy 50 kg-os gyakorlóbombát mosott ki a víz a II-es futópálya mentén. A bombáról a tűzszerészek megállapították, hogy gyújtószerkezet nem volt benne, azonban az ilyenkor szokásos eljárás szerint jártak el, mint egy éles bombánál. A pusztító eszközt, ugyanis a föld teljes épségben megőrizte. A kiemelés ideje alatt a lánglovagok biztosították a helyszínt.

- RKI -



Ferihegy az európai emissziós elitklubban

2011. március 03.

Rangos környezetvédelmi elismerést kapott a világ repülőtereinek európai szakmai szervezetétől (ACI Europe) a Budapest Airport. A ferihegyi légikikötőt üzemeltető cég úgynevezett karbon akkreditált minősítéséhez Siim Kallas, az Európai Bizottság alelnöke és közlekedési biztosa gratulált Jost Lammersnek a Budapest Airport vezérigazgatójának. A minősítés lényegében azt jelenti, hogy a Budapest Airport immár azon európai repülőterek sorába tartozik, amelyek elkötelezettek a hatékony energiafelhasználás mellett és kiemelkedő jelentőségűnek tekintik a szén-dioxid kibocsátás csökkentését.
Az ACI Europe által életre hívott kezdeményezés célja az volt, hogy a repülőterek ismerjék fel saját felelősségüket és fogjanak össze a klímaváltozás elleni globális küzdelemben. A teljes akkreditációs folyamat valójában négy fázisból áll, ezek közül az első lépcsőfokot teljesítette most a budapesti repülőtér, hogy tételesen felmérte a repülőtér 2009. évi szén-dioxid kibocsátását, illetve olyan irányelvet fogadott el, amelyben elkötelezte magát a kibocsátás fokozatos csökkentése mellett. A folyamat során a Budapest Airport szakemberei nemzetközi szakértők bevonásával kiszámolták a repülőtér üzemeltetéséből adódó szén-dioxid kibocsátást, majd az így kapott adatokat egy erre kijelölt független szervezettel hitelesíttették.
A végleges szén-dioxid kibocsátási jelentést az ACI hivatalos adminisztrátor-partnere, egy londoni székhelyű tanácsadó iroda kapta meg, amely ezt követően megküldte az értesítést arról, hogy a repülőtér felvételt nyert a környezetvédelmi "elitklubba". Az akkreditációs folyamat második fázisában a projektben résztvevő munkatársak azt szeretnék elérni, hogy a következő hitelesítés során konkrét, kimutatható csökkenést regisztrálhasson a Budapest Airport. A későbbiek során, a harmadik és negyedik szakaszban az energiafelhasználás opti¬malizálására kell törekedni, majd végül azt kell elérni, hogy a szén-dioxid kibocsátás szempontjából gyakorlatilag semlegessé váljon a repülőtér.
A Budapest Airport már eddig is számos önkéntes feladatot vállalt a fenntartható fejlődés érdekében. A repülőteret üzemeltető cég 2007-ben indított energiaracionalizálási programjának részeként egyebek mellett felújította a futópályák fénytechnikai rendszerét, napkollektor rendszert telepített az 1-es terminál tetejére, valamint jelentősen csökkentette földgázfelhasználását is.
Jost Lammers az oklevél átvételét követően elmondta: „Reméljük, hogy a most megkezdett folyamat eredményeként tovább csökken a repülőtér ún. széndioxid lenyomata, ami az éghajlatváltozást előidéző környezetterhelés elfogadott mutatószáma. A Budapest Airport a magyar gazdaság egyik fontos szereplőjeként továbbra is elkötelezett a környezettudatos repülőtér-üzemeltetés mellett.”

- Budapest Airport -



Közvetlen Bern-Budapest járat októbertől


2011. március 02.

Újabb, sorrendben negyedik svájci desztinációval bővül a Budapest Airport kínálata: a ferihegyi repülőteret üzemeltető cégnek ezúttal a svájci Sky Work Airlines AG. társaság gépét sikerült a magyar fővárosba csábítania. Az első svájci turboprop gép október 30-án száll le Budapesten, a jelenlegi tervek szerint eleinte heti két alkalommal, hétfőn és vasárnap közlekedik a két főváros között.
A Budapest Airport folytatja a lendületes évkezdéssel meghatározott trendet. A legújabb, a Sky Work Airlines-zal kötött megállapodása értelmében a svájci légitársaság 2011. október 30-ától hetente kétszer szállítja utasait a magyar és a svájci fővárosok között 31 férőhelyes Dornier 328 repülőgépein. A Budapest Airport kínálatában ezzel már négy svájci város szerepel: Bern mellett Genfbe, Zürichbe és Bázelbe lehet repülni Ferihegyről.
Az 1983-ban alapított, berni központú Sky Work Airlines 2010-ben 28,300 utast szállított, útvonalait mind turisztikai, mind üzleti céllal utazó, elsősorban svájci ügyfelei igényeihez alakítja. A légitársaság Bombardier DASH-8 Q400 és Fairchild Dornier 328-110 típusú gépekből álló flottáját három új géppel bővíti, ennek köszönhetően döntött újabb úti célok felvételéről, így Budapest mellett az idén Bécs, Milánó, Belgrád, Róma és Madrid is felkerül a kínálatába.
A Sky Work Airlines a rendkívül takarékos üzemű turboprop gépein egy sor újdonsággal várja az utasokat, a fedélzeten például a világon elsőként kínálnak újságok helyett tábla-számítógépet az olvasni, vagy akár játszani kívánó utasaiknak, ami nem csupán kényelmes, hanem környezetbarát megoldás is.
A Budapest Airport a berni útvonalat megelőzően idén már hat új járat indítását jelentette be: a Qatar Airways dohai, az airBaltic rigai, az American Airlines new-york-i, a jet2.com edinburghi, a Malév felújított barcelonai járatát, valamint a FlyCentralEurope üzemeltette torontói járatot.

- Budapest Airport -



Új utakon az ország légi kapujához

2011. március 01.

A turisztikai iparág és az egész magyar gazdaság kiemelt érdeke a budapesti repülőtérhez kötődő közúti és tömegközlekedési infrastruktúra fejlesztése, ehhez akár az Új Széchenyi-terv részeként, akár más forrásokból eszközöket kell biztosítani. Egyebek mellett ezzel a felhívással fordult a parlament Sport és Turizmus Bizottsága dr. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterhez, miután a testület ferihegyi kihelyezett ülésén megismerkedett a Budapest Airport fejlesztési terveivel és a rövidesen megnyíló SkyCourt (Égi Udvar) terminálépülettel. A testület a napirend megtárgyalását követően határozatot fogadott el, amelyben felkérte a kormányt, hogy tegyen lépéseket az ország egyetlen jelentős nemzetközi repülőterének korszerű felszíni összeköttetésének fejlesztése, a ferihegyi gyorsforgalmi út mentén tapasztalható rendezetlen állapotok felszámolása érdekében. Ezzel tovább bővült az a széleskörű összefogás, amely a budapesti repülőtér és a helyi önkormányzatok, valamint érdekelt környékbeli vállalkozások részvételével jött létre.
Az ülésen Jost Lammers, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport vezérigazgatója tartott átfogó tájékoztatót a folyamatban lévő nagyszabású beruházásokról, kiemelve, hogy a privatizációs szerződésben vállalt 261 millió eurós beruházások 82%-át már megvalósította a Budapest Airport. A bizottság tagjai szinte egybehangzóan elismeréssel szóltak az elmúlt évek repülőtéri befektetéseiről. A Budapest Airport vezetésével egyetértésben kiemelten fontosnak nevezték a repülőtéren kívüli infrastrukturális fejlesztéseket, amelyekhez felajánlották segítségüket is. Az ülésen a Budapest Airport ismertette a 2012-re tervezett Cargo Város tervét, majd végül a helyszínen mutatta be a képviselőknek az új 2-es terminálépület, vagyis a SkyCourtot, amely újabb aktualitást ad a kapcsolódó közúti fejlesztéseknek.
„A repülőtér megközelíthetőségét is érintő infrastruktúra-fejlesztést a Budapest Airport korábban már több alkalommal is sürgette, azonban a közös gondolkodáson túl lényeges eredmény eddig nem született.” – jegyezte meg az ülést követően Jost Lammers, majd hozzátette: „A mai bizottsági ülés tapasztalatai alapján a Budapest Airport bízik abban, hogy végre megkezdődhet a valódi közös munka az úthálózat fejlesztése érdekében, amely nem csak a repülőtér számára fontos, hanem a dél-pesti régió, a magyar turisztikai ágazat és az egész magyar gazdaság hasznára válhat.”

- Budapest Airport -



Elkelt a repülőtéri Cargo Város fele


2011. február 28.

A Celebi Ground Handling lesz a Budapest Airport cargo bázisának első bérlője. A földi kiszolgálással foglalkozó cég 13 ezer négyzetméterre tart igényt a hamarosan felépülő új légiáru–elosztó központban, ami azt jelenti, hogy a Budapest Airport jövőbeli Cargo Városának közel fele elkelt. A repülőteret üzemeltető cég beruházása fontos mérföldkőnek számít a légiáru szállítás, a délpesti régió munkaerőpiaca, illetve a teljes magyar gazdaság fejlődése szempontjából is. A projekt első szakasza 2012-re valósul meg.
A most aláírt bérleti szerződés értelmében a Celebi a cargo-létesítmény szolgáltatásait igénybe vevő légitársaságok földi kiszolgálását végzi. Ehhez összesen csaknem hét ezer négyzetméter raktártérre, irodára valamint más különböző helyiségre, illetve több mint öt ezer négyzetméternyi egyéb területre van szüksége. A Budapest Airport több szakaszból álló cargo-fejlesztésének első fázisa összességében 26 ezer négyzetméternyi terület kialakítását jelenti, amelyet légiáru-szállítmányozásban érdekelt vállalkozások vehetnek birtokba.
Budapest kedvező földrajzi fekvése, valamint egyéb bíztató üzleti adottságok miatt jogos piaci igény mutatkozott egy jelentős légiáru-elosztó központ létrehozására, ezért a Budapest Airport úgy döntött, hogy BUD Future elnevezésű modernizációs programja részeként új cargo bázist épít. Az igazgatósági jóváhagyást követően a beruházás akkor kapott zöld utat, amikor a repülőtér szabályozási tervének módosításával Vecsés város önkormányzata az utolsó akadályt is elhárította a Budapest Airport légiáru-fejlesztéseinek útjából.
A légiáru- és logisztikai piac szereplőitől kapott visszajelzések alapján a helyiségbérlési igények jelentősen meghaladják a néhány évvel ezelőtti várakozásokat. Ezért a Budapest Airport máris a cargo bázis második üteméről tárgyal a lehetséges bérlőkkel, ráadásul a társaság az egyéni igényekhez igazított létesítményeket kínál.
A tervezési feladatok elvégzését követően a repülőteret üzemeltető cég már a múlt év végén építési engedély iránti kérelmet nyújtott be az illetékes hatósághoz, így az új terminálépület, a SkyCourt március 27.-i megnyitását követően hamarosan megkezdődhet a Budapest Airport következő nagyszabású fejlesztésének kivitelezése is.
„A Cargo Város megépülése nem csupán a Budapest Airport és partnerei számára fontos. A beruházás révén egy összetett fejlesztési koncepció valósulhat meg a térségben, amely nem csak a régió számára lehet előnyös, hanem az egész magyar gazdaság hasznára válhat.” – hangsúlyozta az aláírást követően Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.
„Nagy örömünkre szolgál, hogy a bővíthetjük együttműködésünket a repülőtér üzemeltetőjével és a hamarosan elkészülő cargo város egyik legjelentősebb bérlői lehetünk. Hiszem, hogy a minden igényt kielégítő komplexumban a megszokott magas színvonalú szolgáltatást nyújthatjuk partnereinknek.” – mondta Osman Yilmaz, a Celebi Ground Handling Hungary igazgatója.

- Budapest Airport -



Az interneten már látogatható a SkyCourt

2011. február 28.

A SkyCourt ünnepélyes, hivatalos átadása március 18-ikán lesz, a megnyitót követő két napon – március 19-20-ikán – pedig a Budapest Airport megnyitja az épület kapuit minden érdeklődő számára. A www.budskycourt.hu weboldalon már most megtalálható a nyílt napok részletes programja, amely számtalan érdekességet tartogat a látogatók számára. Koncertek, táncelőadás és valódi sztárdömping várja mindazokat, akik a nyílt hétvégén felkeresik a SkyCourtot. Mindemellett természetesen érdemes lesz gyönyörködni az épületben és a hatalmas üvegfelületeknek köszönhető csodálatos kilátásban, amely közvetlenül a forgalmi előtérre, a repülőgépek „parkolójára” nyílik.
A weboldal bemutatja azt a több mint egy tucat üzletet is, amelyekben a SkyCourton át utazók híres hazai és nemzetközi márkás termékeket vásárolhatnak, köztük olyan neves magyar árukat, mint a Herendi porcelán, a Szamos marcipán, a tokaji aszú vagy a legendás magyar libamáj. E termékekből a nyílt hétvégére érkezők is kedvükre válogathatnak, hiszen az üzletek mindkét napon nyitva tartanak. Sőt, értékes nyeremények is várják mindazokat, akik az üzletekben vásárolnak.
Az élményterminálba látogatókat további meglepetések is várják. 14 értékes repülőjegyet nyerhetnek például azok, akik helyesen felelnek a repülőtérrel kapcsolatos kvíz kérdéseire. A kérdések természetesen csupa olyan érdekességre vonatkoznak, amelyekre a válasz az internetes oldalon (www.budskycourt.hu) is megtalálható.
Az új weboldal a nyereményjátékok részleteiről is pontos tájékoztatást nyújt, de megtalálhatók a website-on a repülőtér 2A és 2B termináljairól járatokat indító légitársaságok és a nyílt napokon szintén nyitva tartó éttermek és kávézók listái is.

- Budapest Airport -



Megérkeztek a magyarok Líbiából


2011. február 27.

Kedden este nyolc körül megérkezett Ferihegyre a Malév HA-LOH lajstromjelű Boeing 737-800-as gépe, mely a Líbiából kimenekített magyar és uniós állampolgárokat hozta. Az utasokat Kőbányára szállították a Terrorelhárító Központba, és ott találkozhattak családjukkal.
A gépet Hende Csaba honvédelmi és Martonyi János külügyminiszter fogadta a repülőtéren. A miniszterek megköszönték a TEK katonáinak a sikeres mentőakciót. Martonyi János külügyminiszter elmondta, hogy a tripoli magyar nagykövetség - más országokéval ellentétben - nem zár be.
A repülőgép 96 főt hozott Magyarországra Tripoliból, közülük 24-en magyarok. A többiek tíz másik uniós ország állampolgárai.
Martonyi közlése szerint még húsz magyar állampolgár van Líbiában, akik nem jelentek meg a beszállásnál, valószínűleg azért, mert nem ítélték biztonságosnak az utat. Másik gépet a kormány nem indít, de mindent megtesznek azért, hogy valahogyan kihozzák őket.

- Index -



Ötmillió Wizz Air utas Budapesten


2011. február 24.

Rendhagyó fogadtatásban volt része Tatár Gergelynek, a Wizz Air eindhoveni utasának, aki 10:25-kor szállt le Ferihegyen: a légitársaság csinos utaskísérői pezsgővel és ajándékokkal várták. A szerencsés fiatal geográfus imádja a repülést és – bár véletlen egybeesés – pont tavasszal kezdi meg légiközlekedéssel kapcsolatos tanulmányait Hollandiában. A következő 12 hónapban a Wizz Air 12 úti célját látogathatja meg, budapesti kiindulással.
„A 2004-es indulás óta évről-évre nő a Wizz Air utasszáma, 2010-ben közel 1,2 milliós utasforgalmat generáltunk Budapesten. A cégcsoport egészét tekintve, idén több mint 11 millió utas szállítását tervezzük” – mondta Varró Balázs, a légitársaság kommunikációs vezetője.
„A Wizz Air az elmúlt évek során Ferihegy egyik meghatározó légitársaságává vált. A Budapest Airport örömét fejezi ki a Wizz Air töretlen fejlődése kapcsán, fantasztikus eredménynek tartjuk, hogy a légitársaság átlépte az 5 milliós küszöböt”- tette hozzá Patrick Bohl, a Budapest Airport légiközlekedési stratégia és fejlesztési vezetője.
A légitársaság az elmúlt évek során a Budapest Airport egyik legmeghatározóbb partnerévé vált, 2010-ben már az egymilliós utasszámot is sikerült elérnie a budapesti repülőtéren. A repülőtér üzemeltetője bízik benne, hogy idén még hamarabb sikerül rekordot beállítani. Erre jó esély van, a Budapest Airport januári forgalmi statisztikái ugyanis egyértelmű növekedést mutatnak az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A legjelentősebb növekedés a diszkont légitársaságok piacán tapasztalható, ahol a Wizz Air hagyományosan vezető szerepet tölt be Budapesten.

- WizzAir -



Kormánygép lehet a HA-LNA Bombardier CRJ-200-as


2011. február 24.

Negyvenmillió eurós, vagyis tízmilliárd forintos repülőgépvásárlást, esetleg a Malév, illetve az OTP és a Mol által használt légi jármű több százmillió forintos bérlését fontolgatja a kormány – derül ki a hvg.hu birtokába került dokumentumból. A szándékot azzal indokolják, hogy "spórolni kell" az idei uniós feladatokkal kapcsolatos utazások költségein.
A repülőgép „beszerzésére” három variáció szerepel az előterjesztésben. Az egyik szerint a Malév tulajdonában lévő, jelenleg használaton kívüli Bombardier CRJ-200-at (HA-LNA) vennék igénybe. Ez a gép 48 fő szállítására alkalmas. A nyolc éves légi jármű jelenleg a Budapesti Nemzetközi Repülőtér hangárában parkol. (A hangár épülete mellett tárolják. - a szerk.)
A Bombardier-n a „megfelelő javítások legfeljebb 6-8 hét alatt elvégezhetőek, összköltségük körülbelül 240 millió forint”. Emellett a működésnek is vannak kiadásai, ami Budapest-Brüsszel viszonylatban 3 millió forintra tehető. Az anyagiakat a központi költségvetés terhére számolnák el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül.
Az előterjesztésben szereplő „B” változat egy magántulajdonú repülőgép bérlése. Az ad hoc bérlést valamelyik nemzetközi cégtől, például a Netjets-től drágának tartják, mivel a szolgáltatás ára 4500 euró/órától 500 ezer euró/óráig terjedhet. Lehetőségként még felvetették a TriGránit Ferihegyen állomásozó, 14 ember szállítására alkalmas Gulfstream V típusú gépének vagy az Air-Invest Kft. Falcon 900-ának bérlését. Az utóbbi légi járművet, amelynek a „társtulajdonosa a Mol, és az OTP használja”, állami vezetők már többször igénybe vették, és jelenleg is leköthet rá a kormány meghatározott éves órakeretet. A kiadások ebben az esetben az óránkénti díjból – 6-7000 euró –, a személyzet szállás- és egyéb költségeiből tevődnek össze.
Ugyanakkor ennek a gépnek a használatát – mint arra az előterjesztés készítői felhívták a figyelmet – minden esetben „polemizáló sajtómegjelenés követte”. E változatot egyébként is költségesebbnek találták az „A” tervnél, azzal együtt, hogy a légi jármű nagyobb delegációk utaztatására nem alkalmas. Hátrány még, hogy „igénybevételét korlátozza tulajdonosainak fennálló használati joga és üzleti érdeke”, ami állandó egyeztetéseket igényel.
Harmadik lehetőségként a kormány új vagy használt repülőgépet venne, illetve lízingelne a kormánytagok utaztatásához. Az erre a célra alkalmasnak tartott Falcon 900 gép 40 millió euróba, vagyis mintegy 10 milliárd forintba kerül. Hangsúlyozzák, hogy a gép működtethető lenne a Malév személyzetével is, illetve, hogy az elhelyezését meg tudnák oldani – bérleti díj ellenében – a Budapesti Nemzetközi Repülőtéren.
A felsorolt elgondolások közül az előterjesztés készítői a Malév Bombardier CRJ-200-ának igénybevételét javasolják az állami protokollcélokra.
A repülőgép vásárlása vagy bérlése azonban a költségek szempontjából nem biztos, hogy megtakarítással jár. Amennyiben a kormány tagjai extra kiszolgálást szeretnének utazásaikon, most is igénybe vehetik a Malév VIP szolgáltatását. Repülőjegyüket pedig a Malév járataira időben lefoglalhatják, hiszen az EU-események időpontjait, helyszíneit jó előre, több hónappal korábban meghatározzák. Ráadásul az utazási költségeket Brüsszel vissza is téríti, mégpedig negyedévenként az úgynevezett nemzeti borítékban.
Amennyiben valamilyen váratlan program lép fel, és menetrend szerinti járattal nem oldható meg az utazás, akkor igénybe vehető légitaxi-szolgáltatás, amelyet az utazás előtt egy-két nappal meg lehet rendelni. Ezt az előterjesztés is megemlíti, sokallva a bérleti díjat. Ha pedig országon belüli utazásról van szó, akkor a debreceni vagy a balatonfüredi út repülővel valószínűleg lényegesen többe kerülne, mintha autóval menne a delegáció.
Egy repülőgép önmagában is hatalmas összeg, de jelentős kiadás a személyzet, az üzemanyag, valamint a repülőtereken való leszállás és várakozási engedély díja is. Akad olyan légitársaság, amely például éppen azért nem indít járatokat Velencébe a karnevál idején, mert a magas repülőtéri díjakat nem tudja megfizetni.
Akár a vásárlás, akár a bérlés mellett döntenek, a repülőgép beszerzése és használatba vétele – a számítások szerint – április végén esedékes. Amire a magyar EU-elnökség nagy része el is telik.
A hvg.hu-nak Nagy Anna kormányszóvivő azt mondta, nem lesz kormánygép. Arra a kérdésre, hogy akkor miért készült az előterjesztés, a szóvivő megismételte: a kormány utazásait szeretnék költségtakarékosabbá tenni. Információink szerint az előterjesztésről még nem született döntés.

- hvg.hu -



A Wizz Air belép a macedón piacra


2011. február 20.

A Wizz Air, Kelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága mai skopjei sajtótájékozatóján bejelentette, hogy 2011. június 20-án megnyitja Skopje – London Luton járatát. A járat kezdetben heti három alkalommal közlekedik majd.
Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója elmondta: „A Wizz Air - az első diszkont légitársaságként Macedóniában - egyszerűen igénybevehető, kényelmes és olcsó szolgáltatásokat kínál a macedón utazóközönségnek. A macedón piacra történő belépésünk nemcsak az utasforgalmat növeli meg, hanem a helyi vállalkozásokra és a foglalkoztatottságra is kedvezően hat majd.”
“Örömünkre szolgál, hogy a Wizz Air, Kelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága, Macedóniában is megkezdi működését, és a TAV által üzemeltetett skopjei repülőteret használja. Várakozásaink szerint ez a lehetőség az utasforgalom jelentős növekedését eredményezi majd” – mondta Murat Örnekol, a TAV Airports operációs igazgatója.

- WizzAir -



Budapest Airport: javuló jelek januárban


2011. február 18.

2011 januárjában az egy évvel korábbihoz képest 6,1%-kal nőtt az utasforgalom a Budapest Airport által üzemeltetett Ferihegyi repülőtéren. A diszkont légitársaságok által használt 1-es Terminálon 18,4%-kal, a 2A Terminálon pedig 3%-kal több utas fordult az év első hónapjában, miközben a 2B Terminál forgalma minimálisan, 0,8%-kal csökkent.
A repülőtér forgalmának 67%-át adták a hagyományos (full service) légitársaságok, a fapados cégek szállították az utasok 30%-át és 2,8 % volt a charter utasok aránya. A diszkont légitársaságok jelentik a forgalomnövekedés igazi motorját: ez a szektor 17,2 %-kal több utast szállított idén, mint egy éve. Továbbra is a WizzAir és az easyJet áll forgalomnövekedés élvonalában, a két legnagyobb diszkont légitársaság budapesti forgalomnövekedése magasan kétszámjegyű tavalyhoz képest.
A hagyományos légitársaságok között elsősorban a Lufthansa, az Air France és a British Airways szállított több utast, a holland KLM napi három amszterdami járatával újonc a mezőnyben, hiszen tavaly még nem közlekedett Budapestre. A legkedveltebb úti cél továbbra is London (Heathrow, Gatwick és Luton repülőterével), a brit fővárosba 19,3 %-kal többen utaztak, mint egy éve. Sorrendben Párizs és Frankfurt következik London mögött. A legdinamikusabban fejlődő úti cél a bajor főváros: Münchent 60 %-kal többen választották, mint 2010 januárjában.
Hosszú stagnálás után megindult a gépmozgások számának emelkedése, igaz, lényegesen lassabban, mint az utasszám-növekedés. Ebből arra lehet következtetni, hogy légitársaságok igyekeznek nagyobb kihasználtsággal közlekedtetni járataikat, a hagyományos légitársaságok gépei átlagban 57,7 %-os, a diszkontoké pedig 71,4%-os kihasználtsággal repültek. Folytatódott a légiáru-szállítók menetelése is, a cargo gépek forgalma 6,6 %-kal növekedett.
Az idei évben eddig hat új járat indítását jelentették be. Január óta jár Budapestre a Qatar Airways Dohából, áprilisban érkezik az American Airlines new york-i járata, indul a Jet2.Com Edinburgh-Budapest közötti járata, Rigából jön az Air Baltic, a Malév felújítja a barcelonai járatot, ismét lesz heti egy gép Toronto-Hamilton és Budapest között (a FlyCentralEurope.com charter társaság üzmeltetésében) a járatot az Air Italy Boeing 767-ese teljesíti.

- Budapest Airport -



Vadonatúj géppel Budapesten a Jet2.com


2011. február 15.

Budapesti idő szerint pontosan 16:59-kor, azaz hat perccel a menetrend szerinti érkezés előtt landolt a Ferihegyi repülőtér 13R futópályáján a brit Jet2.com diszkont légitársaság G-GDFC jelű új utasszállító gépe. A Boeing 737-800-as a Jet2.com által megrendelt változatban összesen 189 kilenc utasnak biztosít ülőhelyet. Korábban a légitársaság a flotta régebbi, 737-300 Classic típusú gépeit használta, amelyek 148 utast szállítottak. A brit fapados légitársaság az egyre nagyobb utasigények miatt döntött úgy, hogy az első, idén rendszerbe állított nagyobb kapacitású gépet a budapesti járaton kezdi el üzemeltetni.
A leeds-i székhelyű Jet2.com eddig elsősorban az észak-angliai város és Budapest között közlekedtetett repülőgépet, áprilistól azonban megnyitja a skót főváros, Edinburgh és Ferihegy között is az új járatot. (Korábban a Ryanair ír fapados társaság működtetett Glasgow-Budapest járatot, de azt tavaly ősszel megszüntette).
Az előzetes tervek szerint eleinte heti négy alkalommal repül a Jet2.com gépe Edinburgh és Budapest között. A járat megnyitásáról hosszú időn át egyeztettek a Budapest Airport és a Jet2.com szakemberei, majd tárgyalások utolsó szakaszában a Magyar Turizmus Zrt. is hozzájárult a járatindításhoz a Légi Marketing Alap nyújtotta támogatási lehetőséggel.
A Jet2.com Boeing 737-800-as gépe nemcsak több utast szállíthat, hanem korszerű, takarékos hajtóműveinek köszönhetően lényegesen kevesebb a káros anyag kibocsátása és jobb az utaskilométerre számított kerozin felhasználása is. A repülőgép szárnyvégére felszerelt áramlásterelő törővégeknek (ún. sharklet-eknek) köszönhetően pedig sikerült tovább csökkenteni a repülőgép légellenállását és ezzel további 1,5-2 %-kal csökkenteni az üzemanyag fogyasztást.

- Budapest Airport -



Kész a SkyCourt


2011. február 15.

A SkyCourt kivitelezésével megbízott szegedi KÉSZ Zrt. átadta a Budapest Airportnak a SkyCourt, vagyis Égi Udvar épületét. Az erről szóló megállapodást ünnepélyes keretek között, ma délután három órakor írta alá Szalados László a KÉSZ- és Jost Lammers, a repülőteret üzemeltető cég vezérigazgatója. A következő hetekben az utascsarnok bérlői végzik el az utolsó simításokat, majd március végén az utazóközönség is birtokba veheti a budapesti repülőtér 2-es terminálépületét.
A SkyCourt rendszereit tavaly december óta tesztelik folyamatosan és intenzíven a szakemberek, hogy semmilyen hiba ne fordulhasson elő a valós működés közben. A hosszú birtokbavételi folyamat pedig január 14-én indult, amikor a kivitelező az első néhány helyiség kulcsát átadta a Budapest Airport képviselőinek. A kivitelezés nagyságrendjét jól szemlélteti, hogy az előzetes számításoknak megfelelően maga a SkyCourt 70 millió euróba, a kapcsolódó munkálatokkal együtt a teljes beruházás pedig 102 millió euróba, azaz hozzávetőleg 28 milliárd forintba került.
Az építkezést követően a bérlők feladata, hogy élettel töltsék meg a hatalmas utascsarnokot. A Budapest Airport kereskedelmi partnerei fokozatosan veszik át a helyiségeket a kivitelezőtől és már dolgoznak is a belső kialakításon, hiszen a csupasz betonfalakat az ő dolguk a saját ízlésük és arculatuk szerint burkolni és berendezni. A SkyCourt ünnepélyes megnyitóját 2011. március 18-án rendezi a Budapest Airport, ezt követően 19-én és 20-án a nagyközönség is felkeresheti az új terminált, majd 2011. március 27-én 0 órától az utasok vehetik birtokukba az épületet.
"Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a repülőtér modernizációs programja és külön öröm számunkra, hogy az előzetesen tervezett költségkeretet tartva, napra a megadott határidőre sikerült megvalósítani az átadás-átvételt." – hangsúlyozta Stephan Schattney, a Budapest Airport BUD Future igazgatója, majd hozzátette: Bízom abban, hogy a Budapest Airport eddigi legnagyobb beruházása nem pusztán az utasforgalmi igényeket elégítheti ki magas színvonalon, hanem emellett a SkyCourt révén egy újabb jelkép erejű épülettel is gazdagodhat a magyar főváros.

- Budapest Airport -



Regionális összefogás a repülőtér környezetéért

2011. február 15.

Hosszabb pihenő után újra ülést tartott a Budapest Airport Konzultációs Bizottsága elnevezésű testület, amely egyebek mellett arról egyeztetett, hogyan lehetne érdemi lépéseket tenni a budapesti repülőtérhez kapcsolódó közúti és tömegközlekedési infrastruktúra fejlesztése érdekében. A bizottságban a Budapest Airport szakmai és üzleti partnerei mellett helyet kaptak a környező települések politikai döntéshozói, valamint a kormányzat képviselői is.
A Ferihegyhez kötődő úthálózat–fejlesztések felgyorsításának újabb aktualitást adott a Budapest Airport frissen elkészült megaberuházása, a SkyCourt (Égi Udvar) elnevezésű terminálépület, amelyet a mai napon vett át a kivitelezőtől a repülőteret üzemeltető cég. Az új terminálépületet a bizottság tagjai az ülést követően, közvetlenül az átadás előtti percekben meg is tekintették.
Az ülésen a legfontosabb repülőtéri események és fejlesztések, valamint környezetvédelmi kérdések megvitatását követően élénk eszmecsere bontakozott ki arról, hogyan lehetne a javítani a repülőtér közúti megközelíthetőségén, mivel ez a régóta várt fejlesztés – az államot, a környékbeli önkormányzatokat, valamint a szakmai és üzleti partnereket is beleértve – minden érintett fél közös érdeke. Az is világossá vált, hogy a remélt fejlesztések érdekében akkor lehet érdemi lépéseket tenni, amennyiben a résztvevők közösen fogalmaznak meg olyan irányelveket, amelyeket egyúttal széleskörű szakmai egyetértés övez. Ezért Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatójának javaslatára a tagok megállapodtak abban, hogy a bizottság folytatja munkáját és legkésőbb két hónapon belül szakmai szinten is folytatják az egyeztetést az úthálózat fejlesztésének lehetséges részleteiről.
A bizottságot 2006-ban hozta létre önkéntesen a repülőteret üzemeltető cég annak érdekében, hogy egy olyan fórumot biztosítson a Budapest Airport önkormányzati, kormányzati, valamint üzleti partnerei számára, amelynek segítségével első kézből értesülhetnek a repülőtér működése szempontjából legfontosabb fejleményekről, illetve rendszeresen megvitathatják a szakmai- és jószomszédi együttműködés aktuális kérdéseit.
A repülőtér megközelíthetőségét is érintő infrastruktúra fejlesztése már a korábbi ülések alkalmával is többször szóba került, azonban a közös gondolkodáson túl lényeges eredmény nem született. Ezúttal, a legutóbbi ülés tapasztalatai alapján a Budapest Airport bízik abban, hogy végre megkezdődhet a valódi közös érdekérvényesítés az úthálózat fejlesztése érdekében, amely a Konzultációs Bizottságban képviselt valamennyi szervezet és az egész régió hasznára válhat.

- Budapest Airport -



Felborult egy autó a Ferihegyi repülőtéren


2011. február 14.

Tetején átpördült autóból zuhant ki a sofőr hétfőn délelőtt a Ferihegyi repülőtéren. A Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint az I-es pálya melletti műszaki útról a személygépkocsi lesodródott, többször átpördült a tetején, majd az út menti füves területen az oldalára dőlve landolt. A volánnál ülő nő kirepült a kocsiból és súlyos sérüléseket szenvedett. A lovarda magasságában történt balesetet a megelőzési osztály egyik tűzoltója fedezte fel, aki azonnal értesítette a kollégáit, akik a fővárosi tűzoltókkal együtt a repülőtéren éppen gyakorlatoztak. A repülőtéri és fővárosi tűzoltók azonnal a helyszínre siettek, és megkezdték a mentést.

- RKI -



Rangos építészeti elismerést kapott a SkyCourt


2011. február 10.

Még meg sem nyílt, de máris rangos brit-magyar építőmérnöki díjat kapott a Budapest Airport területén létesült SkyCourt (Égi Udvar), a ferihegyi 2-es terminál új központi csarnoka. A díjat a brit Institution of Civil Engineers (építőmérnöki kamara), a Magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetsége valamint a Magyar Mérnöki Kamara adományozza az év legjobb építőmérnöki teljesítményének elismeréseként. A díjat a SkyCourt kivitelezője, a szegedi központú KÉSZ-csoport elnök-vezérigazgatója, Varga Mihály vette át.
A díjat átadó szervezetek (ICE, TMSZ, MMK) elsősorban az épület használhatóságát, a célnak való megfelelését, az esztétikumot valamint a racionális munkaerő- és anyagfelhasználást is értékelik a bírálat során. Emlékezetes, hogy a csupa acél és üveg SkyCourt (Égi Udvar) a Tima Zoltán vezette KÖZTI-s építész csapat tervei nyomán valósult meg a KÉSZ-csoport, mint fővállalkozó irányításával.
A rangos díj elnyerésekor Varga Mihály, a KÉSZ-csoport elnök-vezérigazgatója kijelentette: „A Tierney Clark díj szakmailag és emberileg is megtisztelő elismerés. Elismeri az épület tulajdonosát, hiszen mert nagyot álmodni. Elismeri a tervezők munkáját, akik rengeteg nappalon és éjjelen át dolgoztak azért, hogy ez az álom valóra váljon. Elismerés az épületnek, amely rövidesen az ország jelkép erejű alkotásává válhat. Biztos vagyok benne, hogy a díj a legelőkelőbb helyre kerül a KÉSZ csoport dicsőségfalán.”
A SkyCourt átadása a Budapest Airport-nak 2011. február 15.-én fejeződik be, a KÉSZ-csoport mérnökei ekkor adják át a legutolsó helyiség kulcsát is a repülőtér üzemeltetőjének. Az épületben már elkészült a csomagosztályozó rendszer, a leendő bérlők az utolsó simításokat végzik a üzletek és az éttermek kialakításán. A SkyCourt ünnepélyes megnyitója 2011. március 18.-án lesz, utána két nyílt napon a nagyközönség is felkeresheti az új terminált, majd 2011. március 27.-én 0 órától az utazók vehetik birtokukba a SkyCourt-ot.

- Budapest Airport -



Nincs változás, biztonságos Ferihegy

2011. február 10.

Nem történt semmilyen változást a Budapest Airport biztonsági besorolásában, a Ferihegyi repülőtér továbbra is „biztonságos európai repülőtér” vagyis „clean” besorolás szerint üzemel.
A hvg.hu internetes portál által közzétett megtévesztő hírrel ellentétben, nem állt be semmilyen változás a repülőtér biztonsági fokozatában, nem „bukott meg” semmilyen vizsgálaton a repülőtér, a Budapest Airport biztonsági rendszereit és a személyzet munkáját folyamatosan ellenőrzik az NKH Légügyi Hivatal vezetésével a különféle hatóságok.
Tételesen nem igaz Csorba Attilának, a Légiközlekedési Szakszervezet (LESZ) elnökének állítása, amely szerint ”jelentős létszámleépítés után kell helytállniuk a megmaradtaknak”. A valóságban az utasbiztonsági területen dolgozók létszáma jelenleg nagyobb, mint egy évvel ezelőtt, az egyébként felére csökkent téli forgalom ellenére megmaradt a nyári csúcsidőszaknak megfelelő létszám, sőt a SkyCourt (Égi Udvar) közelgő megnyitása miatt még további létszámbővítés zajlik ezekben a hetekben. A Budapest Airport sajnálattal veszi tudomásul, hogy a hvg.hu munkatársa még csak kísérletet sem tett a hamis szakszervezeti állítás ellenőrzésére.
A Budapest Airport vezetése hangsúlyozza, hogy a Ferihegyi nemzetközi repülőtér biztonsági rendszere minden korábbinál megbízhatóbban működik és teljesíti az Európai Unió legszigorúbb normáit is.

- Budapest Airport -



Ismét biztonsági problémák Ferihegyen?

2011. február 09.

Egymás után többször is megbukott a repülőtér utasbiztonsága, mivel megint át tudtak juttatni az ellenőrzési pontokon imitált robbanóanyagot – értesült a hvg.hu. A repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. szóvivője, Hardy Mihály nem kommentálta az információt.
Török Zoltán ezredes, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) vezetője a hvg.hu-nak válaszában leírta, hogy az utasbiztonsági és biztonsági ellenőrök munkavégzése rendszeres ellenőrzés alá esik. „Ennek részeként tárgyak és személyek segítségével rejtett, vagy nyílt módon tesztelik az ellenőrök felkészültségét, munkavégzésük megfelelőségét” – közölte. Az igazgató által írtak azt jelentik, hogy a tesztelést végzők egyrészt kamerákon keresztül is végig kísérhetik a biztonsági ellenőrzések menetét, de megpróbálhatnak saját maguk szúró-, vágó eszközöket, illetve imitált robbanóanyagot átvinni a biztonsági pontokon.
Információink szerint ilyen „robbanóanyag” jutott át nemrég több egymást követő biztonsági vizsgálaton. A parancsnok ezzel kapcsolatban feltett kérdésünkre nem reagált, de hozzátette: a tesztelés végén az érintett személy értesül az ellenőrzésről, kérdéseket tehet fel. Amennyiben pedig az ellenőr hibázik, oktatáson kell átesnie, ami után újra megvizsgálják a felkészültségét. Esetenként vizsgát is kell tenniük, melynek eredményes elvégzéséig csak felügyelet mellett dolgozhatnak. Az RRI vezetője megjegyezte: „az ellenőrzésekről mindig értesül az érintett munkáltatója, neki kell a szükséges ismétlő képzésekre intézkedni."
A Budapest Airport (BA) Zrt. szóvivője, Hardy Mihály nem kívánta kommentálni információnkat. Mindazonáltal repülőtéri forrásaink elismerték, hogy a BA és az RRI együttműködése nem mentes a súrlódásoktól. Ez máshol is így van – tették hozzá – mondván, hogy a repülőtereken, ahol több szervezet és hatóság embereinek közösen kell dolgozniuk, előfordulnak problémák. Ezzel együtt hangsúlyozták, hogy a tavalyi leminősítés óta a Budapest Airport is jobban odafigyel az utasbiztonságra.
A szinte mindennapos teszteléseken túl egyébként az unió részéről is bármikor lecsaphatnak az ellenőrök. Úgy tudjuk, hogy az Európai Unió felé tavaly szakszervezetek jelezték, hogy az utasbiztonság terén nincs minden rendben. A Légiközlekedési Egyesület Szakszervezet (LESZ) elnöke, Csorba Attila a hvg.hu-nak azt állítja: a menedzsment vezetésének hozzáállása nem változott, továbbra is zéró toleranciával viseltetnek a dolgozókkal szemben, akik teljesen ki vannak használva, főleg, hogy jelentős létszámleépítés után kell helytállniuk a megmaradtaknak. Ilyen körülmények között pedig szerinte minden teher rajtuk csapódik le, és nem is tudnak százszázalékos teljesítményt nyújtani.

- HVG.hu -



Csalás gyanúja miatt indult eljárás Ferihegyen

2011. február 08.

Csalás gyanúja miatt indított eljárást a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) ismeretlen tettes ellen. A felmerült gyanú szerint a Ferihegyen korábban taxi szolgáltatást végző gazdasági társaság valótlan forgalmi adatok alapján fizetett díjat a repülőtéri üzemeltetőnek.
Az RRI által, ismeretlen tettes ellen folytatott nyomozás során gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy egy - a Ferihegyi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt-vel szerződéses kapcsolatban álló - személytaxi szolgáltatást végző gazdasági társaság 2006. és 2010. között valótlan forgalmi adatok alapján fizetett fuvaronkénti díjat a BA Zrt-nek, mellyel kárt okozott részére.
Az RRI munkatársai házkutatást tartottak az érintett budapesti székhelyű gazdasági társaság telephelyein, a tulajdonos, valamint a tisztségviselők lakásán, ahol a nyomozók különböző dokumentumokat és informatikai eszközökön tárolt adatokat foglaltak le.

- ORFK -



Retro-festésű géppel ünnepli megalakulásának 65. évfordulóját a Malév



2011. február 04.

A Malév 65. születésnapjának alkalmából a HA-LQD lajstromjelű Bombardier DHC-8-401 Q400-as típusú repülőgépét az 1960-as éveket idéző Malév-festéssel látta el. A turbólégcsavaros gépre jól illő korhű dizájn eredetileg 1960 és 1974 között volt a légitársaság Il-18-as repülőgépeinek hivatalos festése. A nemzeti légitársaság a jeles évfordulót az utazóközönségnek szóló nyereményjátékkal is támogatja.
A Malév, jogelődjének 1946. március 29-i megalapítása alakalmából, egyik Q400-as repülőgépét a ’60-as években használatos Malév-dizájnra festette át. A különleges repülőgép ma délelőtt bemutató repülés keretén belül egy áthúzást mutatott be az 1-es pálya felett, majd leszállás után a repülőtér műszaki előterére gurult.
A retro-festésű gépet Martin Gauss vezérigazgató mutatta be a sajtó képviselőinek. A légitársaság vezetője köszöntőjében elmondta: „Európa szerte és Amerikában a nagy múltú, patinás légitársaságok úgy őrzik hagyományaikat, hogy egy-egy repülőgépüket retro image-be ’öltöztetik’. A Malévnál most mi is ezt a formát választottuk arra, hogy megünnepeljük légitársaságunk megalakulásának 65. évfordulóját! Ezzel nemcsak egyetlen napig hívjuk fel utasaink figyelmét a Malév márkában és szolgáltatásaiban rejlő több mint fél évszázados szakértelemre és minőségre, hanem folyamatosan, hiszen retro-festésű gépünkkel bármelyik utasunk találkozhat repülése során.”
A Malév retro-festésű gépével a légitársaság utasai a regionális járatokon találkozhatnak majd, többek között ez a gép repül majd Prágába, Bukarestbe, Stuttgartba és Várnába.
A Malév a mai nappal egy születésnapi játékot is indít Facebook közösségi oldalán, ahol a légicégnek már több mint tízezer fős rajongótábora van. A játék kertében a légitársaság 16 repülőjegyet sorsol ki a helyes megfejtők között a 2011. március 29-i prágai járatra, melyet természetesen a Malév retro-festésű gépe teljesít. A nyertesek egy egynapos prágai kiránduláson vehetnek részt. Az apropót az szolgálta a cseh fővároshoz, hogy a Malév egyik első külföldi járata éppen Prágába indult 1947-ben.

- Malév/FWM -



Légi Oscar-díjakat adott a Budapest Airport

2011. február 04.

Valódi hírességeknek járó fogadtatásban volt része valamennyi meghívott vendégnek a Budapest Airport hagyományos légiközlekedési találkozóján tegnap este. Az idén harmadik alkalommal megrendezett eseményen képviseltették magukat a főváros repülőterén működő légitársaságok mellett a légi teherszállításban érdekelt cégek, egyes szállodák, turisztikai szervezetek és számos budapesti nagykövetség is.
„One Night with the Stars”, azaz „Egy este a sztárokkal”. Ez állt az idei repülőtéri esemény meghívóján, a XV. kerületben található Raleigh filmstúdióban megrendezett találkozó ugyanis minden elemében az egyébként közelgő Oscar-díj átadó hangulatát idézte: vörös szőnyeg, filmszalagokkal díszített terem, híres színészeknek és művésznőknek öltözött hostessek, az Oscar-gála menüsorának mintájára elkészített ételek, valamint sofőrszolgálat és ingyenes transzfer – a Főtaxi jóvoltából. Ez várta a vendégeket a rákospalotai filmgyárban.
A Budapest Airport díjátadó ünnepségét Kam Jandu légiközlekedési igazgató nyitotta meg, majd Jost Lammers vezérigazgató adott rövid áttekintést az elmúlt év sikereiről, eredményeiről. A Budapest Airport utasforgalma 2010-ben elérte a 8,2 millió főt. Kam Jandu és Patrick Bohl a légiközlekedési üzletág képviseletében a Budapest Airport jövőbeli terveiről beszélt, míg Stephan Schattney repülőtér-fejlesztési igazgató a SkyCourt (Égi Udvar) terminál-épületéről, amelynek átadása a nagyközönségnek 2011. március 27.-én lesz. René Droese pedig a cargo fejlesztésekről árult el néhány érdekességet.
A légitársaságoknak és utazási irodáknak járó elismeréseket idén tíz kategóriában hirdette meg a Budapest Airport. A legjobban fejlődő hagyományos légitársaság díjat a Lufthansa nyerte el, amelynek jelentősen, 9%-kal sikerült növelnie utasai létszámát 2009-hez képest. A diszkont légitársaságok között ugyanezt a díjat – csakúgy, mint tavaly – a Wizz Air kapta, amely továbbra is töretlen utasforgalom növekedést ér el évről-évre.
A leggyorsabban fejlődő hagyományos légitársaságnak a Budapest és Peking között közvetlen járatot üzemeltető Hainan Airlines bizonyult: 2009-es eredményeihez képest 35%-os növekedést ért el. A diszkont piacon ugyanezt a díjat húsz százalékos fejlődéssel a brit Jet2.com érdemelte ki, amely nemsokára elindítja edinburgh-i járatát Budapestre.
A legjobb teljesítményt nyújtó légi teherszállító (cargo) társaság díját az ABC Air Hungary vehette át, amely 2010-ben kategóriáján belül a legnagyobb repülőgépforgalmat tudta felmutatni.
Idén is kiosztották a legjobb marketing kategória díját, amelyet a budapesti légikikötő régi-új légitársasága, a nagy visszatérő holland KLM nyert el aktív marketingtevékenységének köszönhetően. Az idén újdonságnak számító legjobb gépkihasználtság kategóriáján belül a Budapest Airport külön értékelte a téli, illetve a nyári szezonban elért eredményeket. A téli szezon győztese a Malév, míg a nyári időszak legjobbja az amerikai Delta Airlines volt 90%-os géptelítettséggel. Az utazási irodák számára összesen két kategóriát hirdettek meg. A magyar lakosság körében végzett reprezentatív felmérés eredményeképpen az IBUSZ bizonyult elsőnek ismertség és kedveltség szempontjából, a legismertebb termék kategória díját pedig a Best Reisen Dino Club szolgáltatása kapta meg.
A tavalyi évhez hasonlóan a rendezvény kötetlen, remek hangulatban telt, sikerét pedig a közel 200 vendég mellett számos, egyöntetűen pozitív visszajelzés is bizonyítja.

- Budapest Airport -



Ismét lesz közvetlen légi összeköttetés Budapest és Torontó között


2011. február 01.

Az idén nyáron ismét lesz közvetlen légi összeköttetés Budapest és a kanadai Torontó városa között, miután a helyi Panorama Travel &Tours Ltd. heti egy alkalommal charter járatokat indít Budapestre. A tervek szerint a Panorama Travel által bérelt 253 személyes Boeing 767-200 típusú repülőgép heti egy alkalommal érkezik a magyar fővárosba, vasárnaponként reggel és aznap kora délután indul vissza Kanadába.
A közvetlen járat beindításán már régóta dolgoztak a kanadai utazási iroda, a charter légitársaság és a Budapest Airport szakemberei, hiszen a piaci felmérések szerint jelentős igény mutatkozik a nyári szezonban a Toronto és Budapest közötti közvetlen légi összeköttetésre. A kanadai Ontario államban jelentős magyar származású lakosság él, akiknek déd- vagy nagyszülei még a XX. század eleji nagy kivándorlási hullámban telepedtek le Toronto környékén. A közvetlen charter járat nagyban megkönnyíti a nyári szezonban a rokonlátogatásra érkezőket és indulókat.
A Panorama Travel &Tours által bérelt első járat, amelyet az Air Italy Group charter társaság gépeivel teljesítenek 2011. május 29.-én landol a Ferihegyi repülőtéren. Az Air Italy Group 253 személyes (12 business és 241 turista osztályú hely) Boeing 767-200 típusú géppel köti össze Toronto Hamilton International repülőterét a Budapest Airport-tal. A járat minden szombaton, helyi idő szerint 17.15-kor indul Kanadából és 8 óra 40 perces repülés után, másnap, azaz vasárnap reggel 7 óra 55-kor landol Budapesten. A kanadai charter járat visszafelé vasárnap 14.00 órakor indul Ferihegyről és helyi idő szerint vasárnap délután 17.50-kor ér földet a hamiltoni repülőtéren.
„Számunkra óriási jelentősége van annak, hogy ismét lesz közvetlen légi összeköttetés Budapest és Toronto között” – hangsúlyozta Patrick Bohl, a Budapest Airport légitársasági stratégia- és fejlesztési vezetője, hozzátéve „…biztosak vagyunk abban, hogy mind a magyar, mind a kanadai turisták számára kedvező célállomást tudunk kínálni.” A kanadai charter-üzemeltető Budapestre érkezésében szerepet játszott az is, hogy a Budapest Airport és a Magyar Turizmus Zrt együttműködési megállapodásának szellemében, a hazai turizmus marketing szervezet jelentős és tevékeny szerepet vállal a magyarországi idegenforgalmi célpontok megismertetésében – Kanadában is.
Karen Medwedth, a Hamilton International repülőtér marketing fejlesztési igazgatója kijelentette: „Potenciális utasaink már régóta Budapestet nevezték meg, mint kívánatos közép-európai utazási célpontot, ezért biztosak vagyunk az új járat sikerében. Számunkra is nagyon fontos, hogy a közvetlen járattal egy nagyon is létező igénynek tehetünk eleget.”

- Budapest Airport -



Légtérszimulációs központot alapít a HungaroControl


2011. január 31.

Regionális oktatási, szimulációs és K+F létesítményt állít fel tavasszal a HungaroControl. Ebben a legmodernebb technológiák segítségével végezhetők majd el azok a valós idejű, illetve modellező szimulációk, amelyek nélkülözhetetlenek a légtérkezelés és a forgalomirányítás fejlesztéséhez, valamint a szakszemélyzet folyamatos képzéséhez. A központ lehetőséget ad új légi közlekedési megoldások (például az irányítók munkáját segítő új eszközök) kidolgozására, ezek tesztelésére, illetve jóváhagyásukra is. Hagyományos légiforgalmi irányítói tevékenysége mellett a HungaroControl Zrt. jelentős képzési, szimulációs és K+F hagyományokkal, tapasztalt oktató- és szakembergárdával rendelkezik. Szabad kapacitásai és jelentős beruházásai pedig az infrastrukturális hátteret biztosítják a tervezett közös központ létrehozásához.
Az új vállalkozás lényegében az EUROCONTROL tavaly bezárt CRDS (Central European Research, Development and Simulation) központjának helyét és szerepét veszi át. Szepessy Kornél, a HungaroControl elnök-vezérigazgatója és Bo Redeborn, az EUROCONTROL igazgatója január 31-én írta alá azt a szerződést, amelynek értelmében a HungaroControl megvásárolja a korábbi CRDS központ világszínvonalú berendezéseit. Az eseményen a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot Gergely Máté légügyi főigazgató képviselte.
„A nemzetközi légi forgalom ugrásszerű növekedése és az Egységes Európai Égbolt program keretében elinduló integráció egyre erősebb keresletet támaszt a légi navigációt támogató kutatás, fejlesztés és oktatás nemzetközi piacán, miközben az erre alkalmas kapacitások csak korlátozottan állnak rendelkezésre” - mondta el Szepessy Kornél, a HungaroControl elnök-vezérigazgatója a vállalkozás hátteréről.
Az új központ elindításához szükséges korszerű eszközpark mostani megvásárlása mintegy 35,5 millió forintot tesz ki. A saját forrásból finanszírozott vállalkozás várhatóan májusban kezdi meg a próbaüzemet új szakmai stábbal, új helyszínen és kibővített szolgáltatási körrel, a tervek szerint pedig nyártól már éles szimulációkra, szoftverek tesztelésére vagy oktatásra is igénybe vehető lesz.
A központ célja, hogy ösztönözze az Egységes Európai Égbolt keretében létrehozandó közép-európai funkcionális légtérblokk – Ausztria, Csehország, Szlovákia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina és Magyarország – légiforgalmi szolgálatainak szakmai együttműködését. A vállalkozás biztosítja a közös munkához szükséges világszínvonalú technológiai hátteret, a nemzetközi tudásbázist és a bőséges szabad kapacitást.

- HungaroControl -



A Magyar Repüléstörténeti Társaság nem támogatja Ferihegy névváltoztatását

2011. január 29.

A Magyar Repüléstörténeti Társaság (MRT) nem támogatja, hogy a Ferihegyi repülőteret Liszt Ferencről nevezzék el. A társaság szerint a zeneszerzőt méltatlan vicc tárgyává tennék, véleményük szerint az emberek hamarosan Liszt Feri-hegynek hívnák a nemzetközi repülőteret. Mint ismert, a Magyar Hírlapban december végén cikk jelent meg, melyben Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár úgy nyilatkozott, hogy a repülőteret varsói példára egy zeneszerzőről, Liszt Ferencről szeretnék elnevezni. A társaság választmánya múlt csütörtökön vitatta meg a kérdést és úgy döntött, hogy tájékoztatnia kell a döntéshozókat állásfoglalásáról. Véleményük szerint Ferihegy már önmagában egy történelmi, földrajzi elnevezés. A társaság tagjai valamennyien tisztelik zeneszerzőnk emlékét, épp ezért tartják méltatlannak, hogy Liszt Ferenc emlékét esetleg vicc tárgyává tegyék azzal, hogy Liszt Feri-hegynek hívják majd a repteret. A Magyar Repüléstörténeti Társaság arra kéri az államtitkárt, vegye figyelembe, hogy Liszt Ferencről Zeneakadémiát és teret is neveztek már el Budapesten, valamint, hogy a zeneszerző munkássága és életútja nem kapcsolódik a repüléshez.

- Népszabadság -



Az American Airlines gépeit is a Malév Ground Handling szolgálja ki

2011. január 25.

A Malév Ground Handling Zrt., mely több mint 60%-os piaci részesedéssel bír Ferihegyen a földi kiszolgálási üzletágban elnyerte az American Airlines légitársaság földi kiszolgálásának jogát. Az Egyesült Államok legnagyobb légitársasága 2011. április 4-től biztosít naponta közvetlen összeköttetést Boeing 767-300-as repülőgépeivel New York és Budapest között. A járaton szerepel a Malév kódja is, így a légitársaság utasai ismét átszállás nélkül utazhatnak az észak-amerikai metropoliszba.
A Malév Ground Handling Zrt. több mint 20 menetrendszerűen üzemelő légitársasági partner – köztük legnagyobb a Malév –, éves szinten mintegy 4 és fél millió utasáról gondoskodik a Ferihegyi Nemzetközi Repülőtéren. A Malév GH Zrt. nemrégiben vezette be az anyacéggel együtt a korszerű Amadeus utas-kiszolgáló rendszert, s partnereinek magas szintű szolgáltatást biztosítva az idei évben is eredményesen működik.

- Malév -



A WizzAirtől érkezett a Malév új felsővezetője

2011. január 25.

A Malév vezetése Paul Coakley-t bízta meg a légitársaság műszaki és karbantartási területének irányításával műszaki vezérigazgató-helyettesi pozícióban 2011. január 24-i hatállyal. Az angol szakember korábban a WizzAir műszaki igazgatója volt. Az új felsővezető a légiközlekedési karbantartási (MRO) területen szerzett széleskörű tapasztalatokat az elmúlt húsz évben. A Malévhez való belépését megelőzően dolgozott a MyTravel Airways-nél (a Thoomas Cook leányvállalata) mérnök (Technical Services Engineer), majd később repülőgép lízingelési műszaki menedzser (Technical Manager Aircraft Leasing) pozícióban. Ezt követően a WizzAir-nél, majd az ismert légiközlekedési tanácsadó cégnél, az IASG Limited-nél folytatta karrierjét, mint műszaki igazgató.

- Malév -



Ismét járatot indít Ferihegyre az Air Baltic


2011. január 20.

Két év szünet után ismét lesz közvetlen légi összeköttetés Budapest és a Baltikum között, miután megállapodás született a Budapest Airport és az airBaltic között az új járat beindításáról. Május 16.-tól az airBaltic heti négy alkalommal repül Riga és Budapest között.
Az airBaltic egyelőre heti négy alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap repül Budapestre a légitársaság 70 személyes Bombardier Dash-8 Q 400-as típusú repülőgépével. A járat a hét négy napján 11.25 perckor indul Rigából, Lettország fővárosából és 12.40 percre ér Budapestre, ahonnan 13.15-kor indul vissza 16.30-as rigai érkezéssel. (Az időkülönbségek a zónaidő eltéréséből adódnak) A Bombardier Dash-8 Q 400-as gépek átlagban 2 óra 15 perc alatt teszik meg a távolságot Riga és Budapest között. Az airBaltic jelenleg 49 eurós áron kínálja az egyirányú, budapesti repülőjegyeket.
A járat sikeres elindításán közel két éven át dolgoztak a Budapest Airport és az airBaltic szakemberei, hiszen a flyLal litván légitársaság 2009. januári csődje miatt jelentős piaci űr keletkezett Budapesten. A lett légitársaság igazgatósága tegnap hagyta jóvá a budapesti járat beindításáról szóló döntést. Az airBaltic a Baltikum legjelentősebb légitársasága, amely 34 gépből álló flottát üzemeltet, köztük Boeing 757-es, Boeing 737-500/300-as sugárhajtású típusokat, Fokker 50-es és Dash-8 Q 400-as turbólégcsavaros repülőgépeket. Az airBaltic rigai központjából kiváló összeköttetést kínál az egész Baltikum és Skandinávia összes fontosabb utazási célpontja mellett Oroszország, Ukrajna, Belarusz, Örményország, Grúzia, Azerbajdzsán és a közép-ázsiai térség fővárosai között.

- Budapest Airport -



BA siker Bécsben

2011. január 20.

Óriási sikert aratott a hétvégén a Budapest Airport különleges, 150 négyzetméteres standja a bécsi Ferien idegenforgalmi- és turisztikai kiállításon. A Budapest Airport megjelenésének fő motívuma az idén tavasszal megnyíló új 2-es terminál épület, a SkyCourt (Égi Udvar) volt.
A Budapest Airport bécsi standja maga is a SkyCourt építészeti motívumait ismételte és egy sor meglepetéssel is szolgált az osztrák látogatóknak. A Budapest Airport azt a standot vitte ki Bécsbe, amellyel 2009-ben a Hungexpo Utazás kiállításon elnyerte az első díjat. A kecskeméti Ottó stúdió által tervezett és üzemeltett stand egyik oldala egy repülőtéri terminált mintáz, a hatalmas LED-falon pedig a repülőtér forgalmi előtere látszik. Igaz, ez nem élő, hanem korábban felvett, folyamatos video-felvétel a repülőgépek és a járművek mozgásáról. A stand másik oldala pedig repülőgép-törzset imitál, ahol az ülésekhez telepített számítógépeken akár azonnal is lehet repülőjegyet foglalni.
A Budapest Airport a ferihegyi légitársaságokkal közösen csak erre a 2011. január 13.-16. közötti időszakra egy sor különlegesen kedvező repülőjegy ajánlatot kínált. A nagy érdeklődésre jellemző, hogy felmerült az együttműködés szükségessége akár az osztrák, akár a magyar vasúttal, hiszen sokan rendkívül kedvezőnek találták a budapesti repülőjegy árakat. Az utazók kényelmére azonban további vasúti vagy akár buszos összeköttetésre is szükség lenne, bécsi kiindulással.
Nemcsak a kedvező repülőjegyek, hanem egy sor egyéb attrakció is várta az érdeklődőket a Budapest Airport standján. Így, a látogatók között minden nap egy-egy, egész Európára bárhová érvényes Malév-repülőjegyet sorsolt ki a Budapest Airport csapata, természetesen ferihegyi indulással. A 2011 áprilisától érkező American Airlines New York-i járatának piaci bevezetésként amerikai popcorn-t is lehetett kapni a Budapest Airport standján, méghozzá ingyen, így a siker is garantált volt.
A négy napos bécsi Ferien Messe a legnagyobb osztrák idegenforgalmi kiállítás, amelyen a Budapest Airport most először vett részt és mindjárt önálló standdal. A Ferien idei díszvendége egyébként is Magyarország volt, a Magyar Turizmus Zrt. is új, nyitott standdal jelent meg az osztrák fővárosban. A négynapos kiállításon és vásáron 70 ország közel 800 kiállítója jelent meg és összesen mintegy 150 000 látogató kereste fel a négy hatalmas pavilont.

- Budapest Airport -



Szakmai egyeztető fórumot tartottak a közlekedési ágazat vezetői


2011. január 19.

Közlekedési Vezetők Fóruma néven szakmai tanácskozást tartottak az ágazat állami vállalatainak, szervezeteinek vezetői és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviselői január 19-én a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. budapesti központjában. Az egyeztetésnek az ad aktualitást, hogy készül a közösségi közlekedés új stratégiája, a vasút-politikai koncepció, a Duna Stratégia, szervezeti átalakulás előtt áll a MÁV és a VOLÁN, illetve elkezdődik a nemzeti légügyi stratégia kidolgozása is.
A Közlekedési Vezetők Fóruma olyan lehetőséget kíván biztosítani a szektor képviselői számára, ahol a fejlesztési koncepciókról egymás álláspontját is megismerve, kötetlenebb formában folytathatnak eszmecserét. A találkozó résztvevői áttekintették a kormányzati munka aktualitásait, egyeztették álláspontjukat, továbbá felvetettek olyan vállalati szintű kérdéseket is, amelyek megoldását egymás tapasztalatainak megismerése érdemben segítheti. A Fórumon részt vett Dr. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár, Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkár és Márton Attila az országgyűlés közlekedési albizottságának tagja, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a KIKSZ, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és a Magyar Fejlesztési Bank képviselői, valamint a közlekedési vállalatok, köztük a MÁV, a GYSEV, a Volán, a Magyar Közút, az Állami Autópálya-kezelő, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt, a Malév, a Budapest Airport és a HungaroControl felsővezetői.

- HungaroControl -



Fokozott rendőri ellenőrzés lesz Ferihegyen

2011. január 19.

Fokozottabb ellenőrzéseket tart a rendőrség a következő napokban Ferihegyen. Az intézkedést az EU soros elnökség miatt rendelték el.
Fokozottan ellenőrzi majd a reptéri rendőrség szerdától vasárnapig Ferihegy utasait, a más okból ide érkezőket, illetve az erre haladó autókat, sofőröket, és a járművek műszaki állapotát is. Az akciót azért rendelték el, mert az EU soros elnökség miatt több külföldi vezető is érkezik Magyarországra. Nagy részük Ferihegyen száll le, és onnan is utazik majd el.
Mindemellett fokozott figyelmet fordítanak ezekben a napokban a közúti forgalomban részt vevők ellenőrzésére, továbbá rövid időre forgalomkorlátozásokat is bevezetnek majd Ferihegy 2-es termináljánál, és az odavezető utakon is.

- FH -



Gergye Ottó a Malév új értékesítési igazgatója

2011. január 19.

A Malév kulcsfontosságú kereskedelmi területét 2011. január 17-től Gergye Ottó értékesítési igazgató irányítja. Az új vezető a nemzetközi légiközlekedési iparágban szerzett tapasztalatokkal rendelkezik. A Malévhez való belépését megelőzően a British Airways-nél dolgozott Sales Manager munkakörben, ahol a németországi, ausztriai és svájci piacokért felelt. Feladatai közé tartozott a brit légitársaság előbb említett piacainak értékesítési stratégiájának kialakítása. Nagy munkabírású, megoldás szemléletű. Széleskörű értékesítési és kereskedelmi szakismerettel, vezetői gyakorlattal és globális szemlélettel rendelkezik.

- Malév -



A Qatar Airways Ferihegyen




2011. január 17.

Pontosan 14.33 perckor ért betont Ferihegyen a Qatar Airways (QTR943) első budapesti járata. Az A7-AHD lajstromjelű Airbus A320-232 típusú repülőgép egy bukaresti közbülső megállást követően érkezett a magyar fővárosba és egyelőre heti négy alkalommal kínál közvetlen légi összeköttetést Budapest és Doha között.
Óriási érdeklődés és izgatott tömeg várta a Ferihegyi repülőtéren a Qatar Airways első járatát, amellyel közvetlen légi összeköttetés alakul ki a Perzsa-öböl térsége és Budapest valamint Közép-Kelet Európa között. Az első járaton, amely nem sokkal 14.30 után érte földet a ferihegyi 13 R pályán, vagyis az egyes futópályán rajta utazott Akbar Al Baker, a Qatar Airways vezérigazgatója. Az Airbus A 320 típusú gépet a ferihegyi katasztrófavédelem két tűzoltóautója fogadta az immár hagyományosnak számító vízsugaras köszöntéssel.
A betonon Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója, Márton Attila légügyi kormánybiztos és Gergely Máté, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium légi- és vízi közlekedési főosztályvezetője köszöntötte a katari gépből kilépő vendégeket. Az Aeroplex javítóhangárjában berendezett fogadóteremben köszöntötték a Qatar Airways első járatával érkező kollégákat. Jost Lammers a Budapest Airport vezérigazgatója egyebek mellett azt hangsúlyozta: „Örömmel köszöntjük Budapesten a Qatar Airways Dohából érkező első menetrendszerű járatát. Ez az esemény újabb jelentős lépés repülőterünk életében, mert egy rendkívül fontos térséget, a Perzsa-öböl régióját köti össze közvetlenül Budapesttel. A Qatar Airways menetrendszerű járata mind az üzleti utazók, mind a turisták számára számtalan csatlakozási lehetőséget biztosít: Doha érintésével nem csupán a Közel-Kelet más célállomásai felé, hanem akár Délkelet-Ázsia vagy Ausztrália irányába is továbbutazhatnak. A Qatar Airways budapesti járatindítása pedig a Perzsa-öböl térségének utazói számára kínál izgalmas turisztikai célpontot Közép-Európában” Válaszában Akbar Al Baker, a Qatar Airways vezérigazgatója emlékeztetett rá, hogy Doha érintésével a Budapestről induló utazók öt-hat órával rövidebb úton érhetnek el akár Dél-Kelet Ázsiába, akár Ausztráliába. Al Baker megjegyezte, hogy az első bíztató foglalási adatok láttán nem zárja ki, hogy a Qatar Airways rövidesen napi rendszerességgel járjon Budapestre, sőt a közeljövőben elképzelhetőnek nevezte, hogy Budapestet közbülső, közép-európai leszállási pontként használják a Qatar hosszútávú, interkontinentális gépei.
A Qatar Airways küldöttségét népes újságíró csapat is elkísérte Budapestre. Őket a Magyar Turizmus Rt. szakemberei látják vendégül és bemutatják nekik a magyar főváros különleges idegenforgalmi nevezetességeit.

- Budapest Airport/FWM -



Bababarát Budapest Airport

2011. január 13.

Bámulatos változáson esett át a Budapest Airport 2B terminálján a felújított Baby Lounge: a korábbi komor és szürke berendezést, fehér falakat és puritán légkört felváltották a vidám színek, a mesés dekoráció és az otthonos hangulat, így az újragondolt váróban a gyermekek számára is élmény lesz a felszállás előtt a tranzitban eltöltött idő. A kisebbek számára kialakított, mintás szőnyeggel borított interaktív játszósarok, valamint a nagyobbaknak szánt óriási rajztábla remekül lefoglalja az örökmozgó csemetéket.
A kismamáknak jó hír, hogy egy függönnyel elválasztható sarokban egy kényelmes fotel nyújt lehetőséget szoptatásra. A kényelmet tovább fokozza a praktikus és modern pelenkázó helyiség, valamint a mikrohullámú sütő, amelyben a csecsemők számára hozott anyatejet, tápszert vagy más italt melegíthetik meg az édesanyák. A Budapest Airport természetesen a másik terminál utasaira is gondolt: tavasszal, várhatóan a SkyCourt (Égi Udvar) névre keresztelt új terminálépület megnyitásával egyidőben elkészül a 2A tranzit várójában is egy új, még nagyobb területű gyermek váró. A most frissen átadott Baby Lounge-hoz hasonló felszereltségű helyiség is a legapróbb utasok kényelmét szolgálja.
A márciusban megnyíló SkyCourt is tartogat a kismamák és gyermekek számára újításokat. Az új épületben is lesz gyereksarok a galéria szinten, az éttermek szomszédságában. Így az ifjú utasok addig sem unatkoznak, amíg a szülők a Budapest Airport megújuló és kibővített éttermi kínálatának nemzetközi ízeivel ismerkednek. A SkyCourt épületében ezen kívül helyet kap még egy ún. baba-mama szoba is, ami egy integrált pelenkázó- és szoptató helyiség az édesanyák és gyermekeik számára. Ez is bizonyítja, hogy a repülős utazásnak nincs alsó korhatára!

- Budapest Airport -



A WizzAir ismét az unióhoz fordul a Malév miatt

2011. január 11.

A Wizz Air fontolgatja annak lehetőségét, hogy ismét az Európai Unióhoz fordul a Malév Zrt.-nek nyújtott állami támogatások miatt - mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a Napi Gazdaságnak.
A diszkont-légitársaság egy évvel ezelőtt már bepanaszolta a magyar kormányt és a Malévot az Európai Bizottságnál a nemzeti légitársaság burkolt állami támogatása és a versenyjog megsértése miatt. A Wizz Air most is azt sérelmezi, hogy mint adófizető tulajdonképpen ő is finanszírozza versenytársát.
A légitársaság tavaly 9,6 millió utast szállított, de ez jóval 10 millió fölött lehetett volna, ha a makrogazdasági és egyéb körülmények kedvezőbben alakultak volna, ezek között említette a vezérigazgató az euró/dollár árfolyam alakulását. Emellett az izlandi vulkánkitörés, egyes országok légiközlekedési szakembereinek sztrájkja, illetve a karácsony környéki hóesés nehezítette az iparág és a cég működését.
A Wizz Air tavaly 23 százalékos forgalom- és bevételnövekedést ért el, profitja ugyanakkor a 2009-es szinten maradt - ez Váradi szerint akkor is elfogadható, ha eredetileg növekedéssel számoltak.
A Wizz Air Ferihegyről 1,2 millió utast szállított az elmúlt évben. Váradi arra számít, hogy 2011 jobb év lesz a tavalyinál - bár a külső környezet nem kiszámíthatóbb, mint korábban -, s idén 20 százalékos növekedéssel számol Európa-szerte, így a magyar piacon is. A légitársaság jelenleg 34 gépet üzemeltet, ám a 2017 végéig szóló, 132 repülőgép beszerzését előirányzó programot átütemezték, mert a növekedés a program indításakor tervezetthez képest kisebb. Korábban ugyanis azzal számoltak, hogy 2010-ben és 2011-ben is 30 százalékos, 2012-ben pedig 25-26 százalékos növekedést tudnak elérni. Ezzel szemben a következő években 20 százalék körüli gyarapodás tűnik reálisnak.

- Index -



Reptéri szívatásra panaszkodnak Tarlósnál a taxisok


2011. január 10.

Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) Tarlós István főpolgármesternél tiltakozik a repülőtéren kialakult állapotok miatt. Az OTSZ közleménye szerint az üzemeltetési megállapodás és a vonatkozó fővárosi rendelet alapján a Budapest Airport Zrt-nek kötelessége lenne helyet biztosítani a taxitársaságok számára az utasok ki-és beszállásához, de a cég tavaly december elseje óta nem teljesíti ezt a kötelezettségét.
Az OTSZ szerint a Budapesti Airport Zrt. fizikailag meggátolja a behajtást a rendelésre hívott taxiknak az érkezési szintre. A közlemény szerint ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az uniós soros elnökséget betöltő Magyarországra érkező, rendelt taxit választó utasok - köztük diplomaták, üzletemberek - kénytelenek építési területen, sáron, piszkon átgázolni, ha meg akarják közelíteni az indulási szintre áthelyezett utasfelvételi pontokat.
Az OTSZ szerint nincsenek sokkal jobb helyzetben a rendelt taxival érkező utasok sem, mert az I. terminálon a taxikat arra kényszeríti a szolgálatot teljesítő rendőr, hogy addig körözzenek, amíg felszabadul egy hely az 1-2 perces megállásra, a másik lehetőség pedig az, hogy az utas a fizető parkolóban szálljon ki, ami 710 forintba kerül, és onnan még gyalogolni kell.
Az OTSZ azt állítja, korábban a Budapest Airport Zrt-t és a Gazdasági Versenyhivatalt is megkeresték panaszaikkal, de érdemi intézkedés nem történt. A szövetség szerint a Budapest Airport Zrt. eljárása a "profitéhség" kielégítését szolgálja, és versenykorlátozóan előnyös a Főtaxinak, amely tavaly december 7-én vette át a reptéri drosztok üzemeltetését. Az OTSZ szerint az eljárás sérti a versenysemlegességet, a vállalkozási jog gyakorlását és a más taxival utazni akaró utasok érdekeit is.
Az OTSZ haladéktalan intézkedést kér a főpolgármestertől, fölvetik azt is, hogy Tarlós gondolja át: meg lehetne vonni a taxiállomások üzemeltetési jogát a Budapest Airport Zrt-től, és átadni a jogokat a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Közhasznú Nonprofit Kft.hez. Az OTSZ Tarlóson kívül többek közt a kormányt, a parlamenti pártokat, a fogyasztóvédelmi szervezeteket és a versenyhivatalt is kéri, hogy segítsék a helyzet sürgős megoldását.
Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati kapcsolatok igazgatója szerint valótlan a taxis szövetség állítása, miszerint az utasok építési területen, sárban, piszokban átgázolva közelíthetik meg a felvételi pontokat. Hardy szerint az utasok az indulási szint járdáján, "teljesen normális körülmények között szállhatnak be az előrendelt taxik számára kijelölt pontokon", és ha szükséges, akkor ezt fotókkal is tudja bizonyítani a BA.
Hozzátette: 2-es terminálon már a végéhez közeledik az új épület, a SkyCourt (Égi Udvar) felépítése, átadása, ennek részeként felújítják, felfestik és kialakítják a végleges közúti előteret. Ezek a munkák - a téli időjárástól függően - január végéig tartanak. A Budapest Airport illetékese szerint az 1-es terminálon lévő droszt ugyancsak szabadon megközelíthető, azt az Országos Taxis Szövetség tagjai is igénybe vehetik.
A BA szerint ahogy minden más autósnak, úgy az összes taxisnak is akadálytalan lehetősége nyílt az utasok kiszállítására az indulási oldalon a közlekedési szabályok betartásával. Hardy Mihály közleményében az áll, hogy a BA "az érvényes szerződéseknek megfelelően jár el a repülőtéri taxis szolgáltatás kérdésében, amelynél az első számú szempont az utasok gyors, kényelmes és biztonságos földi kiszolgálása".

- Index -



A WizzAir 20 százalékos forgalombővülést vár


2011. január 10.

Ebben az évben a forgalom 20 százalékos növekedésével számol a Wizz Air légitársaság a budapesti járatain, ami megfelel az átlagos bővülési tervnek - közölte Váradi József, a cég vezérigazgatója hétfőn. Tavaly összesen 9,6 millió utast szállított a Wizz Air, ebből 1,2 millió volt a budapesti járatok utasa. Ezzel a légitársaság 12,5 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik Ferihegyen.
A Wizz Air fontolgatja, hogy ismét az Európai Bizottsághoz fordul, mert versenytársa, a Malév, újabb állami pénzeket kap. Márpedig a magyar nemzeti légitársaság hasonló útvonalon üzemel, mint a Wizz Air – jelezte a vezérigazgató.

- Index -



A Malév az EU-elnökségtől várja bevételei emelkedését


2011. január 09.

A Malév azt tervezi, hogy 2011-ben 3,2 millió utas szállít, 6,5 százalékkal többet, mint 2010-ben. A légitársaság 5,4 százalékkal nagyobb kapacitás-kihasználással számol, így a telítettségi mutató várhatóan 66,5 százalékról 67,2 százalékra fog emelkedni, változatlan flotta-méret mellett - jelentette ki Róna Márta, a Malév kommunikációs igazgatója.
Az idén több új desztinációtól is forgalomnövekedést vár a légicég: a barcelonai, oslói, burgaszi, korfui, heraklioni, rodoszi járatnyitások mellett az American Airlines-szal közös New York-i code-share járat is elindul. Így az észak-amerikai metropolisz ismét visszakerül a közvetlenül elérhető Malév célállomások közé, s lehetővé teszi - mindössze egyetlen átszállással - számos amerikai nagyváros elérését is. Róna Márta kiemelte: a Malév eredményeket remél attól a lehetőségtől is, hogy Magyarország tölti be az EU soros elnöki tisztét 2011 első félévében, amely kapcsán a nemzeti légitársaság kapta a hivatalos szállító minősítést.
A légitársaság tavaly jelentős lépéseket tett a költségcsökkentés, hatékonyság-növelés és a fejlesztések területén. Több mint 5 milliárd forinttal kevesebbet költött üzemeltetési kiadásokra. A közelmúltban bevezette a legújabb iparági elvárásoknak is megfelelő Amadeus utaskiszolgáló rendszert is, telekommunikációs kiadásait 60 százalékkal csökkentette, és sikeresen átszervezte utazási irodáját, amely már eredményesen működik - sorolta a kommunikációs igazgató.
A Malév utasforgalma éves szinten 2010-ben is meghaladta a 3 milliót - nyáron 2 millió, télen 1 millió utast szállított - az eredményt közel 13 százalékkal kevesebb járattal érte el a cég, amely a flotta racionalizálásának köszönhetően két típusra szűkített gépparkot jelent (B737 és Bombadier Q400). Az egyszerűsített flottaszerkezet nagyobb rugalmasságot biztosít a forgalomszervezésben, s jelentősen hozzájárul az utasok gördülékeny kiszolgálásához. Emellett költséghatékony, hiszen kevesebb üzemeltetési és karbantartási költséget generál.
Róna Márta felhívta a figyelmet: a Malév eredményének teljes körű elemzéséhez figyelembe kell venni a vállalattól független tényezőket is, például az izlandi vulkánkitörést áprilisban, amikor 536 járatot volt kénytelen törölni a légitársaság, és ez megközelítőleg 1 milliárd forint veszteséget okozott. Emellett az üzemanyag nagymértékű áremelkedése is rontotta az eredményeket, közel 3 milliárdos többletkiadást eredményezett éves szinten. Róna Márta hozzátette: a Budapest Airport több hónapig tartó leminősítése is egyértelműen rontotta a helyzetet.

- Index -



Százezerrel több utas 2010-ben


2011. január 07.

8 190 089 fő – 2010. december végéig ennyien fordultak meg Budapest nemzetközi légikikötőjében érkező vagy induló utasként. Ez azt jelenti, hogy a gazdasági válság csúcspontján tapasztalt gyengélkedést követően ismét növekedésnek indult a hazai légiközlekedés. Míg 2009-ben még 4,2 %-os visszaesést könyvelt el a Budapest Airport, 2010 már a fellendülés éve volt, mivel a tavalyi számokhoz képest közel 100 ezerrel, vagyis 1,2 %-kal több utas vette igénybe a repülőtér szolgáltatásait.
Minden reményt felülmúlóan jól sikerült a nyári utazási szezon a Budapest Airport számára, 2010 utasforgalmi adatai a 2007-es rekordévet idézték. Akkor 2,4 millió utast indított és fogadott a magyar főváros nemzetközi repülőtere, ezt a számit ismét sikerült beállítani a július-augusztus-szeptemberi nyári csúcsidőszak alatt. A növekedés egész évben egyértelmű és dinamikus volt, amit jól szemléltet, hogy a 2009-es adatokkal összevetve, idén szinte minden hónapban több utas fordult meg a repülőtéren. Kivételt képez ez alól az áprilisi időszak, amikor az izlandi vulkánkitörés miatt Európa szerte ezernyi járatot kellett törölni és a repülőtereknek több napos kényszerpihenőt kellett elszenvedniük.
2010-ben számos új légitársaság és új desztináció jelent meg a Budapest Airport kínálatában, valamint számos társaság sűrítette meglévő járatait. Többek között csak a múlt évben 5 új járatot indított Budapestről a Wizz Air, egy célállomással bővített a Germanwings, valamint az év végén több éves kihagyás után visszatért Budapestre a holland KLM is. A múlt év forgalmi statisztikáiból kiderül, hogy folytatódott a diszkont légitársaságok piacán a Wizz Air magabiztos menetelése, amely közel 26 %-al több utast szállított Budapestről mint 2009-ben. De kiemelkedően jól teljesített a Lufthansa és Germanwings is, hiszen mindkét német társaság 10 %-ot meghaladó mértékben növelte a forgalmát. Emellett a 2010-es adatok azt mutatják, hogy a hagyományos légitársaságok közül a kínai Hainan Airlines, a Carpatair, az Air France és az Aerosvit, a fapados légitársaságok közül az EasyJet, valamint a Jet2.com, a charter légitársaságok között pedig a Travel Service is jelentősen növelte jegyeladásait a budapesti járatokon.
A Budapest Airport bizakodva tekint a 2011-es esztendő elé is, hiszen a piaci szereplők bizalmának jelei már most megmutatkoznak. Ez év áprilisától napi járatot indít az American Airlines New York és Budapest között, illetve január 17-én érkezik az öt csillagos légitársaságként emlegetett Qatar Airways, amelynek segítségével számos délkelet ázsiai és ausztrál célállomás immár egy átszállással elérhető lesz a magyar fővárosból. Ugyancsak bizakodásra adhat okot a repülőtér és a turisztikai szakma összefogása, melyet bizonyít, hogy a Budapest Airport és a Magyar Turizmus Zrt. 2010 decemberében stratégiai marketing együttműködési megállapodást írt alá a légiközlekedés és a idegenforgalom élénkítése érdekében. Szintén 2011-ben nyílik meg a repülőtér 2-es termináljának új központi csarnoka, a SkyCourt, vagyis Égi Udvar. A tervek szerint az első utasok már március végén, a téli-nyári menetrend fordulón vehetik birtokba a SkyCourtot, amely valódi élménnyé varázsolja a repülés előtt eltöltött időt és egyben a magyar főváros egyik legújabb emblematikus épülete lesz.

- Budapest Airport -



Kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen egy osztrák Fokker 70-es


2011. január 07.

Kényszerleszállást hajtott végre csütörtök este Ferihegyen az Austrian Airlines egyik Fokker 70-es repülőgépe. Az OS656-os járatszámmal Kisinyovból Bécsbe tartó repülőgép személyzete 18:40 perckor hidraulika problémák miatt kényszerhelyzetet jelentett hazánk felett.
Az OE-LFH lajstromjelű Fokker 70-es (c/n 11554) repülőgép nem sokkal később landolt a 31R futópályán. Ekkor azonban a gép hasát a földet érés után, azonnal szikraeső borította el, amit a futópályához csapódó futóműakna ajtók okoztak. A repülőtéri tűzoltók azonnal körbevették a sérült Fokkert, és a tűzoltás vezető utasítására a repülőgép környékét habtakaróval borították, mivel erős folyadékszivárgást észleltek. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a fedélzeten csupán a négyfőnyi személyzet tartózkodott, a szárnyakban levő 2800 kg kerozin pedig nem gyulladt ki.
A hőkamerás vizsgálatok után a futóműakna ajtókat a Polgári Védelem szakemberei felkötözték, rögzítették majd egy speciális vontatóval a Fokkert levontatták a pályáról. A beavatkozás és az oltás során személyi sérülés nem történt.

- RKI -



Intenzíven tárgyal a Malévról a minisztérium


2011. január 04.

Magas szintű és intenzív tárgyalásokat folytat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) olyan potenciális szakmai befektetőkkel, akiknek anyagi ereje és távlatos koncepciója lehetővé teszi a budapesti központú, nemzeti légitársaság hosszú távú üzletpolitikai, szövetségi stratégiájának sikeres végrehajtását - közölte a tárca.
Malév-részvények megvételéről az Air Berlin, pontosabban annak legnagyobb részvényese, a török Esas Holding tárgyal a minisztériummal. Piaci információk szerint a német-török vevőjelölt többségi részesedést vásárolna a magyar légicégben – de csak azt követően, hogy a magyar állam megvásárolja az orosz Vnyesekonombank ötszázalékos pakettjét.
A kínai befektetőjelölt HNA-csoport háttérbe húzódása miatt most Törökország felé kacsintgat Malév-ügyben a gazdasági tárca.
Az Air Berlin – amely Európa hatodik és Németország második legnagyobb légicége – nem akarna részt vállalni a magyar cég privatizálásából, ezt a lehetőséget átengedné legnagyobb tulajdonosának, az Esas Holdingnak. Ez a cég 16,5 százalékot birtokol az Air Berlin-csoportból, és ami lényeges, az övék – pontosabban a török Sabanci család érdekeltségébe tartozik – Törökország legnagyobb fapados légitársasága, a Pegasus is. Utóbbi terjeszkedése miatt lehet fontos az uniós Malév megvétele. Az Air Berlin helyettes sajtószóvivője, Yasmin Born kérdésünkre nem kívánta kommentálni a tárgyalásokról szóló értesüléseinket.
A dinamikusan fejlődő két török cégnek nem a Malév flottája, sokkal inkább leszállási engedélyei és egyéb uniós "jogosítványai" a fontosak, ezért érné meg nekik részesedést venni a cégben. Ugyanezen ok miatt mutat - vagy mutatott - érdeklődést a Malév iránt a HNA-csoport is. A Hainan légitársaságot is birtokló csoport számára európai központnak lenne ideális a Malév. Az erről szóló információk tavaly október-november táján terjedtek el, amit megerősített a kormányfő kínai útja is. Ám megállapodásra vagy érdemi tárgyalásokra nem került sor. Ezek talán akkor folytatódhatnak, ha Fellegi Tamás miniszter a kormány nevében megegyezik az orosz Vnyesekonombank részesedésének megszerzéséről. A miniszter sajtóhírek szerint januárban folytatja ez irányú - eddig sikertelen - megbeszéléseit.

- Napi Gazdaság -